Délmagyarország, 1915. február (4. évfolyam, 29-52. szám)

1915-02-25 / 49. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG. Szegeti, 1915. február 20. Szemfényvesztő kéjutazás Poincaré elnök kéjutazók. Az olyan előkelő, sőt legelőkelőbb állású 'francia, mint ő, persze nem magánszórakozásképpen utazik ebben a 'háborús világban. Amikor ő tehát a •múltkoriban. — soissonsi nagy vereség után Elszászba utazott, annak bizonyára volt valami poilitiko-taiktikai célja. Harcászati szükségességből ugy ásódott Nyugaton a németek stratégiai vonala, hogy Elszászban egy vékonyka sávot nem szállottak meg. Ott -tehát ma francia katonák állanak. Miután pedig Franciaország és Németország között Elszász •miatt 'folyik az élet-halál -küzdelem, természetes, (hogy minden taípalattnyi elszászi föld aranyértéket képvisel a franciák szemében. De k ülönös nagy értéket képviselhet az a bizonyos csí-kocska, az elszászi földön Poiincarc szemében. Ha valami baj éri a francia hadsereget, ha a franciák türelmetlenkednek az álló harcok miatt, ha a franciáknak eszébe jut, hogy országuk északi részében nagy területen ott állanak a németek, ha az orosz gőzhenger, minduntalan robban, ahelyett, hogy lehengerelé az entente ellenségeit és azzal szeríefoszlanak az oroszokba vetett vérmes és véres entente-remények, akkor ott van az az elszászi vigaszcsikocska, mely elég nagy ahhoz, hogy Poincaré és kísérete, a megfelelő statiszta-személyzettel — 1—200 iskolásgyermek kokárdával és külön, erre az alkalomra reszelt torokkal — elférjen rajta és a franciáknak, szövetségeseiknek és a semlegeseknek a francia sajtó kikiáltása és görögtiize mellett a leg'szemfényvesztőbb bűvészével vetekedő előadást tartson. Elszász! Az áhított Elszász! Iime, az elnök ott jár, ünneplik, a nép boldog, hogy végre ismét stb! ... Ez kell a franciának, a könnyen bővülőknek, a lobbanékonynak. Egy kis zöld abszint, egy kis mámor! Mint tudja a francia sajtó •mámorba ejteni a közönságét, annak bizonyságául hozzuk az egyik francia lapnak a cikkét, amelyben Poincaré elszászi látogatásáról igy számol be: „Poincaré háborús utazásai közben sok időt töltött a Vogézekben és az Elszászban működő hadaknál. Kisérője Millerund volt. —Megvizsgálták a előrehaladt föld- és sáncmunkálatokat Epinal és Belfort környékén, .megállapították, liogy az egészségügyi szolgálat a legkitűnőbb, az élelemmel való ellátás és posta pedig kifogástalanul pontos. Az elnök .hosszasan foglalkozott a sebesültekkel és betegekkel, miközben alkalma volt azok csodálatos erkölcsi erejéről meggyőződni. Mindenkihez volt egy-két vigasztaló szava. Az alpesi vadászok zászlóaljával is találkozott, akikhez annak idején mint kapitány ő is tartozott. Joffre tábornok javaslatára több tiszt mellére tűzte a becsületrend szalagját, az altiszteknek pedig a katonai érmet. A vadászok az elnököt megható fogadtatásban részesítették. Poincaré azután három különböző helyen (Névtelen helyen?) látogatta -meg az elszászi csapatokat.-Midőn Urbés-be érkezett és jövetelének hire elterjedt a lakosság és a katonaság versenyezve rohant elébe, folyton ezt kiabálva: „Éljen Franciaország! Éljen a francia Elszász!" Az elnök kénytelen volt gépkocsijából leszállani és folytonos ünneplések között gyaJog bejárni a főbb utcákat. Az öreg asszonyok sírtuk, a leányok kendőiket lobogtatták, a gyermekek éltették. Közben a leányok és aszszonyok csokrokkal halmozták' el. — Számtalan házon ott lengett a francia lobogó. Poincarré vagy husz elszászi várost (?!) járt te és mindenütt megható fogadtatásban