Délmagyarország, 1914. július (3. évfolyam, 153-182. szám)

1914-07-28 / 178. szám

er(Saesrpd, 1914. julius 28. T>ÉLM AGY ABOESZAG - -e--* tündöklőbb fénnyel azt a szeretet, amely a magyar nemzeti lelkiében lakozik s amely most fölszabadulva a király hívására boldogan indul hadba, vére ontására és minden áldozat™ készen, mint hajdanán azért, hogy — lemossa a gyalázatot. i katonák útja. Két nap óta teljesen átformálódott a város képe. A részleges mozgósitás hihetetlen nagy arányokban megnövelte az állomások és főiként a belváros utcáinak forgalmát. Még éjszaka is nappali nyüzsgés tapasztalható, az utcák, különösen a Boldogasszony-sugárut lázasan népes, valóságos emberMyam hullámzik az állomás felé és vissza. A vonatok csak ugy ontják a behivottakat, jönnek-mennek csaknem minden percben. Az állomás perrónja, a várótermiek zsúfolva vannak katonákkal, civilekkel, asszonyokkal, akik többnyire behívott férjüket kisérik el. Még a sínPárok között is emberek tolonganak s nehogy valami baj történjék, a lassú tempóban beérkező vonatok előtt két vasntas szalad zászlóval a kezükben és torkuk szakadtábdí kiabálnak: — Tessék lemenni a sínpárokról, föl a perrónra! -—j Csakhogy nem igen lehet elhelyezkedni a perrónon: kicsi ennek a roppant tömegnek, amely lázban és izgalomban várja az indulás Percét, mások a hazatérő rokonokat, férjet, asszonyt, gyereket. És ha befutott a vonat és kiszáll a tömeg, van ölelkezés, csókolózás, köny és ezer kérdés egyszerre, amikkel az érkezőt ostromolják és viszont. Szines, nyüzsgő, eleven a kép Szeged mindkét állomásán. A forgalom oly nagy, hogy az üzletvezetöség alkalmazottai éj jel nappal talpon vannak, mert alig győzik összeállítani a sok jövő-menő vonatot. Némelyik vonat Ötven kocsiból is áll s még ez az ötven kocsi is alig képes befogadni az utazó népet. Bent, a városban is sürgés-forgás, élet, élénkség egész nap és egész éjszaka." Katonák mindenfelé. Idegen arcok, akik csak egykét napig maradnak, arnig tovább indítják őket. Hétfőn is már korán reggel nyüzsgő tömegek lepték el az utcákat. Délelőtt tiz óra 'tájban pedig, amikor a szegedi 46-osok egyrésze indult a 'háborúba, valósággal az extázis mámora úszott a katonákat kisérő tömegen. Mielőtt indultak, a közösök kaszárnyájának udvarán Hcnncberg József alezredes buzdító, lelkesítő beszédet intézett a katonákhoz. Természetesen magyar nyelven, hivatkozott az esküre, amit besöroztatásuk alkalmával tettek s amelyet i:me, most bátran, férfiasan, halálraszántan be kell váltani. Mint 'háború előtt szokás, a katonák most is újra letették az esküt, legelőször maga az ezredes tette te, a zászlóval a kezében, majd egymásután a háborúba indulók. Egynegyed tizenegy órakor a Rákóczii-indu'ló akkordjai mellett elhagyták a kaszárnyát és a Margit-utcán és a Boldogasszony-sugáruton vonultak ki az állomásra. Hatalmas tömeg kisérte őket és lélkesen éltette a katonákat, akikből, ki tudja, hányan jönnek vissza? Talllán kormánybiztos útja Szegeden át. Hiriil adtuk már, hogy a kormány Tallián Béla báró volt földmivelésűgyi minisztert, országgyűlési képviselőt kormánybiztossá nevezte ki. Az erről szóló hivatalos értesítés na jelent meg és a következőkben közli Tallián kineveztetését: A magyar királyi minisztérium ?: minisztertanácsnak folyó évi julius hó 25-én kelt határozata alapján s az 1912:LXIII. t.-c. 4. szakasza értelmében, Horvát-Sziavon és Daímátországok bánjával egyetértőleg, vizeki báró Tallián Béla belső titkos tanácsost, országgyűlési képviselőt, a föharitápparancsnok mellé kormánybiztossá nevezte ki. Tallián Béla Báró hétfőn délután Szegeden át Temesvárra utazott, ahonnan Zimonyba megy. A Szeged-állomáson megérkezésekor Rósa Izsó dr. és Kelemen Béla dr. Szeged országgyűlési képviselői, továbbá Bokor Pál helyettes polgármester és Gaál Endre dr. tanácsos fogadták és Üdvözölték. Szegedre menekülnek a Bácskából. Nagyon rossz dolguk lehet Bácskában a szerbeknek a mostani háborús izgalmakban. Tegnap is, ma is, a rókusi meg a szegedi állomáson