Délmagyarország, 1914. november (3. évfolyam, 279-308. szám)
1914-11-10 / 288. szám
Szeged, 1914. november 10. — Kérelem a közönséghez. Szeged város közönsége tudvalevőleg ezer ágyas katonai kórház felállítását határozta el. Erre a célra 100,000 koronát szavazott meg. míg ugyanekkora összeget szánt téli meleg ruhára, fehérneműre és más szükségletekre. A város jól tudja, hogy 200,000 korona nem olyan nagy összeg, amiből minden szükségletet iki lehetne elégíteni, de kénytelen volt számot vetni teherbírási képességével és számított a társadalom eléggé nem méltányolható áldozatkészségére. Az a közönség, melynek adófiiléreiböl megnyílik a kórház, bizonyára szeretettel járul hozzá a fölszereléshez is. A konviktusokban csak ágyakra számithatunk, de hiányzik az ágy többi kelléke, a párna, a fehérnemű, a takaró. Bizalommal fordulok azért Szeged város közönségéhez, kérve, hogy ilyen sürgős adományaival segítse elő a közös szent ügy sikerét. A kórház fölszerelésére szánt adományokat Völgyessy János városi gazdász (Bérház. I. emelet) veszi át. Bokor Pál. polgármester-helyettes, a központi bizottság h.-elnöke. — Nónay ezredes tábori levelezőlapja. Nóuay Dezső ezredes november 1. kelettel kisebbik fiának, Tibornak a következő érdekes leveiezőlaiKyt küldte: , •Édes Tiborkáan! Most jöttem a piti, kis falusi temetőből, ahol 'kilenc elesett honvédünk közös sárját 'gyertyákkal kivilágitettuk. Jeltelen a sirhantjuk, de 'legalább temetőben nyngosznak. Ma a trónörökös néz meg egyes' erődöket, mi 'nem látjuk, holnap Ferenc Sza! vátor főherceg.— Az oroszok ágyúi ritkábban szólanak. Az ezredem elment s én árva volnék, ha egy honvéd menetzászlóalj ide nem jött volna, mert a többi katonám közös Lanstürmer. Itt van Urímnek századjmrancsnok is, de kint az erődvonalban. Mostani cámean stb. — Hegedűs Gyula afférje. Érdekes affér támadt egy művészeti kérdésben való nézeteltérés miatt Hegedűs Gyula, az országos nevü színész é Juhász Gyula költő között. Hege: liis Gyula -zegedi vendégszereplése -alatt rendszerint a Kass-kávéházba járt •előadás után. Szombaton este is ott tartózkodott nagyobb társaságban, ahol Juhász Gyula is megjelent. Arról folyt a beszélgetés, hogy a magyar drámaírók munkálkodása, mennyire hat ki a színészet érdekében és hogy a színész sikerét mennyire befolyásolja <a jó szerep, amelynek irodalmi értéke is van. Hegedűs tarra az álláspontra helyezkedett, bogy az író köszönheti a sikert a színésznek ós a színész produktivitása állapítja meg a darab értékét. Juhász Gyula ezzel szemben ellenkező álláspontot hangoztatott és az erős hangú vitának összeszólalkozás lett a vége. Hegedűs vasárnap két niegbizottjárval prevokáltatta Juhászt, aki szintén megnevezte segédeit. Az affér békésen elintéződött, - A vasutas szövetség választmányi ülése. Az országo* vasutas szövetség szegedi kerülete november 15-én, vasárnap délután 4 órakor választmányi ülést tart a Szeged-Tiszapályaudvar oktató termében .A választmányi tagokat ezúton is felhívja a megjelenésre a:z elnökség s egyben fölhívja a szövetség ama izegénysorsu tagjait, akik gyermekeik számára karácsonyi ruhasegélyben óhajtanaik részesülni, hogy bólyegtekn kérvényeiket szolgálati főnökeik ellenőrző láttamozása mellett e hó 20-ig a szegedi kerület elnökségéhez nynjsák be. — A rókusí plébános. A rókusi plébánrsváJasztas