Délmagyarország, 1915. augusztus (4. évfolyam, 183-211. szám)

1915-08-01 / 183. szám

Szeged, 1915. augusztus 1. DÉLMAGYARORSZAG. 5 jairól igazán alaposan informálódhatott volna minden [közélelmezési ügyben. Engem ezúttal tehát Pillidh ur kritikái nem elégítettek ki, inert azt vártaim .volna tőle, ihogy az ócsárolt intézkedés belyett sokkai jobbat és tökéletesebbet hozzon javaslatba. Ezt .kérem most is és vagyok iránta régi tisztelettel: Egy törvényhatósági bizottsági tag. aki a közgyűlési teremben mindig közelében ül. ^mikor Sövényházára sürgönyzött a cár Jíikolajevicsnek. (Saját tudósítónktól,) Nikolajevics Miklós, aki most nagy buzgalommal és bőrig izzadva kénytelen főrendezői a hatalmas apparátussal működő és hagyományos pontossággal elkövetkezett orosz visszavonulást, volt valaha rettegettebb ur is, mint most, pont a bábora tizenharmadik hónapjában. Akkor persze béke volt és a nagyherceg-nagybácsi vigan élte napjait. Mint az orosz hadsereg háború idejére kiszemelt generatisszimuszáihoz illik, el-ellátogatott hozzánk, annak a nemzetnek a földjére, amelyet most, milliós hadseregének hordáival könyörtelenül kivánt végigsöpreni. Akkor, pezsgős üvegek megduzzadt dugóinak szakértelemmel teljes durrogtatásánál, akkor volt rettegett ur a bősz Nikolajev. Egyiik ilyen Magyarországra való baráti kiruccanás alkalmával — 1912 telén — történt, liogy Miklós nagyherceg olyan nagy buzgalommal vadászta a nyulat és fogyasztotta az italt, hogy teljes bárom napra egészen megfeledkezett nemcsak Petár rokonról, a Narodna Obranáról, a délszlávokról, a niagyszlávokról, mindenfajta szlávokról, hanem még — ó, uram bocsáss! — minden petyárok és szlávok hatalmas uráról: az isteni, a szép, a szegény, a szűkmellű, a szerencsétlen, a nyomorult cárról i«. De az atyuska —• hiszen méltóztatik tudni, — fél egyedül. A legkomolyabban és mindenhol és az élet minden vonatkozásában fél. De különösen fél a szegény, az ártatlan atyuska a nagybácsi atyuska nélkül, akinek szakálla számára az élet útjait niegviilágitj.a és szikár, Olasz erkölcsök. Epstcin Jelinek), bécsi (festő, aki aariivészeti tanulmányok céljából hosszú éveket töltött Olaszországban, melynek csaknem mindén részében megfordult, igy jellllemzi az olaszokat: Más országot el sem tudok képzelni emberei nélkül. Olaszországig®! máskép vagyok. Sokszor gondolok arra a gyönyörű országra, a nagyszerű tengerre ós hegyekre. Minden vonala olyan* mint Ina művész szelleme teremtette és alakította volna. A csodálatos, régi városok, :a gyönyörű paloták, a műkincseknek az a tömege szétszórtan azegész,országban s a föld termékenység©, az ég fellé törekvő ciprusok, a piniák, Szabina és Szieilia sas fészekhez hasonló városai és a toszkanai dombok kies vidékei! Ha mindezekre gondolok, a lakossága e földinek eszembe se jut, mintha hozzá se tartoznék e helyekhez. A nagyszerű tájkép ugy látszik nem szorul istaffázisra. Ha Itáliára igondolok, ez az ország megelevenedik előttem csillog csábit és vonz ellenáll,hatatamul. Az ország rtópe ebből a benyomásomból azonban teljesen ki van kapcsolva. És nemcsak én vagyok vele ugy. Má.s idegenek is annyira vágyódtaak Olaszország után, melyet njiból ós újból beutaznak. Nagy szeretettel viseltetnek .aiz ország iránt, de semmi vonzalmat nem éreznek népe iránt. Még ha soikáig ól is közte .az ember. Az olasz a nyugat- ós. észak-európai emberhez képest már keleti. Abszolúte viszahosszu keze azokat vérpatakokkal köríti. Nagy lett hát a türelmetlenség a cári udvarban, a mikor két nap alatt semmi értesítés sem érkezett Pusztaszerről Miklós papától. A harmadik napon az atyuska a legkomolyabban pityeregni kezdett, mire Anasztázia mama személyesen — a történelem meg fogja állapítani, hogy nemcsak személyesen, hanem nagyon hiányos öltözékben is — a szentpétervári postára szaladt és sietve a következő táviratot küldte el Sövényházára a hanyag és komisz nagybácsinak: A cár nagyon nyugtalan. Iíárom nap óta semmi hír. Azonnal sürgönyözz! ANASZTÁZIA. A francia nyelven érkezett sürgönyt nyomban kikézbesitették az orosz haderők kiszemelt és akkor még rettegett fővezérének, aki Pusztaszerről beautomobil ozott Sövényházára és megnyugtatásul feladta a választ. Elmondtuk ezt a bárom éves, szerény históriát, mert ma, szemünk előtt a háború nagy eseményeivel adatot szolgáltat a cár és nagyherceg viszonyához. Ivár, hogy a nagyherceg miatt már nemcsak a cár aggódik és kár, hogy nem pazarolta el minden vad energiáját cz az ember abban a mesterségben, amelyhez jobban ért, mint a háborúhoz: a vadászatban és múlatásban. Tanú rá Urbán Lajos. ••aMCBaaaaE88aaaaaaaflag>daBK*8«essam>*».'9aaassiaaagis Megtorpedózol! angol halász gőzös. London, julius 31. A Jorngpierey angol halá&zgőzöst az északi tengeren egy német tengeralattjáró elsülyesztette. A legénységet partra szállították. Japán ujabb katonai készülődése. Genf, julius 31. A párisi Herald szerint a japán hadvezetőség behívott nyolc korosztályt, amelyet .a japán-ikinai konfliktus elintézése után, elbocsátott volt. A japán sajtó ezt az uj ihadi intézkedést arra vezeti vissza, hogy .1 apánország biztosítani akarja iKeletázsiában a nagyhatalmát. HIREK oooo Négyszeresen kitüntetett szegedi tartalékos zászlós. — Milyen az igazi magyar hős. — (Saját tudósítónktól.) Itt jár-kell köztünlk. A bal keze fel van kötve: sebesült. Kis, nyírott bajusz® inkább vörösnek mondható, mint szőkének. ,Alacsony termetű, de széles vállú és mellű. 'Szüksége is van erre ia szóles mellre, mert küllőmben nemi férne el rajta ;a sok kitüntetés* • amit ebben a háborúban szerzett. Bronz, kis ezüst, nagy ezüst és arany vitézségi érnem idisziti ia mellét. Négy embernek is dicsőséget ós megbecsülést szerző. Mikor az utcán először láttam önkéntelenül: Is megálltam és köszöntem, majd bemutatkoztam neki. És mindjárt ott ,az utcán kezdtem vallatni: mikor és miért kapta ezt u sok kitüntetést? Csakhogy nem vajUott és végtelenül: szerénykedett. Azt hittem, talán a helyet nem találja megfelelőnek arra, hoigy vitézkedéseit elmondja nekem. Hívtam a kávéházba, de nem állott kötélnek. — Nem szoktam kávéházba járni! mondta. — Akkor hol beszélhetnék magával? érdeklődtem. — Nem valami érdlekes az egész idlolog, (kár időt .fecsérelni rá, válaszolt minden affektálás nélkül. — De ingyen osak nem adnak egy embernek négy kitüntetésit?! érv elltem neki. Mégis csak lesz, miről mesélni. Tudja mit, jöjjön el a lakásomra, .ott nem zavar bennünket senki. — Sajnálom, idle