Délmagyarország, 1915. március (4. évfolyam, 53-77. szám)

1915-03-27 / 74. szám

Szeged, 1915. március 23. DÉLMAGY AROítSZÁG. 155 A közgyűlés nem fogadta el a légszeszgyár egyességi ajánlatát. (Saját tudósítónktól.) A városatyák lany­ha érdeklődése mellett ért véget péntek dél­után a márciusi közgyűlés. A tárgysorozat hátralevő pontjai, a légszeszgyárral kötendő egyesség kivételével, adminisztrációs termé­szetijeik voltak és igy értthető, hogy nem von­zottak oda hallgatóságot sem. -Három óra hosszáig tartott .a közgyűlés, alig harminc ember jelenlétében. Nagyobb vitát csak a lég­szeszgyár egyességi ügye provokált, amelyet végül is, igen helyesen nem fogadott el a köz­gyűlés, hanem utasította a tanácsot, hogy a részvénytársasággal ujabb tárgyalásokat kezdjen. A közgyűlésről az alábbi részletes •tudósításban számolunk be: Délután negyedötkor nyitotta meg a ifoly- ' tatólag-o-s márciusi' közgyűlést dr. Somogyi Szilveszter polgármester. Jegyzők: Taschler Endíre főjegyző, flack Lipót aljegyző. Balogh Károly pénzügyi tanácsos bster­jesztette az 1912-ben épült vasúti palota épí­tési költségének végleges elszámolását, amit a közgyűlés tudomásul vett. Kneissel Jakab halászati bérlőnek a ta­nács javaslatára a közgyűlés bérbeadta a ti­szai rakpartnak .a k'özuti hídtól a vasúti híd felé terjedő hatvan méter hosszú részét, tíz évre, évi 200 korona- bérösszegért. Ezután Balogh Károly pénzügyi tanácsos a 1-égszeszvilágitási .részvénytársasággal kö­tendő egyes sédről tett előterjesztést. -Mint is­mereteSjjr város és- a részvény társaság között 1894—1908. évek folyamán a villany világítás áramfogyasztás! különbözete cim'én 38.0,27 jK 89 fill. differencia merült if-el. Ezt az összeget 1908 után a város levonta a társaság részére fizetendő százalék összegéből és a pénzt a Csongrádi Takarékpénztárban elhelyezte. 1908-tól -egész mostanig pedig évente körül­belül három-négyezer koronát tartott vissza a társaságtól ugyanezen a cimen, amelyet azonban már itíem tett takarékba, hanem a városi pénztárban hagyta. A társaság ez -ellen panasszal fordult a közgyűléshez, amely el­utasította a világítási, társaságot. Erre a tár­saság Mebbezett -a közgyűlési határozat el­len a belügyminiszterhez, aki megsemmisíteüe a közgyűlés elutasító határozatát azzal az in­dokolással, hogy a vitás kérdésben a rendes bíróság hivatott dönteni. Amennyiben azon­ban nem akarná a város bíróság elé vinni az ügyet, egyezzék ki -a társasággal. A miniszteri -leirat alapján megindült az egyezségi tárgyalás a légszeszgyárral. A -tár­gyalások torán kitűnt, hogy a társaság köve­telése a takarékba helyezett 38.027 korona 89 fillérrel és kamataival, továbbá az 1909-töI 1915-ig. visszatartott.összegekkel és1 kamatok­kal együtt közel 72.000 koronát tesz ki. Mivel a vitás követelés bírósági útra terelése na­gyon kétes eredményeket .szülhet és a város esetleg pervesztes lehet, a társasággal lefoly­tatott hosszas tárgyalás utá-n sikerült a ta­nácsnak a légszeszgyártól egyességi ajánla­tot kapni, mely szerint a társaság hajlandó minden további követelésétől el állani abban az esetben, ha a város kiutalja részére a ta­karékban elhelyezett 38.027 korona 89 fillért; -ennek kamatairól a tárgyalás