Délmagyarország, 1915. szeptember (4. évfolyam, 212-236. szám)

1915-09-21 / 228. szám

4 ÜS&MAÖYÁBORBZm Szeged, 1915. szeptember- 21* zessenek, amely természetesen a hűtlen tiszt­viselők zsebébe vándorolt. Óriási volt azok­nak az üyynökötaek a száma, akik a tisztes­ségtelen üzlet érdekében dolgoztak és cinkos­társaik részére folytonosan ujabb klienseket szereztek. A szemérmetlen üzelmek annyira mentek, ihogy végül a hadseregszállítók nem voltak már képesek árujukat elindítani, ha csak nem kentek derekasan. Még az intenda­tura tehervonataiihoz is minden megkérdezés nélkül egész vaggonrakományokat kapcsol­tak magánszemélyek számára. Még az is megtörtént, hogy a municiós vaggonokat út­közben tévedésből lekapcsoltak s helyükbe másokat csatoltak, amelyeknek továbbítása az üzérek érdekében volt. Azt nem akarjuk vizsgálni, vájjon a vizsgálat eredményeinél játszott-e döntő szerepet az egyesitett orosz minisztériumoknak a kereskedők és nagyipa­rosok iránt való elfogultsága. Az orosz hiva­talnokoknak mindenki ellen, aki nem hivatal­nok, folytatott örökös harca mellett ez a gon­dolat nagyon közel fekszik. Románia háborúja és a magyar románok. Most, midőn Románia állásfoglalása elé feszült érdeklődéssel nézünk, az a hír terjedt el, hogy a magyarországi román komité több tagja néhány nappal ezelőtt látogatást tett Bukarestben és Bmtianu miniszterelnököt a mellettünk való állásfoglalásra akarták birni. A hir szerint Pop C. István, a komité néhány tagjával arra kérte a miniszterelnököt, has­son oda, hogy Románia ne foglaljon állást el­lenünk, mert ha a két ország között esetleg kitörne az ellenségeskedés, a Magyarorszá­gon élő több milliónyi románság 'kinois hely­zetbe sodortatnék. Az elterjedt hírre, vala­mint úrra vonatkozólag, hogy milyen sors vár a Romániába szökött magyarországi ro­mánokra, Goldis László volt országgyűlési képviselő, a román komité tagja igy nyilat­kozott: — A román komité legutóbb akkor tar­tott ülést, amikor a magyar képviselőház ta­nácskozott s a komité akkor abban a kérdés­ben döntött: felszólaljanak-e a román képvi­selők, vagy nem? iMint ismeretes, az utóbbi megoldást választotta. E nevezetes ülés óta a komité nem ült össze s igy némi isi határoz­hatott egyes tagjainak Romániába való kül­detése felől. Hogy egyesi tagok a komité megkérdezése nélkül, a saját felelősségükre felkeresték-e a román politikusokat, arról nincs tudomásom. Lőhet, hogy igen, lehet hogy nem. Azt azonban határozottan, tudom, hogy Pop C. István nem' volt mostanában Bukarestben. A komité elnöke, Miháli Tiva­dar egyébként igen sürün megfordul Romá­niában, mert gabonaiizleteft 'bonyolítja le ott. •Én legutóbb négy héttel ezelőtt jártam nála, de akkor nekem egy szót sem szólt arról, hogy ő, vagy a komité más tagja szándéko­zik-e a román kormányférfiakat felkeresni állásifoglalásuk befolyásolása céljából. — Hogy mennyi lőhet a száma azoknak a magyarországi románoknak, akik a háború következtében átmentek Romániába és váj­jon mi lenne a sorsuk azoknak, ha esetleg a két ország között kitörne az ellenségeskedés, azt bizony nefn tudhatjuk. Hogy a vezetők közül Liukáciu Lászlón és Góga Oktaviánon kivül még mások is mentek volna ki, arróí nincs tudomásom. Én a múlt október havá­ban, Károly király .temetése alkalmával vol­tam kint Romániá'bani