Délmagyarország, 1914. december (3. évfolyam, 309-338. szám)

1914-12-24 / 332. szám

Szeged, 1914. december 375. DELMAGYARO&SZAG 3 A harctérre dobható orosz sereg. „Legfeljebb öt és fél millió." (Saját tudósítónktól) Ugy -volt kifőzve a terv Poincaré és. II. Miklós cár legutóbbi találkozása alkalmából — Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkoltatása után, — hogy a tizenkét milliós orosz hadseregnek fele elözönli Németországot s Berlinnél találkozik a. francia hadsereggel; másik fele pedig indul Galícia és Magyarország ellen cs Szegednél találkozik a szerbek csapataival; a békét pedig valahol Konstantinápolyban diktálják a •világnak! Hogy az igért orosz invázió már augusztus 'hónapban meg nem történt, azt a laikusok csupán az orosz mozgósítás lassúságának tulajdonították. Ámde „'Németországnak és Magyarországnak kozákokkal való elözönlése" még mindig nem következett be. Azaz, 'hogy .megkísértette az orosz szeptember eleijén s most a napokban ujabban Kelet-'Poroszországban s megkísértette kétszer az északkeleti Kárpátok szorosain át nálunk is. De Magyarország „elözönlését" az alföldi népifölkelők puskatusa megakadályozta. Poroszországot pedig megóvta az inváziótól a jó öreg Hindenburg vizsgái problémája, melyet — mint volt katonai akadémiai tanárnak — minden kadettja kívülről tudott már. „Mi a teendő egy kelet-poroszországi orosz betörés esetén?" Felelet: „Den Feind hereinlocken; den Feind angehen, umgehen und — in die Mazuri-Siimpfe hineinjagen!" (Az ellenséget becsalni; megtámadni, megkerülni és a Mazuri-mocsarakba belekergetni.) Ha Oroszországnak csakugyan volna tizenkét millió katonája (a népifölkelőkkel együtt még többel dicsekszenek), már rég elözönlötte volna Poroszországot és Magyarországot. Hogy ez — lliála istennek — nem történt meg, annak elsősorban méltó szövetségese, a 'francia issza meg a tevét. Nemcsak, hogy Franciaországnak tett igéretét nem váltotta be, hogy a német hadsereg zömét lekötve fogja tartani, hanem Ausztria-Magyarország hadseregét sem volt képes legyőzni. A muszka cár október elején elindult a főhadiszállásra s a petrogradi lapok szerint egész Lembergig akart menni. Elindulásakor szokatlan ovációkban részesítették s utána kiáltották: „El Berlinbe! 'Bécsbe!" Attaséja pedig visszakiáltotta: „Nincs az a földi hatalom, mely ettől visszatarthatna bennünket". E helyett azonban a cár még Lublinban sem mert megmaradni, a „mérhetetlen" orosz (hadsereg pedig az egyesült német-osztrákmagyar hadsereg energikus offenzívája elő! kénytelen „uj elhelyezkedéseket" keresni' — visszafelé! Mily jelentőséget tulajdonítsunk tehát a fenyegetéseknek, melyeket az entent sajtója világgá kürtül — a nagy vereségek után — hogy Oroszország „ujabb ötmilliós" (hadsereget állit talpra? Ez az ötmilliós hadsereg is csak olyan lesz, mint az eddigi 12, sőt 20 milliós sereg! Ha nagy dobbal tehetne manapság hadseregeket összetoborozni, ha kérkedéssel tehetne e sereg számára tiszteket teremteni' s a már elkobzott 1200 ágyút visszaszerezni! Bizzunk a szakértők higgadt számításaiban, akik megnyugtatnak minket aziránt, hogy Oroszország „milliós hadseregei"' csak az a 'festett mumus, mellyel állandóan rémítgette Európát, hogy az orosz kolosszus igen sok hadteste csak papíron van meg! Legideálisabb viszonyok között, midőn egy állam oly erkölcsi, anyagi áldozatokat