Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)

1914-09-23 / 240. szám

DELMAGYARORSZAG iSzelged, 1914. szeptember 23. Marity Yiladó aombori földmives ügyét is ma tárgyalta a szegedi 'tábla fellebbviteli tanácsa. Marity június 28-án a trónörökös meggyilkolásának napján csúnyán berúgott egy zomboni kocsmában. Ilyen állapotban aztán ikiálilíott Zomboi' főutcájára és elkiál­totta magát: — Ugy kall Ferenc Ferdinándnak! Igy jár-,majd az egész magyar királyi dohány­jövedéki família. Ugy is az ilesz a vége, hogy Pctár király kerül lidse uralkodónak. A szegedi törvényszék a múlt hónapban tárgyalta ezt az ügyet ós Marity Vladót iz­gatásért három hónapi fogházra ítélte, -mivel részegségét anyhitő körülménynek tekintet­te. A tábla a mai tárgyaláson hat hónapra emelte föl Marity büntetését. Mi újság szerkesztő úr? Siet egy újságíró a Kárász-utcán. Sza­lad szegény, nagy munka várja a szerkesztő­ségben. A sajtó egyik „önzetlen támogatója" elcsípi: — Mi újság, szerkesztő ur?! — Semmi különös. — Jött ma valmni érdekes távirat? — Nem, — Semmi? — Az északi harctérről nem jött valami? — Nept. — És Szerbiából? — Semmi. > — Szolgája, — Szolgája. Két lépésnyit távolódnak egymástól. A rokonszenves férfiú az újságíró után kiált: — Kérem csak! — Tessék. — Ariról sem jött valami, hogy a néme­tek mit csinálnak? — Nem. — És Románia hallgat? — Hallgat. Szolgája. — Mondja már, mi van az olaszokkal? — Igazán nem tudom. — Hm. Ön nem katona? — Nem. — Miért nem? — Mert nem vettek be. — Érdekes. És miért nem vették he? — Mert untauglích voltam. Szolgája. — Mit siet ugy? — Dolgom van. Rohanok a szerkesztő­ségbe. — Persze, persze. Ilyenkor sok a munka. És az utcán is mindenki megfogja. Kímélet­lenek az emberek! — Nem baj. — Na, nem tartóztatom tovább. Hát nem jött semmi? — Semmi. Szolgája. Tiz perc múlva csörög a szerkesztőségben a telefon. A rokonszenves férfiú jelentkezik. — Halló! Mi uj.ság, szerkesztő ur? Nem jött azóta valami? — Nem. — Hm. Semmi? Mondja kérem, mit je­lent az, ha nem jön semmi? Ez j 'U nt vala­mit! . . . — Ugyan kérem. — No igazán 'semmi? De még jöhet? — Hogyne, jöhet. — Na, akkor később még felhívom. HÍREK 0000 Az elhagyott kastélyban. Autónk egy pompás villa kapuja előtt áll meg. A kertből, amélyibein ritka virágok tarkállanak, kis lóposő vezet föl a verandá­hóz, amelyet — ugy látszik — csak az imént bugytak el a ilalkói. A kerek asztalt borgolt terítő boriitja, rajta munkakosár, tarka, pa­m utgoimlxíl y agukkal, mellette a kényelmes támlásszéken — amelyet 'Kelet-Poroszország­ban Faulenzerniek neveznek — a Königs­berger Alllgemeine Zeitung fekszik. A .háziúr talán épen olvasott, amikor fölriasztották. A. strrokban gyermekaszital, rajta papirkato­nák, poroszok ós franciáik. A szél valameny­uy.it feldöntötte, olyan békésen feknsznek egymás mellett-, mintha soha sem háborús­kodtak volna egymással. 'Belépünk a nyitott ajtón és kiáltunk. Talán mégis van valaki a házban. A hallóra, mély csönd, csak az egerek cincognak vala­hol egy tapéta mögül. Tovább megyünk. Az előcsarnok .agancsokkal, vadászképekkel van diszitve. Jobbról a szalon . . . szép zongorá­val, egy asztalon pedig fényképek s egy na­gyobb 'tányérban névjegyek: akik itt laktak, sok vendéget fogadtaik. A kormány tanácsos gyakori vendég volt óit. lEgy königsbergi tanár szántén. Fiatal tisztviselők és „Leut­naut d. R."-ek is baráti (körükhöz tartoztak. Tartalékos; .milyen furcsán hangzik ez most! 