s akkor Bukarestben beszéltem Lukáosiu Lászlóval. Ö akkor egy szót sem szólt arról, Ihogy végleg odakint akar maradni. Sőt hazajövetelének tervérői 'beszélt; verem. Hogy most már. miután a Nemzeti Liga elnöke lett és a leghevesebb po­litikai harcok közé sodródott, nem térhet vissza közénk, az egészen érthető dolog. Váj­jon a kimenekült egyének felveszik-e a ro­mán állampolgárságot, azt mi nem tudhatjuk. Annyit azonban tudok, hogy Romániában igen- nehezen megy az, idegenek honosítása, mert, a parlamenten kivül' a szenátus hozzá­járulása is szükséges. Mostanig nemi hallot­tam róla, hogy az eltávozott egyének kérvé­nyezték volna a román állampolgárok közé való felvételüket. Görögország királyánál. Staotii nyaralóihelyén, — irja dr. Lederer Leó, a Berliner Tageblatt kiküldött tudósí­tója, — fogadott ma délelőtt engem1Konstan­tin, Görögország királya. A ragyogó napsü­téstől fehér Athénből az "autó egy óra alatt vitt el Dekilia hegyeinek a lábához. Hűs feny­ves nyeli itt el a gondozott, fehér országutat. A lucfenyő közé sötét, délszaki ciprusok ve­gyülnek. Nehéz vaskerítés fölött királyi ko­rona ragyog. (Két csendőr áll őrt a bejárat­nál, mely mögött zöldbe rejtőzik a király nyári kastélya. A szárnysegél lakásához haj­tattam, hogy bejelentessem magam. Még né­hány perc hij'a volt a 'megállapitott órának s ezalatt a király szolgálattevő Szárnysegédje: Levindisz ezredes a két legutóbbi háborúról mesélt, amelyet a király kíséretében végig­csinált. Elmesélte, mint töltött a király nem egy éjszakát sárban és esőben födél éis sátor nélkül a szabad1 ég alatt, mint fett meg nem egy tizennyolc órás menetelést, miközben ke­nyéren és sajton kivül más tápláléka nem került és mint volt mindig ő elsőnek talpon, ha éiőnyo múlásról esett iszó. Azután kijött az uj olasz katonai attasé, akit a király fogadott. Az adjutáns erre a parkon keresztül kisért el az egyszerű nyári villa mellett, melyben még most, miként trónörökös korában, a király lakik, habár azóta nagyobb, szebb épület épült fel. A parki ut egy kis, zöld délszaki cserjékkel szegélyezett téren végződik. A tér bejáratánál állott födetlen fővel a király, egyszerű, szürke öltönyben. Kezet nyújtott és egy tarka teritővel borított asztalhoz ült le, miközben megkínált, hogy vele szemben foglaljak helytít. Örömmel állapítottam meg, hogy a király súlyos betegségéből: csiakneori tökéletesen felépült. Tiszta, szürke szeme tisztán tekint ki előre domborodó homlokú, erősen modellirozott, sürü fekete bajuszu fe­jéből. Magas, alakja betegsége folytán talán kissé kareslubbá vált. A király, aki teljesen ura a német nyelvnek, gyorsan, energikusan és pragnánsul beszélt. Balkáni útijaimról tudakozódott és az .iránt érdeklődött, vájjon megtanultam-e már valamit görögül, amire tagadólag kellett vá­laszolnom. Csak azt felelhettem, hogy az ó-görög nyelvnek gimnáziumainkban szoká­sos sok évi tanulmányozása bennünket, saj­nos, nem, 'segít a, mai görög nyelvnek gyor­sabb megértéséhez, sőt inkább negzavar, mii­vel kiejtése attól, amit iskoláinkban tanul­tunk, merőben különbözik. Miként 'a legtöbb görögnek, ugy a királynak is az az álláspont­ja, hogy rotterdami Erasmusnak rekonsfru1­áló munkája inagyobbára csak elméleti 'kí­sérlet volt. Azután 'a jelen, a múlt és a jövő kérdéseire tértünk át. Magától