hoz, mint amilyeneket Németország hozott s oly kultúrával, közigazgatással és vasúthálózattal is rendelkezik: minden tizedik ember katona. Nem kell túlságosan lekicsinyelni az oroszországi kulturát, közigazgatást, stb., hogy (megállapíthassuk, hogy Oroszországban legfeljebb minden tizenötödik ember harcképes. Tényleg a legutóbbi népszámlálás mintegy tiz millió hadkötelest számlálát Oroszországban. Ámde Oroszországban hihetetlenül nagy a katonakötelesek szökése és kivándorlása, (több százezerre rug évenkint, mert nehéz és sok évig tartó a szolgálat. Ennélfogva a katonai szakértők az egész felfegyverzett reguláris orosz hadsereget népfelkelőkkel együtt csak hét és fél millióra becsülik. Az idősebb korosztályok és népfelkelők azonban — mint a japán háború megmutatta — annyira tudatlanok a hadviselésben, hogy maga az orosz hadvezetőség is csak hidak és sebesüt foglyok őrizetére szokta őket használni. Igy1 a harctérre dohható seregek száma mindössze öt és fél millió legföljebb. Hogy is volna máskép lehetséges, hogy a német sikeresen operál nyugaton egész Dixmuidenig, ellenben az orosz még Galiciában sem tud jelentős sikereket felmutatni. Még az öt fél milliós sereget sem vonultathatja fel az osztrákmagyar sereg ellen egészen, mert csaknem két millió ember kell abból a periferiák védelmére és a törökök ellen. •Mikor Vilmos császár és Ferenc Ferdinánd iKonopisfban megcsinálták az elkerülhetetlen orosz (háború terveit, jól ismerték az orosz hadsereg reális számarányait. S a dicsekedni nem szerető német lapok már Bosznia annexiója és a Szkutari-kérdés alkalmával is az orosz fenyegetésekre nyugodt öntudattal válaszoltak: „Deutschland und österreich Ungarn — schlagt ganz Európa!" (Németország és Ausztria-Magyarország megveri egész Európát.) Ha a háború szenvedései és változó esélyei közepette az indokolt önérzet hangját a mérséklet hangja váltotta is fel, azért megfér •ezzel a szükséges és jogos önbizalom: nagy készültségünk, kulturánk, vitéz hadseregünkbe vetett bizalom. Még számbeli túlsúly esetén is — mint megmut'aíta a japán háború! De annál is inkább, ha a számbeli tulsulv részben ki tesz egyenlítve, mint a szakértők mondják. Elvégre Németországgal együtt mi is százmilliós nép vagyunk, vagy mi? Nagyon csalódnak tehát az oroszok és oroszbarátok, ha azt hiszik, hogy szövetséges seregeink az orosz „milliós" hadsereggel bármily tekintetben nem mérkőzhetnének. Egy belgrádi szerb, aki hazát cserélt. Praktikus ember ez a Veliszavlyev János. Kilőtték a Iába alól eddgi lakóhelyét, Belgrádot és a jó ember most fogta magát és átjött Magyarországba. Nem idegenbe és idegen emberek 'közé jött, hanem fiához, egyetlen nagy legény fiához, aki egy kis torontáli faluban tanítóskodik évek hosszú sora óta. Veliszavlyev János Szegeden át tette meg uj felfedező útját, innen indult neki a nagy útnak: uj hazát és uj otthont keresni. Beszélgettünk az érdekes emberrel és megállapítottuk, hogy Veliszavlyev örömet talál az uj hazában, tetszik neki minden: a városok, faluk, sőt még az emberek is. Régi hazájából és a szerb fővárosról: Belgrádról is meg van emberünknek a maga véleménye. Hogy milyen ez, arról az alábbiak számolnak be: — Rossz a világ, nagyon rossz! — Ezzel a bölcselkedéssel kezdte a beszédét Veliszavlyev János. Azt hiszem, hogy ennek Szerbia adta és adja meg a legnagyobb árát. Az a sok