Délmagyarország, 1915. szeptember (4. évfolyam, 212-236. szám)

1915-09-26 / 233. szám

6 MLMAGYASOSSZX®. Szeged, 1915. szeptember 26. A termelők rémuralmának végnapjai. A főkapitány a piaci uzsoráról. — \ szombati piac képe. - Levél a szegedi piac niegrendszat áiyozásáról. (Saját tudósítónktól.) Szombati számunkban ismét 'foglalkoztunk a piac bűnös mizériáival. A mai 'hetipiac — amelyen a javulás jelei nem voltak észlelhetők, — ismét a tanyai uzsora jegyében folyt le. A kofák oly büszkén- jártak-keltek a szegény vásárlók között, mint fejedelemasszonyok — álruhában. A termeilök ismét bőkezűen mérték a) csirke, liba, zöldség, alma, tojás, kacsa káposzta árát. Az élelmiszer uzsora ismét torát ülte. Végigjárta a szombati piacot a polgármester és a főkapitány, hogy személyes tapasztalatok alapiján győződjék meg arról a rémuralomról, amelyet rövid pár napos uralkodásuk alatt a termelők teremtettek a szegedi piacokon. A rendőrfőkapitány piacon történt látogatásáról a következőket mondta el a Délmagyarország munkatársának: — A szombati piacon feltűnően szép volt a hozam!; a termelők seregestül tódultak a piacokra. Minden áruból és szükséges élelmiszerből bőségesen elláthatta magát mindenki, akinek csak volt pénze a beszerzéshez. A Iháboru ideje alatt igazán ritkán volt alkalmunk ilyen szép piacokban gyönyörködni. — A kínálatnak megfelelő volt a kereslet is. A piacok zsúfolva voltak a vásárlóktól és a piac képe igy éllénlk, mozgalmas volt. — ;A polgármesterrel egyetemben tapasztaltuk, hogy az árban bizony — sajnos, — óriási differencia mutatkozott. A maximális árakon jóval felül járt minden áru ára, ugy, Ihogy a piaci árak a fővárosi piaci árakkal egy szinen. állottak. Különösen tapasztalható volt ez a szárnyasoknál és tojásnál. — Tapasztaltuk azt is, Ihogy a közönség a magas áraik dacára is megvásárolta az árukat, igy a szárnyasokat is. Mégis mi, a kiknék tekintettel kell lennünk a szegényebb néposztályra is, ugy találtuk, hogy ilyen árak mellett lehetetlen a piacot továbbra is meghagyni. Annál inkább áll ez, mert hiszen látjuk azt, hogy a piaci árak mindennap magasabbra szálltak. A termelőkben ugyanis, akik látják azt, hogy bármennyit kérnek is az árukért, megadják nékik, feltámadt a nyereségvágy és mondjuk például a csirkét ma még nyolc koronáért adják, de holnap már kilencet és holnapután tizenegyet kérnek érte. Igy pedig ez nem maradihat. Ezért közösen elhatároztuk a polgármesterrel, hogy a jövő hét első napjaiban összehívjuk a közélelmezési bizottságot és megállapítjuk újra a maximális árakat azokkal a módozatokkal együtt, amelyekkel Végre végleges rendet1 lelhet a piacokon teremteni. A Délmagyarország munkatársa szombaton, a termelők rémuralmának végnapján újra kint járt a szegedi piacokon. A történetek uagyobbára ismétlődései voltak azoknak, amelyeket megirtunk már első piaci látogatásunk alkalmával. Mégis beszámolunk pár jelenetről, melyeknek tanúi voltunk. Ezekkel ugyanis teljes képét kapjuk a mai piaci állapotoknak. Paprikára alkuszik egy derék alsótanyai asszonnyal az egyik ismert szegedi úriember. A paprika ára valahol a legmagasabb régiókban jár; jobb időkben csaknem egy félkiló disz nóhust lehetett kapni annyiért, amennyiért most tiz darab zöldpaprikát árul a derék talpai magyar asszony. Az úriember szörnyülködve hallgatja a szigorú ármeghatározást. Végre is nem állhatja meg szó nélkül és fojtott dühvel fakad ki az asszony ellen: — Azt hiszi, hogy csak zöldpaprikát aka runk enni? — Bizony, kérem, eddig mink ettünk zöldpaprikát, most az urakon a sor. Ne csak mindig az urak legyenek urak! — hangzik a válasz. A hagyma kilója is ötszöröse annak, amit eddig mertek kérni' a hagymáért. Erre is nagyban folyik az alku. Három asszony is kéri a hagymát, pár fillérrel olcsóbban, mint ahogy az asszony adja. A derék tanyai azonban áll rendülellenül a nyolcvanhat filléres ár mellett. Végre is kifakad az egyik: —• Mért drágább most a hagyma is, mikor abból most is annyi terem, mint máskor? — Mert háború van. És most annyiért adjuk, amennyiért nekünk tetszik. Ehhez már igazán nem kell kommentár. A fenti jelenetekhez ezer hasonló jelenet játszódott le a különböző piacokon. A jelenetek további részletezése helyett közöljük a piaci árjegyzéket, amelyet a rendőrség bocsájtott a rendelkezésünkre a szombati piaci