tárgyában vasárnap délután Eóknson a Gazdakör helyiségében előkelő rókusi polgárok és városatyák jelenlétében Nemecskay István és Schiitz Antal elnöklete mellett népes gyűlés volt. A gyűlés tárgya az uj plébános személye mellett való állásfoglalás volt. Egyhangúlag a kővetkező határozatokat hozták. A nagygyűlésből külDELMAÜYARORSZAG dötitség keresi fel Niedermayer Antal szegedit Nőközpont i plébánost és neki a rókusi plébániát felajánlja. A rókusi polgárság állásfoglalásáról a városi tanácsot, mint a kegyuraság képviselőjét tfeliratban értesíti a jelöltjének támogatására felkéri. A •megyéspüspökhöz is feliratot intéznek, melyben a rókusi 'polgárságnak ezt az óhaját kifejezésre juttatják. — A szegedi népfölkelők sorozása. A katonaügyosztály már elkészítette a szegedi népföl kelő sorozás beosztását. A falragasz a közeli napokban fog megjelenni. Eszerint november 16-án megkezdik a 24—36 éves népíölkelök sorozását. Mindennap egy korosztály legényei állanak a mérce alá. Előbb a környékbelieket, 24-étöl kezdve a helybelieket sorozzák. December 7-én a Szegeden tartózkodó, de idegen illetőségük jönnek sor alá. Az egész sorozás december 12-ikéig tart. — Katonáink segítése. Az a mozgalom melyet a Szegedi Nőipari és Háziipari Egyesület Hadsegitő Bizottsága a harctéren 'küzdő ós ott 'megsebesült katonáink érdekében megindított a város közönségének rendkívüli érdeklődése következtéebn már igen nagy arányúvá fejlődött. Miután a bizottság legfontosabb feladata a harctéren küzdő katonák meleg ruhával való ellátása, és ennék .a feladatának ugy óhajt megfelelni, hogy a Szegedről hadba induló katonákat látja el elsősorban meleg ruhával. Szeged város tanácsa a legutóbbi közgyűlésen hadsegitési célokra megszavazott összegből egyelőre 10,000 koronát utalványozott ki a bizottságnak, hogy fontos feladatának teljes mértékben megfelelhessen. A város részéről ma Gaál Endre dr. tanácsnok tárgyalt a bizottság vezetőivel és a megállapodáshoz képest a bizottság m iibelyo a legközelebbi napokban már teljes erővel akcióba lép. Cicátricis Lajos dr. főispán az általa kiosztott pamutból készült ruhaneműéiből átadott a bizottságnak föf> drb hósapkát, 164 pár érmei égitől, 71 pár térdmelegitőt, 2 pár kesztyűt, 2 drl) inget és 1 drb haskötőt. A halottak napján rendezett koszorú-vásár bizottsága a koszorú megváltás jöve«k'miéből 2381 köre na ös szegű takarékpénztári könyvet adott, át a?, elnökségnek, hogy azon a szükséghez 'képest meleg ruhát és fehéraemüeket szerezzen be. A Felobaráti-Szecnetet Egyesület a tagjai álltai készített meleg ruháktól beszolgáltatott a Hndc'Pgitő-Bizottság műhelyébe: 86 flanel inget, 96 flanel] lábravalóit, 85 pár meleg kapcá.t, továbbá 1 vég fla.nel.it. A műhelyt ma .szintén sokan látogatták, többek között Sehová ni János és neje, akik a bizottság céljaira 100 koronát adtak át, továbbá Ujj József dr.. ki 30 koronával járult hozzá a téli ruhák beszerzéséhez. Tóth Aurólué ismételten 25 koronát adományozott, a katonák karácsonyára Befolyt még készpénzadomány: dr. Kőrössy Ignáe.né, K. L„ Kiss Feremon-é, Weiner Miksa, Berger Mór dr. 10—10 K, özvegy Szilvássy Jenöné 4 K. Az igein n agy mennyiségű egyéb adományok kimutatását legközelebb közli az elnökség. A nagylelkű támogatásért ezúton is hálás köszönetét nyilvánítja a bizottság elnöksége. — Szegedi diákok katonai