Délmagyarország, 1915. május (4. évfolyam, 103-128. szám)

1915-05-01 / 103. szám

4 DÉLMAG YÁRORSZ ÁG. Szeged, 1915. május 1. Tavasz. Prédikáció mondta Lőw Immánuel. Csepegjen mint az eső tanításom, (buliján mint a barmát szavam, mint a permet a pázsitra,, imint a szemergés :a füre. (,M. V. 32. !2.) Az évszakok változásai a teremtés megújuló csodáit tárják elénk. Jóblbal kérdjük: Ki osztott a szakadó árnak lefolyó helyet ós a zúgó zápornak utiat? Van-é az esőnek apjia ós ki szülte a harmat ,gyöngyeit? (39. 25.) Titkon kS/jövődndk a teremtés ható erői s a teremtő bölcseséget hirdeti mindenik alükoitó élem: csillagok fénye, napok ragyogása, bolygók mtja, holdak kerengőse, mennyek íuagasztosságia, iföffld' iminden fűszála, rügyek fakad ás a, kikelet virága, ősznelk elmúlása, télnek szunnyadása, tavasz ébredése. A teremtő akaratot valósit ja meg csillagék rajzása az űriben, élet Ifakadása a sejtben, jegőic 'kristályosodása á zavargó zűrben. A végtéllen niagy s a látatlanul kicsiny a mindenható Akaratnak diatár nélkül való, batárivető hatalmát. hirdetik: azt hirdeti változó jelensége a föld élő életének és la 'világ tudattalan ható eleven erejének. És a harmatcsepp is, a Mis, nyugalmas éjnek s la pirkadó hajnallnak ragyogó szülötte, lia gyöngyeivel héhinti a szomjúhozó növényzetet, :a gondviselésnek ibirvivője. Benne a tikkadó föld életrekélt vrányát megszánja az ég és üdítő könnyeinek pazar gyöngyszemeit hullatja reá. Az ember pedig gyönyörködve szemléli ós meghatottan a fönnyadónak éledését, az alig kikeltek zsendülését, Láthiatatllan, titokszem hulláéban szállott alá a harmat: igaztelik ü jótevő módjára zajtalan nyújt.á gyámolos kezét. És az üdítő harmat gyöngyöző szemében ia gondviselés álldó akaratát látva, imádkozunk: Te Vagy Urunk, aki kibontja la zephyr szárnyait, aki lecsendesíti a vihart és alászállatjia a fhianmiat gyöngyöző szemét! I. Nyugovó levélre csendes pihenés idején szálll ia harmat. Pihenés, nyugvás áldását hozza az üinnep. Izgalmas alapokat, gondterhes éjieket élünk. Megtanul tinink küzdeni, nélkülözni, serényen dolgozni, (fokozni a munkát, az izgalmat — csak nyugodni, pihenni neim tudunk. Tüllfeszül a tevékenység lázas -erői]ködiése, nem lakar szünetelni. iMegkuszálja a pihenést a láz izgalma. Kettős napszámul, ój-nappali munka után az iininep hozza a pihenés áldott föl lélegzését. Dologtevő napra pihenés felváltása szálljon: áldásul! A vallásos élet is Iharmatsóvár palánta. Tikkasztóim üli inreg az. téllet forró küzdelmeinek, vészterhes idők szorongásainak Iheve. Alighogy pázsitot, zamatos, zöldlepiles pázsitot öltött az élet tavaszán .a. mező, már sorvasztja, szikkasztja, szárítja az anyaföld tápláló kérgét ,az élet harcainak perzselő napja. iA vallLás ihlete vclma az iiditő, zseniditő harmat. De ha letakarjuk a zsendülő virágágyat, neon éri a harmat. Ha 'elzárkózunk a bit malasztja elől; Ina a világ zaklató küzdésében, zajgató időtöltéséiben, zord harcaiban és zavaros viszonyaiban, zsörtös érintkezéseiben és zátonyos sekélyein, zsongitó reményeiben ósi ernyesztő örömében elzárkózunk a leszálló igének harmatja, dlőll, ha elrekesztjük köblünket az ünnep áhítata ellől: hogyan szálljon éltetőén üdítve hitnek harmatja a. kelkel lankadó pástjára? Ne fonnyadó szirom, ne lekonyult hajtás, ne sárguló levél disztelemitse el hitéletünk gyümölcsösét: zsendülő pázsit., fakadó rügy, nyiló virág, kikelet havának üide zöldje, szili iv szirma legyen kertünk disze a tavasz e mai ünnepén. És hogy virágos maradjon ós gyü.möllicstermővó váljék ia vallásos élet ébredő buzgalma az élet hő nyarán, erre kérjük ma imádságban a harmatot! Nem ártó harmatot, nem dérré .fagyó íhóharmatot, amelytől megdermed a ,bontakozó zsenge levél és érzéketlenné válik