Délmagyarország, 1915. január (4. évfolyam, 1-28. szám)

1915-01-07 / 7. szám

Szeged, 1915. január 7 DÉLMAGYAROR5SZÁG 3 FRANCIA TENGERALATTJÁRÓ OSZ­TRÁK-MAGYAR HÁLÓBAN. A Petité Gironde közli egy tengerész le­velét. aki részt vett az osztrák-magyar flotta .ellen intézett sikertelen támadasban. A levél így '.hangzik: Szombaton szedtük föl a horgonyt -és va sárnap 'hajnali 'három óra körül kei mértföld­nyire jutottunk egy ellenséges kikötőhöz, fiat órakor lemerültünk és óránkint öt kilométer­nyi sebességgel haladtunk a kikötő bejárata felé. Alig értünk be az öbölbe, egy gőzhajót vettünk észre. A parancsnok nem akart tor­pedót bocsátani ellene, minthogy a torpedóit jobban fői akarta használni. Lejebb szálltunk tehát, egészen 20 méterre és a gőzös alatc haladtunk el. Fél nyele felé sok páncélost vei­lünk észre, de nem' is gondoltunk arra, hogy torpedókat küldjünk ellenük, mert elzárással voltak védve. De 600 méternyire tőlünk jön a Rudolf és még néhány torpedózuzó és ezek keresztül akarnak hatolni. Hogy pontosabban célozhassunk, közelebb megyünk hozzájuk. De egyszerre csak hajónk fogva van rs nem mozdulhatunk sem előre, sem hátra. Csavar­junk belekerültek az acélkötelekbe. Akara­tunk ellenére is csaknem a viz színéig emel­kedünk. Az ellenség azonnal torpedókat lö ránk, amelyek a hajó derekát horzsolják. F;s cscdálatosképen nem találnak el. A tüzérség js lövöldöz ránk. Mozdulni sem tudunk és ugy látszik, végünk van. Várjuk türelmesen a rob­banást, amely e kegyetlen várakozásból ki­szakit bennünket. Sohasem voltam még ily rettenete? helyzetben. Nekem is. bajtársaim­nak is, ugv tetszik, hegy rettentő sokáig vá­rat magára a halál, pedig ha már mindennek vége van. jobb ha legalább hamar elpusztu­lunk. Közben mégis kísérletet teszünk, hogy ebből a nagv érchálóból kiszabaduljunk. A ha­jót le akarjuk sülyeszteni. Többen a vízszin­tes evezőhöz kapnak. Egyszerre csak sike­rült. Gyorsan megyünk tizeníhat métert lefe­lé, fokozzuk a sebességet és mentve vagyunk. De még nincs mindennek vége. A torpedózu­zók üldöznek bennünket és megakadályoz­zák, ihogy utunkat megvilágítsák. Ezért új­ra fölemelkedünk kilenc és fél méterre. Az el­lenséges hajók azonnal torpedókat bocsáta­nak ránk, amelyek ismét egészen közel men­nek el mellettünk, de szerencsére nem talál­nak. Végre két óra múlva teljesen megszaba­dultunk és este fölkerültünk a viz színére, mi­után tizenkét óráig a viz alatt voltunk. Fél nyolckor ismét alá kellett merülnünk, mert újra üldöztek bennünket. 1 Főüzlet: Református palota. Fióküzlet: Kossuth Lajos-sugárutl. 140 széles cosztüm szövetek ... K 2-tö! 8 K-ig 80 széles finom pargetek . 68 füléitől 80 fillérig Lepedő és fehérnemű vászon ..KI! 3-tól K 24-ig Divat bársonyok K 190 Pargett és flanel pongyolák K 5-— Cloth alsó szoknyák KI -90 Pargett és flanel női blúzok K 3*— Parget leányruhák KI -50-től K 3-ig ftöi kötények K 1'50-Jel K 1 '90-ig _ Trico alsó ingek, nadrágok, szveterek, érmelegitők, I hósapkák, kezlyiik, harisnyák, férfi és női divatcikkek meglepő ©les© leszoek árusítva ! ! ! Ili! IlSiSliOSÜ! ri] 0000000000000000® - í?J lEi a 0 a a Igazgató: VAS SÁNDOR ORZO MOZI Szerdán és csütörtökön A kinematographsa szenzációja ? Telefon: 1®! —— a 0 [ül Csodás fáSm! Elragadóan szép! Szirtes dráma 3 felvonásban. !¥j A mai napig megjelent filmek legszebbike és legérdekesebbje, [fj Szenzáció! Kápráztató! Legújabb hareztéri felvételek. 