vo-lt része. Egy helyen (miért nem árulja el, Ihogy hol?) az elnök megköszönté a tanácsnak azt az üdvözlő feliratot, amelyben biztosították a lakosság afölötti öröméről, hogy ismét Franciaországhoz tartoznak. Poincaré egy másik helységben (nevet kérünk!)), az iskolában, sok kis leány köszönetét fogadta, akiknek Poincaré felesége játékokat küldött. Ezek a leánykák elénekelték Pokicarénak a MarseillaiseA (iMiért ne, a szép játékokért?). Massevauxban (végre egy név!) különös lelkesedéssel fogadták. Minden ház fellobogózva. A polgármester, a tanács, a pap és egyéb leőkelőségek, mind azon való örömüknek adtak gifejezést, hogy városuk ismét francia lett. Poincaré meghatott szavakkal felelt. A jelenlevőknek könnyben úsztak a szemeik. Kitüntetést tűzött fel két el'szászinak a mellére, akik már 1870-ben- is kaptak diszérmet. Zokogták, Imiikor az elnök megölelte őket. Poincaré a szegényeknek kétezer frankot adott. Innen Belfortba ment. ahonnan zajos éljenzések közt még este elutazott." Na, ez igazán megható. Csak azt nem tudjuk, a zokogásig vagy a nevetségig megható a francia elnöknek ezen meg nem nevezett — mert valószínűleg még a holdban sem létező v— helységekben- való ün-njepelitetéíse. Az -oroszokkal való szoros viszony következtében most a mazuri és grodnoi vereségek alkalmából ismét visszasiethet az elszászi vigaszcsikooskára egy kis bufelejtőre. Hindenburg levelei az 1870—71. háborúról. Hindenburg résztvett a 1 negyven-négy esztendő előtti német—francia háborúban. Jellemét, lelkét, fényes tuajd-onságait visszatükröztetik azok a levelek, amelyeket a különböző harcterekről szülőihez intézett. Ezek a levelek most napvilágot látták abban a hatalmas és már annyiszor megénekelt könyvben, amelyet a családi okmányok felhasználásával Hindenburg Bernbardt. a tábornok fivére irt a nagv hadvezérrel. 'Néhány szemelvényt közlünk alább ezekből a levelekből. A Saint Marié melletti táborban, a harctéren, 1870. augusztus 19-én. Közlöm) veletek, hogy csuda által életben maradtam. Saint Priv-at mellett nagv csatánk volt, melyben ezredünket érzékeny veszteségek érték. Ép most temettünk el tizenkét tisztet és két őrmestert. Huszonhárom1 tisztünk oedig könvnvebb-nehezebb 'sebeket kapott. A két zászlóal (adjutáns halott, az ezredadjutáns sebesült. Első századunk százhúsz embert vesztett. A gyalogsági zászlóalj ezer ember helyett csak kétszáz emberből áll. A francia golyószórók ádázul működtek ,de mii rendületlenül mentünk előre. Parancsnokommal együtt egyhazamban lovon ültünk és dacára, hogy folytonosan erős tűzben állottunk; Isten akaratából még sem történt semmi bajunk. •A faluban rettenetes harc dult szuronynyal és puskaaggyal, melynek borzalniasságát csak fokozta az esthomály. Mindkét félről elkeseredetten folyt a harc és mindkét oldalon palakokban ömlött a vér. Azonban mi rendületlenül megtettük kötelességünket és győztünk. Most szinte rneg sem tudom utólag érteni, hogy az egész idő alatt milyen hidegvérű tudtam maradni. Az ütközet folyamán többször néztem az órámra és az egyes Iharoi eseményeket ott lóháton jegyeztem ceruzával a könyvembe. Parancsnokom fölterjesztett a r O G A szájp adlás nélkül. Az általam készített rágásra kitűnően használható a valódi fogaktól fel nem ismerhető, az eredeti fogakat teljesenpótolják. Készítek továbbá arany koronákat és levehető arany hidakat jutányos árak mellett. Vidékiek 12 óra alatt lesznek kielégítve » Barta Ágoston fogtpchnikus m szeged, kigyo-utca 1. sz. =1 TELEFON 1364. vaskereszttel való kitüntetésre... A csatának eredménye, ha