során lemon­dott a társaság; ellenben kötelezi magát a jövőre vonatkozólag arra, hogy az Ívlámpák 420 Wattnál -több áramot nem fogyasztanak majd óránkint, de ha többet is fogyasztanak, amit pontosan megállapítani nem lehet, a va­ros nem lesz köteles azt fizetni és igy további differenciák nem fognak előáll a ni. A tanács javasolja, hogy a közgyűlés járuljon hozzá az egyesség megkötéséhez. Szigyártó Albert nem fogadja el a tanács javaslatát. Véleménye szerint inkább pör l-e­gyen, amely a várQsra valószínűleg sikeres kimenetelű lesz, minthogy ilyen nagy össze­get átengedjen a- város a társaságnak. Obláth Lipót is a .tanácsi javaslat ellen foglal állást. A társaság járt el. helytelenül, mert a szerződés ellenére szolgáltatott több áramot. Ivánkovics Sándor dr. nyugalmazott fő­ügyész azt javasolja, hogy ujabb 'tárgyaláso­kat vegyenek fel a társasággal, hátha .sikerül békésen elintézni az ügyet olyképpen; hogy a társaság megelégednék a követelt összeg 50 százalékával is, ami több mint 18.000 korona megtakarítást jelentene a váro-sra. .Dr. Szeli Gyula, aki rész-tvett a jogügyi bizottság ülés-én, amely bizottság a békés ki­egyezést javasolta, most azt hangoztatja, hc-gy a pör tényleg nagyon vitás kimenetelű és -éppen ezért elfogadja a tanácsi javaslatot, csak az uj egyezség -megkötésénél arra ne kö­telezze magáit a város, hogy köteles óránkint legalább 420 Watt áram 'fogyasztású ivlám­pákat használni. Ezután Kiss Gyula, Szigyártó Albert és Ivánkovics Sándor dr. bizottsági tagok együt­tes indítványt tesznek, ihogy a tanács újból vegye fel a tárgyalásokat a társasággal es kedvezőbb alapon létesítsen -egyezséget. Ba­logh Károly felszólalása után, amelyben íe-n­tartja a tanács javaslatát, az elnök elrendelte a névszerinti szavazást. A .közgyűlés 14 sza­vazattal 8 ellenében a tanács javaslatát elveti és elrendeli, hogy ujabb tanácskozást kezdje­nek a világítási társasággal. Több kisebb ügy -elintézése következett még és este hót -órakor véget ért a márciusi -közgyűlés. Utolsó pésta Przemysiboi. Urbanek Istvánná úrnő, Urbanck István honvéd -főhadnagy felesége a -tegnapi postá­val férjétől tábori levelezőlapot kapott, amely nem tartalma, de kelte és a hely miatt, ahon­nan jött, bátran tö-rténelimi okmányszámba megy. A rendes formájú és kiállitás-u tábori levelezőlapot teljes szövegében itt közöljük. A cimzés-i' oldalon: 0114 Fliegerpost Przemysl 1915. Zensuriert IX. 34. Feladó: Urbanek főhadnagy 8. h. gy. -ezred- 11 szd. par. Urbanek Istvánné úrasszonynak Szeged. Túloldalt a szöveg: Kelt Przemysl, 1915. már-cius 22. Édes iR-ózsikám-, szeretett- Gizikém! •Egészségem jő, mindnyájan a jó Isten kezében vagyunk. -Remélem, egészségem továbbra is oly jó marad, tehát aggódnod nem kell. — Ezerszer ölelí-csókol. A keltezésből látni való, hogy ez az irás a vár elestének a napjáról való és bizonyára a legutolsó rep-ülő -postával jö-tt ki a Ibi-res vár­ból. HÍREK oooo — Jótékony nők panasza Ismételten megemlékeztünk már azokról a szívbeli- meg­nyilatkozásokról, amiket Szeged' hölgyei ta­núsítanak a -megsebesült és beteg katonák ápolása és gondozása körül. Megható, minden tiszteletre és elismerésre méltó a szeretettől áthatott fáradozásnak, kitalálásaiknak