Délmagyarország, 1915. február (4. évfolyam, 29-52. szám)
1915-02-09 / 35. szám
2 kodásuk erősebb, -mint valaha. Fölemelő érzésünk, ihogy hónapok óta Magyarország határain -olyan -sereg ellen küzdünk, amelyben a monarchia összes népei testvéri szeretettel igyekszenek egymást bátorságban, kitartásban, győzelmi hitben felülmúlni. Az ellenséges tűzben valamennyien összeforrnak, bárha igy maradna a megértő szeretet és megbecsülés érzése a béke napjaiban is mindig. a törökök eddigi sikerei. A törökök ha-rcának jelentős sikereit abban foglalhatjuk röviden össze, hogy behatolván Oroszországba és Perzsiába, hatalmukba kerítették e harctéren a stratégiailag fontos kiinduló pontokat, nevezetesen: Ardahant, Szárikámiszt, Kotort, Urmiát, Ter-biszt és Szalmaszt. Azóta az orosz Szibériából és Turkesztánból erősítéseket kaptak, melyek segitségév-el részint ellentámadásokba mentek át, részint szívós, védekezéshez fogtak a vidéknek a 'védelemre igen alkalmas vonalain. A harc-ok tehát itt is megerősített állások ellen folynak ép oly nehéz küzdelmekkel, akárcsak Európában a nyugati és a keleti harctéren. Ennek következtében s inert a törököknek is rendezniök kellett a nagy fáradsággal és vesződség árán előre jutott csapataik élelmezését és egyéökénti ellátását is, szünet állott be az előnyomu-lásban, de nem a harcokban. Az oroszok ellentámadásait u törökök mindenütt iölfogsák, majd pedi-g visszavetették. Különösen súlyos veszteségeket szenvedtek az oroszok Oltinál, ahol a törökök balszárnyát akarták visszanyomni. Asszerbeidsanban a törökökre nézve kedvező fordulatot vett az az ütközet, amely Koj környékén indult meg január végén az oroszoknak az aszszerbeidsani kerületben levő utolsó védőállása ellen. Február elején Artvinnál is vereséget szenvedtek az oroszok. Korna környékén a törökök rajtaütöttek az oroszok két zászlóalján. A további előrejutás döntő harcai tehát e harctéren is kialakulóban vannak. TÁNCOLÓ OROSZ FOGLYOK. Sátoraljaújhelyről írják január 28-i'ki 'kelettel: A Kárpátokban heteken át beállt csendet -újból felváltotta a véresen komoly munka, a melynek eredménye az, hogy e hó 25., 26. és 27-én naponta 6—800 orosz fogoly szállott ki Sátoraljaújhelyben. Az itt beállott erős íbid-eg, fagy és nagy havazás erősen megviselte az oroszokat. Igen soknak kilátszik a lába a rongyos -csizmából. Megtörtént azonban 'az e hó 27-én beérkezett 1600 fogoly között, ihogy a mikor az általunk elkészített gulyással jóllaktak, táncra perdültek s egy Trinár Vaszlló n-evü besszará-biai suszter orosz Ikolon-a-tár-saiiiak énék'kis-érete -mellett, vidáman táncolta a szerb kólóhoz hasonló fárasztó orosz nemzeti táncot. A vonat indulásakor is kalapjukat lengetve, énekelve mentek tovább. Egész föllépésükből látható, mily boldognak érzik magukat, hogy fogságunkba jutottak és itt nem é-ri őket bántód-ás. Küldjünk katonáinknak thermosüvegeket, teát konyakot, likőrt, csokoládét, caces-t. Az adományokat köszönettel fogadj-a s a hadtápp-ar a nean okg ágokhoz juttatja a honvédelmi minisztérium Hadsegélyező Hivatala, Budapest, IV. Váci-utca 38. saaaaasaaaaaaaaaa DÉLMA GYARGRSZÁ G. Ütközet után. Az ezred tisztikarának a hangulata kitűnő. Nyolc napig