Délmagyarország, 1915. június (4. évfolyam, 129-155. szám)

1915-06-20 / 148. szám

6 D3MAGYARORS5ÜÁG Szeged, 1915. Junius 20. érdekében fokozottabb buzgalom hatja át. Egyben rá kell mutatnom Szeged közönsé­gének kiváló hazafias lelkesedésére, aminek eredményéül az enyhülés angyala hajlékot biztosithatott magának egy-egy fájdalom és nyomortanyán. Ki-ki a maga módján és tőle telhetőleg sietett segítségünkre. A közre­működésben tanúsított odaadó készségért e helyen is külön föl kell említenem Bödőné Trinksz Paula, Szántóné Ladányi Mariska, Bihary Teréz, Szász Gyuláné, Lauber Jőzsef­ué és Varga Borbála úrhölgyeket, König Péter és Ferenczi Frigyes urakat. Nemes áldozatkészségük címén külön ki kell emel­nem dr. Cicatricis Lajos urat, városunk fő­ispánját, begavári Bach Bernát, Wimmer Fülöp, Várnay Dezső, Winkler Testeérek ós Beregi Lajos urakat, Tury Kálmánná, Vigh Sándorné, Madarász Illésné és özvegy Ko­rács Istvánné úrnőket, továbbá a szegedi Gázgyár részvénytársaságot, kik ifelülfizetés, illetve természetbeni szolgáltatá.sokkal vol­tak kegyesek a rokkant katonák ügyét ma­gukévá tenui. Isten áldása, legyen munkán­kéin, a készséges szereplőkön, az áldozatkész adakozókon egyaráut. Fogadják egyenkint és összesen a gyámolított rokkantak ós a [Sze­gedi Szabadoktatási Egyesületnek leghálá­sabb köszönetét. — Szeged és a haditermény részvény­társaság. Az uj termést a kormány lefoglalta s a további kezeléssel, valamint az értékesítéssel a Haditermény Részvénytársaságot bizta meg. A részvénytársaság husz millió korona alaptő­kével alakul, amelyre kétezer darab tízezer ko­rona névértékű részvényt bocsátanak ki. Ebből ezer részvényt az állam jegyez. Szeged város szombati tanácsülésén Taschler Endre főjegyző fölemiitette, liogy Szegednek is kellene jegyezni részvényeket. A tanács pártolta az eszmét és Balogh Károly pénzügyi tanácsos a hétfői ta­nácsülésen érdemleges javaslatot terjeszt elő ebben az ügyben. Dr. Somogyi Szilveszter pol­gármester kívánatosnak tartaná, lia a részvény­társaság igazgatóságában a város képviselője is résztven,ne, mert akkor módjában volna Sze­ged megfelelő ellátásáról gondoskodni. A ható­ság ebben az irányban is megteszi a szükséges lépéseket, — Önkéntes ápolónői tanfolyam. A szegedi Vöröskereszt Egyesület junius és ju­lins hónapban a IV-ik önkéntes ápolónői tan­folyamot rendezi dr. Krausz József főorvos előadó vezetésével. Az egyesület ezúton is fel­szólítja az intelligens úrhölgyeket, 'hogy az önkéntes ápolónői tanfolyamra minél előbb je­lentkezzenek özvegy lovag Worzikovszky Károlyné e'inöknőnél, (Szeged; Tisza Latos­kör ut 38., II. em., délután 3—4 óráig.). A tan­folyam teljesen díjmentes; kiképzett ápolónők is csupán csak dijtoentes szolgálatra vállal­kozhatnak. A tanfolyamira 25 hallgatót vesz­nek fel. — A bajor király köszönete egy sze­gedi ujságir 'nak. Ortutay István, Józ ef fő­herceg élete cimü könyvének egy példányát megküldte a bajor királynak. A bajor kabinet­iroda főnöke most meleghangú levélben értesi­tette Ortntayt, liogy a könyvet megkapták, a király nagy tetszéssel olvasta el és köszönetét küldi -a figyelemért. — Adományok. Wimmer Fülöp, a Sz gedi Kenderfonógyár vezérigazgatója egy szak­értői szemle tiszteletdiját, 50 koronát küldött hozzánk a Vöröskereszt javára. — A Szegedi Kereskedelmi és Iparbank egy különleges ügyletből befolyt 100 koronát a Vöröskereszt­egyesületnek Szeged állomáson felállított betegnyugvó céljaira juttatta, mig a meg­vakult katonák javára ujabban 200 koronát adományozott. — Barmos György alsótanyai plébános ma 200 koronát küldött dr. Somo­gyi Szilveszter polgármesternek, amit instal­lációja ünneplésére szánt. iA mai viszonyok között helyesebbnek véli ezt az összeget a vak katonák javára fordítani. — A kicsi árubődé. Részletes beszámolót adtunk ma a rókusi állomás mellet levő kicsi árubódénak áldásos működéséről, amellyel a vá­rosszerte; uralkodó rettenetes drágaságot ellen­súlyozni igyekszik. írásunkról tudomást szer­zett a rendőrség és beidézte a kicsi árubódé tulajdonosát és megdicsérte. A kicsi árubódós a jövőben .hihetőleg uralkodni fog szenvedé­lyén, mert ha a cseresznyét továbbra is olyan olcsón fogja árusítani, mint eddig (48 fillértől egy koronáig literjét), megeshetik vele, hogy a hatóság kidicsérheti a bódéból. Ma tanuk ajánl­koztak nálunk önként, akik a kicsi árubódé árainak bihetetlen magasságát a biróság előtt is hajlandók