Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-19 / 116. szám

Szerkesztőség Kérász-«tca 9. is 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K12-negyedévre K 6*— egy hónapra K 2-— ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K14.— negyedévre K T— egy hónapra K 240 Kiadóhivatal Kárász-utca Telefonszám: 81. Egyes szám ára 10 Bllér. Szeged, 1914. III. évfolyam 116. szám. Kedd, május 18. Legyenek résen a szegedi kereskedők és iparosok. Távoli meny dörgés módjára hallalt'Szofot Szegeden a fővárosban folyó adókivetés Hármájia. A kincstár villámai mosit 'tótig a budapesti iparosok ós kereskedők íejei fölött táncolnak, a fájdalmaikat, ijedtséget és aggódást, amelyeik egybegomo-' Jyodnak a panaszok és Vitatkozások hangjaiban, nem mi érezzük, csialk azit tudjuk, bogy az la Vihar, amely odafönn a mérgét Riadja, hozzánk is eljön s van-e oíkunik abhinini, hogy velünk kiméletesebb, enyhébb tesz? Nem vagyunk azon a nézeten, hogy az adókivetés ellen okvetlenül protestálni, fojfoiatt föltétlenül panaszkodni kell. A legkoisiabb népszerűség-szerzés az adóra °rögnli, mint amit senki se fizett szivesén. 'Ze'n az egyszerjj fogáson azonban a váosok közönsége tul van. Ahogy a várófokban nem képzelhetők el olyan képvfeetóJélöltek, akik azt ígérik a választóknak, °gy el fogják engedtetni az.adójukat, ép foy nem számithat tatásra az olyan arfotóienítálás, hogy az adó minden körüln&nyek között sok 'és le kéli szállítani. idén azonban két, egymással erősen szembe helyezett álláspont teszi Valóban aggodalmassá az adókivetést. Az egyik: a pénzügyminiszter álláspontja, a mely, ha azt nem is hirdeti nyiltan, iha nem is sejtet, mégis megérthetővé válik, hogy az államnak több kell. Ha nem képzelünk el valamely titkos millió-bányát, kiapadhatatlan pénzkütat, amelyből a pénzügyminiszter az egyre halmozódó hadügyi terheket fizetheti, amelyek az ujabb 'és ujabb fizetésrendezések, az elmaradhatatlan beruházások céljaira fedezetet nyújtanak, akkor joggal félhetünk attól, hogy mindezeket a rendes adóbevételek fokozásával, szaporításával akarják kiegyenlíteni. A másik, kevésbé titkolt és lárma nélkül is hangosan megnyilatkozó álláspont ezz,e!l szemben: hogy az adózó most még kevesebbet tud fizetni, mint ezelőtt. Az év elején fölsóhajtottunk és azt hittük", hogy bucsut vehetünk a válságtól. Oltóbb leift a pénz, megszűnték a háborúk, jön a konjunktúra. A valóság pedig az, hogy az igazi, a veszedelmes ikrizis csiak most dühöng igazán. A két éven át tartott küzdelem teljesen fölemésztette az emberek anyagi eilentái'ó erejét; elfogytak a tartalékok, lamidlyek a kivonult külföldi tőkék és az elmaradt keresetek helyét betöltötték. Ha most már egyszerre vége lenne a böjtnek, ha újra tökebőség lenne, ta újra megindulhatnának a forgalmat jelentő vállalkozások, munkák, uj anyaga lenne a vérkeringésében megakadt üzleti életnek, ipari forgalomnak: akkor minden jó lenne. De lehet-e erről beszélni? Nem állaptál an az az aggodalom, hogy a két év alatt pusztitott hitdföldrenr gé's az exisztenciák egész 'sorát, 'az úgynevezett adóalanyok nagyrészét elpusztította és miután az adójövedelemnek nem szabad csökkenni, ezek hiányzó adóját a megmaradt adózókra fogják háritami, a kincstár veszteségét rajtuk megvenni. Ilyen helyzetben nem egyszerű, gyermek-érzésű félelem az, amely a budapesti adókivetések felől jövő híreik nyomán a vidéken is 'életre kél és nem az adózók tetszését kereső szó, amely a védekezésre váló készülődést sürgeti. A védekezésire szükség vain és a védekezésnek nem hiányzanak a módj'ai. Az