értetődő, hogy a mai viszonyok közt nem tehetett a király ezen a1 magánki­hallgatáson a nyilvánosságnak szánt nyilat­kozatot, de minden szavából kicsendült föl­felé törekvő népének gazdag, békés jövőjébe vetett bizafmia és a királynak becsületes és erős akaratú, amely országa népével, egy népe minden eszményének sorsosa, anélkül, Ihogy elveszítse lába alól a fények és a való­ság talaját. Nála lelkiismeretesebb, (felelős,ég­teljes feladatának teljes súlyát jobban átérző királyt elképzelni is lehetetlen. De olyan sin­csen, aki nagyobb becsületességgel, tárgyila­gossággal és szigorúsággal Iparkodik ezt a feladatot ha kéli, önmaga ellenére is, meg­oldani. Fesztelenebb és természetesebb em­ber' sem igen akad, mint ez a király, aki or­szágának minden tekintetben mintaképe mint férj és családapa, mint katona és mint né­pének első szolgája. Csaknem egy félóráig tartott a kihallga­tás, akkor bulcsuzóul kezet nyújtott nekem, és én visszatértem a szárnysegéd lakására. aa»B.ra»E«BU.M..B.Ha.HB««B«..»s..ssasE.» aicitMi a. Harc a drágaság ellen. — A feministák kiáltványa a közönséghez.— (Saját tudósítónktól.) Vasárnapi szá­munkban érdeme szerint méltattuk a piaci ál­lapotokat a maximális árak felfüggesztésé­nek első napján. Nem hagyhattuk természe­tesen kritika nélkül a vásárló közönség egy részének eljárását sem, amely abban nyilvá­nult meg, hogy sokan az árak fe'lsrófolásában működtek közre hathatósan. Egyik-másik úriasszony valósággal imádkozott a kofához, drága áron kibeszélte belőle a tojálst ési a krumplit. Vasárnap reggel a szokatlanul né­pes piacon megismétlődtek ezek a jelenetek. Minden dicséretre érdemes tehát a Feminis­ták Szegedi Egyesületének az az elhatáro­zása, hogy megpróbálja észretériteni ezeket a megtévelyedett naeeságákat. Felhívással (fordul a, fogyasztókhoz, amely nekünk külö­nösen azért tetszik, mert az első lépést látjuk benne a vásárló közönség szervezéséhez. A feministák kiáltványa a következő: Felhívás a fogyasztó közönséghez! A piaci termékek maximáit árainak nem tudtunk érvényt szerezni. A maximális árak felifiigesztéséhez fűzött remények sem való­sulhattak meg. A termelők pénz sóvár me­rényleteinek nem tudunk gátat vetni, m'ert keservesen tapasztaltuk, hogy a vásárlók miaguik a piacon egymásra licitálják az ára­kat. Egyensúlyozni csak ugy tudnók a ter­melők kapzsiságát, ha közös elhatározással, minden erőnkkel azon igyekeznénk, — még áldozatok árán, is, hogy bojkottálni sikerüljön mindazokat a termelőket és elárusiókat, akik ai méltányos árnál többet követelni mernek. Felszólalásiunk célja: a fogyasztó közönséget meggyőzni arról, hogy saját, elsőrendű érde­kei ellen cselekszik mindenki, iha — lemon­dani nem tudván, — a termelöknek alkalmat nyújt arra, hogy vérszemet kapva, az árakat felháboritóan, aránytalanul fokozzák. Kérünk minden gazdasszonyt, hogy be­vásárlásai alkalmával óvakodjék a termelők szövetségét a közönség ellen intézett me­rényletében az által támogatni, hogy túlhaj­tott árakon vásárol. Szeged, 1915. szeptember 20-án. Tisztelettel: A Feministák Szegedi Egyesülete. A feministák kiáltványát a szerdai heti­piacon osztogatni fogják, azon kivül arról is gondoskodik az agilis vezetőség, ihogy min­denki lakásán megkapja ezt a nagyon helyes és indokolt (figyelmeztetést.

Next

/
Thumbnails
Contents