az a szakadatlan láncolata, amikkel azt célozzák, hogy vitéz katonáink az ápolásban, és ellátás­ban némii -kárpótlást találjanak azokért a mér­hetetlen áldozatokért, amiket — hősi- küzdel­meikben kifejtve — a haza védelméért hoz­nak. Azok a hölgyek, akik a mostani időben a szeretet, a hála nemes munkáját végzik, oly szolgálatokat teljesítenek, amiknek értéke ki nem fejezhető. És ezért a nagyszerű szolgá­latokat a 'legcsekélyebb -elismerésre való szá­mítás nélkül, példaadó buzgalom-mai és kitar­tással teljesítik. 'Nin-cs munka, vagy anyagi áldozat, amit -soknak tartanának; a szivük ér­zése nyilatkozik meg minden cselekvésükben, elméjük g-on-dölatgazdagsága minden, -megnyi­latkozásukban. Mindenki érzi ezt és tudja és mindenki a hála leggazdagabb érzésével van eltelve az önfeláldozó cselekedtetek miatt a város jótékony hölgyei iránt. E jelenségé; szemben- sajnálattal értesültünk -oly irányú pa­naszokról, amik azt tanúsítják, hogy a, nemes hivatásukat teljesítő hölgyek -éppen azok ré­széről nem részesülnek a köteles tisztelet­adásban, -akiknek — szerződésből kifolyó — teljesítményüket vannak hivatva eltenőrizni. Panaszokat hallottunk arról, hogy a Fa- és fémipar iskolában elhelyezett katonai: kórház­ban a-z élelmező nem éppen ildomos módon utasítja vissza az ellenőrzés tisztjét gyakorló úrinak felszólalásait, megjegyzéseit és -hogy a beteg katonák érdekében történő kif-ogáso-k a kórház vezetősége részéről nem .igen nyer­nek orvoslást. Nem kívánunk vádaskodni, egyszerűen -csak hang-o-t óh-ajtunk adni a hoz­zánk jutott panaszoknak és az illetékes -té­nyezők részéről intézkedést várunk abban az irányban, h-ogy a nehéz és fárasztó -munkáju­kat önzetlenül végző urinők a legcsekély-ebl? 'kellemetlenség nélkül v-égezhessék a beteg ka­tonák érdekében és javára, minden köszönet­re és hálára érdemes feladatukat. Mert most nem lehet más fontos -érdek, csak az, 'hogy vitéz hőseink, száz halállal szembe állott édes testvéreink, dicső . katonáink megfelelő élel­mezésben és szeretetteljes ápolásban része­süljenek. És .miután-tudjuk, hogy az'ellenőr­zést gyakorló urinők a legjobb szándéktól ve­zéreltetve is ezt s csupán csak -ez-t célozzák, akkor -az illetékes faktoroktól -méltán elvár­hatjuk, h-ogy az illetők törekvésének -érvényt szerezzenek és gátat vessenek az oly jelensé­geknek, amik alkalmasag arra, .hogy az önzet­len munkát teljesítő u-rinők kedvüket veszít­hessék a további és kívánatos közreműködés­re. — Az ingyentej akció. Rövid kimutatás fekszik előttünk, a Feministák Szegedi Egye­sületének vezetősége közli, ihogy miként ál­dozott Szeged e nemes ak-ció érdekében. E szerint befolyt adományokból 2145 -korona 66 fillér. A kiosztás kezdődött: 1914. december hó 1-től -és tartott 1915. március 22-ig, vagyis 113 napon. A 113 nap alatt kiosztatott 22.600 adag tej és 22.600 darab zsemlye. „ • u..gsram" drótlámpák húzott dróttal Fel wattos Tungsramlámpák. Hosszú élettartam, csekély áramfogyasztás. Magyar gyártmány. Kapható minden jobb | JJ Gyártja 2Z EoyeSÜÍf IzzéSáíUpa ÉS t Csak a „TUNGSRAM" fel­I •>•••• f , _f f # % írással ellátott lámpák szakmabeli üzletben. • WlllamOSSagi ÍCeSZVeiiytaPSaSag Újpest 4. I valódiak!

Next

/
Thumbnails
Contents