kiképzése. Ebben a komoly időben szép példáját mutatják a hazafias lelkesedésnek a szegedi állami főgimnázium nyolcadik osztályának növendékei. Lövészcsupatot alakitattak, melynek célja az. hogy most teljes katonai kiképzésiben részesülve, az érettségi vizsgálat letétele után rögtön a harctérre indulhassanak. A hazafias cél méltó megértője és támogatója lett egyfelől az intézet tanári kara élén Kárpáti Károly dr. igazgatóval, másfelől Kornhaber Adolf altábornagy, aki a lelkes ifjúság részére oktatótisztet és legénységet rendelt ki. A lövészcsapat megalakulása tegnap törtrát meg a honvádtiszti pavillonban. Koós Kálmán honvédszázados gyönyörű beszédben megköszönte az ifjúság hazafias elhatározását, majd rámutatott a cé! komolyságára. Azután a lövészcsapat parancsnokságát ok5 tatótisztjük, Vitéz Ernő ihonvédhadnagy vette át. A katonai kiképzés minden nap a Honvéd-téren reggel 7-től 9-ig történik. A lövészcsapat tagjai állandóan 'karszalagot viselnek megkülönböztetésül és ép oly katonai törvények kötelezők rájuk nézve, mint a többi újoncokra. — Hősi halált halt szegcdi ügyvéd. Putics Péter dr. szegedi ügyvéd, a 46-ik gyalogezred tartalékos hadnagya az északi harctéren elesett. A fiatal ügyvéd halála Szegeden áltlános részvétet keltett. Lelkiüdvéért 12-én délelőtt 10 órakor lesz az engesztelő szentmise, a rókusi templomban. — Uzsonna-bizottság. A következő sorok közlését kérték: Miután olyan sokfélekép magyarázzák és értelmezik e bizottság működését, szükségesnek tartjuk a következők kijelentését. Mi semmiféle uj dolgot nem létesítünk. íudjuk, hogy a társadalom most annyifélékén adózik, hogy minden fölösleges kiadást mellőzni kell. Mi azonban egy már meglevő csendes működést akarunk rendszeresíteni, mert eddig ezek az adományok nem egyformán jutottak a rá szoruló sebesülteknek, mert a mig az egyik kórház lakóit elhalmozták adományokkal, addig a másik kórháznak véletlenségből semmi sem jutott, — az is előfordult, hogy amig ugyanazon kórház földszintjén egy délután minden sebesültet két-háromszor megvendégelték, addig az emeleten levők sóvárogva, hiába várták az adományt. Hogy ez a rendszertelenség megszűnjön, elhatároztuk, hogy egyöntetűen fogjuk ezt cselekedni. Mi, akik járunk azokba a katonai kórházakba, ahol ezrek lévén, természetesen nem kaphatnak oly tápláló étel', min: a m a GA nkórházakban. Láttuk, mily SOK jó ember van. aki részben a fölöslegből, részben magától megvonva juttat azoknac egy-egy jó falatot, akik még a kenyérnek is örülnek! Azoknak a száma, akik ezt eddig tették, elegendő az összes katonai kórházak lakói részére a hetenkint kétszeri uzsonnához. Mer: hisz semmi különlegességről nincs szó. ha hetenkint 25 darab vajas kenyeret vagy 25 drb kenyeret, szalonna, virstli vagy saj'ttot küldünk, ezzel 25 embert juttatunk rájuk nézve finom táplálékhoz. Ha 2—3 kiló lisztből kalácsot siiíiink. ebből 50 darabot vághatunk. Még hu két héten egyszer kiildiink, akkor is nagyon sok gyűlne össze, ha annyian Az összes harcterek legjobb és legáttekinthetőbb térképei legolcsóbb áron jjj Várnay L. ^§HH könyvkereskedésében (Kárász-utca 9.) a s Ot szobás lakást keresek, Ajánlatokat kérek a „ Délmagyarország " kiadóhivatalában.== c.-:i-J:'•eri,5!SS&-í;>•* U. • 1915. évi május hó l-re kiadó Peiöíí Sándor-sugáréi 32. szám. Bővebbet . a háztulajdonosnál.