Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-01 / 102. szám

1$Í4. május 1. DÉLMAGYARORSZÁG 3 voltak kötelesek a király zászlója alá állítani, béke idején pedig ők tartották fönn az iskoflákat. Idők folytán, főleg az alkotmányos korszak idején, mindkét igen jelentős közteher a polgárság vállára nehezedett át, anélkül, hogy a papság milliárdokat érő vagyona egy fillérnyive'l megcsökkent volna. így az a helyzet állott elő, hogy a nép nem lát 'benne rációt, hogy adózzék annak az egyháznak, amely majdnem semmivel sem járul hozzá a közterhek könnyebbé tételéhez. De a kérdés anyagi oldalánál talán jelentősebb a mozgalomnak az a tartalma, melyet a tudományos képzés álltai kifejlesztett szabad megyőződés adott neki. Közel jár az igazsághoz az, aki megérzi egy uj vallás születésének hullámait. Rejtelmesen és alig észrevehetően forrnak az elmék. A filozófia igen közel jár a pozitív értékekhez. Nem kapaszKodi'k többé dogmákba és transzcendentális gondolati képletekbe. A törvényhozás szakadatlanul rombolja az állampolgárok között emelt vallási különbségeket. Az uj vallás az, melyről nem 'beszélnek. Az uj vallás az, ami nincs. A törvény felekezet-nélkülinek nevezi a mindenféle köteléken kivül álló egyént. Van itt-ott néhány mutató belőle. Talán több is, mint amennyit sejteni lehet. Mert felekezet nélkül, a vallások iránt való teljes passzivitásban sokkal többen élünk, mint amennyit a statisztikai hivatal kimutat. Erős fejek, büszke jellemek, önálló és mély járású ekék az élet rideg ugarán, kik a formaságot még abban sem szeretik, hogy egyéniségük folyamának irányát jelző karókkal mutassák a világnak. ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••a Szaszonov a cárnál. Pétervárról jelentik: Szasszonov a cár különös kivánságára Livádiába ment, hogy jelentést tegyen a nemzetközi helyzetről Közgyűlés — három és fél órán át. — A tlizérlaktanya-ügy. — Megalakították az uj központi választmányt. — Tisztviselőválasztások. — (Saját tudósít ónktól.) Csütörtökön délután négy órakor folytatták az áprilisi közgyűlést, amely iránt mérsékeltebb yolt az érdeklődés, mint tegnap. A terem képe azért élénk és népes volt, ma kerültek sorra a választások, amelyek zajos kortes hangulatot teremtettek. Hat óra körül járt az idő, amikor a választásokat is befejezték nagy megkönnyebbülésére a városatyáknak, akik azt hitték, hogy a hátralevő ügyek ezután már gyorsan peregnek át a közgyűlés retortáján. Ebbeli reményükben azonban alaposan csalódtak, öreg városatyák is alig emlékeznek ilyen hosszura nyúlt közgyűlésre, mint amilyen a mai volt. Szónokló nemzet vagyunk, tartják s ezt a tulajdonságukat ma különösen, csillogtatták — többé-kevésbé csillogóan — a városatyák. A Fertő-utca feltöltésével kapcsolatban az eszményi nivó körül olyan vita-zu'hatag indult meg, hogy alig akart véget érni. Vagy tizenöt beszéd után még mindig akadt felszólaló. A közgyűlés emiatt félnyolcig, tehát három és fél órán át tartott és a hetvenhat pontból álló tárgysorozatnak .mindössze a huszadik pontjáig sikerült csak eljutni. Az eszményi nivó körül támadt vitáról, annak fontosságánál és érdekességénél fogva, külön cikkben számolunk be, a közgyűlés többi részletéről pedig az alábbi tudósításunk szól. A közgyűlésen Cicatricis Lajos dr. főispán elnökölt. A jegyzőkönyvet Taschler Endre főjegyző és Rack Lipót aljegyző vezették. A mult ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése után a közgyűlés áttér a napirend folytatólagos tárgyalására. A tüzérlaktanya ügyében javasolja a tanács, hogy a közgyűlés járuljon hozzá a hat százalékos évi bértéritményhez, ami a • 2 millió 650,000 korona befektetési összeg után 167,000 korona visszatérítést jelent a városnak. A közgyűlés egyhangúlag hozzájárult a tanács javaslatához. A központi választmány tagjainak megválasztása az uj választási törvény életbelépésével lejárt. Taschler Endre főjegyző előterjesztést tett a választmány újból való megalakítására és az uj törvény szerint a választmány alibizottságainak megválasztására. Cicatricis Lajos dr. elnök elrendeli a névszerinti szavazást és a szavazatszedő bizottság elnökéül Somogyi Szilveszter dr. főkapitányt kéri föl. Egyben amig a szavazás tart, az ülést fölfüggeszti. Szünet után folytatják a közgyűlést. Ezalatt a szavazatszedő bizottság a szomszédos teremben összeszámolja a leadott szavazatokat. Ugyancsak az uj választási törvény alapján Taschler Endre főjegyző a szavazókörök