0 Í.Berlin. Az angol foglyokat a fogolytáborba viszik 2 hogy baraképitéseknél foglalkoztassák őket. 3. Törökország, A szultán a vezérkar kísé­retében a flotta elindulásánál. 4. Képek a nyugati harctérről: Uj sirok nevezetes földön. A háttérben a se­dani Bellevue kastély, a melyben 1870. szep­tember 2-án Napoleon megadta magát. 5. A hidászcsapat rendeltetési helyére indul. 6. Zsákmányolt francia lovak. 7. Az egészségügyi kocsik a tüzvonalba indulnak. 8. Sebesült-tránsport a kötözőhelyről a tábori kórházba. 9. LiSle. A város látképe a városház tornyáról 10. St. Eloar francia kastély megtámadása után elvezetik a foglyokat és a sebesülteket. 11. Aviatikusok felszállása Ipern környékén meg­figyelésre. 12. Német utászok a lövészárkokat homokzsá­kokkal megerősítik. 13. Az ellenséges tüzérség belelő egy templomba, amelyben német tábori kórházat sejtett. A második lövés nem talál, hanem a templomfal aljába fúródik. 14. A hideg és a hóvihar megakadályozza ope­rációinkat, mert a katonák kénytelenek ma­gukat teljesen beásni, hogy a tél ellen véde­kezhessenek. Valamint a teljesen ni kísérő műsor. Előadások szerdán délután 2 órától éjjel 12 óráig folytatólag, csütörtökön 5. 7 és 9 órakor. Rendes helyárak. 0 0 0 0 @ 0 kimmnm. Gyomorbajosok di­Cf érik a Leinzinger-féle gyomorcsepp jó hatását, üvegje 80 fillérért kap­ható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged. Hajősiflíés eU«n csakis az ártalmatlan L.eit­ziriger-féle „Hasi esíorer nasznáiis Ara 2 korona. Kapható Leinzinger < >vu!a gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. 2:0 tiajhullás, najko*i.<i gyorsan elmúlik - Len, zinger-í.le „In a haj szesz- által. Ara 1 kor. KaphaiO Leinzinger Gyula gyógyszenaráb<.n Szege , azéchenyi-tér. Fájós fogára vegyen mielőbb a hires Leinzin­ger-fé!a fogcseppbót üvegje 50 fillérért kap­ható Leinzinger Gvula gyógyszertárában Szegei Széchenyi tér. Raffálvok ellen most igen alaposan kell védekeznünk, mert kolera, vörheny, kanyaró, typhus. himlő és egyéb ragályos beteg­ségek fokozottabb erővel léphetnek fel, miért is szükséges, hogy minden háztartásban egy megbízható fertőtlenítő szer kéznél" "legyen. A je­lenkor legjobb fertőtlenítő szere a szagtalan, nem mérgező, olcsó és ere­üvegekben 80"fillérért minden gyógyszertárban és drogériában kap­ható. Hatása gyors és biztos, miért is az összes orvosok betegágyak fer­tőtlenítésére, antiseptikus kötözéseknél (sebekre és daganatokra), kéz- és arc­mosásra és ragályok elhárítására, nők­nek altesti irrigaciöra, síb. mindenkor ajánlják. finom, gyenge pipereszappan 1 szá­zalék lysoformot tartalmaz és antisep­tikus hatású. Alkalmazható a leg­kényesebb bőrre, még csecsemőknél is; szépiti, megpuhítja és illatossá teszi a bőrt. Egy kísérlet és Ön a jövőben kizárólag ezen szappant fogja használni. Darabja 1 korona fllilifl-ilfilfi erősen antiseptikus hatású szájvíz. Szájbűzt rögtön és nyomtalanul el­tüntet és a fogakat konzerválja. Hasz­nálandó továbbá orvosi utasitás sze­rint toroklobnál, gégebántalmaknál és nátha esetén gurgulázásra. Néhány csép elegendő egy fél pohár vizbe. Eledeli üvegje KI"60 Az összes lysoform-készitmények kap­hatók minden gyógyszertárban, drogé­riában és ujabban a jobb füszerkeres­kedésekben is. Kívánatra bárkinek ingyen és bérmentve megküldjük az Egészség és fertőtlenítés cimü érdekes könyvet. Ahol Lysoform nem volna kapható, oda közvetlen is küldünk © korona előzetes beküldése esetén 3 üveg Lysoformot, 2 darab szappant és 1 üveg szájvizet.

Next

/
Thumbnails
Contents