tartott a harc és most sikeresen fejeződött be. Végre van igazi ennivaló és lehet, ülni. Egy szétlőtt, -füsttől kormos galíciai korcsma előtt. A háború kitörése óta ma van először sz-abad idejük, ámbár nincs kizárva, ho-gy a legközelebbi pillanatban riadót fújnak. M-elélkes, hogy mit hoz a jövő, a fő, ihogy most, -ebben a pillanatban szabadok. Kéjesen élvezi mindenki -ezt a drága -pillanatot. -A katonák felhajszoinak néhány csirkét, sietve megölik, megkoppasztják és megsütik. Csakhamar szétterjeng a levegőben a frissen sülő pecsenye kellemes, orr- és Ínycsiklandó illata. Néhány rozoga padot is rekviráltak. Szinte bűnös -fényűzés mindez. A nap jóságosan ontja a sugarait, ,a kedélyek fels-z-abadulnak, mindenkinek van valami elbeszélni valója. Kérdezősködnek a bajtársak után és amint kitűnik, Ihogy egyik is, másik i&- -elesett, mindannyiszor két másodpercnyi szünet következik be. Az egyik: „Derék fin volt!" A -másik: „Kár érte!" lEgy pillanat múlva aztán tovább beszélgetnek. íArra kerítik a beszéd sorát, meddig tarthat. még a (háború. Nem mintha -már belefáradtak volna, bár volna valami jogcímük rá. Hanem kisül, hogy mindegyik szeretne valamilyen okból egy-egy -meghatározott .napon otthon lenni. iA kapitánynak március 16-án lenne az -ezüstlakodalma, rosszul esnék neki, ha- nem ülhetné meg annak rendje és módja szerint. Addig tehát vége kell, hogy legyen ia világháborúnak. A hangulat mind kedélyesebbé válik. Tréfák röpködnek a levegőben. Az ezredorvos komoly ábrázattal kijelenti : „Megengedem, hegy -a háború májusig tartson." „Miért? miért épen addig?" Kérdezik több felől is. „Mert májusban mindem, évben fürdőzöm", hangzik kenetteljesen a válasz. Álta.láncs kacagás. Csak ugy, tapad -mindanynyiokon a véres galiciai föld, a ruhájukon, a borostás arcukon, a .bozontos hajukon, ügy hogy cs-ak külön tanulmány után sejthető, milyen is lehet -kinek ki-nek az arca béke időben. Amint ia fürdőzésről szó esik, mind izgatottá válik. Látszik rajtuk, hogy minden veszélynél, az éhségnél és a fáradtságnál' jobban gyötri őket a — piszok. Fájdalommal és undorral tölti el őket -gondozatlan testük és piszkos ruhájuk, ez is egyik megkülömhöztetője az 1914—15-iki hősöknek a. korábbi évszázadok hőseitől. Tiszta fehérnemű ... meleg viz... szappan... szinte kéjelegnek e szavakban és a fürdőről való ábrándjukban. Néhány pillanatra eltűnnek az emberfölötti fáradalmakról és hősiességről való emlékeik és csak -egyre gondolnak: .egy jó mel-eg fürdőre! És egy szálas magyar őrnagy előhu-z a zsebéből egy átlátszó vékonyságú szappandarabot, Irigyen nézik bajtársai. Elkészült a csirkesült, Akad ugyan rajta itt-ott megpörkölődött tollmaradvány, de azért pompásan izük. Illatozik és gőzölög -a. kávé is. Utána gyorsan 'megírják tábori levelező-lapjaikat, amelyekre gyűjtik ,aiz aláirásokat; az első -üdvözletek ütközet után. -Amikor ütközet előtt irtak ilyen levelező-lapokat, mindegyiknek ,az fordult meg az agyában: Talán ezek .az utolsó üdvözleteink. És most -mintha ajándék volna minden a sorstól: a nap, a napsütés, lehetősége annak, hogy újból Írhatnak szeretteiiknek, a remény ... Egy főhadnagy kérdést intéz a társasághoz: „Látta-e valaki közületek