Délmagyarország, 1914. június (3. évfolyam, 127-152. szám)
1914-06-18 / 139. szám
DÉLMAGYARORSZAG — Kereskedő inasfiuk tüntetése. A szegedi kereskedők pár nappal ezelőtt röp cédulákat osztogattak szót a közönség között, amelyben arra kérték a vásárié közönséget, bogy bevásárlásaikat este hét óra előtt eszközöljék, mivel az üzleteket a nyári hónapok alatt hét árakor zárják. A kereskedő inasfiuk ma este hét óra után csoportosan bejárták a várost ós azon üzletek előtt, a melyek mjóg nyitva voltak, zajosan tüntettek és követelték az üzlet azonnali bezárását. A rendőrség a tüntetési készülődésekről már előzőleg értesült és hét órakor nagyszámú rendőrt vezényeltek ki a Kárász-utcára és környékiére, akik a tüntető tanoncokat szétkergették. Rendőri beavatkozásra a Winternitz-déle dáivatüzletnél és több Tisza La.josköruti üzletnél volt szükség. A tüntetők kárt sehol sem okoztak. Szeged, 1914. juní/us hój& — Befejezték az irás-olvasás vizsgát. A két ihleten át folytatott írás-olvasás vizsgának ma volt az utolsó napja. A polgármesteri hivatalban azonosságukat nyoleszázharmincöten igazolták, de ebiből írásvizsgára csak hatszázan jelentkeztek. Négy kerületben történt a jelentkezők vizsgázása, a városi tanácsteremben Zombory Antal nyugalmazott tanácsos vezetése alatt, Rókusoni Tárczay Ferenc ny. vasúti főfelügyelő, alsóvá roson Kelemen Kálmán nyugalmazott ár vaszéki elnök és Mikes Káitmán állaimi építészi főfelügyelő vezetésével .működött a bizottság. Az első kerületiben 12!) vizsgázott és pedig 20 nyomdász, 60 iparos, 15 kereskedő, a többi vizsgázó más foglalkozási körökből való. A jelentkezők köziül egyet visszaút a sdtottak, mert osak nevét tudta leirni, de irni-olvasni nem tudott. A második kerületben 300 011 felül, a harmadikban 200-on felül jelentkeztek. Az irás-olvasás vizsgának két pontja volt, még pedig, hogy a jelentkező két sor diktandót inni és öt sort olvasni tudjon. Hogy miiként foiyit 'le az irás-olvasás vizsgálata, annak illuisztrálására itt adunk egy sémát. Kakuszi Pál, villamos kocsivezető megjelenik a vizsgázó bizottság előtt s bediktálja az adatokat, 31 éves, lakiiik itt ós itt s igazolja magát. Ezután elővesz egy da rab ka papirost s reádrja a következő dliktan dót. „Mindenki hálás tisztelettel emlegeti Széchenyi korszakát, a legnagyobb inagyaíét!" Szép, kaligraflikus, gömbölyű betűi vannak s hibátlanul olvassa fel Petőfi egyik versét. A lajstromba a vizsgázó bizottság bejegyzi a megfelelőt. S igy tart ez két héten át 600 jelentkezővel. — Vendégek az Árpád-Olthon vizsgáján Széchenyi László gróf, az Országos Gyermekvédő Liga tiszteletbeli elnöke és Szentkereszthy báró szerdán az Arpád-Otthon növendékeinek vizsgája alkalmából Szege deu tartózkodtak. A vizsgákat meghallgatta Orkonyi Ede dr. kúriai biró, a fiatalkornak felügyelő hatóságának elnöke is. Mindannyian elismerésüket fejezték ki az ArpádOtthon igazgatójának a vizsgák sikere fő lőtt, amelv a tanítás kiváló eredményét iga zolta. Széchenyi László gróf és Szenlikereszíhy ibáró délután autón Makóra rándul tak át, ahol az Erzsébet-szeretetházat te kintették meg. - Egy kisfiú titokzatos halála. Titokzatos körülmények között halt meg ma délután 4 óra tájban Unterreiner Dezső, tiz éves kis fiu, negyedik elemista tanuló. Délután három órakor szüleinek 0étrvezér-utca 40. szám alatt levő lakásáról azzal távozott el a kis diák, hogy társaival együtt halászni megy a rókusi tóihoz. El is ment az állomás háta mögött Ie>vő nagy