Délmagyarország, 1914. július (3. évfolyam, 153-182. szám)
1914-07-10 / 162. szám
10. DÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1914. július lö. a leányiskola tanulói közül .22-en tagjai az iskolai takarékpénztárnak. A befizetések pontosan történtek, egy be ti késedelmes befizetés 10 fillér büntetéspénzt jelent a szagénysorsu tanulók tanulmányuti költségeinek fedezésére, ugyanezt a célt szolgálja azoknak a tagoknak befizetett tőkéjük utáni kamatai is, akik a tanulmányuti kiránduláson részt nem vesznek. Az iskolai takarékpénztár módot nyújt a tanulóknak arra, liogy heti 1 koronás befizetéssel 3 évi tanulmányuk ideje alatt 140—150 koronát megtakaríthassanak és ezen összeg felhasználásával hasznos tanulmányokat szerezzenek, amely összeget a tanulmányok befejezése után a szülő vagy egyáltalában nem, vagy nagyobb anyagi megterhelésekkel tudná gyermekének juttatni. Az iskolai takarékpénztárt dr. Katona Dávid, a közgazdaságtan tanára szervezte és vezette, az ellenőrzést és felügyeletet a tanári testület megbizásából Don a ve 11 János tanár gyakorolta. Az intézet tanári testülete állott az igazgatóból, 9 rendes, 1 óraadó tanárból, 7 liitotkat-óból ós egy íelügyelőnőből. lEzek öt fiués két leányosztályban 208 fiu- és 76 leánynövemdéket tanítottak. A tanulmányi eredmány a fiuknál: vizsgázott 188 tanuló, még pedig jelesrendü 5, jó 27, elégséges 90, tehát megfelelt 122, megbukott 66, százalékban kifejezve 35 százalék. lEz kétségtelenül igen tekintélyes percent, de aki a viszonyokat közelebbről ismeri, az tudja, bogy a jobb eredmény nem a tanári kar ügybuzgóságán nmlt, hanem oka a nagy beiratási és tandíj (30j-200 K). A jobb tanulóelem természetszerűen az állami iskolába törekszik, miután ez évi 119 korona megtakarítást jelent, ami a mai viszonyok között éppen nem csekélység. A városnak mindenáron azon kellene lennie, hogy eztík a unagas dijak az állami iskolákénak a mértékére leszállittassanak. Anyanyelvüket tekintve magyar volt 136, német 40, oláh és szerb 4—4, tót 3, olasz 1. Helybeli volt 31 (17 %'), vidéki 146 (83 %). A leányok tanulmányi eredménye: jelesrendü 71 levizsgázott leáuy közül 14, jó 20, elégséges 30, megbukott 7, vagyis 10 százalék, ami igazán, kiváló eredmény. Anyanyelvüket tekintve az összes leányok 1 német kivételével, mind magyarok voltak. Illetőségük szerint helybeli 31 (41 %), vidéki 40 (59 %). Igen szép eredménnyel záródott az intézet első érettségi vizsgája\ amennyiben mi"d a 25 tanuló megfelelt és iwd.ig jelesen 2, jól 8, egyszerűen 15. BBS Ungár Benő szállító Szeged, Jókai-utca 1. sz. Telefon 34. «e®®®®®®3®®@®@®@® Bútorszállításokat helyben és vidékre, beraktározast száraz raktár helyiségben eszközöl Valódi angol és francia illatszerek eredeti üvegekben és kimérve, az összec pipere-cikkek, fésűk, haj-, ruha és fogkefék, hajsütővasak s lámpák, tükrök, szivacsok, kötszerek és gummi-áruk nagy választékban. A Dr. Hassán-féle Perhydrolos fogkrém kizárólagos árusítása. Fényképészeti cikkek raktára. SPORT 0000 o A SzAK—Kinizsi döntő. A SzAK labdarugó alosztálya dr. Somogyi Szilveszter elnöklete alatt a vasárnapi bajnoki döntőre az alábbi csapat kiállítását határozta el: Grdffaton Gömöri Szűcs Szvoboda Maláth Majkó Hapa Eürst BJum Csiziík Lantos. Tartalékok: Müller, Hegyi és Kiss. A csapat Stern osztályvezető vezetése alatt a déli gyorssal indul, a kisérők a reggel személyvonattal is mehetnek. Tegnap az első csapat nagy tréninget tartott, amelyen a .csapat valamennyi tagja -megjelent s mindegyik a legnagyobb ambícióval és lelkesedéssel készül a vasárnapi nagy napra. o A magyar evezősök az Európabajnokságban. Budapestről jelentik: Augusztus 23-án zaj-lik le Berlinben Európa evezősbajnoksága, amelyben -a magyar sziliek is képviselve lesznek. A Pannónia kitűnő Várady-négyesőnek, a Duna pedig Hornung—Bánó du'bl ójának a kiküldetését kérte az Evezős Szövetségtől. A szövetség rendelkezik valaímelyes -kiküldetési