igy nevezhetjük, az, hogy a francia hadtestek Metzibe vonultak, hol csapataink körülzárják és kiéheztetik őket. Ml pedig megyünk tovább Páris felé! Ami a franciákat illeti, róluk az a véleményeim, hogy igen vitézül harcoltak. Erősen tartották magukat és annyit lövöldöztek, amennyire csak képesek voltak. Igaz, hogy aránylag kevés lövésük talált. Még meg kell emlitenem, hogy unokaöcsém, Pál, hősiesen küzdve megsebesült és nemsokára meghalt. Utolsó szavai ezek voltak: „Győztünk? Akkor nyugodtan halok meg." W. mellett temettük el. — Balulrecourt, 1870, augusztus 25. A francia lovasság nem sokat ér, ellenben a gyalogság kitartóan harcol. Szakadatlanul tüzelnek, nem ís céloznak, azonban tüzelésüknek mégis van némi hatása, mert a sok, légyként röpködő golyó közül számos mégis csak célt ér. Sohasem láttam még olyan áttekinthető harcteret, mint a Saint Privát mellett. Az egyes csapatok felvonulását és összecsapását egészen világosan lehetett látni. A falvakban az emeletes kőházak, melyeket magas kőfal kerit, szinte arra vannak teremtve, — hogy a defenzív harcnak alapul szolgáljanak. Ez a körülmény magyarázza meg nagy veszteségeinket. — Sedani csatatér, 1870. szeptember hó 2-án. Tegnap megint csatában voltunk és fényesen győztünk. Ezredünk aránylag keveset szenvedett, mert a mi szárnyunkon inkább tüzérségi harc volt. A franc fák egyik része megfutott és Sedanba menekült, á másik részét formálisan körülkerítettük. A franciák vitézül viselkedtek, azonban gránátjaink nagy pusztításokat vittek véghez köztük. A harcban számos foglvot ejtettünk, kik közül sokan olyan elvetemültek voltak, hogy fogságukba való esésük után orozva rálőttek tisztjeinkre. — Jelenleg lejtős vidéken táborozunk. Ma megtekintettem a csatateret. Rengeteg azon a francia halott. Francia ütegek tüzérei és lovai élettelenül a helyükön vannak. Mindenfelé hullák hevernek. Sok ezer puskát, számos golyószórót és egy zászlót is zsákmányoltunk. A foglyok között sok a tarka és zuáv, valamennyien igazi bestiák. Kegyetlenek. Nyakig beásták magúikat a földibe és vadul lövöldöztek. El kell ismerni, hogy a franciák bátran viselkedtek. A francia császár, mint hallom, fogságba esett és királyunknál tartózkodik. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fognak a dolgok alakulni. Wímplfíen francia tábornok, aki Sedanban átvette a parancsnokságot, vonakodik magát megadni. Nagyon kellett vigyáznunk, hogy felvonulásunk alkalmával valahogy át ne lépjük Belgium határát. — Viliieres le Belle, 1871. január 14. Röviden közlöm, hogy a ma éjjeli kitörés alkalmával egészséges maradtam. Az ellenség háromszor támadt Bourget ellen, nagyon jól is csinálta, de mindannyiszor visszavertük, Ostromágyuink is beleszóltak a harcba s igy a franciáknak bizonyára érzékeny veszteségei voltak, mit azonban a sötétség miatt nem bírtunk megállapítani. Azt hiszem, az ellenség ezzel a támadással nem akart egyebet, mint kifürkészni erődítési munkálatainkat, melyek serényen folynak. Tegnap keresztapu lettem. Második legényem, aki tartalékos, apa lett és engem; kért meg keresztapának. Magam siettem a feleségének levelet irni, a melyben tudattam vele, ihogy a keresztapaságot elfogadom és a gyermek részére egy Napolcondórt mellékeltem, de kikötöttem, liogy a fiu neve Vilmos legyen. — Versailles, Avennue de Paris. 1871. január 18-án. Sok üdvözlet és kurtán csak azi tudatoim; veletek, hogv ide vezényeltek a császárkoronázá^ra. Valamennyi ezredből egy tisztet és egy altisztet küldtek ide. Délben í órakor lesz meg a nagy szertartás és akkor