Délmagyarország, 1915. március (4. évfolyam, 53-77. szám)
1915-03-28 / 75. szám
Szeged, 1915. március 23. DÉLMAGY AROítSZÁG. 163 kap és utána kezdetét veszi a betegek megtisztítása, amely baj ny,Írásból és zuhany vagy kádfürdőkben valló megtfürdetésből áll. Amiig, ez történik, ialddig mindegyiknek ruhája és felszerelési tárgya külön e célra készített zsákokban a fertőt leni tőbe kerül. (Miután a betegek igy a (hónapos harctéri szennytől megszabadultak, megkezdődik a csoportosításuk. (Amelyik beilső betegségben szenved, tiszta fehérneműben kijelölt ágyába vitetik, a sebesültek pedig ,a műtőre kerülnek, fiiból valamennyinek kötését megújítják és icsák ezután kerüli barakkjába, Itt meg kell államink egy szóra és külön ki kell emelnünk a sebészeti osztály működését, amely két modernül berendezett és kitűnően felszerelt műtőben a legsúlyosabb műtéteket végzi gyönyörű eredménnyel. Hogy milyen apparátussal, pontossággal és hozzáértéssel történik a megfigyelő állomás működésének itt leirt első etappja, annak jellemzésére elég megjegyeznem, hogy egy 600 főnyi betegtranszport a vonat megérkezésétől iszámitottt 3 órán belül ikerült tiszta fehérneműben, megújított kötéssel és megfürösztve, megnyírva a betegágyba. A betegek megfigyelése tulajdonkópen csak ezután kezdődik. lE célra öt teljes megfigyelési nap áll rendelkezésre, amely idő alatt valamennyi beteget állandóan kezelik. Aki ez idő ailatt fertőző betegségben (szenvedőnek, vagy gyanúsnak bizonyul, rögtön a fertőzött osztályra kerül, a többieket az es©tenkint -oda dirigált betegvoriaton az ország belsejébe szállítják, Ihogy a különböző kórházakban keressenek gyógyulást. Az állomáson tehát csak a fertőző betegségben szenvedők marad,naiki vissza és pedig a fentebb vázolt fontos okból. Ezeket u fertőző osztályon kezelik. 'Ez az osztály 1200 betegre van berendezve, akik 12 barakkban nyernek elhelyezést. iE zárt osztály minden tekintetben el van különítve a szabad osztálytól, külön konyhája, szigorúan ©ílküilÖntett orvosi, ápoló és szolgaszemélyzete van éi< minden óvóiintézkedés megtörténik, (hogy a járványos betegségek a fertőző osztály kerítésein belül lokalizáltaissanak. Megfelelő számú orvos, öt szent Vince nővér, harminckét ápolónő és ugyanannyi ápoló végzi itt a betegek ápolását ezer .veszély közlött, a ílegniagyiobb! önfelálido^iá4sal .ós a. legszebb eredménnyel. A gyógyult betegek még sokáig baeíllHőhordozók és ép ezért még soká (fertőzésre képesek. Ez okból a fertőző osztály betegeit háromszor egymásután megismételt nemleges (eredményű ürülék vizsgálat után küldi az ország belsejébe, vagy a harctérre, hiszen akkor a (fertőzés lehetősége már megszűnt. íme ebben áll a megfigyelő állomás működése és rendeltetése. A kórház adminisztrációjának gazdasági részét a gondnoki hivatal végzi, nagy szalkavatottságigal, a fertőt,leintés nehéz munkája pedig külön szákem berekre bízatott. Itt külön meg keld emlékeznünk •8(Z 8. Uomásra beosztott lelkészi karról, amely a lelkészi teendők udbéz feladatán ki®0®00©000000®®0®(I 0 APOLLO mozGO SZÍNHÁZ 0 0 0 0 a 0 0 0 Vasárnap március 28-án Két Nordisk-sláger. A mull. Szinmíi 2 felvonásban. Nehéz szerep. Dráma 2 részben. 