halastóhoz. A tó szélén levetkőzött és a többi gyerekkel együtt bement a tóba és ott les te a halakat. Négy órakor Unterreiner Dezső barátai már megunták a szórakozást és hazafelé indultak és észre se vették, hogy kis társuk elltünt. Félötkor jelentette Gróf Dezső ügyeletes rendőrtisztnek a rókusi állomáson szolgálatot teljesítő rendőr, hogy egy paraszt asszony a tó partján kis üura való ruhát talált. A rendőrtisztviselő azonnal kiment a helyszínére, hogy megállapítsa, kié a parton levő ruha. A nyomozás során kitűnt, hogy Unterreiner Dezső nem tért, haza és a fiu atyja felismerte a talált öltönyben gyermeke ruháját. Igy kétségtelen megállapítást nyert, hogy a kis gyermek a vizbe fuladt. Hét órakor a tűzoltók is megérkeztek, hogy csákány óikkal keressék meg a vizbefiulladt fiu holttestét. Nyolc órakor meg is találták a tó közepén a holttestet. A szerencsétlenül járt kis diák barátai elmondották, hagy kiáltozást nem hallottak és nem is tudják, hiogy társuk hogyan föladhatott be a csekély vizbe. A rendőrség abban az irányban is folytatja a nyomozást, hogy a gyermeket nem erőszakkal fakasztották he a vizbe. Épen ezért Unterreiner Dezső holttestét beszállították a közkórház halottas házába, almi holnap délelőtt orvosrendőrileg föl fogják boncolna. A mátyásföldi halálgödör. Borzalmas szerencsétlenség történt tegnap este Mátyásföldön. ,A főváros közvetlen szomszédságában levő nyaralóhelyen tartózkodik Keresztes Győző főmérnök, a klistarcsai vaggon gyár igazgatója feleségével ás két gyermekével. Keresztesek nyugalomra akartak térni, •imiikor észrevették, hogy cselédjük Brazsák Mária nincs sehol. A főmérnök keresésére indult és a szemetes gödörben ájultan találta. Mellette hevert a szemetes láda. A szemetesgödörhöz, amely három méter mély, egy szük utón át lehet lemenőid. Itt akarta a leány a ládát kiüresíteni és ekkor érte bizonyára a szerencsétlenség. A főmérnök a felesége óvó figyelmeztetése ellenére, rögtön leereszkedett a gödörbe, hogy kihozza a leányt. De hirtelen arcra bukott és nem is mozdult többé. Keresztesmé rémes sikoltozásba tört ki. A lármára figyelmes lett a szomszédos villában lakó Töttösy Istvánnak, a Földhitelintézet pénztárnokának Kutassy Imre nevű inasa. Át szaladt a Keresztes-villába és lement a gödörbe. Ö sem jött többé vissza.. A szemétgödörből mérges gázok törtek és ettől kábult el a cseléd a főmérnök és az inas is. Keresztesné az utcára rohant segítségért. Nemsokára jöttek is emberek, de senki se mert lemenni a gödörbe. Végre egy asszonynak az a gondolata támadt, hogy kampókkal kellene a szerencséltleneket kihúzni. Szereztek is kampókat. Az asszony kezelte a hoszés mert a leány termetére nézve olya" megtermett és oly hatalmas kacsokkal áldott leányzó volt, hogy igazán nem c®*^* ható, hogy az uszkocsizás balul ütött ki. Drága ugyanis, amikor a két legény r°n szólni kezdte, tekintve, hogy a sötétben ne® tudta megállapítani, Ihogy fik a re lovagok, kezdetben egész szépen hagy® 1113 , 'LÁRF(Í* gat vonszolni. A legközelebbi lámpa vn" nál azonban rájött, hogy téved, mert ne® azok szöktetik, akikre ő gondol. Srre két szoküiit VÉDETT ______ M I c u IJ 1/3 /j ~ szu rúdra erősített kampókat, a többiek pedig hátulról tartották, hogy el ne szédüljön. Néhány perc múlva kinn volt mind a három szerencsétlenül járt. Az ájjiultakalt rögtön meg vizsgálták az időközben odahívott orvosok. Injekciót adtak nekik, mesterséges lélegzést alkalmaztak, de hiába, mert a főmérnök s a cselédleány