Délmagyarország, 1915. március (4. évfolyam, 53-77. szám)
1915-03-31 / 77. szám
/Szeged, 1915, m-áraiiua 31. BÉLMAGYARORSZÁG. Az idén több főidet müveinek, mint más években. — Van elég munkaerő! — (Saját tudósít ónktól.) Illetékes forrásból kapjuk ,a következő érdekes részleteket: A minisztériumokhoz beérkezett jelentésekből már most megállapítható, hogy a legtöbb vármegyében még több földet vetettek be gabonával & általában oty,an terményekkel, amelyek a katonaság és lakosság élelmezéséhez szükségesek, mint ia,z azelőtti éveken. Sok helyütt az ipari termények helyett is gabonát vetettek, eke alá kerültek az ugaron levő terű/leitek, sőt olyan földrészek megtermelésére ás adott ,a ,kormány engedélyt, amelyeket /felszántani különben nem szalbad. Igy például a földimiiveilésügyi miniszter egyik legutóbbi rendeletével utasította az állami ©rdőfetlügyeilőségehot -és erdőhivatalokat, hogy aibol icsa/k iLehetsóges, engedje inog azoknak az erdei tisztásoknak megművelését, amelyeket különben az erdőtörvény .értelmébe/n felszánt ami nem szabad. A munkaerő problémája ma már meg van oldva, ,A f'cldmlvelésügyi miniszter több rendelete következtében már serényen folynak az aratási szerződések megkötései. A mult vasárnap már az ország legtöbb templomában a szószékről hinták fel a papolt a népet, hogy vállaljanak munkát, mert aki nem vá-llal, az nem jó ketresztóny és nem jó hazafi. /Egyes vidékeken az iparos egyesületek bejelentették az elöljáróságoknak, hogy tagjaik — önálló iparosok, iparossegédek és tanomeoik egyaránt — szívesen vállalnak mezei arankát, ha. ezzel hazafias szolgálatot teljeaiteniek. .Nagyon sok iskolás fin — főként a polgári iskolák ós gazdasági iskolák növendékei — vállalkoztak gazdasági munkára. Ha hozzávesszük ezen/kivül, hogy a nagyobb uradalmak hadifoglyokat is fognak kapni, kiválogatva ia fogolytábor erőteljesebb, egészséges, ímegbizható és otthon is mezőgazdasági munkát végező csoportjait, akik egy-egy tömegben népfelkelők őrizete ailart-t végeznék majd munkát, továbbá azt, hogy igen .sok bolgár mezőgazdasági munkás váilh lailt aratási imiunkát és hogy Ausztriából a dunántúli vármegyékbe ugyancsak sok osztrák mezőgazdasági munkás jön át, mintliogy náluk későbbem kezdődik az aratás, megáililapifhaitó, hogy nemcsak a termőföld, de a kellő munkaerő is biztosifva van a nagy termés előkészítésére. roGá szájp adlás nélkül. Az általam készített rágásra kitűnően használható a valódi fogaktól fel nem ismerhető, az eredeti fogakat teljesenpótolják. Készítek továbbá arany koronákat és levehető arany hidakat jutányos árak mellett. Vidékiek 12 óra alatt lesznek kielégítve Bar!a Ágoston fogtechnikus H SZEGED, KIGYO-UTCA 1. SZ. M TELEFON 1634. IIIIH1IIIIIIIHIB Tudvalevőleg miniszteri rendelet jelent meg, amely szerint aki nem dolgozik, nem ka.p állami segítséget. E kérdésben .az álla innak tényleg közbe kellett lépnie. (Ment nem arról /volt .szó, hogy e.gyik-mási k /gazdálkodó több, vagy kevesebb haszonnal dolgozzon, hiszen .a pénz forgása következtében az úgyis megoszlik, hanem az ország érdeke nyomult előtérbe. Ha ,a földmunkás több részt, kapott volna, ez nem jelentette volna az ő anyagi fellendülését (legalább nagyon kis résizben), .hanem .az élelmiszer pazarláshoz vezetett volna. iMár .sokszor megfigyeltük, hogy nálunk az emberek nem tudnak beosztással élni, amikor v.am, mindenkinek arany a dolga. A miniszteri rendelettel aztán a termés tényleg 'biztositva van. Most majd megindulnak a táTgyalások, mert a munkások tudni fogják, hogy szükség esetén ott a közmunka, /Most már mindenki sietni fog a .szerződést megkötni, hogy minél több előnyhöz jüiso/n. Az aratáshoz leginkább férfi munkaerő re van .szükség és ennek pótlására a hadvezetőség — mint már többször megirták a lapok — a legénységnek kéthetes szabadságot fog adni. /Ez a két bét untig elegendő ós semmi baj se történhet. Arról szó van, hogy sok helyütt gépek fognak dolgozni. A munkások itt se fognak károsodni, .miivel a kötözés révén kárpótolva lesznek. Itt is. -megkapják a maguk hasznát. Igazán szép éis az -eg-ész országnak dicséretére válik, .hogy a háborúban olyan hamarosan el tudott helyezkedni és a berendezkekedóse nagy vonásaiban -eléggé kifogástalan. rara Félreértések elkerülése miatt figyelmeztetem a n. é. közönséget, hogy utalványokat a kerületi rendőrségen adnak és csütörtöktől kezdve liszt csak ugy kapható, ha utalvány wan Minden személy egy hétre 1 kg. kenyérlisztet és 72 kg. főzőlisztet kap. Az utalványok csupán lisztre íródnak, de kenyérre is szólnak, és pedig 1 kg. kenyérliszt helyett 1 kg. 30 deka kenyeret kaphatnak. Nem kell ezen rendelettől megijedni, mert mindenkinek elég a kiszolgált mennyiség és legyünk mindannyian bizalommal a jövőre nézve. BokorJános lisztkereskedő és malomfulajdonos Valéria-tér sarok. ®®®®S@®®SSB®®SBE© ?? ! 89" Megjeleni agy Háború és Képben" 1 cimü folyóirat, mely 2 részből, összesen 50 füzetből áll. Az I. rész: A II. rész: H IlljUijŰll IIQIW cimen. Minden füzet ára 40 fillér. Kapható Várnay L. könyvkereskedésében SZEGED, — Kárász-utca 9. szám alatt. — irogepek ¥ Y lavitását és jókarban tartását jutányo- Y « san elvállaljuk. » Carbon-papirok, iró- m Í gép-szallagok legolcsóbb beszerzése. ™ ° •• Smith-Yost irógép képviselet. •• 1 A A A A lemen és Társa oroszlán. A A A meg i Várnay-féle fflagyarzatos Törvénytár. Az 1914. évi XLIII. t.-c, és annak végrehajtási rendelete jegyzetekkel, utalásokkal, az összefüggő szabályokkal. Irta: Dr. Ponyrácz Jenő, budapesti ügyvéd. ira nia iue K 21 Délmagyarország előfizetési ára Szegedem egy évre . . . 24.— kor. félévre . . . 12.— „ negyedévre . . 6.— „ egyhónapra . . 2'— m Vidéken: egy évre . . . 28.— kor. félévre . . . 14.— „ negyedévre . . 7.— „ Az összes harcterek legjobb és legát'" tekinthetőbb térképei legolcsóbb áron Várnay L. könyvkereskedésében (Kárász-utca 9.)