Délmagyarország, 1914. július (3. évfolyam, 153-182. szám)
1914-07-17 / 168. szám
10. DÉHMAGYARORSZAG Szeged, 1914. julius 1?, KÖZGAZDASÁG 0000 A gazdasági felügyelő jelentése az idei termésről (Saját tudósítónktól.) tíagáry Kálmán Csanádmegye és Szeged gazdasági felügye lője most terjesztette be a város hatóságához a tertnésviszonyokról szóló jelentését. Amin a jelentés testi a tenmésviszonyokat, általában jó eredményekre van kilátás. Azoknak a hireknek, mintha a búzatermés gyönge volna nincs alapjuk, a buza ha — amint a jelentés mondja — nem te sikerült nagyon, de legalább közepes termést' fog adni ugy mennyiség, mint minőség dolgában. A zabnak kitűnő termése lesz, csak a szőlő lesz kevés. Eddig a jég pusztította, most meg a peronoszpóra. A gazdasági felügyelő jelentése különben a következő: Az időjárás igen változó volt, gyakori melegek nyári zivatarokkal váltakoztak. lA hónap második felében több napig tartó igen nagy melegek voltak, melyek azonban már éredésben tevő szemeknek nem ártottak. A gyakori zivatarok .hátráltatták az aratási munkálatokat. Nagyobb mérvű jégkárról e hónapban nem érkezett jelentós. A buza az összes gabonanemüek között legkevésbé sikerült és dacára ennek, a szegedi átlag 6.5 mm. holdankint, mely felette áll a Duna—Tisza köze átlagának. A buza majdnem tulnyomólag te van aratva, a szemek igen szépek, duzzadtak, a minőség ellen tehát kifogás nem tehető, A rozs aratása teljesen bevégeztetett, át laga 6.8 mm.-ra becsülhető. A kalászok többnyire szép nagyok, de sok helyen a tavaszi fagykárok és a virágzás, illetve .szemképződés alatt járt ködök, esők folytán ablako sak. A minőség általában kielégítő. Az árpa aratása szintén jórészt be van fejezve, átlagtermése 8 mm. .'holdankint. Ma gasabb a Duna—Disza köze átlagánál. A termés minősége kifogástalan. Szegednek az egész Tisza—Duna közén a legjobb átlaga. van zabból, mintegy 9.9 mm. Még Bácsmegyét is jóval túlhaladja, A határ egyes részén oly nagy zabtermésre van kilátás, amilyen évekig nem volt. A zab most van érőben, de egy héten belül meg le bet kezdeni az aratását. A kukorica töltögetése befejeztetett, fejlődésére az idő kedvező. A partosabb helyeken a tengeri jobb, mint a laposakon, ahol a sok esőtől kárt szenvedett. A korai vetés már hányja címerét. A burgonya fejlődésére az idő igen kedvező. A levélzet sürü, erőteljes és egészséges. Elvétve a „fitoMora inferitans" gomba fellépte észlelhető. A kerti vetemények igen buján fejlődnek, a sok esőzés következtében kissé elgazosodtak. Igen jó termést igér a paprika, a mely kifogástalan. Igen dúsan hajt a káposzta, a hüvelyesek pedig húsos hüvelyt hoznak. 1 A mesterséges takarmányok igen jó kaszálást adtaik vagy ígérnek. A rétek második kaszálása igen jó volt, az esőzés miatt a széna készítés azonban sok helyen nem sikerült. A legelők -még zöldek, még van rajtuk táplálék. A szőlők igen rosszul állanak, amit a fagy, szőlőilonca és szőlőmoly meghagyott, azt most a fürt-peronoszpóra teszi tönkre. Gyümölcsben nincsen hiány, nagy summát adott a barack és a meggy. A szilva, dió is igen jó termést igér. A nagy kínálat következtében az árak estek. A munkásokkal az aratásnál ,baj nem volt, minden mezei -munkás keresethez jutott, de idegen (munkásra szükség -nem volt. A napszámbérek, tekintve a szorgos mezei munkát, 4—5—6 korona férfinek, a nő napszámbére 2.60—3.20 között váltakozik. x Második vágány építése a Máv.