Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1914-05-19 / 116. szám
Jteeged, 1914. május 15. DÉLMAGYARORSZÁG 19. A belügy miniszter jóváhagyta a mozi-paragrafust. (Saját, tudósít ónktól.) Ismeretes az a harc, amelyet Szeged közönsége folytatott egv ósdi szabályrendelet megváltoztatásáért, amely az erejében megnövekedett, intelligenciájában megerősödött várost teljesen kiszolgáltatta egyetlen szórakozási intézménynek: a sziniháznak. Négy-öt éve, ihogy a tanács és közgyűlés dolgozik annak érdekében, hogy — a jól vezetett színháznak nem lévén szüksége semmiféle mesterséges és a város fejlődésének útját álló támogatásra — Szegeden mezi és orfeuim is működhessen. Legutóbb a februári közgyűlésből a nagy számban megjelent bizottsági tagok egyihan«u határozatából ujabb felirat ment a belügyminiszterhez, amely a nyilvános vigalmiakról szóló szabályrendelet 6. paragrafusának olyan szellemben való megerősítését kérte, hogy varieté-mozi, moziszkeccs és kinetofon előadások a szinházi szezon alatt is engedélyezhetők legyenek. Ez a felirat természetesen elment, most pedig egy régebbi határozattal kapcsolatban leérkezett a belügyminiszter döntése, amely a közgyűlés álláspontját fedi, többször megújított határozatát érvényre emeli. A belügyminiszter le>rata ez: 1910. évi február hó 23-án tartott 'közgyűlésében 93—1910. sz. a. hozott határozatának azon része ellen, amely szerint a város közönsége a 185-1908. sz. szabályrendet 6. szakaszának akként való módosítást határozta el, hogy a szini idény kezdete Hőtt 14 nappal és annak tartama alatt jotek°nycélu műkedvelő előadások kivételével más rendes szini előadások nem engedélyezek, ez alkalommal észrevételt nem teszek. Az idézett határozat az a rendelkezése dlenben, amely a mozgófénykép stb. elöadas°ft engedélyezését a tanács hatáskörébe utal>a> ellentétben áll a 64573. B. M. sz. Körrendet 2. szakaszának azzal a rendelkezésével, taoly szerint törvényhatósági városokban a Sóban lévő mutatványokra illetőleg előadas°kra a rendőrhatósági engedélyt a rendőrkapitány adja ki. Az utóbb említett rendelkerés tehát megerősítésre nem alkalmas. Ehhez képest az 1910. évi 93. sz. polgármesteri jelentéssel felterjesztett ügyiratok dszaküidése mellett felhívom a város közönségét, ihogy' idézett határozatának azt a rendelkezését, amely ellen a fentiek szerint észrevétel nincs szabályszerű záradék alakja'ban az idézett szabályrendelet idecsatolt két Példányára vezetesse rá, ennek megtörténtéré1 a szóban lévő szabályrendeleti példányokat megerősítés végett 'hozzám újból terjeszsze fel. Pekáry. _ Az „ez alkalommal" annyit jelent, hogy teas alkalmakkal a belügyminiszter ezt a Sakaszt nem. igy hagyta jóvá. Legutóbb igy: szinidény kezdete előtt 14 nappal es ann.ak tartama alatt jótítkonycélu. műkedvelői es a budapesti Uránia Tud, szinház időnként rendezendö előadások kivételével sem mas cndes színtársulat által rendezendő, sem yzgófénykép szinház, miilovarda vagy dalcsarnok (orfeum) előadások nem engedelyezi , Ebből a határozatából a miniszter csak a részt tartotta fenn, amely „más rendes réintársulat" előadásait tiltja. Minthogy 14 jappal Q szinj idény kezdete előtt és annak tartama alatt csak más rendes szini eloada!