mások bajával, mások igényével szentben. Nem ártó harmatot, vakbuzgóság és gyűlölet átkát, amely visszavonást szít: ibuzgó ragaszkodást öninönllűtünikböz, a viallláscs ihlet megujulását, tavaszi ébreősét, A (földrengető harcok izgaliua imára k,ülés olta kezeinket. .Ne szálljon reánk újból a közönynek neHié'Z cszfásu köde: az a nyirkos köd, amelytől sinliik a vallá's életének ébredő csirája, fakadó riigye, eredő ilnajtása. Ne járjon fölöttünk silány közömbösség, lanyha restülés száraz telieHete; ne kerüljük rideg konoksággal az Ur iszinét. Sivár pusztává ne tegyen szivünk; .a sivár puszta páratlan leibe nem Szül enyhadó harmatot.. Buzgaltom, életrekelő, istenkereső érzület harmatja szálljon reánk: dologtevő napra pihenés áldása, munka izgalmára szombat pihenése, kettős napszámu, emésztő gondu éjnapi törődésre ünnep nyugodáttoa, tikkasztó versenyre menny harmatozásia! Bőségre, nem aszályra! II. Az inség kenyerének ünnepén és ,a fenyegető kenyérinség idején [bőségért imádkozunk. Hazánk virulása, hitünk felvirágzása, életnek hősége, hőségnek élete mai könyörgés ünk. Ne legyen reménytelen sorvadás a mi részünk, ne .aszály, sorvasztó száraz betegség valllásos életünk megölője; ne tegyen felötlő jelensége a hervadás, amelyben elsatnyul, elcíűnik jövőnk reménye. •Miként :a (liliomnak tápláló nedütőll duzzadó földalatti törzse őrzi a múltban gyűjtött nevelő erőt s miként a harmat neim szálll el nyomtalan, ilia a napsugár sóváran tüz le reá s fellosókolja gyöngyöző gyémántját, háméin duzzasztva a pettyhödő sejteket, belóhat a levélbe: azonkép hasson reánk az ünnep hangulata, emelkedése, visszaemlékezése, imája, ősi gyakorlása. •Ezerfaju ia tavasz virága; szivárványos ragyogású az élő szirom, de fakó, siralmas a hervatag fonnyadás szimtelensége: változatos, szivárványos ragyogású gondolatban, hangulatiban valllásos gyakorlatunk, évrőlévre a forgó idő kerekén megjelenve, .megelevenedve, bőség jeléiill s nem aszály Ihirvivőjéül. Legyen az ünnep mint a reggel rózsás felhője, imint a szálló harmat, tűnjék el az (aszály, .mint a polyva a szérűről, mint a füst ,a kürtőről. iNe maradjon .ugar, parlagon ne beverjen egy talpalatnyi föild sem idén a haza területén. IS a hit határán is teljes, buján sarjadzó tegyen szivünk szántóföldje. A tavasz ünnepének sugarától ia télizöld .keble is megindul és uj levél fakad a régi, bar nullának alján. Ne legyen .a hitnek kertje szamom ugar, gyászos, gazos, gondozatlan parlag, elhagyott tarló! III. Harmatért könyörgünk: a feltámadás harmatjáért! (Fehérlő őszi dérré merevül a harmat cseppje, Iha Ihüs lég helyett zord éjnek hidege, ha a zimankó veszi szárnyára, s aminek eleven életté, csillogó ékességgé, napban játszó, sugártörő drágakővé kell vala lennie, dermedést llioz, halált hint szerteszét. lA bit harmatja is dermedő dérré fagy, aíbcl nem hull mele.g, (megértő talajra, ahol neim értik jelképes szer ós szokás beszédes tanítását, mély járású értelmét. iMiegértő eleven lélek kélll, mert nincsen fölemelkedés lélek nélkül. Ilyen legyen azért az ünnep gyakorlása: éleit tegyen benne, eleven erő legyen bennünk a hit, legyen Izrael múltja fékező erő a. haszonlesés versenylhajtásálban, legyen öntudatkeltő erő, amely megveti a zászlaját eláruló gyáva nyomorultat. Heves, magyvérü, lobbanékony faj vagyunk: lobbantson lángra az ünnep melege. Ne legyen az ünnep szintélen köznap, melyen a rónát lomha pára járja, hanem legyen a lélek Ifölílámgoláeia,, tavaszi .napnak melengető sugár a. Legyen Izrael .maradéka a. népek közt élesztő harmat, szemergő eső, föltámadás harmatja. Meileg nyári ój szüli a, harmatot napszállat után, borutalan égbolt .csendes, békés légköre alatt: a békesség áldásának jelképe a harmat, hulljon e most nyiló tavaszon, amely