0 ,0 0 0 0 0 0 0 0 0 ——— gj Folqíafölap wriiriirariiní eioaddsoH Mintán z űrdfűf. li 0 0 0 vül a betegápolásban való segédkezesse! is nagy szolgálatot teljeisit a nagy cél érdekében. Az állomásnak iknilön gyógyszertára van, a betegek ellátása pedig elsőrangú. Ilyen: eszközökkel, miniden szerv harmonikus együtt működésével a kormány bőkezűsége (folytán rendelkezésünkre, boesájtott ilyen apparátussal bizonyára el fogjuk érni célunlkat: sikerülni fog az országot a járványok ibehurcolásiától megóvni. Rosenfeld Viktor dr, a besztercebányai fertőző osztály crvos-ifőnöke. «EH3B!»!íSitsaeaoE.ssBnaBonBDBaBuBBaB»os.zs!iaa.aBaaHf!BBB.e HÍREK oooo Hogyan kapnak lisztet a kereskedők, iparosok és a közönség. A szegedi hatóság a következő hivatalos közlést teszt: A polgármester einölMlete aliat tt ártott közélelmezési bizottsági ülés 'határozatához képest április 1-től kezdve csakis hatósági utaílváhy alapján letet majd lisztet s, kenyeret a város: területén beszerezni. A közönség .részére kiszolgáltatandó utalványok március két utolsó .napján a kerületi rendőrőrsökön osztatnák ki a legközelebbi négy hétre. A lisztnek ifeldolgozásával vagy árusításával foglalkozó iparosciknak és kereskedőknek (1 isztike x esk ed ők, f iis zerke resike d'ők. s z atócsclk, sütök, cukrászok, vendéglősök, házi kenyérsütők, piaci kenyérárusok stb.) az április hó l-ső heti 1'tszt-szükséglete az ipari és kere skie delm'i érdeikkép viseletek s zakvéleményének meghallgatása utáíl fog megáMapittatni és kiutaltatni, azután pedig krM a fogyasztóktól az eladóit liszt ellenéiben beszedett utalványoknak .megfelelő mennyiségű lisztet fog kapni. Hogy az élelmezési bizottság a viszonteláru'siitókn'ak és az iparosoknak első heti lisztszüikségletét megismerje, adatok beszerzésére egyrészt a kereskedelmi és iparkamarát kérte fel, .másrészt pedig utasítást adott ia rendőrőrsöknek, 'hogy a kerületükbe tartozó érdekeltek kívánalmait sürgősen összeírják. A lisztelárusitók és lisztfeldolgozóik emiitett első heti szükségletének gyors megállapyíhatása végett az érdekelteket a következőkre figyelmeztetjük: 'Lisztkereskedők, fűszer kereskedők, képesített siitőmesterek, ipari kenyérsütődék, cukrászok, szállodások, vendéglői iparengedéllyel biró és kávéháztulajdonosok március 28-án délelőtt a ikereskedelim és iparkamaránál jelentkezzenek és jeleintsék be az április első heti szükségletüket. Szatócsok és vegyeskereskedők, korcsmárosok, kávékiimérők, .házikenyérsütők és piaci kenyérárusok ugyancsak március hő 28-án vasárnap délelőtt a lakóhelyükre •Illetékes rendőrőrsöknél, jelentkezzenek és jelentsék be az április első (heti: szükségletüket. A be.ielenetéseket szakbizottság fogja revid'iálni és a lisztutalványokat az érdekeltek március utolsó napjain vehetik kézhez a főkapitánytól. Aki: nem jelentkezik, arról a hétről elmarad' az utalványozástól. Az igényt a meglevő készlet figyelembe vételével takarékosan kell bejelenteni. — Az iskolaszék uj elnöke. A Faragó Ödön dir. haláiláivtail megüresedett iskola-széki elnö'ki széket szombat délután, négy órakor töltötték be ia városiháza bizottsági termében megtartott elnökvá!lasztó gyűlésen. A gyűlésen Kovács János törvényhatósági bizottsági1 tag elnökölt. Iskolászéki elnökül Gaál Endre •tíir. kuilturtanáiosnokot választották meg. — A beteg katonák élelmezése. A háborúnak kellett elkövetkeznie, hogy leomoljanak