Délmagyarország, 1915. február (4. évfolyam, 29-52. szám)
1915-02-14 / 40. szám
Szeged, 1915. február 14. DÉLMAGYA-RORSZÁG. 3 küszöbön áll. Katonáink fáradtak, elcsigázottak és éhesek, nem tudják elég erővel fogadni a folytonosan előnyomuló, meglehetősen jó kondícióban levő ellenséget. A szibériai ezredek sem féleltek meg a hozzájuk fűzött reménykedéseknek. -Fegyelmezetlen, vad katonák ezek, akik a saját ostoba fejük után mennek. — Miért lázadozik a civil lakosság? — Mert millió oka van erre. Nem volt semmi szüksége Oroszországnak, hogy ilyen bonyodalomba keveredjék. Katonáink azt sem tudják, miért viszik vágó-hidra testüket. A hatóságok még sokkal brutálisabbak, mint eddig voltak. Minden elvihetőt -elkoboznak a privát emberektől azzal a megokolá-s(Saját tudósítónktól.) Közöltük szombati számunkban Bokor Pál polgármester-helyettesnek azt a táviratát, amelyben hivatkozással a 'lisztkészlet egyre való -csökkenésére, kormányhatósági felhatalmazást kért a gabonanemüek rekvirálásánaik m-e-gkezdésére. Ismertettük Aczél Gézának, a Back--malomi igazgatójának a közönséget tájékoztató ós megnyugtató nyilatkozatát, amely szerint a rendelkezésre á'lló készletből Szegedet még két hónapig zavartalanul lehet liszttel ellátni, a rekvirálás folytán összejön az a gabonamennyiség, amely aztán föltétlenül elég juiius végéig, amikor már -uj termés van. A helyzetnek ezt a megnyugtató és reális képét a szombati nap eseményei a következők-kel egészítik ki. Ghillány Imre báró földmivélésügyi miniszter már ma délelőtt a következő sürgönnyel válaszolt a polgármester-helyettesnek : — Lória Henrik, mint a magyar -királyi kormány megbizottja, a buza, rozs, árpa és zab készleteik átvétele (rekvirálása) 'végett a városba érkezik. -Fölhivom, hogy idevonatkozó rendeletemnek megíelelőleg a -kormány megbízottját működés közben a legmesszebbmenő támogatásiban részesítsék. Ghillány, íöldmivelésügyi miniszter. Lória már Szegedre is érkezett, a rekvirálást a jövő hét elején megkezd-i. Az összeírás kerületenként történik, a részletekről falragaszokon tájékoztatja a tanács a közönséget. A lefoglalt mennyiséget mindenki köteles a gyűjtéssel megbízott tisztviselőnek beszolgáltatni. A rekviráló bizottság -elnöke -a polgármester-helyettes, az összeírást és lefoglalást a -kormány megbizottja végzi, a lefoglalt gabonamennyiséget pedig Simkó Elemér dr. alügyész fizeti ki. Az alüggyész egyébként beadvánnyal fordult -a tanácshoz, amelyben elmondja, hogy a miniszter rendelete értelmében -mindenki, köteles a nála készletben levő gabonanemüek mennyiségét bejelenteni, illetőleg azt a kijelölt helyen átengedni. Szegeden -elérkezett az ideje -annak, hogy a gabonakészleteket -összeírják. Az öszszeirás módjára nézve javasolja, hogy batároztassék meg, ihogy a gabonanemüek öszszeirás-a kerületenkin t -mély napokon vegye kezdetét, ho-gy plakátokon hirdess-e a tanács a miniszteri intézkedéseket, a jogorvoslatokat és a büntető rendelkezéseket. Az egyes napokon lefoglalt -anyagot napról-napra be kell szolgáltatni a gyűjtéssel megbízott .tisztviselőknek, -hogy a fölösleges készlet gyorsan elszállítható legyen. sal, hogy a haza érdeke kivánj-a. Ez a „haza érdeke" -egész -csomó közhivatalnokot tett •már gazdag úrrá. Egy hétig beszélhetnék züllött állapotainkról s akkor sem tudnám azoknak teljes képét lefesteni. A keserű arckifejezésü hadnagy elhallgatott, mélán -nézte sáros csizmája orrát és idegesen verte -csizmaszárát. Néhány perc elteltével újból rám emelte tekintetét és zavartan mondta: — Ne tartson hazaárulónak az-ér-t, mert igy beszéltem. Ep hon-szereteteim adta nyelvemre az igazságot, a keserűség szólalt meg bennem' . . . Némán -szorítottunk ikezet. A tiszt cigarettára gyújtott és belebámult annak kékes füstjébe. D. H. Mint látható, nemcsak a kormány, -hanem -a helyi hatóságok is lehető sürgősen, megtesznek mindent annak érdekében, hogy -a rekvirálás most már haladéktalanul megkezdődjék. Minthogy a gabonanemüek összeirásának eredményéhez kétség nem férhet, nyugodtan várhatj-a mindenki, a további fej-, lemény-eket. A m. kir. iföldmive-lés,ügyi miniszter elrendelte az egész ország területén a buza, rozs, árpa és zabnak az Országos -Gazdasági Bizottság részére eszközlend-ő zár alá -helyezését. A zár alá helyezést a hatóságok eszközlik a miniszter meghatalmazottjának közreműködése mellett. A íöld-rn-ivelésügyi miniszter, 'hogy a rekvirálásokat az egész ország területén -egyöntetűen és célszerűen eszközölhesse és a hatóságok munkáját megkönnyitse, megállapodott több nagyobb bankház áruosztályával és 