már halott volt. Kutassy Imre magához tért. Az orvosok megállapították, hogy a szemétgödör napokig elvolt zárva. Ezalatt mérges gázok fejlődtek ós gyűltek össze benne, ínég pedig oly nagy mennyiségben, bogy amikor a leány kinyitotta a gödör fedelét, nyomban megölték. Keresztes főmérnököt még meg lőhetett volna menteni, ha élőbb ihuizzák ki, A leány megverte a szökletőket. Sagykikindáról írják a következő nem mindennapi leányszöktetési históriát: A napok íin este két szerb legény a Mokrin-utcad tánekorcsma előtt ímegiragadott egy fiatal eányt, akit a szomszédos ulcáfban rájuk várakozó kocsihoz akartak hurcolni. A terv r/onban egyáltalán nemi sikerült, sőt, tragikomikusam végződött, mert a kérdéses fiatal i'ány, .miként később a rendőrségen megálipitották, mim is volt olyan nagyon fiatal után a jól termett leány nekiesett a tetőnek, s azok közül az egyiket verte, hogy az súlyos sérülést s®©®4 miig a másik szöktető ugy elszaladt, mikor a zajra a rendőrök megjelentek. 1 messze elfutott s nyomába se tudtak e — Táncvígalom Újszegeden, áz áH®J és törvényhatósági altisztek ós szolga „^ szágos szövetségének szegedi bizottsa-g11^ vegyei és árvádnak segélyezésére i,,1!iu'„anaz ujszegedi Vigadóban kabarévá^ zetközi világpostával egybekötött i°'e gr célú tánevigalmat rendez. Belépődíj: mélyjegy előre váltva 1 korona, este 3 Ujre tárnál 1 korona 20 fillér. Családjegy , j váltva 2 korona 40 fillér, este a P korona. Kezdete eiste 8 órakor. Jó ete „ italok. Csikoltó jióhirü zenekara muzsjK ' pánsm — A párisi felhőszakadas. ^ , jel entik: A tegnapi katasztrófának, 13 hirtelen tániadlf égiháború okozott, több áldozata van, mint amennyi* ' j, hittok. Eddig károm ujabb holttestet M ki a beomlott utóéitól. Azonkívül ej[, ember eltűnését jelentették a rendéig f.; ugy, hogy attól félnek, hogy p^Wffi halott van az árokban eltemetve, f Roülie templomnál és a Houam'ann - ^^ dón történt földomlásnál hat ember s el, akik valós zárni leg nemi élnek m3'- ^pl tűntek keresésére nagy munkáscsaP j ásatják fel a beomlott gödröket. A ojt TŐR BEOÍ3 JDF több helyem ujabb talajbasüppeúás Ilyen módon süllyedt be a Roe Ag|U(>>i" AZ . ahol egy épülő ház omlott össze, fi^r \ ároslban nagy zavart okoznak » • sok a forgalomban, mert a kocsik és a veszélyeztetett helyek kikerid^jA, $ seor félórás kerül őu tat kénytelenek ^ még a gyalogosan járók is kémytele®^^ ^ n cs"' fíoW>; R OLFL11 lőuton menni oda, a/hová készülteknajdnem egész bizonyossággal apitva, hogy a katasztrófának tornaépitkeaés hiányossága, mert 3 r a hirtelen beomló óriási víztömeg© sát nem hirta ki és mergrepedt. Q, # x tó met, legújabb regényéiben tmlefl^f'/Jk^fi izgatóbb anyagba: a XX. száz(lá0i-- yr - Regény a világháborúul Wells, az angolok Jules Vernéje. ziája paripáján már bejárta 3 a \ rajának kérdésébe. A regény szabadított világ s 1960-ban ban az időiben tehát, melyet a le. ma. MjSf neráció még megérhet. Á ref0,1j- eS Európa néi>ei farkasszemet sal és talpig fegyverben v # ^ _ . liercet: a világháború kitÖréseh kezés versenye rettentő méretek. nemzetek munkája, belefánad* 3 tő fe $ iniis erőfeszátésébe. Ebben a '^'../itaJál0', ^l, séglien megjelenik egy angol 0pL^], egy Karolni nm nevü robbantás7'/ ^xfi^ amelynek hatása alatt nem > „ hanem hosszabb időre, amely ' -zt mokra bontja s mindent meg©33;" j^t •éjével. Ahová ledobja3, száz méter teriedeln341 ; F. mad s éhbe beleolvad, folyik \jfiP" c ........ . UOITOIIOU, aw... az időben tör ki a világháború.