Délmagyarország, 1915. március (4. évfolyam, 53-77. szám)

1915-03-21 / 70. szám

Szeged, 1915, március 21. DÉLMAGY AR OT?SZ ÁG. tonai menet és jövet jegyek kiadása" törté­nik, hozzácsatlakozik Bainbridge Artliurhoz, egy amerikai emberhez, aki Parisból utazik Pétervárra. Az idegent megkéri, hogy mint feleség vele utazhassák. Megtörténik. Hetén már Pétervárott van a kinevezett férjjel és csoidás szépsége miatt hódolattal ünneplik az orosz főváros főúri köreiben. Közben két dalt énekel, majd kijelenti a kinevezett férjnek, bogy merényletet akar elkövetni a minisz­terelnök bálján. Persze a kinevezett férj a tervről lebeszéli és Hetén Bivaski ezredessel elutazik Oroszországból. (Mindez négy felvo­náson keresztül történik, egy pár bohókás helyzet kapcsán. Az újdonság előadására megtelt a nézőtér és a közönség elszórako­zott a darab vidámabb részein és seikszor tap­solt, különösen a már ©miitett két dal elő­adása után, amelyeket Gömöri Vilma, a cím­szereplő énekelt. A vígjáték másik vezető szerepe Körmendi Kálmánnak jutott ós az előadásban résztvettek még: Nagy Erzsi, Gazdi Aranka, Miklósi Margit, Békésy An­tal, Szegihő Endre, Ungvári Mór, Szilágyi Al adár, Matány Ant al ós Ben de László. Az újdonság előadását holnap megismétlik. A színházi iroda jelentése. Kedden este zóna és ifjúsági előadásul a Bánk bán kerül szilire félhelyárakkal. A legnagyobb magyar tragédia március -15-én olyan általános ér­deklődést és osztatlan tetszést keltett, hogy az, igazgatóság alkalmat akar a dini az ifjúság tömegesebb látogatására és félhelyáralkkal adatja elő esti előadáson .Jegyeket már áru­sít a pénztár. — Szoyer Ilonka vendégszerep­lése. A téli szezon- vendégszereplői közt egy se hódlitotta olyan nagyon .meg (Szeged kö­zönségét, mint Szoyer Ilona, kinek szereplése általános ünnepléssel (találkozott esténként, A -nagysikerű vendégszereplését e héten -megismétli — és pedig kétszer Szegeden még nem látott szerepében. Csütörtökön uj minő­ségben, népszínmű énekesnőnek mutatkozik he a Piros bugyelláris Török Zsófijában. A .népoperában nagy sikerrel játszia és énekel­te e szerepet s még azokat, is meglepte, kik -Szoyer Ilonkától mindig sokat várnak. Pén­teken Bipp van Winkle Lisbethjét énelkli — és hogy a,z „a bciva -hív odamegyek" dal s a levé áriája uj ós hatalmas fényt, kap az Ö előadásában — az kétségen 'felül áll. Szomba­ton egy népszerű operett kedves szerepében hü.iosuzik a művésznő, amikor eljá'tsza az Aranyeső-ben Bá.nky Jolánt. A népopera legnagyobb slágere épen iSz-oyemelt köszön­heti hosszú életét és igy a vendég művész­nővel nagy érdeklődést kelt. Jegyek mind­három előadására válthatók. ki irodai teljes gyakorlattal, német-magyar levelezés, gyors­Írásban jártas, jobb fizetéssel felvétetik. — Írásbeli ajánlatok HoHmann János terménykereskedéséhez intézendők. i&^S&am&Hieí! SS BSISiS&ri biró hadmentes férfit vagy nőt keresek. Csakis írásbeli ajánlatot kérek. [ij Igazgató: g VAS SÁNDOR 0 0 0 0 0 Telefon: 1 í -85. ® SS Repríz Vasárnap, március 21-én Conan Doyie FIZ 0 0 0 0 0 A 0 ­0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Detektív dráma 4 felvonásban. A haz 0 ® @ 0 0 Detektív dráma 3 felvonásban. | Legújabb harcféri felvételek. 0 ® Előadásuk: 4 Katona-, diák- és gyermek­|jegyek vasárnap csak a 2 3 Vasárnap d. u. 2 órától éjjel 12-ig. 3 érai e|öadásra adatnak ki. 0 __—__ - —- — 0 0 j Rendes helyárak. 0000000000000000000000000000000001! A kenyér és liszt Ausztriában. Bécs, március 19. A tévelygések és zvaiok hosszú lánco­lata j-elöli meg azt -az utat, amely eddigelé Ausztria élelmezésének a biztosítására meg­tettek. Nómeter s zágba 11 .hamarabb -láttak hozzá © kérdés rendezéséhez, nem találták el ugyan .mindig a helyes módját, de a tapasz­talatokból mindig levonták a kellő tanulsá­got. A német közönség röviddel a háború ki­törése után a külömböző állami intézkedések (folytán felvilágosításit nyert, áritól, llicgy a kenyérrel és liszttel takarékoskodnia ke.ll. És ha a német kormány egyik-másik lépése nem is járt mindig a kívánt -eredménnyel, még mindig megmaradt .annak a lehetősége, hogy -idegéin ujl intézkedésekről gondoskodjék. Magyarországon külömböző okokból kés­lekedtek az egyöntetű intézkedések megtéte­ö ifan mű ai 0 0 0 0 « !sa|!®i[0j[8aj[aj[Bj[»y[Hj[a VASS 0 0 ZGO-SZIN H AZ ri TELEFON 807. jgj 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Vasárnap 0 0 0 Rét pompás vígjáték 0 1 civilben Katonai vígjáték 2 felvonásban. 0 0 Társadalmi szatíra 2 részben. Ezenkívül Eü Ml" 0 0 | Rendes tielyárak S;:S!í5r |sa m tesnts 0 0 0 0 0 0 [ui [i M Bt 0 SS fi| s sí 0 m LEJ 0 'üt 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 • !• a\ fi nat sshü la APOLLO •lL®jL5Jliill®l MOZGOpj színházé Vasárnap, március hó 21-én 0 Szenzációs detektivdráma! I jfl fellép- 0 Id tével ÍmI A Vaskéz IIS. 0 0 0 0 0 (Szökés a bagnohél.) faj 4 felvonásban. Ezenkívül a pompás mellékmüsor. ||j Folyíaíőlap előadások délután 2 öpáfúl. jfj ^©aBBB®®®®®®®®®^

Next

/
Thumbnails
Contents