Délmagyarország, 1915. szeptember (4. évfolyam, 212-236. szám)

1915-09-30 / 236. szám

Szeged, 1915. szeptember HÖ. DÉLMAGfAÉOBSZÁÉ. 7 Ivánnak pedig az ágyából veszett el 730 ko­ronája. A nyomozás során Zrnity Iván kilenc éves leánya a csendőröknek azt vallotta, hogy ő látta Mallianeslos Radániét, mikor az a kerítésen keresztül átmászva belopódzott a házukba és onnan egy idő múlva eltávozott. A nagybecskereki törvényszék Malencsicsnát bizonyítékok hiányában felmentette. A sze­gedi Ítélőtábla szerdián ezt az ítéletet meg­semmisítette és a vizsgálat kiegészítését és uj főtárgyalás % megtartását rendelte el. — Tábori posta. A tábori áruminta-forga­lomban az eddigi tábori portákon :kivi.il még a 32 38 40 42 44 47 50 63 68 71 72 75 87 92 132 139 162 173 206 351 352 353 és 355. számú tábori posták is részt vehetnek. A közönség tehát most már ezekhez a tábori postákhoz is küldhet az eddigi feltételekkel árumintát. — Btirafá ok a városi nyelviskolában; Szeged szab. kir. város felügyelete alatt álló Nyelviskolában (városi felsőkereskedelmi isko­lában) a beiratkozások az október 1-én kezdődő uj tanfolyamra (délelőtt és délután) tartanak. Német, francia, angol t-s olasz nyelvek társal­gási alapon. Kezdők és haladók, tanulók és fel­nőttek külön-külön nyolcas csoportokban. Telefon 1411. Igazgató: Jakab Dávid. — A Tiszába fulladt munkás. Horváth András hajómunkás kedden délután csónakon akart átmenni a Tiszán, az újszeged i oldalra. A vasúti hid alatt .a viz sodra felborította a csónakot és Horváth a vizbe fulladt. Holttestét még nem fogták ki. — A Feministák Szegedi Egyesülete Gyakorlati Tanácsadója minden hétköznap délután 5—7 óráig Yár-ntca 7. sz. alatti helyi­ségében áll a közönség "endelkezésére. — A szép Kathlyn kalandjai. Noha a kö­zönség felcsigázott érdeklődéssel nézett az Urá­nia-színház szerdai premierje elé, a bemutató várakozáson felül sikerült. A film művészi ér­téke minden vérmes reményt felülmúlt. A kö­zönség minden idegszálát rezgésbe hozta a gyorsan váltakozó izgalmas jelenetek egész sorozata. Vadállatok ilyen impozáns tömegben és érdekes miliőben még nem szerepeltek filmen soha. Az Uránia igazgatósága szívesen csinál­na reprizt ebből a részből i,s, de ez lehetetlen, inert a film már külföldre le van foglalva. Bi­zonyos, hogy csütörtökön is zsúfolt háiz nézi végig a páratlanul érdekes előadást. A íllm­kolosszus további fejezete a jövő szerdán és csütörtökön kerül bemutatóra. szegedi huszárok puskatussa — Egy ütközet 300 kozák halottal. Érdekes levelet küldött Róth Jenő szegedi főhadnagy a fíélmagyarország egyik munka­társának, az északi harctérről. A főhadnagy a szegedi, vitéz 3. honvédhuiszárezredhez van be­osztva és a derék magyar ifink harctéri élmé­nyeiből néhány megkapó, kedves epizódot ír le. Levelét itt közöljük: Szent, de sértett Oroszország, szeptember hó. Mint a kapuiéi-fát, búcsúza tlanul hagy tá­lakéi téged, pedig a sok kellemes együttlét után nem érdemelted ezt meg tőlem. De mit tegyek, első ,a hivó szó, illetve ia távirat, ö most itt vagyok egészségben, épségben és jó kedv­ben, ami még itt se hagy cl. Hiszen huszárok között élek, a szegedi 3-as huszárok között. Ugye barátom, ez inkább érdekelne téged, mint más és örülsz te is, te benszülött, hogy véreid­ről igazán csak olyan szépet irhatok, mint a milyent az .angyalok zenélnék. Ha nem untat­lak, ha időm engedi, időről-időre értesitlek