alap (fölött, igy tehát a két egyesület Óhajtását -valószínűen teljesíteni is fogja. Az Európa -baj n ok s á g g a'l kapcsolatosan nemzetközi evezős-kongresszus is •lesz Berlinben, -amelyben te nmé szelesen a Magyarországi Evezős Egyesületek Szövetsége is képviselve lesz. o A SzAK választmánya péntek este 9 órakor julius harvi rendes ülését tartja dr. Somogyi -Szilveszter elnöiklete alatt. szájp adlás nélkül. Az általam kószitett rágásra kitűnően használható a valódi fogaktól fel nem ismerhető, az eredeti fogakat teljesen pótolják. Készítek továbbá arany koronákat és levehető arany hidakat jutányos árak mellett. Vidékiek 12 óra alatt lesznek kielégítve r Barta Ágoston fogtechnikus m SZEGED, KIGYO-UTCA 1. SZ. m. TELEFON 1364. 3813 Béimagtja r ország előfizetési ára Szegeden: kor. egy évre . félévre negyedévre egyhónapra Vidéken: egy évre . félévre negyedévre 24.12. 6.~ 228.— kor. 14.- „ 7.- „ KÖZGAZDASÁG 0000 X Vasúti összeköttetés Szerbia éj Oroszország között. Belgrádból jelentik: 3 •legközelebbi napok egyikén ül össze az a bj" -zottság, amely a Románia és Szerbia köz"® építendő uj Dunákid részletkérdéseit vitaija meg. Megbízható hírforrás szerint aj?" -mán kormánynak -az a terve, hogy 19L-1* közvetetten vasúti összeköttetést létesít Grahovo és Bakarest között. Ezt a vasutat azután meghosszabbítják Bukarestből az _eglr|K orosz Fiatárfahiig, ugy, hogy vasúti össJ köttefiéé létesül Oroszország és Szerbia főzött. x Az újvidéki Duna-híd épitése Újvidékről jelentik: Az újvidéki Duna-híd eP1' lése fölött tegnap döntött a város tanac-s® Az építéssel Zsigmondy iRélát bízta vaeS a közgyűlés. A két millió koronás költséggé készülő liid építését az ősszel fogják megkezdeni. x A Hungária bank és a Pestmegy*' fúzió. Pénzügyi körökben hire ; járt, hogy a Hungária Bank és a Pestmegyei takarékpénztár közt, amely 'nemrégiben -fuzionált Terézvárosi takarékkal szorosabb éro zösség létesítése céljából tárgyalások . nak. Illetékes helyen azonban a tárgyalas°hírét nem erősítették meg. x Uj román bank Nagyváradon. Nagy; foiyváradon egy román férd,ok-csoport U] létesítését tervezi a nagyváradi görög-kel* ^ román egyház közreműködésével. Nagyva don már van a románoknak egy régi és 01 pénzintézetük, a Bihoreana, amelynek az 1 román bank korántsem akar ellenlábasa 1* ni. x Milliós spekuláció Newyorkban. Egy bécsi pénzügyi lap irja, hogy magyal' osztrák cégek abban a -hitben, (liogy a ff1'1" ( rossz lesz, óriási vásárlásokat eszközöltek newyorki tőzsdén. Több -esetben át kelj venni a spekuláns cégeknek az árut, ®ul1 érzékeny veszteséget szenvedtek. TŐZSDÉK A budapesti értéktőzsde. JsA kedvezőbb büilpolitilkai illírekre ®a g mát szilárdan indult az irányzat, nnei't spekulánsok a megnyitásnál kisebb fet ' ^ seket eszközöltek. Áinidie csakhamar nyu£ tabb mecleribe terelődött az üzlet, imivf el a bécsi piac magatartása nem elégítette ki ittenieket és ez nagyfokú tartózkodást 0 zott. Az árfolyamok alig 1—2 koronás ÁJ lás után lassanként lemorzsolódtak. A k®^ árupiacon lényegesebb változás nem ivónzárlat igen csöndes maradt. Kötöttek: 4 -százalékos koronájára3 79.25—79.20. Magyar hitel 757.5O—757.50. trák hitel 587—587. Jelzálogbank 386Leszámítolóbank 467—466. Hazai iBank 2»"vi 262. Magyar Bank 46&—468. Rimamu®1"' 592—592. Közúti 552—552. A budapesti gabonaiőzsde. rd* A hűvös idő miatt ima kisebb szil£ll'c^ got vártak, ami azonban ezúttal elm31-3 j. ... , HoOte mert a megnyitáisnál igen sok eictu—^ ^ dadája; kellett eszközölni, auná Itermészetesen mederbe terelte az üzletet. .Később a vásárlók kerültek tulsnlyiba, anert ©rá azon a véleményen vannak, bogy a ton megjelenő hivatalos jelentés na"1 elég jó. Az árfolyamok az eleinte h'a 8—10 fillért csakhamar behozták. ... ,-a Kötöttek: Búza októberre 12.82. ápn'igg. 12.90. Rozs októberre 9.29. Zab októberre Tengeri júliusra 7.25, augusztusra Felelős szerkesztő: Pásztor József' Kiadótulajdonos: Várnay L.