annyi gonddal telkes, hulljon, szállj cm allá mint üdítő, áldó gyöngycsepp, nem imint a. vakbuizigóság .miéregcsoppje; mint íbőség szülője s nem mint hervadás anyja, szálljon alá nem halotti merevségre, hanem föltámadó életrekelésre! Ámen. „A pap távolítsa el a hamvat a táboron kívülre." Ha rossz hirek hamva belepi hazafias reményeink parazsát, a zsarátát uj lángra lobbantjuk s tüzét újra szítjuk. Csüggedést- .nem ismerő .bizalommal vesszük északi várunk éledtének flájdialkna® Ihiréit. Yáiuik ellenség kezén, vérünk sanyarú, bojtos hadifogságban — isajg a fájdalom, de komoly férfiassággal, vetekedő •elszántsággal, f'öloesudó reménységgel tekintünk a veszteség szemébe. Mély megiUtető dásseli kísérj ük ia hős parancsnok telki t-usáját, legyőzetlen hős honvédeink ós fölkelőink fogságiba indulását. Sabejitő veszteség a vár eleste,, de nem feledjük, hogy ostroma százezer emberébe került az ellenségnek. Végsőig kitartottak a mieink; az éhség bírta le őket. Légberöpitettók az erődöket, felrobbantottak fegyvert, ilöivőkész,letet, elégették a zászlóiklat és a romhalmazt átadták az ellenségnek. Kitartottak végesvégig! Iszonyatokat, szörnyeket, szüli ez a háború, de emberfölötti erőkifejtésnek, acélczett akarásnak is anyja. És ez az .acélozott akarás nem tört meg seregeinkben! Nem licllt várfal véd immár bennünket, hanem harcosaink várfala, eleven vár, amelynek hcimlcka. halállimegvetve cda fordul, ahonnan özönlik a kozák. Eleven vár, .amely ismételve kiszorította már a hazából a betört fenevadakat s most a Kárpátom .állíja a nehéz, véres viadalt. Eleven sánc, mely a holt vár helyett fokozott daccal, nyakas szilárdsággal, győzelmes, bősz, szent haraggal irtja, az angol .ezüsttől felfogadott bérgyilkos csordákat. Főinek a .szent haragnak füze ég .a szivek oltárain. Könyörülő Isten, segitsid győzelemre a mieinket. Könyörülő Isten, könyörülj mi rajtunk! Béke,sóvárgó imádság fakad édeamindnyájunk 'kehiéiből! Zord idők imostobaságai közt Hozzád szádi lelkünk —- gondviselő Atyánk! iA kísértések (legnehezebbje szakadt reánk a fórfi,pusztító, világi on tó háborúiban. Áradásé® taviasz, .aszályos liyár, gyiiHiö'k'steten ősz, zúzmarás tél — mind esupa enyhes'ég a ibáboru csapásával, még a győzelmes háborúval szerbben is. Nem a félelem megiriadásia imádkozik bennünk, hanem a vér irtózata, az emberi érzés bé'kesóvárgása, az időik nyomorúságai közepette fakadt áidozatkeltő, fölmiagaszitaló hitünk. Kíséri telkiünk féltő remegéssel, félő reménykedéssel küzdő és viaskodó, vitézlő és vérben gázoló véreinket: fen ekeken utóm törnek előre, úttalan bávon, hóviharcs, .sikcs hegyháton, kietilen éjszakán, kietlen tájakon. Szilaj féíktelenségigel rontanak honvédő fiaink a szorosoknál elősokadozó támadókra, a tengeráradatikónt ránk zúduló tömegre. Bércek ormán, sziklafalak meredekén, Kárpát hágóin, .erdős szorosán, herhias hasadékán, utiveszíő rengetegén, patak gázHóján, folyók járóján, ellenség tüskés huzalsövényón, sáncpartján, .páncélfalán át, (éiletoltó röppentyűk között törnek előre tündökletes odaadással, osügedietten viaskodás-al. Oh adj karjuknak elltem nem áldható erőt, szablyáj ufcnak sújtó hatást, a robbanó kúpoknak romboló szilánkot, Adj győzelmet fegyverünknek: magunkért küzdünk, de küzdünk az emlberi nem haladásáért, az óceánok szabadságáért, a. kényura lom vesztóért. Oh légy az elnyomott igazság tündököltetője. A hadak viaidaljának Te vagy (elválasztója: válaszd el viadalunkat dicsőségünk re,, győzelmes békére! a király dicsőségére, a haza békességére! És ahol bánatos fejfák hősök sírjait jelzik, .a nagy temetőkön egy-egy sir fölött megállunk, érezzük, hogy ia honért elvérzettek sirjia fölött a nemzet hálás szerelme virraszt és a Te isteni irgalmad. A világszabad-