Délmagyarország, 1914. december (3. évfolyam, 309-338. szám)

1914-12-11 / 319. szám

Szeged, 1914. december 15, DÉLMiAGYARORSZÁG 5 a fekete-tengeri harc — orosz .megvilágításban. Konstantinápoly, december 10. Orosz újságok szerint a legutóbbi fekete-tengeri csata mindössze tizennégy percig tartott és tulajdonképpen párviadal volt a Javus Sultan Selim (Goeben) és a jjevstafi orosz admirálitási hajó között. a török flotta értesülvén arról, hogy az oroszok bombázzák Trapezuntot, Szebasztopol elé sietett. Nagy köd volt és ez megkönnyítette az orosz 'hajók bujkálását. a tüzelést az oroszok kezdték nyolc kilométernyi távolságról. A Goeben jelentéktelen sérüléseket szenvedett, amelyeket azóta már kijavítottak, az orosz admirálishajóban azonban nagy kár esett, csak nagynehezen tudott a köd védelmében elmenekülni. Az oroszok 'öt halottat és ötvenkilenc sebesültet vallanak be. Ugyancsak orosz újságok szerint a Kaukázusban küzdő csapatok most 1500—1800 méter magasságban harcolnak, oly'pn vidéken, ahol már októberben 15 tok volt a hideg. Az oroszok abban bizakodnak, hogy a nagy hideg miatt a törökök nem •folytathatják a hadmüveleteket. Éjszakai autóút' Oroszlengyelországbao. Keleti harctér, december elején. A gépkocsi-osztag parancsnokától sürgős parancs érkezik: — Egy erős gépkocsit fel kell szerelni rögtön való utazásra, hogy még ma este egy altiszt és a tábori sürgöny-osztag két katonája a L . . . felé vezető utat 'felkeresse. B. ás O. között meg van rongálva a vezeték és még napfelkelte előtt okvetlen helyre kell igagitani a ihibát. Kérésemre megengedik, hogy én is helyet foglalhassak az indulásra kész autóban. Alig tiz perc múlva mán kinn töfög a hatalmas, hatvan lóerős gép. Az altiszt és két embere jelentést tesznek, majd nagy fénylő rézdrótból való tekercseket és különböző szerszámokat. gépecskéket helyeznek az autóba. Én a sofíőr mellé ülök és néhány pillanat múlva már tova robogunk. Nemsokára már nem1 látjuk a kilométerköveket, hanem magas fehéríekete cölöpöket, amelyekre versztekben van följegyezve a távolság. Oroszországban vagyunk! Még minden békésképü. A szegényes szalmafedelü házak ablakain keersztiil belátunk az alacsony szobácskákba; halvány világítás mellett iili körül a család az asztalt; esznek és lázas érdeklődéssel figyelnek a család fejére, aki ép a harctéri hireket olvassa föl. Tovább robogunk a sötét éjszakában, már amennyire gyorsan haladhatunk a rossz állapotban levő ut miatt. Mereven nézünk előre, vájjon váratlan akadály nem fogja-e utunkat állani, de fényszórónk vakító fénye sehol sem ütközik akadályokba, csak az utat szegélyező sötét fákat látjuk. Már.két óra óta vagyunk utón, de még senki közülünk nem beszélt. A gyapjú sál és a horgolt fejvédő ellenére a jéghideg szél kegyetlenül megcsapja arcunkat. A teljes erővel dolgozó motornak a kisugárzása máskor legalább a lábunkat melegítené, de a kegyetlen orosz decemberi éjszakán megtagadja ezt a szolgálatot is. Önkéntelenül mozgatni kezdem megmerevedett lábamat és a hatalmas bélelt csizmában u.i.igimnasztikát végzek. Lassankint közelebb jutunk a csapatokhoz. Az ut keresztezéseinél és a hidaknál gyakorta feltűnik egy-egy őr. Felhajtott széles gallérú kabátban füstölgő .pipájával jár .fel és alá a népfőlkelö. A kis szalmakunyhó, a melyet maga készített, kevés védelmet nyújt számára. Most lőszeres és eleségszállitó oszlopokkal találkozunk, amelyek éjszaka ép ugy folytatják útjaikat, mint nappal. Néha két ember jár előttük és lámpással megvilágítja az utat. De a legtöbbször világitás nélkül mennek, egyrészt, mert híjával vannak a világítási eszközöknek, másrészt biztonsági •okokból. Az a szigorú előírás, hogy „jobbra tarts", az utak borzalmas rossz állapota miatt teljesen illuzórius lett. A szekerek ott hajtanak, ahol kevésbé rossz az ut. Ha véletlenül ilyen oszloppal kerülnénk szemközt, még szerencsétlenség is történhetnék, mert a lovak félnek lámpáink vakitó fényétől, a vezetőnk Pedig, akit a nagy világosság elkápráztat, szinte semmit sem lát. Lassankint elhagyjuk