Délmagyarország, 1914. június (3. évfolyam, 127-152. szám)

1914-06-10 / 133. szám

'Wtl, 1914. junius 10. DÉLMAGYARORSZÁG '"fezkedett a képviselőház összehívásáról. A faközelebbi ülést pénteken tartjuk, de csak az első érdemi ülés idejének és napirend jó "ek megállapítása céljából. (Minden bizony­jfeü ekkor kerülnek a képviselőház elé a uottságok jelentései és nem lehetetlen, bogy /tó bb törvény javaslatok benyújtására is sor • Hogy a közigazgatás reformja is köz­ksz-e, azt ma még nem tudom. Minden­eire valószínű, hogy a belügyminiszter ezt 2 a kahnat ragadja meg a reform nyilvá­gar'a hozására. -Az érdemi ülés idejének ^határozása későbbi diszpozíció dolga, tobaton és hétfőn azonban alig lesz ülés, n<an szívesen változtatunk a jól bevált k P'ncderL s' 'gy valószínűleg csak kedden luk az érdemi tárgyalást. Valószínű ez a ^ 18 inkább, mert a szabályok szerint e]» lzohsági jelentések csak három nappal Vesztésük után tárgyalhatók. Jászai Géza halála. kr(Jfa{dt tudósítónktól.) Radnai ibucsu­nyok ',sm©retes öreg, töpörödött asszo­/vasóval a kezükben csendesen mor­irap^,|,m4iukat egy ravatal körül, fekete %j jvai bevont, gyász-zászlós Gizella­itnad! a'0|ában, hol állandóan egy káplán Mispűk í a ravatalon levő Jászai Géza e. ^'szes r ste mellett. Imazsámoly körül nia :c|f> |Sz°ruk, rengeteg sorozata a plébá­idöröj'• r es helyiségének ebédlőjében, hol tiszteS0^ váltják fel egymást hivők és Szál v: ,.kegyelettel rakják le egy-egy fek '[ügiukat, s halkan susogják egyuiás­Völ;y.'j.aj be kár érte, de áldott jó pap is iXed ?ok'so'k koszorú között legelöl van XinPra,ros koszorúja „Főpapjának és köz­vail lelkes bajnokának" felirattal, ott eRyesuiP°5aJmester' a Katholikus Kör, Oltár­r%>san i Katholikus Nővédő Egyesület vi­/ta, A /rótt kegyeletes részvét nyilatko­zatni1, ániára egyre érkeznek részvét­ig hp. ' köztük a legelsők Csernoch Já­,JVma 'y?Primás, bíboros és Glattfelder oai nan gyéspaspök kegyeletes sorai. A rtörgy folyamán megérkezett Lázár P0sZorUi Polgármester, udvari tanácsos Uölkv - 'Igaz barátunknak — Lázár fi/íek tnS cstóádja" felirattal. Koszorút S2kei t g a Leelvárosi tanítótestület, a F'lósásr^^eplplom-egyesület, a Móra-iskolai /'hán ú1 app István és neje, Mészáros Farkas Ferenc takaréktár-utcai vi­Kath 'nrben kiállított koszorúk ezek: a sület°ufe»s Növédő-Egyesület, az Oltáregye­tiok 'na Katholikus Kör, a Belvárosi kápla­Sferuja ay Qvula dr- és Danner Mihály ko­Henrik altábornagy kerületi pa­UK a következő részvéttáviratot kül­'"Méltnc' DLisSgos és főtisztelendő Jászai Gé­hi n°s eíh Ur szeyed' belvárosi érdemdús a \J upyta alkalmával ugy a magam, helyőrség tisztikara nevében f szSPmJezcm ki- Daempf. 0kban t- • ' zsi'dó hitközség, a következei ito ?nZte ki részvétét: Cs lelki ybsztelendő ur őméltósága ke­it 3V-ta fölön fSZt0r hirtelen gyászos el­X. UTt legmélyebb részvétünket ío­V«TV^c-rer r , RÓSU LZSÓ' fú, Jyula, csókái földbirtokos a kö­X,lratpt küldte: V^eket JeglHetődéssel kérem főtisztelen­V-1"'6®! kennKfdjálk ugv a magunk, mint az fészv'u,-í papsága nevében szívből fa­DFPLÍBIRTOKOZÉSÜNKET' Léderer Gyula fejezték ki még részvétüket (yjr. Jfe Pápai kamarás, Simkó Ele­/Uüoiv,/- ügyész, Jesuleüm-intézet " számn "^ker-csaíád (Cegléd) és 0san. Személyesen kondoleáltak Baranyai Gyula tanfelügyelő, a Dugonics­utcai áll. polgári leányiskola és a Móra-utcai nép-iskola tanítótestülete. Ma délelőtt a tanács