érkeztek intelligensebb szerb családok, akik a lakosság dühe elől Szegedre menekülni voltak kénytelenek. Szőregről, Deszkről, Szerbkereszturról, Möholról, sőt még Szabadkáról és Bajáról is jöttek Szegedre, inert az egész Bácskában nagyon el' keseredett a hangulat a magyarok és szerbek SKáöoru 'Az országút ma este messze csillog, arany szénát kaszált a nap ma rajta, az országúton katonák danolnak, hátukon borjú, bajonet meg csajka, bajonet meg csajka. Az erdőn tul, az erdőn tul van egy domb, a. dombon tul, a donibon tul mi «i még! ami már tul van: szent baka-meny ország, sok kis cseléd, sok csillag és sok csa,pszék, csillag és sok csapszék. Az erdőn tul, a dombon tul a csend van, s a. csend mögött egy holt katona teste kaptákban alszik cs rózsái szorongat, ó végtelen vigyázz, ó végső este, ó végtelen este. Mindjárt virrad már, mindjárt megvirrad már — dob verés, harang, tűz vész, zene mámor — Szentgyörgy-virág nyit a trombita torkán és hab szakad a hattyú paripákról hattyú paripákról. Az országúton amny széna csillog és arany könnye hull az őszi lombnak: odébb az uton egy katona fekszik, örök kaptákban egy rózsát szorongat, egy rózsát szorongat. ^ ^^ A színész. Irta: Herczeg István. Fiatal, szomorú fiu volt. Megszokta az elhagyottságot, szerette a magányt. Imádta a magas röptii, iveit dialektikája szerepeket, mert nem volt érzéke a realitáshoz és nem tudott megalkudni az élet ocsmányságaival. Amellett szegény volt, de büszke, mint az égi madár, amely fölfelé tör akkor is, ha szédületes mélységek vannak alatta. A kis városban, ahol élt a színész, sokan ösmerték és nagy jövőt jósoltak neki. A nevét mindenki tisztelettel, némi kis csodálkozással emlegette, ö maga azonban erről mit se tudott, de nem is törődött ilyesmikkel. Ugy érezte, ha nincsen a színpadon, akkor mindég nagyon szomorú, nincsen a szivének semmi vigasza, lelkét megérteni senki nem tudja. Gyakran elgondolkozott az élet nagy problémáin és dühös volt, hogy azokat megfejteni ő sem képes. Majd órák hosszat elsétált az utcán és valami csodát várt. Hitte, hogy egy kedves, okos, szép nő egyszerre csak megszólítja és megkérdezi tőle, miért olyan bánatos. Várta, hogy egy szelid leány hozzá csatlakozzék magányos utján; a lelkébe nézzen és kérve mondja lassan: menjünk ketten tovább, hisz az élet olyan rövid és nem lehet tőle várni semmit. A társaságot, 'ha csak tehette, elkerülte. És fizikai fájdalmat érzett, ha mindég és mindenütt csak a szinészt láttáik benne, az egyént pedig nem vette észre senki. Pedig ugy érezte mindig, hogy az érzések és akarások forrnak benne, hogy szivében sokkal több szent páthosz van, mint amennyit az ajka kifejezni képes. Ezért sokszor tréfás és gúnyos volt; az igazi énjét, amely a tiszta szentimentalizmus felé hajlott, nem szerette kimutatni. Beszélt okos és kellemetlen dolgokat; eszét, szellemét, tehetségét mindenki elösmerte, de szivét, érzéseit mások előtt, ironikus mosoly" takarta el. Egyszer .mégis eljött az ő ideje is. Tudta, hogy most már nem szabad tovább hazudni. Szép nyári esténként mellette haladt egy fekete, aoélszemii, élénk leány, aki bájos csodálkozással nézett rá és mindig biztatta, hogy beszéljen. Nagyon véletlenül ismerkedtek öszsze egy unalmas, szürke vasárnap délután és azóta ragaszkodtak egyímáshoz, mint ahogy az ember vad érzésekkel ragaszkodik a talált kincshez. A színész nagyon szerette a naiv, sokszor szenvedő, sokszor kacagó kis leányt és ugy gondolta szerelmes is tudna bele lenni. Ezt a hitét szerette, féltette, őrizte és a leánynak kezdett őszinte dolgokat beszélni. A leány érdeklődéssel hallgatta; egyszer nevetett, másszor sirni szeretett volna, de azért ő sem hitt a színésznek, csak olyankor, amikor víg dolgokat beszélt... Már nyár közepén járt az idő. Melegek, nyomasztók voltak a nappalok és a színész alig várta, hogy eljöjjön az este, amikor a hosszú sugáruton egyedül sétálhat a leánynyal. Minden nap jobban megszerette. Ha taPróféta étterem £ÜÜÖ| /VMNNENVASÁRNAP HONVÉD ZENE HABIG VERSEIM Y.