állam bű polgárainak gondolni kall a kincstár (érdekére is, de joggal megkívántatják a kincstár érdekeinek intézőitől, hogy az igények és terhek megnövekedése esetén is találjanak módot arra, hogy a fedezetet akkor kelljen az A vörös ember. Irta: Berkes Imre. 1 Mi egy óriási 'telepen laktunk, három hites eIny'r'e a várostól, iszonyú és fiélilélraev/ foönd'ben, mert a (férfiak bementek a tosri • S azdta senk' hangosan nemi mert ,a {fo'.tó a telepen. A kémények nem okádták tónál ' a Képek nem zakatoltak, csak a kaés fobaját és dübörgését leihletett hallani báh 13,11 P:U'sklaropogást Is és ennek a nyovaúan Valami vad-, eszeveszett, rémítő zsiafo; mintha gyilkolták volna (testvéreinket, SefoPbhkat s minden am'bertársukriat . . . Jött v,Sorn tudta, mi történt, mert senki sem "Veiv'u?3 a 'ülepre. Gyakran piros lángSze (foct láttunk az ég alján, valahol meszviilfo So,'la sem tudtuk, 'hogy a városon kiűoijjfo' vagy benn ia városban. Senki sem az asszonyok éjjel sírdogáltak, öoz nem mertek az országúton játszaUUZnj Hlivi IU1V Cl L* V/l O/^Clf^U'L V/l J VI l Oí/H áliK ' foapok óta száraz kenyérnél egyebet jeiből l'n s ez ils 'foKVtán volt. A telep kertmár ofol terimöföldijeiből kiloptuk az életet, torján ' , 'bogáncs, kóró és egyléb vad növény föríi-ni/'0 . szerte la szikkadt Utakon. És a A UUHr nrvn-i iXf + ck itt.,™ foeg nem1 jöttek haza. Mnegyik napon egy hórihorgas, rös ember jött a telepre. Ijedten, dermedt tekintettel bámészkodott egy darabig, talán gondolkozott, hogy tovább menjen-e, de csak ácsorgott az apró házak mellett, majd megindult és leült egyik lócára. iMi észrevettük, odamentünk elébe, jöttek asszonyok i's, apró gyerekek sivalkodtak a karjaikon, lassan közrefogtuk s ő, mintha természetesnek találta volna, hogy a telep minden élő embere köréje gyűljön, nyugodtan ült, s iszonyú, véres, állati szemével viégigíkorbácsolt bennünket. Ámbár addig soha ilyen rut és lerongyolt embert nem láttunk, egyikünk sem félt tőle, sőt szemrehányó és gyilkos szemének a tüze sem 'fájt nekünk. Az asszonyok csitították a zajongó gyermekeket, befogták síró és é'hes szájukat s igy lassan újra csönd lett a vörös ember körül. — Honnan jösz? — kérdeztük tőle. Piszkos és otromba kezével megvakarta fakó arcának vörös tüskéit s hosszú lábszárát, melyen rongyos, rövid nadrág fityegett, előrevetette s ugy mondta: — A csatornából jövök. A csönd, ami az imént körülvette, még ijesztőbb és 'halálosabb lett ebben a pillanatban. A csatornáiból? — kérdeztük tőle halkan, de lelhet, 'hogy csak az agyunk kérdezte s a nyelvünk elfeledte kimondani ezt a kérdést. De ő megértette. — Elindultunk a csatornából. Mindennap elindulunk néhányan. Ma rajtam a sor. — És hová készülsz? — A városba megyek. — Menj, menj, siess s hozz hírt nekünk apáinkról s tesvéreiukről. ök is elmentek s hiáha várjuk őket, nem sietnek haza. Mondd meg nékik, hogy fogytán a kenyerünk, fogytán a türelmünk, jöjjenek vissza hozzánk. A vörös ember megcsóválta a fejét. — Azok nem jöttek vissza, akik a csatornából indultak él. — És hol maradtak? — Azok mind meghaltak. — És a mieink? — Azok is meghaltak. Durván förmedtünk ár: — Ne hazudj! Ezt nem hisszük! Takarodj innen, te 'hazug ember! Menj vissza a csatornába! — Én a városba megyek. Felugrott a lócáról s rést vágott magának az asszonyok és gyermekek reszkető rajában. — Mi történt ott? — kérdeztük tőle szomorúan. ^üdéglőbcn ÍÍ*VÉHAZBAN füszerkereskedésben MINDENÜTT KÉRJEN HATÁROZOTTAN » SZT. ISTVÁN ; Í!!l ÓVAKODJÉK • C^megeazlctben (J U P I a IP 3 \ é t3 S Ö I* f. az UTÁNZATOKTÓL!I