Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-21 / 118. szám

10. DÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1914. május & SZÍNHÁZI CUKORKÁK. ajándék-dobozok gyönyörű választékban m Kárász-u., Ungár Mayer-palota. Telefon 11—34 KÖZIGAZGATÁS oooo (-) Döntés készül az eszményi nivó ügyében. Bokor Pál helyettes polgármester hétfőn és kedden Budapesten volt, ahol váro­si ügyek iránt érdeklődött a minisztériumok­ban. A belügyminisztériumban az eszményi nivó ügyének elintézését, illetőleg a miniszter szakértő közegeinek Szegedre való kiküldé­sét sürgette meg. A minisztériumban meg­ígérték, hogy igen rövid időn belül döntenek az eszményi nivó ügyében, előzőleg azonban Farkas 'Kálmán és Kvassay Jenő miniszteri tanácsosok Szegedre jönnek, hogy helyszíni szemlét tartsanak és ennek alapján tegyenek javaslatot a miniszternek. Amint a helyettes polgármester ur bennünket informált, a 'mi­nisztériumban nem igen akarják a nivó le­szállítását, mint ahogy Farkas Árpád tervez­te, mert abban a hiszemben vannak, hogy a város területének legnagyobb része már fel van töltve az eszményi nivó magasságára. A helyettes polgármester azonban ugy véli, hogy a '.helyszíni szemle alkalmával sikerül­ni fog meggyőzni a miniszter kiküldötteit ar­ról, hogy az eszményi nívóra szükség nincs és teljesen megfelel a célnak, ha 'Farkas Ár­pád1 tervei szerint töltik föl a várost. Nyomós argumentumként fog hatni, hogy ezzel sok milliót spórol meg a város és nem kell elte- f metni egész utcasorokat. Farkas Kálmán és Kvassa.v Jenő miniszteri tanácsosok abban állapodtak meg a helyettes polgármesterrel, hogy junius kilencedike és tizenkettedike kö­zött jönnek Szegedre, 'hogy pontosan melyik napon, azt a tanács állapítsa meg. Egyben arra kérték a miniszteri tanácsosok a helyet­tes polgármestert, hogy a helyszíni tárgya­lásra alakítson ad-hoc bizottságot, amelynek tagjai az eszményi nivó kérdésében érveiket pro és kontra elmondanák és többségi hatá­rozattal döntenék el, hogy Farkas Árpád ter­vei szerint töltsék-e föl a város egész terü­letét, vagy a rekonstrukció idejében készült tervek alapján. (-) Fölebbezés az uj ügyosztály szer­vezése ellen. A legutóbbi közgyűlés Wimmer Fülöp és társai indítványára tudvalevőleg elhatározta a közgazdasági ügyosztály szer­vezését és ,az előmunkálatok elvégzésével megbízta a tanácsot, amely az ügyet a szer­vező bizottság elé utalta részletes javaslat­tétel céljából. A közgyűlés határozata értel­mében a tanácsnak a májusi közgyűlés elé kellett volna terjeszteni a javaslatot, ez azonban nem történik meg, inert Becsey Károly dr. a közgyűlés határozatát megfe­lebbezte. A felebbezóst .már el is küldték a, belügyminisztériumba. (-) Az uj nyugdijszabályzat. Bokor Pal helyettes polgármester budapesti tartózko­dása alkalmával megsürgette a 'belügyminisz­tériumban a városi tisztviselők uj nyugdij­rzabályzatának jóváhagyását is. A helyettes polgármester azt a felvilágosítást kapta a minisztériumban, hogy a városi mérnökök magánprakszisára, a rendőrtisztviselők szol­gálati idejére és az özvegyi ellátásokra vo­natkozólag módosításokat eszközölnek a nyugdijszabályzaton. Az emiitett pontok ugyani s ellentétesek az állami tisztviselők nyugdijszabályzatának megfelelő pontjaival. Egyébként a jóváhagyásnak nincs különö­sebb akadálya s az rövidesen meg is történik. SPORT oooo o Tornászok és labdarugók mérkőztek a 'MOfi-nak tegnapi végrehajtó-bizottsági ülésén. Az erőpróbára az egyes sportágak­nak a párisi nemzetközi olyimpiai konferen­cián való képviselete szolgáltatott okot. A MOB végrehajtó-bizottságának ülését a mi­nap bizalmas értekezlet előzte meg* ailiol elhatározták, hogy