árakról. Közöljük azzal a megjegyzéssel, hogy a mi észlelésünk szerint a kimutatásban közölt áraknál jóval magasabb árakon árusították a termelők árujaikat. Hizott liba kg. élősúlyban 420—440, sovány liba darabja 700—1200, hizott kacsa 680—900, sovány kacsa 400—560, csirke 280- 500, tyúk -400—640, pulyka 600—860, káposztafej száza 2600—4400, káposzta savanya kilója 40—42, krumpli 14—16, gyökér 24—26, sárgarépa 24—26, torma 60—64, foghagyma 180—200, vöröshagyma 74—80, marhahús sütni 500—520, marhahús levesnek 470—480, paprikásnak 440—460, borjúhús eleje 520—540, hátulja 560—600, sertéshús 580— 620, zsir 780—800, juhlhus 280—320, tej literje 36—40—46, tojás darabja 16—18, kenyér fehér kilója 50—52, barna 40—44, disznó élő súlyban friss 740—760, szalonna sózott 720—800, háj 800 íillér. A szegedi piac megrendszabályozása kérdésében levelet küldött be hozzánk egyik •olvasónk, aki a debreceni és nagyváradi piaci viszonyok ismerete alapján kívánja rendezni a szegedi piaci viszonyokat. Érdemes ezt a levelet elolvasni és érdemes meghallgatni az uraknak, akik a város közélelmezésének kérdését intézik. Közöljük a levelet egész terjedelmében : ' Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Naponkint látok cikkeket a Délmagyarország-ban, amelyek a mai piaci viszonyok megrendszabályozásával foglalkoznak, illetve azokat a módozatokat keresik, amelyek mellett elérhetik ezt a céljukat. Én- hosszabb időn keresztül éltem Debrecenben és Nagyváradon és meglehetősen ismerem az ottani piaci viszonyokat és az eszközöket, melyekkel sikerült is- a viszonyokhoz mérten elég szép rendét teremteni. Talán ilyen! módszerrel sikerül is rendet teremteni végre? Nagyváradon a piaci árak maximálása kezdetén épen olyan állapotok uralkodtak a piacon, mint ezeiőtt Szegeden. A hatóság azonban erős 'kézzel látott hozzá, hogy megszüntesse az anarchiákat. A piacokat szigorú rendőri felügyelet alá vették és súlyosan büntették a 'kihágást elkövetőket. Mikor a termelők ezt látták, elmaradtak a piacról. A nagyváradi Közélelmezési Hivatali (ott ilyen is van!) erre megbízottakat küldött szét a vármegyébe, akik helyben összevásárolták az élelmiszereket, amelyeket aztán Váradra szállíttattak és ott a maximális áron eladták az igy összevásárolt árukat. A Közélelmezési Hivatal, mint azóta értesültem, ilyen és ebihez hasonló ténykedéssel még 140.000 korona hasznot is ki tudott mutatni egy félesztendő alatt. A termelők pedig belátták, hogy a kiébeztetést nem tudják keresztülvinni, sőt, mert elmaradtak a városból, amelyből bizony maguknak is sok minden szükséges dolgot kell beszerezni, majd hogy nem magukat éheztették ki és meggondolták a dolgot. Attól kezdve rendesen bejártak újra az árukkal a várad! piacra, mert vásárolniok kellett a városban és igy a költségeik is megtérültek. Pedig ez nagy szó, ha tekintetbe vesszük, hogy Biharmegyében ebben az időben még 70.000 katona is el van szállásolva a különböző falvakban, melyeknek ennek következtében egész külön, forgalmas piaci élete kezdődött. Debrecenben is láttáim valamit, amit itt is meghonosithatnának. Ott rendőrtisztviselők járnak sorra minden árust nyomatott lapokkal, amelyekre fel van irva: Cseresznye 1 liter ... fillér. Dió 1 liter ... fillér. Libaaprólék 1 kilogram ... korona stb. Most a rendőrtisztviselő sorra járta az elárusítókat, megvizsgálta az árukat és a maximális ár keretein belül meghatározta az árakat. Például, ha a cseresznye literjének maximális ára 40 fillér volt, a szép cseresznye literijét megIhagyta a maximális áron, a gyengébb minőségűét ellenben kevesebbre határozta meg. A nyomtatott lapra aztán felirta azt az árat, a melyet meghatározott ott a helyszínen és a lapot ugy, 'hogy látható legyen, az- áru mellé helyezte. Az illető aztán minden alku nélkül tartozott olyan áron adni az árut, amilyenre meg volt határozva és a közönség is tartozott érte megadni azt az árat. A rendőrök pedig ellenőrizték, hogy ott van-e az ármeghatározó irás az áru mellett és látható-e? Aki aztán véteni mert, azt kérlelhetetlenül megbüntették. Amit megtudtak csinálni Debrecenben és Nagyváradon, talán meg lehetne csinálni nálunk is. Csak erély kell hozzá és egy kis jóakarat. Akkor aztán menne minden, mint a karikacsapás. Tisztelettől Egy olvasójuk. A Délmagyarország telefonjai Szerkesztőség 305. Kiadóhivatal 81,