elhatározta, hogy Jászai Géza püspök nevére 10.000 koronás alapítvány létesítésére tesznek javaslatot a közgyűlésnek. Kedden este érkezett meg Glattfelder (Gyula megyéspüspök, aki a te­metési szertartást fényes segédlettel végzi. Az állomáson Várhelyi József esperes-plébá­nos kanonok és Gaál Endre dr. tanácsos fo­gadták a püspököt. A koporsót szerdán reggel félhat órakor átszállítják a Szent-Demcter-ternplomba, 9 órakor bezárják a templomot s amig a mi­se tart, a papságon kivül a hatóság, törvény­hatósági bizottság, katholikus kör tagjai, ka­tonaság, katholikus nővédő egyesület és az oltár egyesület tagjai maradhatnak benn. A közönség számára nincs hely a templomban, -mialatt Glattfelder Gyula megyéspüspök mi­sézik. A gyászszertartást is ő végzi négy pap segédletével. A rendőrség a teme­tés rendjéről a következő jelentést adta ki: A címzetes püspök koporsóját, szierdán reggel félhat órakor a belvárosi templom­ban fölállítandó ravatalra helyezik. Ettől kezdve a közönség egészen -délelőtt kilenc óráig szabadon mehet a templomiba. Beme­net a főbejáratnál, a kijövet a sekrestye aj­tón. Délelőtt kilenc órakor a templom kiürít­tetik, a Templom-térnek a belső nagy szö­gén kordon állíttatik föl. A közlekedés a Templom-téren beszüntettetik. Azok, akik a templomba az alábbiak szerint ez idő után bemehetnek, a Templom-téren csak a Tisza Lajos-körut felől vezető kocsiúton jöhetnek. A többi oldal ós ut a közönségnek van fön­tartva. A templomba bemegy: 1. papság, 2, a város hatósága, 3. a katonaság, 4. a városi törvényhatósági bizottság, 5. a hatholikus kör, 6. a nővédő egyesület, 7. az Oltáregye­siilet, 8. a 'munkapárt küldöttsége. A templomiban tiz órakor kezdődik a gyászszertartás, amely körülbelül egy óra hosszat eltart és a megyéspüspök gyásZbeszé­dével végződik. Ezután a koporsót kihozzák a templom bejárata előtt fölállítandó ravatalra s a szer­tartás itt tovább folyik. Ahszoiució után a tanítóképző énekkara gyászénekeket énekel s ezután következik a két gyászbeszéd. A többi gyászbeszédet a temetőben tartják. Ez­után a halotti menet megindul a Templom­téren, Tisza Lajos-köruton, Kálvária-utcán át a belvárosi temetőbe. A Templom-téren a Szent báromság-szo­bortól a Tisza Lajos-körut felé két oldalt a tanuló ifjúsága foglal helyet ós képez sorfa­lat, érkezésük sorrendjében helyezkednek it­ten el a menetvonal irányában. Mária-társulatok, egyesületek elhelyezé­séről a rend föntartásával. meghizotti Fe­renczy Mátyás th. rendőrkapitány gondos­kodik. A (kocsik az Iskola-utcában a régi gim­názium előtt várakoznak. A halottas kocsi a Szentháromság-szobor irányában, a Tem­plom-tér kocsiutiján áll, előtte .a koszorús ko­csi. A temetőbe való gyászmenet élén halad: 1. Szakasz lovasrendőr. 2. Utánuk a tanuló ifjúság a fölállítás sorrendjében. 3. Egyházi lobogók alatt Mária-társulatok. 4. Alább nem emiitett ikörök és egyesületek. 5. Koszorús kocsik. 6. Tanítóképző énekkara. 7. Papság. 8. Halottas kocsi. 9. Család. 10. Városi ta­nács és hatóságok. II. Katonaság. 12. Katho­likus Kör. 13. Nővédő-Egyesület. 14. Oltár­egyesület. 15. Munkapárt küldöttsége. 16. A város közönsége. 