Délmagyarország, 1914. december (3. évfolyam, 309-338. szám)

1914-12-11 / 319. szám

Szeged, 1914. december 15, DÉLMiAGYARORSZÁG 5 a fekete-tengeri harc — orosz .megvilágításban. Konstantinápoly, december 10. Orosz új­ságok szerint a legutóbbi fekete-tengeri csata mindössze tizennégy percig tartott és tulaj­donképpen párviadal volt a Javus Sultan Se­lim (Goeben) és a jjevstafi orosz admirálitá­si hajó között. a török flotta értesülvén ar­ról, hogy az oroszok bombázzák Trapezun­tot, Szebasztopol elé sietett. Nagy köd volt és ez megkönnyítette az orosz 'hajók bujká­lását. a tüzelést az oroszok kezdték nyolc kilométernyi távolságról. A Goeben jelen­téktelen sérüléseket szenvedett, amelyeket azóta már kijavítottak, az orosz admirális­hajóban azonban nagy kár esett, csak nagy­nehezen tudott a köd védelmében elmenekül­ni. Az oroszok 'öt halottat és ötvenkilenc se­besültet vallanak be. Ugyancsak orosz újsá­gok szerint a Kaukázusban küzdő csapatok most 1500—1800 méter magasságban harcol­nak, oly'pn vidéken, ahol már októberben 15 tok volt a hideg. Az oroszok abban bizakod­nak, hogy a nagy hideg miatt a törökök nem •folytathatják a hadmüveleteket. Éjszakai autóút' Oroszlengyelországbao. Keleti harctér, december elején. A gépkocsi-osztag parancsnokától sürgős parancs érkezik: — Egy erős gépkocsit fel kell szerelni rögtön való utazásra, hogy még ma este egy altiszt és a tábori sürgöny-osztag két kato­nája a L . . . felé vezető utat 'felkeresse. B. ás O. között meg van rongálva a vezeték és még napfelkelte előtt okvetlen helyre kell iga­gitani a ihibát. Kérésemre megengedik, hogy én is helyet foglalhassak az indulásra kész autóban. Alig tiz perc múlva mán kinn töfög a hatalmas, hatvan lóerős gép. Az altiszt és két embere jelentést tesznek, majd nagy fénylő rézdrót­ból való tekercseket és különböző szerszámo­kat. gépecskéket helyeznek az autóba. Én a sofíőr mellé ülök és néhány pillanat múlva már tova robogunk. Nemsokára már nem1 lát­juk a kilométerköveket, hanem magas fehér­íekete cölöpöket, amelyekre versztekben van följegyezve a távolság. Oroszországban va­gyunk! Még minden békésképü. A szegényes szalmafedelü házak ablakain keersztiil belá­tunk az alacsony szobácskákba; halvány vi­lágítás mellett iili körül a család az asztalt; esznek és lázas érdeklődéssel figyelnek a csa­lád fejére, aki ép a harctéri hireket olvassa föl. Tovább robogunk a sötét éjszakában, már amennyire gyorsan haladhatunk a rossz álla­potban levő ut miatt. Mereven nézünk elő­re, vájjon váratlan akadály nem fogja-e utun­kat állani, de fényszórónk vakító fénye se­hol sem ütközik akadályokba, csak az utat szegélyező sötét fákat látjuk. Már.két óra óta vagyunk utón, de még senki közülünk nem beszélt. A gyapjú sál és a horgolt fejvédő el­lenére a jéghideg szél kegyetlenül megcsap­ja arcunkat. A teljes erővel dolgozó motornak a kisugárzása máskor legalább a lábunkat me­legítené, de a kegyetlen orosz decemberi éj­szakán megtagadja ezt a szolgálatot is. Ön­kéntelenül mozgatni kezdem megmerevedett lábamat és a hatalmas bélelt csizmában u.i.i­gimnasztikát végzek. Lassankint közelebb jutunk a csapatok­hoz. Az ut keresztezéseinél és a hidaknál gyakorta feltűnik egy-egy őr. Felhajtott szé­les gallérú kabátban füstölgő .pipájával jár .fel és alá a népfőlkelö. A kis szalmakunyhó, a melyet maga készített, kevés védelmet nyújt számára. Most lőszeres és eleségszállitó osz­lopokkal találkozunk, amelyek éjszaka ép ugy folytatják útjaikat, mint nappal. Néha két ember jár előttük és lámpással megvilágítja az utat. De a legtöbbször világitás nélkül mennek, egyrészt, mert híjával vannak a vi­lágítási eszközöknek, másrészt biztonsági •okokból. Az a szigorú előírás, hogy „jobbra tarts", az utak borzalmas rossz állapota miatt teljesen illuzórius lett. A szekerek ott hajta­nak, ahol kevésbé rossz az ut. Ha véletlenül ilyen oszloppal kerülnénk szemközt, még sze­rencsétlenség is történhetnék, mert a lovak félnek lámpáink vakitó fényétől, a vezetőnk Pedig, akit a nagy világosság elkápráztat, szinte semmit sem lát. Lassankint elhagyjuk a