a trénoszlopokat. Nemsokára már tábori tüzek tűnnek fel. Az operációs területre érkeztünk. Az altiszt a kocsiról leoldja a karabélyokat és minden eshetőségre elkészül. Az ut azonban még mindig végtelennek tűnik föl. Már-már azt hisszük, hogy rossz uton mentünk, eltévedtünk. Talán jobbra kellett volna tatrauunk a keresztútnál? Megállunk. Zseblámpával és térképpel visszamegyek száz méternyire és megkísérlem, hogy kiösmerjem magam az orosz utmutatón. Visszatérve az autóhoz, elmondom, hogy helyes uton haladunk és felnyitom a hátsó ajtót, hogy megmutassam az altisztnek a térképen, hogy hol vagyunk most. Amikor a hátsó ajtót becsaptam1 és a kocsit megkerülöm, hogy a vezető mellé üljek, az autó berregni Kezd (és egyszerre (csak eltiahan mellölem. (Később értesültem, hogy a soffőr azt hitte, hogy én hátul szállottam be és belülről zártam be az ajtót.) Hiába kiáltoztam útitársaim után. a szél ép ellenkező irányban vitte hangom megtört foszlányait. Éjfél után egy óra volt és én fegyvertelenül, egymagam állottam az ellenséges országban. Türelmesen várakoztam. Szerencsém volt, mert nemsokára világító fénycsóva közeledett felém. Az ut közepére mentem és zseblámpámmal köröket irtam le. Az autó megállt és én elmondtam kalandomat. Az autó belsejéből egy ihang szólal meg, hogy csak szálljak be. A hágcsóra lépek, amikor a hang belülről ismét megszólal és felszólít, hogy üljek be, mert még van hely. Beszállok. Látni semmit sem láttam a vakitó sötétségben. A kocsi ládákkal van tele; ráülök az egyikre. Kis idő múlva, mikor autónk rohanva nyeli a köbmétereket és én a ládákkal együtt ide-oda rázkódtam, azt kérdi útitársam — egy utásztiszt. — Tudja ön tulajdonképen, hogy min ül? — Nem, fogalmam sincsen. — Csak egy láda robbantószer egy utász zászlóalj számára. De ne féljen, hisz azért még nem repül a levegőbe? E nyugtató és biztató kijelentés ellenére mégis kissé rosszul éreztem magamat és boldog voltam, mikor végre kiszállhattam az autóból és elbúcsúzhattam a vendégszerető utásztiszttől. A távírászok időközben rövid kutatás után megtalálták a hibát és kijavították a vezetéket. Telhát rögtön visszafelé tarthattunk. Már félúton voltunk, mikor lámpáink felmondták a szolgálatot. A lángok mind kisebbek és kisebbek lettek és minden erőseb') rázkódásnál teljesen "kialudtak. Az acetilénlámpák tartójából kifogyott a viz. E mellett az ut e helyen különben rossz volt. ugy, 'hogy félnünk kellett, hogy ha folytonosan megállunk lámpáink miatt, akkor teljesen elakadunk. Tehát az altiszt és én leugrottunk a kocsiról és a kocsi előtt szaladva, zseblámpáinkkal világítottuk meg az utat, mig végre jobb útra nem értünk. Távfutásunknak meg volt az az előnye, 'hogy egy kissé kimelegedtünk. Mostan minden áron vizet kellett szereznünk. Egyedül álló udvarban az egyik ablakban kis világosságot láttunk. Odatartunk és bekopogunk. De a jámbor lakók félreismerték szándékunkat, mert a következő pillanatban eloltják lámpáikat és zörgetéseinkre semmi feleletet nem adnak. Ekkor a kis kertben a sötétben egy bádogüstbe botlottam, amely esővízzel volt tele. Mámoros örömmel visszük a drága kincset autónkhoz és ismét életre keltjük íhideg lámpásainkat. Egy jó órai utazás után, mint egy fénylő gyöngysor, tűnnek föl a fénypontok . . . Ezek csak utcai lámpák lehetnek, amelyek i Orosz-Lengyelországban .egészen ismeretleo • "5 00 h3 h n . "is 31.e en e re N £fvi "53 oo réN Nemzetközi erkölcsrajz 1 előjáték és 6 felvonásban cn —r © -o MM „ •© 15 íj o !„ <*» —, e >0 A ti N £ £ J§ = * eH rr, — 2 * 3 !. £5 .© d n mm 03 0) z> i* —j r. d-I lg 31 Cl o o m cm tel te: cs , 55 J s© e 0 W 31 c > S> E 6) G oo jc oco 0j 'i 'l sn I I Cl tette: w. w CD CL) <D c o ds)2 JT S © .. N t/l — JC J= SS 'ÖJ A nemzetközi gyermek- és leánykufárok ellen való védekezéssel hatóságilag megbízott Arnat Henriette hiteles adatai alapján összeállította : Brandi Oszkár Lajos. ki o a >4) ns 0 | » íogj j3! "3 Sí w > c J= a c/l • • js ~ t. te '5, £ j? c 6) s= «¥• <U Jm ll. — 31 c B N w =» -a jc © >ra 0 N © 1 _ N iu tf) rj so