'gabonanagykereskedőkkel, kik tisztviselőiket ezen célra a kormány rendelkezésére bo-csátják. A rekvirálás adminisztratív részét a Magyar Általános Hitelbank végzi és részt vesznek még a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Leszórni,toló Bank a cégek közül Strasser és Kőnig,Fleischl Samu és még -egynéhányan. Nevezett vállalatok főtisztviselői közül meghatalmazottakat nevezett ki a föl-d-mivelésügyi miniszter, kik a rekvirálásokat a hatóságok közreműködésével már az egész ország területén megkezdették. Városokban a polgár-mester, nagy és -kis községekben a főszolgabirák és helyetteseik elnöklete alatt működnek a bizottságok. Először -összeírják a készleteket és az összeírások befejezése után a mini-szter utasítása szerint a meghatalmazottak eszközlik az átvételeket és az elszállitásokat a megállapított helyekre, A kifizetéseket az egész ország területén a Hitelbank eszközli az átvétel alkalmával a miniszteri meghatalmazott utján. A gabonanemüek árát a kormányrendelet által megállapított maximális árak képezik. A kormány -ezen bölcs rendelete álapján az ország -minden része egyformán lett ellátva eleséggel és természetesen egyszersmind megszünteti. a gabonanemüek maximális árai túllépése körüli -visszaélés-eket is. — Szegedről Lória Henriken, Strasser és König-cég képviselőjén kívül miniszteri meghatalmazottnak Csaná-dmegye területére Kardos Mihályt, a Hitelbank sz-egedi, kirendeltségének vezetőjét nevezte ki a íöldmivelésügyi mini-szter. A polgármesterválasztás. ii. Azok között, akiket a polgármesteri állásra az első időkben emlegettek, -első völt Taschler Endre főjegyző, ki azonban időközben kijelentette, hogy nem pályázik. A főjegyző közismert tehetségei, európai látkör-e, pártatlan igazságszeretete hivatottá tették őt, hogy a polgármes-eri állásra első sorban pályázzék. Azonban nem pályázik. A pályázók között -van Somogyi Szilveszter dr. rendőrfőkapitány. A rendőrfőkapitány közel egy évtizede tölti te ez állást. Nagyarányú koncepciója, igazi közigazgatási tehetsége, becsületes pártatlansága ez idő alatt őt a leghivatottabb tisztviselők közé emelte. Van helyes gazdasági érzéke, melyet könnyű megépíteni gyakorlati ismeretekkel. Somogyi Szilvesztertől Szeged város még igen sokat vár -s osztatlan nézet az, hogy ő a jövő embere. Ez a jövő, ha még mostan nincs is itt, hamarosan itt lesz; nem nehéz azt kivárni. A -pályázók között van a város igen érdemes, oszlopos tisztviselője, Pálfy József dr. Az ő személye körül -egyesek oly áldatlan harcot kezdtek, ami-be még méltatásával s-em aka-rok beleavatkozni. N-em is szükséges. Ismeri őt a k-öz. A többi pályázati kombináció mind elesett. Összegezve az elmondottakat csak örülhetünk, ihogy ily erős kvalitású tiszt-viselők vetélkednek a város, vezetői állásáért. És éppen ezért -nemi szabad semmiféle pártszenvedéllyel az objektív gondolkozást és az igazságérzetet elhomályosítani 'hagyni. Minden egyes szavazatra jogosult bizottsági tag most egyúttal bírája a tisztviselői karnak. Cs-a-k igazságos biróna-k szabad lenni. Az igazság pedig -az, hogy aki három évtizeden keresztül fiatalságát, munkaerejét, tehetségét, páratlan becsületességét a köznek áldozta, az semmiféle érdekből ne -mellőztessék akkor, -mikor megérdemelt -előléptetése előtt áll és a mellőzésre mivel sem adott okot. Tasohl-er Endre főjegyző a tisztviselői, kar nevében meleg és megható szavakkal mondta ezt el. Pedig egy tisztviselő működésének méltatására leghivatottabb maga a tisztviselői kar. És a helyettes-polgármesternek polgármesterré választása. esetén, nem- fog sérelem esni a többi hivatott pályázón sem. Mert nem mellőzésben részesülnek, csak jogos aspirációjuk később, talán a közel jövőben nyer kielégítést. Egy választás eredménye csak akkor kelthet közmegnyugvást, ha belőle nem árad senkire sérelem és jogtalan mellőzés. Gerle Imre dr. A polgármesteri állásra hirdetett pályázat határideje szombaton délben lejárt. Pálfy József dr. és Bokor -Pál pályázata mellé szombaton -délelőtt beérkezett.a hajmadik pályázati kér-vény, Somogyi Szilveszter dr. főkapitányé, a-mely a következőkép szól: Méltóságos Főispán Ur! Szeged szab. kir. város megüresedett polgármesteri állására pályázatot méltóztatott hirdetni. Érzek magamban annyi tettvágyat és erőt, -hogy ebben !a díszes, felelősségteljes állásban a törvényhatóság jogos igényeinek megfelelhessek, polgárainak jólétét előmozdiíihassam. Tiszteletteljesen kérem Méltóságodat, -hogy pályázatomat az 1886;XXI. t.-c. 79. Megkezdődik a gabonanemüek rekvirá lása Szegeden és az országban.