-on. A MÁV. szabadkai vonalán- Budapest—Ferencváros, Kunszentnniklós és Tass között tudvalevően folyamatban van a második vágány épitése. A MÁV. igazgatósága most kiirta a pályázatot az épülő második vágánynyal •kapcsolatosan- tervezett magasépUményi munkákra. A MÁV. a versenytárgyalást e hó 29-re tűzte ki. x A Rima áresése. A vasipar általános rossz helyzete indokolja a- bécsi és budapesti piacon a vaspapirok rohamos esését, amint arra már rá is mutattunk. Ezen az egyetemes magyarázaton kivül a Rima kurzusának folytonos olcsóbbodása még egy körülménnyel indokolható. A vállalatnak tudnilillik körülbelül tízezer vagyon 'szénkészlete van raktáron, amelyet az üzem redukálása folytán nem tud kellőképen igénybe venni. A szén a hosszas állás folytán térmészetszerüleg elromlik, darabos szénből iporszétmé válik, ugy„ hogy a vállalatot e réven milliós károk érhetik. Ez az értékveszteség, amely egyáltalán nem akadályozható meg, jelentékenyen hozzájárul alioz, hogy a Rimauiurányi részvényei olyan ingadozó -magatartást tanúsítsanak. TŐZSDÉK A budapesti értéktőzsde. A külföldi piacok lanyhább jegyzései ós a külpolitikai bizonytalanság ma kezdetben tartózkodást okozott az értékpiacon. Utóbb a bécsi piacon beállott tetemes javulás és a görög-török konfliktusról koJ-portált kedvezőbb jelentések nagymérvű emelkedést vont maga után. A nemzetközi piacon a Magyar hitel és Államvasút 5—6, a helyi értékek közül a Magyar Bank és Közúti 6—8 koronával emelkedett. Tetemes ál-javulás állott be a Rimamurányi részvényben, ami 15 koronával emelkedett. A kószárupiacon -a Ganz és Kereskedelmi Bank 10—15 koronával' drágult, A járadékpia-con a. 4 százalékos (Magyar koronajáradék 20 fillérrel emelkedett. A zárlat szilárd üzlet mellett igen élénk volt, az általános kőszén 35 koronával emelkedett. Kötöttek: 4 százalékos koronaiaradék 78.12—78.60. Magyar hitel 749—750. Osztrák hitel 584—585. Jelzálogbank 383—384. Laszámitolóbank 444—446. Magyar Bank 456— 458. Rimamurányi 561—568. Salgótarjáni 637- 640. Ált. Kőszénb. 935—948. Közúti 548 —550. Városi 295—297. A budapesti gabonatőzsde. Ma ujabb javulás állott be a határidőpiacon, mert a kontremin a kedvezőt,lén vidéki jelentések és a szilárd külföldi jegyzések lmtása alatt nagymérvű fedező vásárlásokat eszközölt. Az árnivó 10—1-5 fillérrel emelkedett. Á forgalom mindvégig igen élénk volt. .A zárlat szilárd maradit. Kötöttek: Buza októberre- 13.04. áprilisra 13.04. R-ozS októberre 9.42. Zab októberre 7.78. Tengeri juliusra 7.30, augusztusra 7.42. Felelős szerkesztő: Pásztor József. Kiadótulajdonos: Várnay I.. 5 ZLIÁCS ACÉLFÜRDÖ FELSŐ-MAGYARORSZÁG l Egyeíill Ismert iiéeeevdui va«forrás. Legtöbb veaat tartalmazó (vóforráa beliö használatra. Idény májút 15-töl szeptember 30-lg. Felülmulhatatlan vérszegénysót;, sápkór, nöi bajok, hátgerinc- és idegbajok, béniulás ellen, átszenvedett Detegség ós erfis munkásság után Mint flirdöorvos Dr. Nédosy István igazgató-főorvos működik. Utazás Bécsből 9 óra, északról Oderbergen át 5 óra, dóiról Budapesten át szintén a óra. Szliácsra vonatkozó fairagaszok minden nagyobb vasúti állomáson ki van függesztve. Kimerítő utazás valamint és utóidényben felvilágosítást és prospektust, utazás valamint lakás-arkedvezményrfil az elostb. adja: FürdölgazgatÓ8ág, Szliácson (Zó!yom-m.) SZEMÜVEGEK ORRCS IP TETŐK ft LORGNON Ü ORVOSI RENDELETRE IS. * w Z o fa. u -i ul h h pi r FI f| o w o ELSŐRENDŰ SZAKOPTIKUS VEZETESE ALATT KÉSZÜLNÉK aa LÁTCSÖVEK ÉS EGYÉBB OPTIKAI CZIKKEK ÓRIÁSI VÁLASZTÉKBAN ÉS MÉG EDDIG SZEGEDEN NEM LÉTEZETT OLCSÓ ÁRAKON KAPHATÓK OPTIKAI MÜINTÉZETÉBEN SZEGED, Széchenyi-tér 16. m Gólya árűhá m It MEGNYÍLT!! Kossuth Lajos-sugárut 1. szi (Bruckner vaskereskedés mellső Női szövetek, kézmfiárúk, pongyolák, blensok, aljak, nŐl Ingek, aSsószoknyák, kötények, csipkék, himrések, kezűjük, harisnyak és mmdenféie mii és férfi divat cikkekben igen ölesé árakká GNYILTÜ bőröndös és finom bördiszmüvek készítője HM-una 12. SZEGED, IsKöIa-Uítf]i Prófétával -szemben. — Brauswetterórássalszetn"' Szegeden és a délvidéken hiM pótló, teljesen modern bere? zésü böröndiizlet és müheÜ Raktáron saját készítésű, vala®1! — külföldi utazócikkek és bőrdK müárú-különlegességek. Javitások és renden' elfogadtatnak. Telefon: 12—59. Telefon: 12-5