azok a válaszfalak, amelyek a polgárságot a katonaságtól elkülönítették. iMa a polgárság n'agy része katona és csialk egy érzés idotnlinátja a lelkeket: helyt állni az egész vonalon a haza szent ügyének védelmében. Az ország népének az a része, amelynek nem kellett hadba vonulnia, békés polgári foglalkozásában teljesíti azokat a kötelességeket, (amiket nem a törvény ir elő, hanem a szív parancsa. Ezek között első helyen áll a beteg, vagy sebesült katonákról való gondoskodás. Ez a .magyar nemzetihez méltóan történik. Szegény a gazdaggal vetekszik a jótékonyság gyakorlásában, csakhogy a beteg, vagy .sebesült katonáik és hozzátartozójuk megfelelő ellátásban részesüljenek, szükséget •ne szenvedjenek. Mindezt a sebesült, vagy 'beteg katonákért! Ez a jelszó', ez foglalkoztatja leginkább a közönség érzés- és gondolatvilágát, amelynek soraiból azzal ia kérelemmel fordultak hozzánk: hívjuk f-el az illetékes katonai hatóságot, hogy a legszigorúbban vigyázzon arra, hogy a klatonai kórházakban fekvő beteg, vagy sebesült katonák az előírásnak megfelelő élelmezésben részesüljenek, minőségben és mennyiségben egyaránt. Noha jól tudjuk, hogy a katonai hatóság ebben az irányiban is rnünidfent elkövet, mégis hangot adunk .a közönség kérésének, mert ebben a .kérésben megható im'ódon nyilatkozik míeg a szívbeli jósága és. meleg szeretete. — Ujabb adományok a Lázár-alapra. A Lázár György dr. elmlékéhek 'megörökítésére szánt alap javára legutóbb a következő adományok érkezteik a városi főpénztárba: Vendéglősök ipartársulata 50 korona. Felső ipariskola tanítótestülete 34 korona. El'ső Magyar Általános, biztosító 110 korona. Bogyay Aranka 23 kor. 40 fillér. Szegedi Kjenderfonógyár 200 .ko-ronia. GeLléri Mór 15 korona. Adria (biztosító 30 korona. Városi feisokereskeidelimli iskola felsőiáhy osztálya 10 korona. Városi felsőkéireskedeWi iskolai tanárok 12 korona. Nemzeti balesetbiiztositó 20 korona. ,Dr. Csierő Ede 20 korona. Szegedi" nőiipari é's háziipari egylet 30 korona. Back Bernát 100 korotna. Kovács Ferenc 10 korona. Szegedij kereskedelmi és iparkamara 100 korona. Pilkclh Kákná'n és-neje 100 korona. K. L. 20 kor. Légszeszgyár 200 korona. (Itt elmlitjük meg. hogy a legutóbbi kimutatásban 160 koronával •szerepelt a Kereskedelmi! é's Iparbank. Ebből, .az összegből 100 korona a bánik .s 20—20 kor., Csányi János, Sziarv,ady Lajos és Vajda Sándor adománya.) — Húsvéti istentiszteieta zsinagógában. Hétfőn és kedden e'ste az istentisztelet hat oriakor kezdődik. I — A piac, a tanyaiak és a kofák. Normális körülmények között is az élet: küzdelem. De százszorosan az a mai háborús •világban. S a küzdelem nemcsak a fronton,, a harctereken1 folyik, Ihanem a harcterektől távol eső vidékeken is, az egész országban, .főképen a városokban. Ahol termelő ugy szól-, ván egyáltalán nincs, hanelm csak fogyasztóik vannak. Hallatlan' árakra voltunk élké-i szülve, hisz ez, velejárója a háborús viszonyoknak, de abból nelmi következik, hogy belenyugodjunk abba, hogy az élelmíszeráriusok kiuzsorázzanak bennünket. Az élelmiszeruzsora már nem természetes velejárója a háborus viszonyoknak, hanem visszaélés. Ezorv uzsora ellen minden eszközzel és rn'n.den módon kell küzdenünk. Egyik módja az lett volna, amit Szalay főkapitány rendelt el, az