Délmagyarország, 1915. január (4. évfolyam, 1-28. szám)

1915-01-15 / 14. szám

Szeged, 1915. január 15. ÜÉLMA GYA RORSZÁG. 7 Német hadihajók támadás közben. A Hamburger Echo közli az alábbi tábori levelet: Kedves Vili! Kivá'nsiágod szerint tőlem telhetően részletesebben leirom Y . . ,-ba való utazásunkat. Röviddel ebéd után a gépirodában kifüggesztették a parancsot: „Öt órára minden 'kazán fűtve legven!" Annak a jele, hogy odakünn megint „surü a levegő". „A hajót indulásra előkészíteni!" — a következő parancs. .Megkezdődik a lótás-futás. A hajó minden zeg-zugával ismerős „kék fiuk" bújnak elő minden oldalról. Mindenki a maga helyére siet, mert sok a dolog, mire a hajót csatára kész állapotba hozzuk. A páncélajtókat és a lesnyilásokat bezárni, a karfákat lerakni, a municiót, a kötözőszereket előkészíteni, a válaszfalakat elzárni, stb. Mindezek olyan munkák, melyeke^szempillantás alatt kell elvégezni. A hajót elhomályosítjuk és az este sötétségében fölhuzzuk a torpedóvédő hálókat. Pár perc alatt ez is megtörténik. Az első hadiőrség megszállja az ágyukat, a másik őrség egy része az előbástyára megy a horgonyt fölvonni. Lassan megindul a járgány. Az egyik lánc hossza a másik után tűnik el a feneketlen láncszekrényben. Még egy hirtelen rándulás és a patenthorgony ekéi a hajóoldalhoz simulnak. Ágyúikat rézsut irányítva, jobboldalra forduiva, a nagyés kiscirkálók hajósodorban vonulnak ki a kikötőből. A sok sekélyes helyen áthaladva, lassanként fokozzák a csavar forgását. A szeliőzőiiregekbői moraj és sivitás tör elő; a szellőzőgépek gyors forgása okozza, amelyek ujabb oxigént visznek a kazánok tüzébe. A fii tök verejtékkel boritva állanak a helyiségükben, etetik a folyton éhes tüzet és eltávolítják a salakot. A szénherdók feketék, mim az éjszaka, testüket vastag szénporréteg boritja, azon fáradoznak, hogy a fűtőhelyiségeket szénnel ellássák. A mennyezetről harmatként csurog a szertefröcscsent olaj. A gépek kezelőszemélyzete is mintha olajban fürdött volna. A gép keresztfeje és vezetőlapja forró. A tengelyágyakban forr az olaj. A zömök kéményekből az erős szellőzéstől szikrával telitett, sürii fiistíelhök emelkednek. A gyors menet következtében fehér tajték mosódik keresztül a horgony láncrésein. Az országúihoz hasonló hajósodort messze elhagyva hajózunk célunk felé. Röviddel éjfél előtt a bástyára lépünk, 'hogy felváltsuk az őrséget. A teljes hold csak nagynehezen tör át a sürii levegőn és homályos, ezüstös fénybe borit ja cirkálónkat. Borzalmasan: szép látvány a mágneses világításban. Föladatunk fontosságáról kellőképen meg győznek bennünket a tüzértiszt rövid szavai: „Előnyomulás észak felé, nyolc órára odaérünk és ott majd megtudjuk, mi történik." Szilárdan bízunk felebbvalóinkban és elfoglaljuk a helyünket. Nagy az öröm mindenütt. Végre alkalmunk lesz elbánni az angolokkal. „A német patkány föleszi a partot az angol buldogg elől", volt az általános jelszó. A telefonvezetékeken különböző matrózkáromkodások repülnek ágyutói ágyúhoz. A gránátokéra is nem egy durva szidalmat irnak. Tovább haladunk őrült gyorsasággal. Nem is igen veszünk tudomást az angol aknákban fenyegető veszedelemről. Hajnalpirkadáskor a páncélok védelme alá rejtjük mindazokat a dolgokat, amelyékre nincsen szükség a nappali szolgálatban. A türelmetlenségtől hajszolva, az őrszem a fedélzeten áll és nv'nden várakozás után sivit a jelzés: „A hajót csatakészre állítaniNéhány másodperc alatt mindenki elfoglalja helyét az ágyuknál, hamar beállítják az irányt és a távolságot. A legénység lélegzetét visszafojtva áll az ágyuknál. A csengő élesen sivit: „Sortűz!" Egy könnyii nyomás és az első sortűz uton van az angol partok felé. Az irányzó-szerkezet, a löszerfölvonó és a závárzatok fölnyitása pokoli zajt okoz. Tompa koppanás jelzi, hogy a lövedék elhelyezkedett, a töltés lecsapódva követi és a závárzat lármásan helyezkedik a töitőnyilás elé. Csak pillanatokig tart mindez: a kezelő személyzet a legnagyobb pontossággal végez minden kézmozdulatot. Hangtalan csönd uralkodik, amig a második sortűz útjára nem kel. Kissé megváltoztatják a távolságot és az irányt. Még egy sortűz dördül el. Igy megy ez mindaddig, amig nem jön a parancs: „Üteg megállj!" és hallgatásra nem birja a pusztulást hozó tüzelést. Cirkálónk előtt néhány kisebb hadihajó dolgozott. Hogy ezek mit müveitek, maga az angol mondta el, amennyiben tudatta, hogv tengeralattjárója elpusztult. Célunkat elértük. Majd hajósodorvonalba, majd keresztben hazafelé indultunk és cirkálókat és torpedózuzókat kerestünk a vizeken. De nem láttunk ilyesmit. Most tudtuk csak meg, milyen várost lövöldöztünk és hogy működésűnket siker koronázta. Sürii ködben értünk vissza a kikötőbe. Oroszok temetnek a csatatéren. A katonahalál csak egyféle, de a temetésnek már egész skálája van. Egy fogoly orosz katona beszélte, hogy ívangorod alatt miként temették el az orosz tiszt urakat, akik csúnyán éltek, de szépen haltak meg. Es mondja az orosz Szergej Kupin: — Már késő este volt, amikor megkaptuk a parancsot: temetni. Valami kétezer ember bajlódott a holttestek köriil. Az volt a parancs, lehúzni a csizmát, meg a kabátot, aztán belelódítani a gödörbe. A műszakiak mély sirt ástak a halottaknak, de a gödör mélyén már bugyogott a viz, nagyot locsesant a halott, a mikor belehajigálták s az ütközettől fáradt katonák káromkodva lökdöstek tele a vizbe bajtársaikat. Az éjszakába fáklyák néztek pirosló szemmel s egv pópa biztatgatott minket: — Gyorsan ti kutyák, mert unom ezt a disznóságot . . . Amikor a legénységre rátakartuk a földet, sorra kerültek a tisztek. Az urak, akik mindig vidámak voltak és gorombák, ahogy urakhoz illik. Ott láttam a halottak között a hadnagyomat, Emlékem is van tőle, egy forradás az arcomon. Kancsukával vert végig rajtam, amikor egy - reggel felköltöttem. A katonák lehúzták róluk a kabátot, az uijukról a gyűrűt. Ott vigyázott ránk egy orvos revolverrel és káromkodott, mint a jégeső: — Ide azt az órát, meg a pénzt ... A kabátot amoda! Hej te tolvaj! Beléd lövök! Odajött a pap is. Az orvos káromkodott: — Mind tolvaj ez, amig eleven! Aztán ránk kiáltott: — Imához gazemberek! Tovajak! Csak már rátok kerülne a föld! Letérdeltünk és hánytuk a keresztet. Mögöttünk egy szekér nyikorgott. — Hó, hó! — kiabálta a kocsis. — Hármat hoztunk. Most haltak meg! Az orvosi káromkodott, miint a jégeső, a pap hangosan, vontatott hangon énekelt, mi térdeltünk a sárban és az eső verte a hátunkat. A kocsis is beleszólt a káromkodásba: — Parancs, parancs, — mondotta. Nagyon hangos volt az orvos ur, mire a pap félbeszkitotta.az imádságot: — Talán van még három hely! Az orvos ránk kiáltott: — Előre zsiványok! Kaparjátok ezeket is hozzájuk! — Ki kellett bontani a sirt. Lehánytuk, lekaparlak az eltemetett tisztekről a sarat és közéjük dobtuk a három, uj halottat. Eddig tart a muzsik beszéde. Most pedig nézzük, hogy temetünk mi. A minap Kassán meghalt a kórházban egy orosz tiszt. Szasumov Miklós hadnagy. A temetésre kivonult a helyőrség tisztikara, a hatlovas hintó előtt a katonazenekar Beethoven gyászindulóját játszotta. A koporsón hatalmas babérkoszorú: fehér-kék szalaggal. A temetőben fegyverbe lépett egy disz-század és sortűzzel tisztelgett | a halott ellenségnek, aki vitézül harcolt az ő I ura szolgálatában. S 0000000000 0 00000® 000®® 00® 000000000 FL^^^H^^^HRIHMÉISIILLBM - — 0 É É 0 Pénteken, szombaton és vasárnap 0 0 0 jfjifí bűnügyi drámák szenzációja, jfj 0 ® 1 izgalmas! Bámulatos! 1 0 0 urf haramiák 0 0 0 bűnügyi dráma 4 felvonásban, 0 A szenzációk szenzációja. 0 — | Óriási! Trükkök! 1 Valamint az uj kisérő műsor. 0 0 —-— == 0 0 Előadások pénteken és szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 0 délután 2 órától éjjel 12 óráig. 0 0 Rendes helyárak. || Rendes helyárak. íWt THI rsn r^i r^ií^i r^ r^irün r^nin r^ r^r^ir^rsM r»i r^r^ r^ r^i^ii^ Í^JE^I^iie^IC"]®0