°k nem engedélyezhetők, a két ellentetes szövegezésből nvilván való, hogy a miniszter aJ rendeletével érvényesülést enged a varos akaratának. A paragrafus második bekezdését azért nem, hagyta jóvá a miniszter, mert az a moés egyéb szórakozó helyek engedelyezését a tanácsra ruházta, holott az emiitett belügyminiszteri körrendelet a rendőrfőkapitány hatáskörébe utalja. A belügyminiszter leiratát Somogyi Szilveszter dr. főkapitány, aki az ügyet mindig modern szellemben kezelte, a májusi közgyűlés elé terjeszti. Párbajt viv Tisza Rakovszkyval. (Saját tudósítónktól.) Tisza István gróf miniszterelnök vasárnap hosszabban tanácskozott Terstyánszky Károly hadtestparancsnokkal és Rohr Ferenc lovassági tábornok, honvédségi főparancsnokkal. Ha Rakovszky lovagias 'elégtételadásra nemi szorítható, ugy katonai zsűri, vagy becsületbíróság elé viszi a miniszterelnök az ügyét, még pedig függetlenül az ellenfél segédjeinek álláspontjával és akaratától, — ez volt a katonai fölfogás, tehát ugyanaz, mint Tisza gróf véleménye. A megbízottak vasárnap délelőtt nem' találkoztak, legalább is hivatalos megbeszélésre nem. Külön-külön valamennyien megfordultak a Nemzeti Kaszinóban. Az általános tájékozatlanságban a jelek szerint, osztoztak maguk az érdekelt felék is. Rakovszky István délelőtt azért ment a kaszinóba, hogy segédeivel érintkezzék és ügyének állásáról értesülést szerezzen. Csak ott tudta meg, hogy a megbízottak nem tárgyalnak. Erre hamarosan eltávozott. Alig fordult ki a Kossuth Lajos-utcából, amikor Windischgraétz Lajos herceg automobilja megállott a kaszinó kapuja előtt. A herceg a nyilvános étteremben megebédelt, aztán — kirobogott a lóversenytérre. Tisza István gróf miniszterelnök vasárnap délelőtt tizenegy órakor látogatta meg Terdtyánszky Károly hadtestparancsnokot és hosszabban tanácskozott vele. A hadtestparancsnokságról a honvédfőparancsnokság Disz-tér 17. számú palotájába ment, Rohr Ferenc lovassági tábornok, főparancsnokhoz. A tanácskozásiba, amely a délutáni órákba nyúlt, tizenkét órakor bevonták Dáni Albert vezérkari ezredest, a IV. hadtest vezérkari főnökét, aki telefoni hívásra ment a honvédfőparancsnokhoz. A tanácskozásokról az a hir szivárgott ki, hogy Tisza István gróf miniszterelnök föltétlenül ragaszkodik az átférnek súlyos föltételü kardpárbajjal való elintézéséhez. Ha Rakovszkyék továbbra is nehézségeket támasztanak, mint szolgálatonkivüli honvéd huszárszázados, ezrede becsületügyi választmá nya elé terjeszti a kérdést, tényleg elintézetlen ügye-e az, amelyre ellenfele utal s amelynek alapján az elégtételt megtagadja tőle. Tegnap este a megbizottak újra tanácskoztak a Nemzeti Kaszinóban. A tárgyalás elhúzódott éjfélután két óráig. Néhány percre bevonták abba a kaszinóban időző Terstyánszky hadtestparancsnokot is. Rákosi Gyula vívómester, aki ma reggel is megjelent Tisza Istvánnál, hogy a rendes vivógyakorlatot elvégezze, megkérdezte a miniszterelnököt, hogy tegyen-e az esetleges párbajra intézkedéseket? Tisza igy felelt: — Nem, ma nem lesz önre szükségem. Hir szerint holnap, kedden lesz a párbaj Tisza és Rakovszky között. Titokzatos vonatrablás Temesvárnál. - Vasúti alkalmazottak a tettesek ? — (Saját tudósítónktól.) Rejtelmes vonatrablás ügyében folytat vizsgálatot a temesvári rendőrség. A (Módosról Temesvárra érkező személyvonatot szombaton