trénoszlopokat. Nemsokára már tábori tü­zek tűnnek fel. Az operációs területre érkez­tünk. Az altiszt a kocsiról leoldja a karabé­lyokat és minden eshetőségre elkészül. Az ut azonban még mindig végtelennek tűnik föl. Már-már azt hisszük, hogy rossz uton mentünk, eltévedtünk. Talán jobbra kel­lett volna tatrauunk a keresztútnál? Megál­lunk. Zseblámpával és térképpel visszame­gyek száz méternyire és megkísérlem, hogy kiösmerjem magam az orosz utmutatón. Visszatérve az autóhoz, elmondom, hogy he­lyes uton haladunk és felnyitom a hátsó aj­tót, hogy megmutassam az altisztnek a tér­képen, hogy hol vagyunk most. Amikor a hát­só ajtót becsaptam1 és a kocsit megkerülöm, hogy a vezető mellé üljek, az autó berregni Kezd (és egyszerre (csak eltiahan mellölem. (Később értesültem, hogy a soffőr azt hitte, hogy én hátul szállottam be és belülről zár­tam be az ajtót.) Hiába kiáltoztam útitár­saim után. a szél ép ellenkező irányban vitte hangom megtört foszlányait. Éjfél után egy óra volt és én fegyverte­lenül, egymagam állottam az ellenséges or­szágban. Türelmesen várakoztam. Szeren­csém volt, mert nemsokára világító fény­csóva közeledett felém. Az ut közepére men­tem és zseblámpámmal köröket irtam le. Az autó megállt és én elmondtam kalandomat. Az autó belsejéből egy ihang szólal meg, hogy csak szálljak be. A hágcsóra lépek, amikor a hang belülről ismét megszólal és felszólít, hogy üljek be, mert még van hely. Beszál­lok. Látni semmit sem láttam a vakitó sötét­ségben. A kocsi ládákkal van tele; ráülök az egyikre. Kis idő múlva, mikor autónk rohanva nyeli a köbmétereket és én a ládákkal együtt ide-oda rázkódtam, azt kérdi útitársam — egy utásztiszt. — Tudja ön tulajdonképen, hogy min ül? — Nem, fogalmam sincsen. — Csak egy láda robbantószer egy utász zászlóalj számára. De ne féljen, hisz azért még nem repül a levegőbe? E nyugtató és biztató kijelentés ellenére mégis kissé rosszul éreztem magamat és bol­dog voltam, mikor végre kiszállhattam az autóból és elbúcsúzhattam a vendégszerető utásztiszttől. A távírászok időközben rövid kutatás után megtalálták a hibát és kijavították a ve­zetéket. Telhát rögtön visszafelé tarthattunk. Már félúton voltunk, mikor lámpáink fel­mondták a szolgálatot. A lángok mind ki­sebbek és kisebbek lettek és minden erőseb') rázkódásnál teljesen "kialudtak. Az acetilén­lámpák tartójából kifogyott a viz. E mellett az ut e helyen különben rossz volt. ugy, 'hogy félnünk kellett, hogy ha folytonosan megál­lunk lámpáink miatt, akkor teljesen elaka­dunk. Tehát az altiszt és én leugrottunk a kocsiról és a kocsi előtt szaladva, zseblám­páinkkal világítottuk meg az utat, mig végre jobb útra nem értünk. Távfutásunknak meg volt az az előnye, 'hogy egy kissé kimeleged­tünk. Mostan minden áron vizet kellett sze­reznünk. Egyedül álló udvarban az egyik ab­lakban kis világosságot láttunk. Odatartunk és bekopogunk. De a jámbor lakók félreis­merték szándékunkat, mert a következő pil­lanatban eloltják lámpáikat és zörgetéseink­re semmi feleletet nem adnak. Ekkor a kis kertben a sötétben egy bádogüstbe botlot­tam, amely esővízzel volt tele. Mámoros örömmel visszük a drága kincset autónkhoz és ismét életre keltjük íhideg lámpásainkat. Egy jó órai utazás után, mint egy fény­lő gyöngysor, tűnnek föl a fénypontok . . . Ezek csak utcai lámpák lehetnek, amelyek i Orosz-Lengyelországban .egészen ismeretle­o • "5 00 h­3 h n . "is 31.e en e re N £fvi "53 oo ré­N Nemzetközi erkölcsrajz 1 előjáték és 6 felvonásban cn —r © -o MM „ •© 15 íj o !„ <*» —, e >0 A ti N £ £ J§ = * eH rr, — 2 * 3 !. £5 .© d n mm 03 0) z> i* —j r. d-I lg 31 Cl o o m cm tel te: cs , 55 J s© ­e 0 W 31 c > S> E 6) G oo jc oco 0j 'i 'l sn I I Cl tette: w. w CD CL) <D c o ds)2 JT S © .. N t/l — JC J= SS 'ÖJ A nemzetközi gyermek- és leány­kufárok ellen való védekezéssel hatóságilag megbízott Arnat Hen­riette hiteles adatai alapján össze­állította : Brandi Oszkár Lajos. ki o a >4) ns 0 | » íogj j3! "3 Sí w > c J= a c/l • • js ~ t. te '5, £ j? c 6) s= «¥• <U Jm ll. — 31 c B N w =» -a jc © >ra 0 N © 1 _ N iu tf) rj so

Next

/
Thumbnails
Contents