Délmagyarország, 1914. július (3. évfolyam, 153-182. szám)
1914-07-24 / 174. szám
Szeged, 1914, julius 24. DÉLMAGYARORSZÁG 5." archiával szemközt követendő eljárása. Az ellenzéki pártok nyíltan háborút hirdetnek a választási agitáclóban. Általán Szerbiában győzött a háborús párt. Sándor szerb trónörökös efflnöklésévél ma a szerb vezérkar a várban egy óráig tartó tanácskozást {olyitatott. A tanácskozásról semmi hir se szivárgott ki. A demars. Bécsből telefonálják késő éjjel : A külügyi kormány nevében Giessl báró, belgrádi követ csütörtök délután hat órakor nyújtotta át a szerb kormánynak a monarchia jegyzékét. A jegyzék tartalma megdöbbentően energikus. Azzal kezdődik, hogy az annexiós válság óta a nagyszerb mozgalmak egyáltalán nem szüneteltek. A szerajevói merénylet ügyében indított vizsgálat — mint a jegyzékben áll — megállapította, hogy Belgrádból intézték a merénylet tervét, onnét küldték a fegyvereket és bombákat is. A monarchia ezekután követeli: A Narodna Obrana egyesület feloszlatását, ahonnan a nagyszerb mozgalmak szerteágaztak. Továbbá azoknak a szerb tiszteknek a hadseregből való eltávolítását, akik a merényletben bármilyen részt vettek. Felsorolja a jegyzék névszerint azokat a szerb tiszteket, akik o szerajevói merényletben \bűnösök. Követeli a monarchia Ciganyevicsnek, aki a bombákat átadta, szigorú megbüntetését. Követeli továbbá a monarchia, hogy teljes garanciát kapjon arra nézve, hogy a nagyszerb propaganda, különösen a tisztikarban, teljesen megszűntettessék. Követeli a monarchia, hogy a demars tartalma a szerb hivatalos lap vasárnapi számában, az első oldalon, teljes szövegében közöltessék. A demars megjegyzi, hogy amennyiben Szerbia záros határidőn belül a monarchiának ezeket a kívánságait nem teljesiti, fegyveres erővel vesz elégtételt nagának. Szerbia válaszára a jegyzék csütörtök délután hat órától számítva harminchat órai terminust szab meg, tehát ha szombat reggelig a monarchia elégtételt nem kap, a fegyveres összeütközés elkerülhetetlen. Az ulszteri tárgyalások meghiúsultak. hondonból táviratozzák: Azok a tárgyalátok, amelyeket több előkelő politikus a ko>toány tudtával és beleegyezésével kezdeményezett lord Carsonnal, teljesen meghiúsulok. Az ulsteriek folytatják előkészületeiket el vannak határozva a legvégsőkig menő eIlentáilásra. A szegedi hölgyek selyemzászlója Rósának. (Tisza István levele. - Ujabb gratulációk.) (Saját tudósítónktól.) A szegedi uriaszszonyoik között mozgalom indult meg abból a célból, hogy Rósa Izsó dr.-t diadalmas, megválasztása alkalmából egy igen becses és kedves emlékkel lepjék meg: selyemzászlót ajándékozzanak neki, őszinte tiszteletük és nagyrabecsüllésük kifejezése jeléül. A zászlóra, amely kivitelben is diszes, értékes emléktárgy lesz, már javában gyűjtenek a mozgalom: kezdeményezői, akiknek az ideája a hölgyek társadalmában általános örömei keltett és már eddig is igen sokan csatlakoztak hozzá. A hölgyek terve az, hogy a selyemzászlót első képviselőházi útja utján, nyomban a hazaérkezésekor adják át Szeged népszerű képviselőjének s evégből elhatározták, hogy küldöttséget alakit a naik, amely az állomáson fogja várni Rósát, akinek az egyik úriasszony fogja átnyújtani rövid beszéd kíséretében a szegedi hölgyek értékes ajándékát. Hogy Rósa Izsó miikor érkezik* Szegedre, pénteken estefelé, vagy szombaton-e, még nem tudjuk határozottan, valószínű azonban, hogy csak szombaton. Meleghangú levélben gratulál Rósa Izsó dr. egyhangú megválasztásához Tisza István gróf miniszterelnök is, aki Back Bernáthoz, a nemzeti munkapárt elnökéhez a következő szívélyes sorokat intézte: Nagyságos uram ! A szegedi fényes diadalhoz szívből gratulál és pártunk tagjainak meleg üdvözletét küldi Budapest, 1914. julius 22. igaz tisztelője: Tisza. A mai napon is érkeztek az ország minden részéből üdvözlő sorok Rósa Izsó dr.