ugratás, biztatás és csábitás elvette •néhány emberünknek az eszét és belementek a világ egyik legnagyobb bűnébe. Legyilkolták a monarchia trónörökösét és annak hitvesét. Ocsmány dolog volt, ez tagadhatatlan. A háborút, a nyilt ellenségeskedést másképp is meg lehetett volna kezdeni, ha már olyan nagyon akarta az orosz cár. Pedig elhiheti, hogy nagyon akarta, mert Szerbiát már évek óta ösztökéli. — A háború kitört és a szerb hadsereg lelkesedéssel ment bele az élet-halál Harcba. Eleinte ment is valahogyan a dolog. Valjevó elestével azonban egy időre megakadtunk mindennel. Elfogyott a katonák türelme és 'lelkesedése is. PasiCs miniszterelnök rendkívül kritikus helyzetbe került és hogy valamiképen (könnyítsen magán, bekopogtatott egynéhányszor az atyuska ajtaján. Sok kérlelés után használt is a dolog. Egy ködös reggelen valami öt hajó érkezett meg, telve munícióval és élelmiszerekkel. Ugyanekkor egy rnagasrangu orosz tiszt is megjött Szerbiába, aki Ígéretet tett, hogy nemsokára orosz katonákat is küld segítségünkre a cár. Mondanom sem (kelI, hogy milyen, nagy öröm támadt erre Szerbiában. Elfeledte mindenki a macsvai és valjevói veszteségeket és csak a közeli jövőnek, az orosz segítségnek örvendett. PaSics miniszterelnökkel is megbarátkozott újból a közvélemény, ez a barátkozás azonban nem sokáig tartott. — Belgrád elestével ujabb baj szakadt ránk. Tény az, hogy amig Belgrád a mienk volt, addig volt valami morális hatás, valami morális erő és bizonyság, amely a szerb hadseregben a lelkesedést és önbizalmat valahogyan fentartotta. Fokozta ezt az állapotot az is, hogy György (herceg, akit az önök sajtója Györgyének „becéz",' állandóan a belgrádi helyőrség között tartózkodott. Csodás fanatizáló ereje van ennek az embernek. Sok tiszt meg van szive mélyéből győződvej hogy ez a herceg fogja Szerbiát a teljes megsemmisülésbe juttatni, de azért parancsainak mégis örömmel vetik alá magukat. A november végi napok rettenetes eseményeket jelentettek nekünk, belgrádiaknak. Kimondhatatlan az, hogy mennyit szenvedtünk. A szakadatlan ágyúzás már ugy égetett, perzselt' bennünket, hogy szinte örültünk, amikor a helyőrség parancsnoka végre felhívásban tudatta velünk, hogy a lakosság kimélése végett katonailag kiüríti a fővárost. — Nagy figyelemmel kisértük a további eseményeket. Tudtuk, hogyi az osztrák-magyar csapatoknak rendkívül ügyes és megbízható kémjeik vannak és tudtuk, hogy a helyőrség elhatározásáról másnapra már feltétlenül értesülést fog szerezni a monarchia hadserege. Ugv is vájt. Alighogy a helyőrség elvonult a városból, megjelentek nagy óvatosan az önök előőrsei, majd később bevonult az egész ostromló sereg. Mondhatom önnek, bármennyire ís rosszul esett a dolog a lakosságnak, mégis szinte örömmel látta a csapatok felvonulását, amivel egyúttal visszatért a városba a nyugalom is. Akadtak ugyan egyesek, akik botrányosan és aljasan viselkedtek a bevonult katonákkal szemben, de azok el is vették megérdemelt büntetésüket. — Én számoltam az eseményekkel. Elhatároztam' magam és végleg otthagytém Szerbiát. Elmegyek a fiámhoz, a.ki egy Nagybecskerek melletti közsécben tanítóskodik. Ö jó magyar és én mint apja, szinten az leszek. Isten meg fog segíteni bennünket. Éljenek a magyarok! Lányi János ezukrászdáját Szécfoenyi-tér 6. szám, Korzó serkára (volt Angyal - drogéria) - helyezte át. -