kiigérkez'teim ma délután Szatymazra, szólt a kifogás. —• Akkor hát holnap délután! s mieigmond'tiam neki, hol lakom. If,/il irap bi vagyun ruginiTin* Tnaai'&íAJ'i i. az ujabb kosár. Ezt az embert valahogy más oldalról kéli ímeighözéliteinam, .gondoltaim miagamhan. — Mi zászlós urnák a polgári foglalkozása? érdeklődtem. — Tanárjelölt vagyok! szólít igazi fitozopteri szerénykedés&el. — "Akkor mi kollegák vagyunk, kiálvanültain él, ami annál különösebb, mivel az a látszata, mintha egyáltalán az utcán élne. Ennek dacára azonban nagyon nehéz az olasz családi életbe bepillantást nyerni. A népről és ia polgári középosztályról beszédeik. Ennek az osztálynak tisztességben nevelt lányai .a lehető legritkábban járnak ki. Megesett,, hogy valamely fészekben való több hónapos ott tartózkodásom után fel-fel tűnt egy-egy uj leányarc, holott meg voltam róla győződve, liogy már mindenkit ismerek a faluban. Azt hittem, idegenből jött. Megtudakoltam és azt mondják, lliogy nem. .Mikor csodálkozásomnak adtam kifejezést, amiért még nem láttam, azt mondták a falusiak: — Hja siignor, ez jól nevelt leány, az nem jár ki! Házához osak keveseket hí meg az olasz. Ha fiatal asszony vagy leány van ,a háznál, ak io.r még éppen keveset. Féltékeny akár egy török és nem szívesen festi ,az ördögöt a falra. Az oltasz családnak ez a kifelé valló elzárfcozot'tsága hozza magával, hogy bármeddig is tartózkodik aiz idegen ebben az országijain, az ciliasz családi életbe nem nyer intimebb betekintésit. A két nem érintkezésében igein nagy az erkölcsösség. Olaszországban sehol sem tapasztaltam, sem északon, sem délen, hogy fiatal emberek ós leányok elárulták volna egymás iránti hajlandóságukat nyilvánosam és oly formában, ahogy azt olyan gyakran • látni Észak- és Közép-Európában. Még azt | sem tartják illendőnek, hogy a legények és lányok együtt sétáljanak. Nem a nagy városokról beszélek, ahol a szokások már többé-kevésbbé nemzetköziek. A táncnál: is is el vannak különítve. A legények legényekkel tároolnaik, a leányok leányokkal. Ha valamely legény nyilvánosan tánooll egy leánnyal, ugy az bizonyosan a nővére, a menyasszonya vagy valamely más közeli rokon. Az utcán való csókot, hacsak nem az anyja, felesége vagy ímeny asszony® ,az illetőnek, az olasz törvény .minit oltragigio all' pudore publieot, mint nyilvános szemérem ellen való vétséget, bünteti. Nem emlékszem rá, hogy Olaszországban valaha is láttam volna, hogy férfi és nő nyilvánosan csókolózzék. A tőr szerepe ismeretes. Az oiliasz lapok napi krónikája vértől csepeg. Az olasz egyáltalán bosszúálló, a megsértett családi becsületet pedig föltétlenül véresein bosszulja meg. Nemcsak a köznép. A magasabb körök is, arisztokraták, egyetemi tanárak, művészek tőrrel vagy revolverrel gyilkolnak és az egész országba® naponta csaknem annyi embert ölnek meg, ahány csirkét a konyhán. A román fáj egyáltalán bastiáliisabb mint a germán, tehát voltaképp kevésbbó kulturfaj. Kultura alatt úgyis főleg a bestiái itás kiküszöbölését 'érteim. Aki szeret gyilkolni, az még nagyon is állat. A családi becsületnek tőrrel való megbosszuláísa annyira (meggyökerezett náluk, hogy nem vérszomjas férfiak is sokszor vadállati kegyetlenséggel gyilkolják ínég