Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-07 / 106. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Tddrasiám: 305. Eott szila ára 19 SUér. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24— félévre . . K12 — negyedévre K 6'— egy hónapra K 2 — ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre . . K 14.negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefonszám: 81 Egyes szám ára 19 fillér. Szeged, 1914. ill. évfolyam 106. szám. Csütörtök, május 7. A kultuszminiszter tervei. Jankovich Béla kultuszminiszternek tartalmas, tárcája minden ágára kiterjeszkedő és abba elmélyedő beszédje zárta le a kultusztárca költségvetési vitáját. Vezetőcikk iink keretén tul menne e beszéd minden részével foglalkozni és azt kommentárral kisérni, azért e helyütt és ez alkalommai csak annak közoktatásügyi részével óhajtunk foglalkozni. Az elemi iskolák tételénél konstatálta, hogy az utolsó tiz év alatt mintegy négyszeresére — 17 millióról 67 millióra — emelkedett a magyar elemi oktatás költségvetése. Megállapíthatjuk tehát ebből, menynyire igaztalan az ellenzéknek az a szünösszüntelen hangoztatott vádja, hogy a hadügyi költségvetés nyel el mindent és hogy a magyar kulturára semimi sem jut. Ezek a számok mindenesetre ékesebben beszéljek, mint az ellenzéki üres szópuffogtatás. Az iskolai adminisztráció terhétől járási tanácsok létesítése által fogja a minisztériumot megszabadítani, a tanügyi ellenőrzést pedig intenzivebbé, hatályosabbá fogja tenni. Ez az intenzivebb állami felügyelet egész népiskolai oktatásunkat eSységesebbc teszi. Nem a román paktum folyománya, de a valláserkölcsi nevelés következménye, hogy ezentúl a hitoktatás a népiskolákban a tanulók anyanyelvén történjék. A meg nem értett, bemagolt erkölcsi tételek, bármily szépek legyenek is azok önmagukban véve, éppen meg nem értettségük miatt nem lehetnek erkölcsépitő hatással. Ugyan akkor, amikor a jövőben az idegenajkuak az állami iskolákban is anyanyelvükön fognak irni-olvasni tanulni, egyúttal nagyobb gondot fog fordítani a magyar nyelv elsajátíttatására. Amilyen liberális és méltányos az egyik intézkedés a nemzetiségekkel szemben, ép oly üdvös és hasznos a másik a magyarság szempontjából. A kettő tehát harmonikusan kiegészíti egymást. A középiskolákban a miniszter szerint már méltán meg lehet követelni mindenkitől, hogy megtanulja az állam nyelvét és pedig ugy anyagi érdekből, mint műveltségi okból egyaránt. Taníttatni óhajtja a középiskolákban a nemzetiségi nyelveket is, hogy a magyarok is elsajátíthassák vidékük nemzetiségi nyelvét. Ilyképpen az állam oly erőket alkalmazhat majd a közigazgatásban, akik értik a nép nyelvét. Kétségtelen, hogy ez a kölcsönös — nemcsak nyelvi, hanem érzelmi — megértés céljából is fölötte kívánatos. Ezek a nemzetiségi nyelvek a már remélhetőleg ősszel beterjeszthető középiskolai reform kontemplációja szerint a görögpótló helyett fognak taníttatni. A középiskolai reformnak nem szabad szélső irányban haladnia. A nyelvek oktatásánál a gyakorlati irányra helyez súlyt. Az érettségi vizsgát nem törli el, mivel ez megnehezítené, sőt lehetetlenné tenné, hogy fiaink külföldi egyetemeket látogathassanak. A koedukációnak, vagyis a fiuk és lányok együttes nevelésének nem hive, ellenben gondoskodni kiván leánygimnáziumok felállításáról, ha már megnyitottuk a nők előtt az egyetemet. A tanulók túlterheltsége miatt a kereskedelmi szakiskolák