este kilenc óra tájban a módosi hidnál kirabolták és az egész rablás olyan rejtelmes módon történt, hogy hétfőn még nem lehetett megállapítani, mi az igaz tényállás. A titokzatos eset részletei ezek: Szombaton este kilenc óra tizenöt perckor gördült be a temesvári állomásra a módosi személyvonat. A vonat egész szabályszerűen érkezett meg, csupán csak az tünt fel, a forgalmi tisztviselőnek, hogy a kalauz nem volt sehol 'található. Azonnal keresésére indultak és a poggyászkocsiban meg is találták, ahol az egyik sarokban nyögve, jajgatva feküdt és arca vörös színnel volt bemázolva. Később kiderült, hogy paprikát öntöttek a kalauz szeme közé. A vonatvezetőt. Dobosán Györgyöt azonnal bevitték az állomás épületébe, ahol az orvos megvizsgálta, de semmiféle külső sérülés nyomát nem találta rajta. A vasúti tisztviselőknek ekkor Dobosán a következőket mondotta el: — A vonat éppen Temesvár felé közeledett imár, amikor az állomástól 6 percnyire levő hidnál két alak ugrott fel a podgyászkocsira. Mindkettő álarcos volt, női ruhába voltak öltözve és báránybőr süveged viseltek. Az egyik rabló revolvert rántott elő, azt mellemnek szegezte és igy kiáltott: — Add ide a pénzt, vagy meghalsz! Én ijedtemben rámutattam a kasszára, amire a másik rabló rámtámadt, összevert és még csak annyit hallottam, hogy a kaszszát átcipelték a vasúti kocsi első részébe, a hol azután fölfeszitették. A rendőrség a kalauz vallomása alapján azonnal megindította a nyomozást és megállapította, hogy az eltűnt kasszában tizenháromezer korona készpénz volt. A podgyászko csiban a földön három borítékot találtak 1300 korona tartalommal amelyet a rablók, ugy látszik, elveszítettek. Ezenkívül még eltűnt ötezer korona értékű vasúti nyugta is. A nyomozást a rendőrség egész éjjel folytatta, azonban a tettesek nyomára eddig még nem jutott. Ugy látszik, hogy az egész rablótámadásból egy szó sem igaz és a kalauz előadása csak koholt mese. Erre vallanak a következő okok: Nagyon hihetetlen és vakmerő dolognak látszik, hogy Temesvár város határában, a módosi hidnál kiraboljanak egy vonatot. Ezt a munkát sokkal kényelmesebben el lehet végezni kint a pályán, a községek között, ahol a rendőrség és a csendőrség nincsen kéznél, mint a módosi hidnál, amely alig van hat percnyire az állomástól, tehát az egész rablótámadást két-három perc alatt kellett elvégezni. Ezalatt a rövid idő alatt kellett a rablóknak felugrani a mozgásban lévő vonatra, megtámadni a vonatvezetőt, azután a roppant komplikált szerkezetű és erős kasszát feltörni, végül pedig a vonatról leugrani. Mivel Dobosán György kalauznak az egész szereplése ebben az ügyben nagyon gyanús volt, a rendőrség tegnap éjjel letartóztatta. Dobosént orvossal is megvizsgáltatták és az orvos megállapította, hogy a szemébe paprika nem került. A vonatvezető bekente ma gát paprikával, szemeit azonban becsukta. Szempillái között ugyanis paprika alig volt, különben is ha paprika került volna a szemében, egy-két napig nem látott volna semmit, mert a paprika elég komoly sériiléséseket szokott okozni. Az is érdekes, hogy a vasúti vizsgálat megállapítása szerint a vonatvezető a vonat érkezési és indulási idejét útközben már előre bevezette és az utolsó állomásnál az időben egy órával tévedett. Ez a tévedés valószínű-