-hoz diadalmas megválasztása alkalmából. Az ujabb gratulációkat következők küldték: esetei Herzog Péter báró, Balogh József és neje, bástyái Holtzer Tivadar, Scihulihof Emil dr., Eisfer Zsigmond, Ollop Mór dr. és neje, Lantos Béla, Eibenschütz dr., Rétlhy Károly, Réosey Ede dr., Szidon dr., Ecseri Ede dr., zombori Rónay Aladár, Dózsa Simon dr. és neje, Reich Manó tanár, Mayer és neje, Weitzeníe'ld Zsigmondné, Ákos Arnold, Klein Mór dr. és neje, Gönczi Ede tanár, Balsay József dr. tábiabiró, Weisz Miksa dr., S'tern Emil, Büohler J. Gyula főrabbi, Baneth Samu dr., Kuzmann József dr. ós neje, Kanitzer Sándor dr., Barmos György, Friedmann Gyula dr. rabbi, Deskó József dr., Dallos Sándor dr., Kern Aurél, Csányi János, Berényi Lajos dr. és neje, Mailánder Rafael, Reiter Gyula, Lányi Mór, Sebestyén József, Szász János dr., Berger Mór dr., Wóber Irma, Fried Vilmos dr., Kecskeméti Ármin dr. főrabbi, Spüzei Mór dr., Framz Zoltán dr., Központi gáz és villomossági r.-t. igazgatósága, Szegedi Kereskedelmi és Iparbank bajai fiókintézete, Szegedi izraelita hitközség elöljárósága és tisztviselői," Szegedi Szent egylet elöljárósága, Szegedi zsidó árvaegylet elnöksége, Szegedi zsidó betegsegélyző és temetkezési egylet, Szentesi izraelita hitközség elöljárósága. Óriási vihar Budapesten. — A kár egy millió korona. — Halottak és súlyos sebesültek. — (Saját tudósítónktól.) Budapesten óriási vilhar tombolt ma délután négy órától félötig, amely igen nagy pusztitásokai okozott. Délután 4 órákor hirtelen beborult a főváros felett, villámlás, menydörgé.., majd felhőszakadás féle zápor következett. Az Ítéletidő a lágymányosi tón ért utói egy csolnakázó társaságot. Hatan ülték a ladikban s nem birtalk menekülni, a csólnak felfordult és az emberek vizbe esték, közülök hárman életüket vesztették. A Dunán több méter magas hullámok tajtékzottaik. Két uszályhajó elsülyedt. A rajtuk levőket élve mentették meg, de több embert súlyosan sérült állapotban vittek be a Róíkus-kórházba. A dunai propellerek egyikének parancsnoki hidját a vihar leszakította és egy embert agyon vágott. A Bánffy-uton egy most elkészült munkásház összedűlt és két gyermek . agyonnyomott. A Rudolf-rakparton a viilamososzlop kidőlt és egy ismeretlen munkást megölt. A sportpályáikon nagy karokat okozott a szélvész. Az FTC-pályán egy tűzfal ledőlt és Mészáros Pálit maga alá temette. Holtan húzták kii. Mátyásföldön a templom egyik tornyát ledöntötte az orkán. A Verseny-utcában egy kisebb ház összeomlott s egy 16 éves munkás leányt megölt. A lipótvárosi Bazilika tetejének egyik — hatalmas — bádogrészét a vihar letépte és az utcára messze elhajította. Ezen a részein az útvonal késő éjszakáig eltorlaszolva maradt. Szerencsére senki nem járt akkor az utcán. A képviselőházban percekre megszakadt a tárgyalás a vihar tombolásakor. Csaknem végzetes szerencsétlenség érte itt Andrássy Gyula grófot, aki az ablak mellé állott és onnét nézte a Dunán tajtékzó hullámokat és azt, hogy egy teherkocsit fölfordított a vihar és lovastól, emberestől a folyam felé dobott. E pillanatban az orkán föltépte az ablakszárnyakat és behajította: * Andrássy Gyula és Batthyány Pál gróf állottak ott. Az ablakszárnyak Andrássyt félrelökték és a kitört üvegek Batthyány grófot az arcán megsebesítették ugy, hogy orvosoknak kellett bekötözni. Andrássy sértetlen maradt. A képviselők pártfcülönbség nélkül gratuláltak szerencsés meneküléséhez. Rengeteg sebesülés történt a fővárosban és azt hiszik, még több lesz a halottak száma. A kórházaikban harminckilenc olyan áldozatot ápolnak, akik a mai vihar alkalmával súlyosan megsebesültek. A kár több mint egy millió. Nemcsak a fővárosban, de az ország sok városában szintén vihar . pusztítót: ma délután és este. Különösen Székesfehérvárott és Fiúméban tombolt az orkán. Ezekben a városokban a kár több százezer korona. A Dunántul és Horvát-szlavonországban végig tombolt az ítéletidő. Szegeden este negyedkilenc órakor tört ki a vihar, villámlás, mennydörgés és megmegujuló zápor következett. A vidéken szintén nagy kárt okozott a szélvész.