is reformra szorultak. Kívánatos az ipariskolák és mezőgazdasági iskolák továbbfejlesztése is. A polgári iskolák szaporitandók. Ausztriában például háromszor annyi a polgári iskolai tanuló (85.000—249.000), mint nálunk. A főiskolák tételénél megállapítja a műegyetem túlzsúfoltságát s igy ez bővítésre szorul, annyival is inkább, mivel a műegyetemmel kapcsolatban közgazdasági szakosztályt akar szervezni. A debreceni és pozsonyi egyetemek Az olyan jó ember... Irta: Kutasi Ödön. Az alkonyi pír bíbor színűre vonta be az alján úszkáló felhők hullámos széleit. Kapás János a ház végénél a falhoz támaszkodva bámulta a színék változását. v,agy legalább is aninak lehetett vélni azt a aierev tekintetet, amint bágyadt fényű szemit rászögezte a festői szépségű -égaljra. De Kapás János nem azért nézte a bu** sugarak játékát, mert talán a telkét Akarta volna megfüröszteni a természet pazar Pompájában. Mit1 is nézne azon egy ember, a a puszta ölén nőtt fel és szinte megszokta kDr, hogy olykor ragyogó, színes palást huXoidik át az ég kárpitján. ,, Egy sugaras szempár, egy piros ajak taai] több 'látni1 valót adna, mint az ég alján a lenyugvó nap sugárkévéitől befestett fel"°zet. Az még hozna édes izgalmat, lágy onásokat az arcra, ha már — no igen: KaPas János öreg ember nem volna . . . tgy, a mosolygós lányalak helyett ki^tt Kapás Jánoshoz az ő hites társa-, a sápadt arcú, megtört szemű Tera asszony. Oda ment az urához, rátette kezét a vállára és cs.ak annyit mondott: — Apjukom . . . A hangjában valami vigasztaló melegség volt. Kapás János ennék dacára sem mozditotta meg a fejét, sőt annál merevebben bámult napnyugat felé. Az asszony tovább beszélt hozzá: •— Ne eméssze kend magát ... Az Isten ránk mérte, elvitte a szöröncsét . . . Kapás János most imár -mélyen -búgó hangon, mintha a zaklatott szive kellős közepéről jött volna a szó, felhördült: — A betévő falatunkat is élvötték . . . — Van még dolgos két kezünk . . . — Van, de a bukott embörnék senki se ad munkát . . . Nem ám, csak gúnyolódnak. — Dehogy is nem! — erősítette az aszszony. — Nem, ha adnák se fogadnám el ... A szö-möm sülne ki szégyönömben . . . Én, aki eddig jó módban -éltem, ezután- a napszámosomhoz járjak? Neim, inkább elbujdosok. — Ugyancsak! — szólt Tera asszony és a sápadt arcán egy égető könycsepp gördült alá. Kapás János észrevette. A felesége felé fordult és most már tanácskérő szóval ő -kérlelte az asszonyt: — Hát mondd csak, mit tögyünk? A korcsma rnindön pénzünket elvitt; elbuktuk . . . Lakásunk se -nincs, télnek idejére hová mönjünk? Hol -húzzák meg magunkat? . . . — A városban sok szögény elfér! — mondta az asszony, — ott mi is találunk foglalkozást. Kapás János megingatta a fejét. — Nem! . . . Nem! . . . Itt, a közelben nem maradhatunk. Mindig fájna a szivem a birtokunk után, ha tanyáról hallanák szót! — Kendnek is? — kérdezte Tera asszony olyan- vigasztaló érzéssel, mint aki csak maga v-eszit valami-t s látja a más bánatosztó részvétét. — Kend is sa-jnáli ezt a szép helyet? Kend is? . . . Odaborult az ura vállára, szorosan, melegen, hogy szinte a lélekzete is elhalkult. A zokogása csak a teste remegés'éből érzett ki. Pedig zokogott fájó, zalkatoló szivvel. — Itt nőttem föl, itt játszottam a viráVendéglőben KÁVÉHÁZBAN Füszerkereskedésben H MINDENÜTT KÉRJEN HATÁROZOTTAN H SZT. ISTVÁN juaiiü! • ÓVAKODJÉK • Csemegeüzlet ben c3(jp3amalátaSÖl*t. az UTÁNZATOKTÓL!!