megállapítását javasolja. A tervezet szerint a szegedi képviselőválasztó kerület tizenhárom szavazókörre oszlik. (A Délmagyarország keddi számában részletesen ismertettük a tervezetet.) Kormányos Benő dr. ezzel kapcsolatban azt indítványozza, hogy a város közigazgatási kerületeit külön állapitsák meg, mert eddig a képviselőválasztó kerületek teljesen összevágtak a közigazgatási kerületekkel, ugy, hogy a kétféle beosztás névjegyzékei is azonosak voltak. A közigazgatási kerületek beosztása azért szükséges, nehogy a névjegyzékek körül zavarok legyenek. Taschler Endre az indítvány mellőzését kéri, mert annak idején ugy is gondoskodni kell arról, amit Kormányos dr. indítványoz. Kormányos Benő dr. ismételten kéri indítványa elfogadását. Az elnök azt mondja, hogy idő előtt volna most ebben a kérdésben határozni. Amit Kormányos dr. kiván, az a tárgysorozaton | kivül áll, nem is tartozik ehez a tárgyhoz, j csupán arról lehet szó, hogy a főjegyző ki— Oh nem! Először nagyon régen találkoztunk, Én voltam az a rut, szeplős és sovány Mari, aki anyja házánál a baronesznek Kelengyéjét varrtam. Oly rut voltam és oly sovány, hogy az öreg bárónő nem féltett. házának tisztességét miattam. Még ma8át [ se féltett engem. Pedig... Nagyon csunVa voltam és senkise szeretett. Maga azt teondta, hogv szeret. Csak egyszer mondta az éppen elég volt. Másnap már szégyelte teagát, hogy oly rut, szeplős, csontos és ostoba varrónővel kezdett... De én voltam az első. Igaz? A báró mereven nézett a földre, ahol egy fcőld kavicsot vett észre. A kavics villogott a homokban, de kellemeden volt villogása. — Besötétedett, szólt hirtelen és fölcsavarta az asztalon álló rózsaszínű villamoslampát. Mikor újra keresni kezdte tekintetével a zöld kavicsot, az már eltűnt a többi szin«s és szürke kavicsok között. Á nő igy folytatta: — Másodszor is találkoztunk. Maga, báró ur, nagy beteg volt, — a korai életörömök^ és mulatságok megnehezítették a teellét és elhagyatva, lázasan, boldogtalanul teküdt egy fogadó szobában. Kórházból renQölt ápolónőt és az ápolónő eljött az álmatkinszenvedéses éjszakákon és kezének érintésére a jég jegesebb, a gyógyszer édesebb, az álom nyugodtabb lett, — legalább a nagybeteg igy mondta, midőn meggyógyult és a vér ismét járni kezdett szomjas ereiben. Szerelmi vallomás volt az? Nem tudom. Az álmatlan éjjelek összeszoktatták a beteget és ápolónőt, habár az ápolónő rut, szeplős, sovány leány volt. Tudja, hogy mi történt... Az az ápolónő én voltam. A báró elgondolkozva, halkan mormogta: — Valóban, ez a két esete van életemnek, midőn rut nőt szerettem. De most mármár se a szépet, se a rutát nem szeretem, öreg és beteges vagyok, csupán a multak emlékeiből1 éldegélek. Ha vagyonom nem volna, semmiben se különböznék a vén koldustól, ki a templomajtó küszöbén olvasóját pörgeti. Az öregasszony éles hangon szólt közbe: — De mit csinált addig, mig öreg és beteg lett? Tett-e valami különös jót, vagy becsületeset? A báró kövér testével elnyújtózkodott a karosszékben. — Szívbajos vagyok, lelkem, ne akarja, hogy sokat beszéljek. Az öregaszony kinyújtotta a karját. A sovány karon olyan vékony ujjak lógtak, hogy a báró összerázkódott: — Mondjon el mindent, — szólt a nő. A báró nagy felindulással kiáltotta: — Mit mondjak el? Mindenki tudja, hogy mit csináltam. Sok leányt és asszonyt szerettem, de a végén rájöttem, hogy sohasem szerettem senkit, valamint engem se szeretett senki. — A csúnya nő se? — kérdezte az aszszony. — A csúnya nő? — mormogta lehunyt szemmel az öreg férfi. — Igen a csúnya, az szeretett. De mit ér, ha olyan csúnya volt? Mikor a szépek, fiatalok és szerelmesek se birták megőrizni becsületüket tovább, mig kétszer lemegy a nap, mit tehettem volna a csúnyával? Habár meg kell vallani, hogy sokszor, sokszor, midőn ifjú virágos leány fej feküdt a keblemen, eszembe jutott egy roppant sovány,, roppant rut nő csudálatos szenvedélyessége és szerelmének mohó forrósága. Többször eszemben volt, mint megérdemelte volna... Az öreg báró lehunyt szemmel, igen halkan mondta az utolsó szavakat. Az öreg asszony mereven nézett rá: mindaddig, mig a férfi feje mellére hanyatlott. Ekkor felemelkedett és a lámpát eloltotta. A félhomályban halk, hosszú lépésekkel ment végig a fasoron, a kapu fölé, amely önmagától kitárult előtte. Sovány, fekete alakja eltűnt az estében. Mondják: igy halt meg a báró. Vasárnap délelőtt a maqy. kir honvédkatona ZENEKARA HANGVERSENYE?. Horváth Ferenc, vendég