a párisi konferencián ma­gyar részről a MOB két elnökén kivül az atléták, a birkózók, a vivők, az úszók, az •evezősök és a tornászok képviselői vesznek részt. Múzsa Gyula .ilyen értelemben java­solta is a párisi kiküldetéseket. A Magyar .Labdarugó k Szövetsége ezzel szemben állást foglalt a labdarúgás képviselete mellett. A megindult vitában többen részt vettek és a fölszólalások túlnyomó része megegyezett abban, liogy a labdarugókat feltétlenül meg­illeti a párisi konferencián való részvétel. A felszólalók többsége rámutatott, bogy a torna helyett a legalkalmasabb a labdarugó sport képviselőjének kiküldetése. Már-már szavazásra' került a sor, amikor a MOB el­nöksége kompromisszumot kötött az MTJSz képviselőjével. A magállapodás értelmében a kikülclendő sportágak jegyzékébe f Ivet­tek a labdarúgást is, melynek érdekeit Mú­zs a Gyula fogja gondozni. A megoldás lát­hatóan kellemesen érintette a tornászokat, mert szavazás esetén a tornászok teljesen magukra maradtak volna. íoIyósiSását megkezdettük, 1 évtől 35 évig terjedő elő­nyös törlesztéses kölcsön ket folyósitunk. -- Megbízásokat kizárólag földbirtokokra fogadunk el. r Szegedi Általános Bank :* Rüdoíí-tér 5. szám. .. n * >i Délmagyarország előfizetési ára Szegedem egy évre . . . 24.— kor. féíévre ... 12. negyedévre . . 6. egyhónapra . . 2. Vidéken: egy évre . . . 28.— kor. félévre . . . 14.— » negyedévre . . 7. RoyaS nagy kávéházban Minden vasárnap MAGY TOMBOLA értékes ngereménglárggakkal. 0 Naponta czigángzene. SZÍNHÁZI VACSORA! Saját termésű kitűnő hega«t>or(/; Különlegesség: „Royai Zöldike­Tulajdonosok: Matejkaés Hicfl®1' 6í­TÖRVÉNYKEZÉS oooo § Mikor szabad az „uszkocsiz*/ ^ délvidéki szerbek körében még nlill jjájar kásos a házasságnak egy különös f°r be. az uszkocsizás. Ha akadálya van az J ^ kelésnek, a legény elrabolja a leányt ® ^ csin elviszi a szülei lakására, ahol Meg­tartja. néhány napig. Később aztán -j; & tarthatják az esküvőt. Az ilyen erőszakos legénynek legtöbbnyire L eb a baja a törvénnyel, amely nem a ismerni ezt a különös népszokást, A |S ^ Ítélőtábla gyakorta Ítélkezik ilyen üy^ yy Sok esetben aztán kiderül, hogy sz° S0of het leányrablásról, mert előzetes nieű^ 0­dós szerint történt a szöktetés. mentő Ítéletet hozott a tábla, esA ^f szabadság megsértésének bűntettévé1 karlovai legény ügyében. Gyukicsrun .p­tizennyolc éves legényt vádolt jK9 sal az ügyészség, aki a mult év oktm>c p­koesin elvitte a .szülei házába Palfü talin mokrini leányt. A vád szerim^ö­Gája napszámos is segédkezett az /ptte szöktetésben. A törvényszék fölme0 ^f vádlottakat, mert a tanúvallomások0 0­állapították, bogy előzetes rnegbeszem ^ tént az eset, a leány nem elleniem • ' la helybenhagyta az Ítéletet. § Megint az óbecsei rendőrök As*f § Megint az óbecsei rem*"- a to gedi Ítélőtábla föiebbviteli tanácsa < t tt óbecsei rendőr ügyében ítélkezett, ^ vaíalos hatalommal való vissza léki törvényszék. év d­izségi rendőr a rnup m ember 6-án a hajóállomás közeéoc ^ PV"AS' ítélt el az újvidéki törvénys/®^ év ,t Ferenc óbecsei községi rendőr a ' n ia cember 6-án a hajóállomás köz* a si ólálkodni egy embert, akit igaz0' vigu tott föl. Az idegen, aki igen dett, nem válaszolt a rendőr m Bogdán erre a rendőrségre meni., ^ egv társával, Pavkov Pcró visszatért a gyanús idegen ,gt,eniiel. „ti Útközben találkoztak az isű/rtL A JV most sem válaszolt a fölszólít3®/ fltoy őrök erre nekiestek és korba/; fe re verték. Így kisérték be a fi kiderült, hogy a szerencsétlen' rárarV^Lte' ber siketnéma, őrült. Az újvidék! ^ ^p ^ egy-egy hónapi fogházra ítélte L ^gy len rendőröket, a tábla ma heV" Ítéletet,

Next

/
Thumbnails
Contents