'Széjjél nézek a szobában;; minden oly ba­rátságosnak, kellemesnek látszik, hogy szin­te elszégyemilem magamat, mert idegen titok­ban kotorászok. De akikor eszembe jut, hogy talán szolgálatot teszek a lakóknak, ha majd olvassák, milyen most a házuk. Tovább megyék. A szalon mögött a lakó­szobában már rendetlenség van. Az iróasztál­fiók nyitva; aktáik és levelek feküsznek szá­rászét, egy titkos fiók .ajtaja gyanúsan tá­tong. De aki ezt tette, nem volt tolvaj. A ko­zákok sokkal embentéleínebbül garázdálkod­nak az idegein vagyonban. A /háztulajdonos, .mihelyt értesült, hogy az oroszok közelednek, összeszedte pénzét és vajmi keveset törődött azzal, hogy a levelezését áit 'fogják kutatni. Most .minden itt fekszik nyitva, bármelyik idegien szem részére . . . •összeszedjük a leveleket s fiókba téve le­zárjuk a szekrény ajtaját. Ha nem is teljes biztonság, — ki tudja: ki jön utánunk és miért kutassanak indiszkrét szemek családi iratok között? , Kísérőm megöntözi a virágokat, amelyek csinos porcenántiartókban az ablakban áll­nak. Még egy utolsó pillantást vetünk a fel­ső emeleten levő hálószobákra és kimegyünk •az udvarra. Nem, még nem az udvarra — előb -az ajtó mellett egy kicsi füllkébe, — a ragyogó fehér huzaibu áigy és a többi tárgy elárulja, hogy itt a szőlő ind ás erkély alatt egy leány, valószinüleg egészen fiatal leány lakott. Elgy babaszoba.. A falon legyező, amelyen •képes4eveleizőlapak vaunak: St.-Moritzból, Rüigenről és iLauzannebői. Az utóbbit olvas­Az összes harcterek legjobb és legát­tekinthetőbb térképei legolcsóbb áron Várnay L. könyvkeresekdésében (Kárász-utca 9.). tam, semmi titok nem volt rajta. Az angol nő még mindig olyan csúnya és „Mademoi­aélle" (az öreg) még mindig sok teát iszik és Mária napja „isteni" szép volt. , — Ó, ha csak itt lehetnél, Chere Claire!.... Gondosain bezárjuk az ajtót. Kint a nagy udvar ép oly csendes, mint az urasági lak. Az istállóban nincsen állat, •csak egy-két csirke röpköd ide-oda izgatot­tam, amikor felnyitjuk ketrecük ajtaját. A nyitott kapun iát hullámos földeket, lá­tunk és egy városka tornyát. Ott,, néhány kilométerrel tovább, csata folyik. Itt az el­hagyott házban semmi sem zavarja a békét. Ön visszatérhet Olaire kisasszony (most va­lószinüleg Erönlein Klárának fogják hivni) az ön babaoTSzúgábam, minden érintetlen maradt és az oroszok többé nem térnek visz­sza. Paid Block. Adakozzunk a Vörös Kereszt Egyesü­letnek ! Segítsük a hadbavonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit*! — Fekete ruha ... Észrevétlenül, csönde­sén belépünk az őszbe. Nemcsak, a sárgán zi­zegő falevelek, rövidülő napok tudatják ve­lünk a nyár végeztét, de csípős, hideg szél is csapkodja az ablakokat és kezdi pirosra csó­kolni az arcokat. A könnyű, habos fehérbe öltözött nyári \asszonyok igen megritkultak, A fehérből lassan, fakozatonkint sötétedik a viselet. És mind gyakrabban feltűnik egy nagyon-nagyon szomorú szin: a fekete. Itt még láthatni fehér ruhát, ott egy nagy se­reg őszi, divatos toilettet, — bizonyára a. ta­valyi mintájára készülten, de lépten-nyomon a szemünkbe ötlik egy-egy bánatos arc a fátyol alól, a fekete gyászfátyol alól. A fekete színnek soha sincs divatja igazán és fekete ruhával mégis mindig találkozunk. És iste­nem, uram, megszaporodtak a szomorú ruhás asszonyok. Száraz szemmel, emelt fővel .jár­nak az utcán és tisztelettel, gyöngédséggel nézik őket hz emberek. A háború mártírjai! — dobog bele gyötrelemmel téli szivünk. Ki­nek jut részül a másik napon a gyászruha és hányan búcsúztak el örökre Tőle. Istenem uram, adj nekünk vig napokat, derűseket, boldogokat és engedd, hogy a leginkább vi­selt szinii ruha ne a fekete legyen! — A vezérkari fönök köszönete. Hőt­zendorfi Konrád vezérkari főnök a követke­zőket teszi közzé: iMiukán a jelenlegi viszonyok között a mérhetetlenül szeretett Herbert fiam elhuny­ta alkalmával hozzám intézett rószvétnyilat­kozaitokra csak lassan tudok válaszolni, ké­rem mindazokat a memesszivü embereket, a kik mérhetetlen fájdalmamban reám gondol­tak, hogy egyelőre ezen az uiton fogadják legmélyebb köszönetem kifejezését. Különö­sen kérem erre azokat, akik ismeretlenül gondoltak reám fájdalmamban. Hötzendorfi Conrad báró, és. és ik'ir. gyalogsági tá­bornclk, a vezérkar főnöke. Vendéglőben KÁVÉHÁZBAN Fűszer kereskedés ben MINDENÜTT KÉRJEN HATÁROZOTTAN SZT. ISTVÁN • ÓVAKODJÉK ^j^g^ dupl a ma 8átas5rUUTÁNZATOKTÓL!!

Next

/
Thumbnails
Contents