hogylétem felől. Belevonok minden szegedi vo­natkozást, s lesznek ismerőseid, akiknek jó hír­rel szolgálhatsz. Ha meg, — Isten a vezetőnk, — szomorú ihirrel jön a posta .szép magyar ha­zánkba, ugy az legyen a vigaszunk, hogy az ilyen szomorú hirek visznek a szép, biztos jövö felé. Két hete bolyongunk itt, mig végre m.a megtaláltam ezredemet. Hát itt vagyunk. Kép­zelj el egy szemtelenül piszkos, szalmafödeles, faházakból álló falut, amelyet szép Magyaror­szág főije meg se tűrne a hátán. De .szent Oroszországban mezővárosnak van titulálva. Lakásom egy ugyanilyau ronda viskó, csak­hogy nem régen épülhetett. Berendezése, a fa lak, a menyezet és a tiszta, szűz föld! Szabad tűzhely, amelyen át hallgathatjuk az idő szelét. A lakosság a közeli erdőbe menekült, alig ma­radt itthon valaki; a házak bútorait .a kertben ásták el és szalmával fedték be. Legényem, a Miska, tegnap .sötétben egy ilyen ládába esett. Ősi huszár-humorral jelenti, hogy: — Főhadnagy ur, jelentem alássan, csak igaz, hogy a muszkának nincsen muníciója, mert .az ajknáhan nincsen akna. Reggel láttuk aztán az értékes aknát. Elő­került rögtön fazék, kés, asztal, szék stb. És ezek után, elmondhatom, nálad sincsen különb berendezés. A lakosság, mint mondom, az erdőben v.an S az itthon maradt egy pár néni, „idült doboz" Visz ki .nekik ételt. Kóbor muszkák is rejtőz­nek erre. Mert tudd meg, hogy benne vagyunk a kellős középen. Mindenütt ikozák, A inoesa­ae a k< Levél a harctérről. — rákon át jutottak erre ás azok lefogdosására jöttünk ide. Tegnapelőtt ütközet volt velük. Volt ott gyalogság mélyen beásva és a hátuk megett kozákok. De itt magyar huszárok van­nak. S közöttük a mi derék szöged i 3-as huszár­jaink is. Temető és falu között támadtak .a muszkák bárom oldalról. Annyi volt a muszka, mint itt a légy. De liát van a karabélynak boldogabb része is. Huszárok, .akikkel beszéltem, mind csak azon panaszkodtak, hogy kár volt kitalál­ni a szuronyt. „Mert az ember véresre vágja vele a kezét." Képzeld el, hogyan dolgoztak .a boldog végével, 300 olvasott halottja volt a muszkának. Na meg egy ut, amely a mocsa­rakba vezetett. Most már egyelőre vége a hecc­nek, lehet, csak holnapig, inert a. szótvert ko­zákok mindenütt vannak. • Hallottam odahaza rémregényeket a kozá­kokról, ele az semmi ahoz képest, amit itt a lakosságtól hallottam. Tolmács utján sírva panaszkodnak, hogy aho.l keresztül vonulnak, ott rabolnak és gyilkolják a saját lakosságu­kat. Emellett a harcban rémesen gyávák. Vo­natomat, amely bizony nagyon sokszor, sőt mindig a tűzvonalban van, meg-megtámogat­ják. De hát mi is .huszárok vagyunk, igaz gu­lyás ágyukkal felszerelve, de hát erre is szük­ség eshetik néha-néha. Élelem több van itt, mint otthon heti piac­1 férfi és női divatcikkek legnagyobb raktára. — :: Legmegbízhatóbb cég. :: Legolcsóbb beszerzési forrás. Csekorücs-u. 6. Telefon 854. Széchenyi-tér 17. Telefon 855. LiaHaBaBeaaaaaBaBaeBBBBBaBnasGaaBBaBeasBaBaBBaaBBBa' A szezon első igazi szenzációja Pénteken, szomba­ton és vasárnap a SBBBBBSSBIISaBB BBBKBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBSBBBBBH8IB9BBBBBBBaiSBBB9BnH RANIA Maga- Tudományos Színház Csütörtökön, szept. 30-án: _ 53" H H :© -I 0 UJ S z <t Előadások: 5, 7 és 9 órakor. Gyermekjegyek csak az első előadásokon érvén y e s e k. F igyelje az „Uránia" szom­bat, vasárnapi hirdetéseit!

Next

/
Thumbnails
Contents