Délmagyarország, 1915. január (4. évfolyam, 1-28. szám)

1915-01-15 / 14. szám

Szeged, 1915. január 15. ÜÉLMA GYA RORSZÁG. 7 Német hadihajók támadás közben. A Hamburger Echo közli az alábbi tá­bori levelet: Kedves Vili! Kivá'nsiágod szerint tőlem telhetően részletesebben leirom Y . . ,-ba való utazásunkat. Röviddel ebéd után a gépirodá­ban kifüggesztették a parancsot: „Öt órára minden 'kazán fűtve legven!" Annak a jele, hogy odakünn megint „surü a levegő". „A hajót indulásra előkészíteni!" — a következő parancs. .Megkezdődik a lótás-futás. A hajó minden zeg-zugával ismerős „kék fiuk" búj­nak elő minden oldalról. Mindenki a maga helyére siet, mert sok a dolog, mire a hajót csatára kész állapotba hozzuk. A páncél­ajtókat és a lesnyilásokat bezárni, a karfá­kat lerakni, a municiót, a kötözőszereket elő­készíteni, a válaszfalakat elzárni, stb. Mind­ezek olyan munkák, melyeke^szempillantás alatt kell elvégezni. A hajót elhomályosítjuk és az este sötétségében fölhuzzuk a torpedó­védő hálókat. Pár perc alatt ez is megtörté­nik. Az első hadiőrség megszállja az ágyukat, a másik őrség egy része az előbástyára megy a horgonyt fölvonni. Lassan megindul a jár­gány. Az egyik lánc hossza a másik után tű­nik el a feneketlen láncszekrényben. Még egy hirtelen rándulás és a patenthorgony ekéi a hajóoldalhoz simulnak. Ágyúikat ré­zsut irányítva, jobboldalra forduiva, a nagy­és kiscirkálók hajósodorban vonulnak ki a ki­kötőből. A sok sekélyes helyen áthaladva, lassanként fokozzák a csavar forgását. A szeliőzőiiregekbői moraj és sivitás tör elő; a szellőzőgépek gyors forgása okozza, amelyek ujabb oxigént visznek a kazánok tüzébe. A fii tök verejtékkel boritva állanak a helyisé­gükben, etetik a folyton éhes tüzet és eltávo­lítják a salakot. A szénherdók feketék, mim az éjszaka, testüket vastag szénporréteg bo­ritja, azon fáradoznak, hogy a fűtőhelyisége­ket szénnel ellássák. A mennyezetről harmat­ként csurog a szertefröcscsent olaj. A gépek kezelőszemélyzete is mintha olajban fürdött volna. A gép keresztfeje és vezetőlapja forró. A tengelyágyakban forr az olaj. A zömök ké­ményekből az erős szellőzéstől szikrával teli­tett, sürii fiistíelhök emelkednek. A gyors me­net következtében fehér tajték mosódik ke­resztül a horgony láncrésein. Az országúihoz hasonló hajósodort messze elhagyva hajó­zunk célunk felé. Röviddel éjfél előtt a bástyára lépünk, 'hogy felváltsuk az őrséget. A teljes hold csak nagynehezen tör át a sürii levegőn és homá­lyos, ezüstös fénybe borit ja cirkálónkat. Bor­zalmasan: szép látvány a mágneses világítás­ban. Föladatunk fontosságáról kellőképen meg győznek bennünket a tüzértiszt rövid szavai: „Előnyomulás észak felé, nyolc órára oda­érünk és ott majd megtudjuk, mi történik." Szilárdan bízunk felebbvalóinkban és elfoglal­juk a helyünket. Nagy az öröm mindenütt. Végre alkalmunk lesz elbánni az angolokkal. „A német patkány föleszi a partot az angol buldogg elől", volt az általános jelszó. A te­lefonvezetékeken különböző matrózkáromko­dások repülnek ágyutói ágyúhoz. A gránátoké­ra is nem egy durva szidalmat irnak. Tovább haladunk őrült gyorsasággal. Nem is igen veszünk tudomást az angol ak­nákban fenyegető veszedelemről. Hajnalpirka­dáskor a páncélok védelme alá rejtjük mind­azokat a dolgokat, amelyékre nincsen szük­ség a nappali szolgálatban. A türelmetlenség­től hajszolva, az őrszem a fedélzeten áll és nv'nden várakozás után sivit a jelzés: „A ha­jót csatakészre állítaniNéhány másodperc alatt mindenki elfoglalja helyét az ágyuknál, hamar beállítják az irányt és a távolságot. A legénység lélegzetét visszafojtva áll az ágyuknál. A csengő élesen sivit: „Sortűz!" Egy könnyii nyomás és az első sortűz uton van az angol partok felé. Az irányzó-szerke­zet, a löszerfölvonó és a závárzatok fölnyi­tása pokoli zajt okoz. Tompa koppanás jelzi, hogy a lövedék elhelyezkedett, a töltés lecsa­pódva követi és a závárzat lármásan helyez­kedik a töitőnyilás elé. Csak pillanatokig tart mindez: a