17. Fogatok és kecsiik. A mexikói háború. A Dail Telegraph mexikói jelentése szerint a mexikói japán követ és a japán katonai attasé a fölkelők kezébe került. A két diplomata junius 1-én táviratot küldött a fővárosba a japán konzul­nak, hogy Guadal aj árába menték, de a vas­út csak San-Yuláig vitte őket, mert onnan kezdve a sinek fel vannak tépve. A 4000 la­kosú városban terjed az anarchia. Attól fél­nek, hogy a két diplomatát San-Yulában fog va tartják. A sam-yulai fölkelés teljesen füg­getlen az általános forradalmi mozgalomtól és tisztán lokális jellege van. A mexikói ja­pán konzul kérésére Huerta csapatokat kül­dött San-Yulába, ezek azonban bizonyára ellentállásra találtak, mert az expedíció el­akadt. Az amerikai! kormány táviratot kül­dött Carranza tábornaknak, akit arra kért, hogy vegye pártfogásába a két diplomatát; a táviratnak azonban eddig nincs eredmé­nye. Szeged bányatulajdonos lesz. — Három város akciója. — (Saját tudósítónktól.) Hírül adtuk már, hogy Miskolc városa akciót indított avégből, hogy a vidéki városok bazaltbányát vásárol­janak és onnan szerezzék be az utcák burko­lásához szükséges kőanyagot. Az akcióhoz két város: Szeged és Debrecen csatlakozott eddig, de valószín Li, hogy Nagyvárad is 'be­lép majd a bányatulajdonos városok közé. Kedden Nagy 'Ferenc dr.-tók IMiskolc polgármesterétől levél érkezett Bokor Pál helyettes polgármesterhez, amelyben be­számol az eddig végzett előmunkálatokról. Minthogy ezalatt több részvénytársaság és magántulajdonos tett ajánlatot bazaltbánya eladására, a miskolci polgármester most a bányák megtekintése és a további teendők •megbeszélése céljából Miskolcra hivja talál­kozóra Szeged és Debrecen kiküldötteit. A levél igy szól: Hivatkozással Szeged szab. kir. város te­kintetes tanácsának átiratára, 'hivatalos tisz­telettel közlöm, hogy Debrecen, Szeged és Miskolc polgármesterei, illetve tanácsai je­lentették ki eddig hajlandóságukat egy kö­zös kőbánya létesítésére. A lapok híradása következtében számos ügynök és tulajdonos fordult hozzám levél­ben s különböző helyeken kisebb-nagyabb terjedelmű bazalt-területeket ajánlanak; eze­ken kivül megvételre ajánlotta bazalt bányá­ját a Korláti bazaltbánya részvénytársaság, továbbá a kissebesi gránitbányák r.-t. a Fü­lek mellett levő bazaltbányáját. Levélben jelentkezett Gedeon és Kont műszaki vállalati iroda budapesti cég, mely a terv kiviteléne múlhatatlanul szükséges elől munkálatok teljesítésére ajánlkozik, a fiuan­szirozás körül ajánlja szolgálatait, sőt rész­vénytársaság létesítése esetére abban szerény hányaddal részt venni kész. Az előmunkálatokat díjtalanul hajlandó végezni s a vállalat létesítése esetére kér el­sőbbségiét egyenlő áraik és feltételek mel­lett. Ezekben van szerencsém az eddig tör­téntekről beszámolni. A továbbiakra vonatkozólag bátorkodom inditványozni, hogy a három város képvise­lői, illetve megbízottai folyó hó 27-én, szom­baton jöjjenek össze Miskolcon a, teendők megbeszélése végett s ezután tekintsék meg általános tájékozódás végett te megvételre, fölajánlott bazaltterületeket, illetve a korláti és füleki bányákat; e célból célszerű volna egy-egy műszaki tisztviselőt is kijelölni. Már most szükséges volna szerény néze­tem szerint egybeállítani kimutatást arról, hogy mennyi lesz 10 éven belül előrelátha­tólag és hozzávetőlegesen a bazalt-kookafej­kő-, illetve kiskő-burkolat szükséglete; to­vábbá mennyi zúzott kőre szükséglete; to­évente szükség és mi a jelenlegi beszerzési ár köbméterenként. Ezen értekezletünkön beszélnénk meg a szövetkezés módját és formaiságait, akciónk terjedelmét, továbbá a műszaki előmunkála-

Next

/
Thumbnails
Contents