bizonyítani. — Oro z fogságban. Dr. Grassely Károly szegedi ügyvéd, tartálékos hadnagy 'távirat­ban értesitette családját, hogy Jaranskban orosz fogságban van és jól érzi magát. — Biangardi Jakab zenész-őrmester, a szegedi bonvéd zenekar kiváló hegedűse Przemysl •elfoglalása alkalmából orosz hadifogságba került. Most értesiti egyik tanítványát, hogy a turkesztáni kormányzóságban él, jól érzi magát, csak nagyon vágyódik liazája után és őszintén sajnálja, hogy nem szabad hcsz­szabb tudósítást küldeni. — Iskola? értesítés. A kegyesrendiek ve­zetése alatt álló szegedi városi főgimnázium igazgatósága tudatja az intézet ifjúságával, hogy az évvégi értesítőt hétfőn 9 órakor osztálytermében kiki átveheti. — Zeneviz^gák. A városi zeneiskolában a vizsgálatok junius 18-án kezdődtek. Az első napon tartották az elméleti vizsgákat. Szombaton délután 4 órakor tartotta Kroó Margit zongoravizsgáját. Tanítványai he­lyes vezetésről és alapos készültségről tettek tanúságot. Különösen kitűntek: Strasser Zelma, Buttula Magda, Márton Fatime, Bába Margit és László Ilonka, ki König Menüetté-jét játszotta. A szülők- és érdeklő­dőkből álló hallgatóság elismeréssel halmoz­ta el a tanárnőt és a növendékeket a sikerült vizsgálatért, — Elzárásra itélt paprikake eskedő. Búkor Lajos tatatóvárosi kereskedő paprika­raktárat rendezett be Szegeden a Valér'a-té­ren és innen szállította paprikáját szerte az országba, a szegedi paprika jó hírnevévé! köt­ve üzleteit. Feljelentés folytan a szegedi rend­őrség vizsgálatot tartott Búkor raktárában és megállapította, hogy az ott felhal mozott pap­rika selejtes, festett áru. Dr. Temesváry Géza k'hágási bíró szombaton Búkor Lajost 15 napi elzárásra és 100 korona pénzbüntetésre i tél te; azonkívül a vegyvizsgálati díj megfizetésére kötelezte. Elrendelte a kihágási bíró az elkob­zott paprika imégsemmisiitését. — Katonáink segítése. A Szegedi Nő­ipari és Háziipari Egyesület Hadsegitő Bi­zottsága legközelebb nagymennyiségű fehér­neműt és szeretetadoimányt küld a harctéren küzdő vitézeink részére. lA tiszta fehérnemű a legnagyobb jótétemény, amit ézidőiszerint katonáinknak nyújthatunk, viszont a ciga­retta, dohány, pipa, öngyújtó, csokoládé va­lóságos életszükséglet© a hadakozó bősöknek. Ezen tárgyakon kivül egészségük fentartásá­hoz nagy szükségük van szappanra, törül­közőre, rovarporra, sósborszeszre stb. Végül nagymennyiségű zsebkendő egészíti ki a kül­deményt, Hogy Szeged szeretetadománya mi­nél jobban kifejezhesse azt a kiváló nagyra­becsülést és szeretetet, melyet értünk küzdő vitézeink iránt érezünk, a Iradsegitő bizott­ság ezúton kéri a hazafias közönséget, liogy a harctérre szánt adományait legkésőbb jú­nius 30-ig szíveskedjék eljuttatni a belvárosi óvodában levő műhelybe. A bizottság haza­fias és emberbaráti céljaira legutóbb a kö­vetkező adományok érkeztek: bégavári Baek Beriiátné (május és júniusi hozzájárulás) 200, Szegedi Kenderfonógyár részvénytársa­ság 100, Sagai Jáuosné ezredesné, Bécs (a Szeged és Vidéke utján) 20, ördög Vince, a feketeszéli gazdakör elnöke 14, a mórai elemi leányiskola IV. oszt, vizsgái csokor megvál­tasa, a rokkant katonák javára 10, Lesohner Mária (Tóth Aurelné szakácsnője!) a vak ka­tonáknak 5 és a rokkant katonáknak 5, a mindszenti katholikus kör (a Szegedi Napló utján) 5 korona 60 fillér. Ezen adományokon tul a zsidó népiskola növendékei 5 ós fél kiló tépést és még számosan nagymennyiségű fé­met adományoztak. — Lázitó román földműves. Fancán Miron román földrnives. bűnügyét tárgyalta szombaton a szegedi hadbíróság. Fancán rá­beszélte Dombrana János, honvédét, hogy a harctéren adja meg magát az oroszoknak. A haditörvényszék egy évi és kilenc hónapi bör­tönre Ítélte a lázitó románt. — Uj üzlet a Kárász-utcán A Kárász­utca 7. szám alatt uj férfid ivat áru- ós gyer­mekruhaüalet nyilt meg, amely szoldi ki­EGY - Háborús dráma 4 felvonásban, MT" Hős csapataink kárpáti harcainak eredeti helyszini felvételeivel. ^ Az Omniáhan, Budapest legnagyobb mozijában 120-szor került színre. Az esti utolsó előadásokon a tenntartott és I. helyek (1 K) • számozottak, s előre válthatók a délutáni pénztárnál. Előadások: vasárnap délután 2 órától folytatólag. Gyermekjegyek csak az első előadásokon érvé­nyesek. SZEGE DEN -„Urániában" bemutatásra kerül Vasárnap, junius hó 20-án. Pénztárnyitás hétköznap délután 3 órakor, vasárnap délután fél 2 órakor. Telefon 872..

Next

/
Thumbnails
Contents