kezelő személyzet a legnagyobb pontossággal végez minden kézmozdulatot. Hangtalan csönd uralkodik, amig a második sortűz útjára nem kel. Kissé megváltoztatják a távolságot és az irányt. Még egy sortűz dördül el. Igy megy ez mindaddig, amig nem jön a parancs: „Üteg megállj!" és hallgatásra nem birja a pusztulást hozó tüzelést. Cirkálónk előtt néhány kisebb hadihajó dolgozott. Hogy ezek mit müveitek, maga az angol mondta el, amennyiben tudatta, hogv tengeralattjárója elpusztult. Célunkat elértük. Majd hajósodor­vonalba, majd keresztben hazafelé indultunk és cirkálókat és torpedózuzókat kerestünk a vizeken. De nem láttunk ilyesmit. Most tud­tuk csak meg, milyen várost lövöldöztünk és hogy működésűnket siker koronázta. Sürii ködben értünk vissza a kikötőbe. Oroszok temetnek a csatatéren. A katonahalál csak egyféle, de a teme­tésnek már egész skálája van. Egy fogoly orosz katona beszélte, hogy ívangorod alatt miként temették el az orosz tiszt urakat, akik csúnyán éltek, de szépen haltak meg. Es mondja az orosz Szergej Kupin: — Már késő este volt, amikor megkaptuk a parancsot: temetni. Valami kétezer ember bajlódott a holttestek köriil. Az volt a parancs, lehúzni a csizmát, meg a kabátot, aztán bele­lódítani a gödörbe. A műszakiak mély sirt ás­tak a halottaknak, de a gödör mélyén már bu­gyogott a viz, nagyot locsesant a halott, a mikor belehajigálták s az ütközettől fáradt katonák káromkodva lökdöstek tele a vizbe bajtársaikat. Az éjszakába fáklyák néztek pi­rosló szemmel s egv pópa biztatgatott min­ket: — Gyorsan ti kutyák, mert unom ezt a disznóságot . . . Amikor a legénységre rátakartuk a föl­det, sorra kerültek a tisztek. Az urak, akik mindig vidámak voltak és gorombák, ahogy urakhoz illik. Ott láttam a halottak között a hadnagyomat, Emlékem is van tőle, egy for­radás az arcomon. Kancsukával vert végig rajtam, amikor egy - reggel felköltöt­tem. A katonák lehúzták róluk a kabátot, az uijukról a gyűrűt. Ott vigyázott ránk egy or­vos revolverrel és káromkodott, mint a jég­eső: — Ide azt az órát, meg a pénzt ... A kabátot amoda! Hej te tolvaj! Beléd lövök! Odajött a pap is. Az orvos káromko­dott: — Mind tolvaj ez, amig eleven! Aztán ránk kiáltott: — Imához gazemberek! Tovajak! Csak már rátok kerülne a föld! Letérdeltünk és hánytuk a keresztet. Mö­göttünk egy szekér nyikorgott. — Hó, hó! — kiabálta a kocsis. — Hár­mat hoztunk. Most haltak meg! Az orvosi káromkodott, miint a jégeső, a pap hangosan, vontatott hangon énekelt, mi térdeltünk a sárban és az eső verte a hátun­kat. A kocsis is beleszólt a káromkodásba: — Parancs, parancs, — mondotta. Nagyon hangos volt az orvos ur, mire a pap félbeszkitotta.az imádságot: — Talán van még három hely! Az orvos ránk kiáltott: — Előre zsiványok! Kaparjátok ezeket is hozzájuk! — Ki kellett bontani a sirt. Lehánytuk, lekaparlak az eltemetett tisztekről a sarat és közéjük dobtuk a három, uj halottat. Eddig tart a muzsik beszéde. Most pedig nézzük, hogy temetünk mi. A minap Kassán meghalt a kórházban egy orosz tiszt. Szasu­mov Miklós hadnagy. A temetésre kivonult a helyőrség tisztikara, a hatlovas hintó előtt a katonazenekar Beethoven gyászindulóját ját­szotta. A koporsón hatalmas babérkoszorú: fehér-kék szalaggal. A temetőben fegyverbe lépett egy disz-század és sortűzzel tisztelgett | a halott ellenségnek, aki vitézül harcolt az ő I ura szolgálatában. S 0000000000 0 00000® 000®® 00® 000000000 FL^^^H^^^HRIHMÉISIILLBM - — 0 É É 0 Pénteken, szombaton és vasárnap 0 0 0 jfjifí bűnügyi drámák szenzációja, jfj 0 ® 1 izgalmas! Bámulatos! 1 0 0 urf haramiák 0 0 0 bűnügyi dráma 4 felvonásban, 0 A szenzációk szenzációja. 0 — | Óriási! Trükkök! 1 Valamint az uj kisérő műsor. 0 0 —-— == 0 0 Előadások pénteken és szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 0 délután 2 órától éjjel 12 óráig. 0 0 Rendes helyárak. || Rendes helyárak. íWt THI rsn r^i r^ií^i r^ r^irün r^nin r^ r^r^ir^rsM r»i r^r^ r^ r^i^ii^ Í^JE^I^iie^IC"]®­0

Next

/
Thumbnails
Contents