Br-estanyt?" „Én tegnapelőtt láttam", kiált az egyik, „Grodeknél. Pompásan tartotta magát, az ő ezrede volt az első, amelyik ..." De nem Ibirta befeA Gólem ' Szeged, 1915. február 9. jezni a mondatát, mert közbevágott az őrnagy: „Brestanyt?! -Ma reggel temettük. Borzalmasan nézett ki." Riad tó fújtak. Egy pillanat alatt lóra kapnak. Három perc múlva eltűnt a pihenő óra vidámsága, a remény és eltűntek mindnyájan a távolban... Ott maradnak mindössze a roskatag fapadok a füstös, k-erm *s falusi korcsma előtt és egy ottfelejtett telién, mely kétségbeesetten bőg a barátságtalan magányban... A polgármesterváíasztás. (Saját tudósítónktól.) Minden jól arra vall, ihogy véglegesnek le'het tekinteni azt a kombinációt, a-móly a po'lgármesterválasztásnál három jelölt személyével számol. Pálfy Józsai dr. — amint vasárnapi 'számiunkban már megirt-uk — beadta pályázatát, Bokor Pál polgármester-helyettes és Somogyi Szilveszter dr. főkapitány a közeli napokban szintén beadják. A törvényhatósági bizottsági tagoknak az -egyes jelölitek körül való csoportosulása egyre határozottabbá és -érdekesebbé válik. Természetesen mindhárom jelölt érdekében fokozódó buzgósággal folyik a korteskedés. És egyre fáradhatatlanabbak az emberek a találgatásban: ki fog győzni. A polgármesteri állás elnyeréséhez abszolút többségre lévén szükség, nagyon sokan vannak — köz-tük pártvezérek is — azon a véleményen hogy csak pótválasztáson dőlhet el a nagy és izgató kérdés: ki lesz Szeged uj polgármestere. Mások biztosítva látják jelöltjük számára az abszolút -többséget mindjárt az első szavazásnál. Többé-kevésbé bizalmas jellegű értekezlet volt már valamennyi jelölt érdekében. Legközelebb pártközi ankét lesz, amelyen a város valamennyi közéleti vezére részt vesz, tekintet nélkül természetesen arra, hogy ki a jelöltje a polgármesteri állásra. Ugy halljuk, hogy a városi-párt is .foglalkozik a polgármesterválasztás -kérdésével és ez az ülés különösen érdekesnek és tanulságosnak ígérkezik. Minthogy többen érdeklődtek nálunk a jelöltek -pályafutása iránt, annak íontosabb adatait itt közöljük: Bokor P-ál polgármester-helyettes, született Szegeden 1855. május 5-én, 1884. április 5-én 'községi birónak, 1-898. április 27-én tanácsosnak és 1908. április 21-én polgármester-helyettesnek választotta meg a közgyűlés. Képesités-e: államtudományi államvizsga. Tartalékos (főhadnagy volt. Pálfy József dr. árvaszéki elnök, született Szegeden 1874. március 19-én, 1897. -áprilisában osztályjegyző, 1900. március 7-én alkapitány, 1902. június 17-én első alkapitány, 1904. márciusában árvaszéki ülnök és 1906. május 30-án árvaszéki elnök lett. Képesitése: jog és; államtudományi doktorátus. Somogyi Szilveszter dr. főkapitány 1872. január 1-én született Szegeden. A szegedi járásbíróságnál, törvényszéknél és táblánál volt 1895. február 4-től joggyakornok, majd aljegyző, aljárásbiró és aliigyész lesz, 1907. -december 12-én pedig a főispán főkapitánnyá kinevezte. Minden igaz és jó magyar — férfi és nő egyaránt — viseljen szövetségi hűség jelvényt. Kapható a főispáni hivatalban és minden jobb kereskedésben. Ara: 1 korona. A befolyt összeg hadsegélyzési célokra fordittatik. aaaaaaaaaaaaaaaaa