Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-17 / 115. szám

Szeged, 1914. május 17, DÉLMAGYARORSZÁG 5. Rosszul megy a szitiház. (Saját tudósítónktól.) Wiimmer Fülöp­nek, igazán szivem szerint mondom: ennek a fáradhatatlan, mindig agilis, sosem lan­kadó és nagyon értékes közéleti emlbernek ma egy cikke jelent 'meg a Szinházi Újság­ban, amely az elmúlt szinházi évadról állit fel reális mérleget. Amik itt következnek, azok nyomtatás alá kerültek volna Wimmer ur cikke nélkül is, mert: a mostani szezón befejezésével sokszorosan aktuálisak ezek a dolgok, egyre mondják ós bizonyára igaz is, hogy a színház üzleti térképe feketén mutat, a színháznak a mozik és kabarék mellett való elhelyezkedését sokan még mindig nem ugy akarják, hogy a színház versenyképessé tegye önmagát, hanem ugy, hogy a közön­ség — a színházon kívül nem állván rendel­kezésére más szórakozási hely — kénytelen legyen az előadásokra járni. Wimmer ur okos cikke jó alkalom1, hogy elmélkedésein­ket az övéihez füzzük. Különösen azokhoz a mondataihoz, amelyeken az eseményeket és a helyzetet talán nem eléggé ismerő olvasó könnyen átsiklanék. Megállapítja Wimmer ur, amit már saj­nosan volt kénytelen megállapítani .mind­egyikünk, hogy a közönségnek a színház iránt való érdeklődése alaposan megcsap­pant. Ennek okait abban látja, hogy a kö­zönség imozübalond és hogy a színház vezeté­se nem elégíti ki az igényeket. Igy együtt ezt a tételt nem írom alá, .ellenben megpró­bálom kimutatni, hogy ép az, hogy a közön­ség mozibolonddá lett, a színház mai veze­tésének teljes éihetetlenségét és azt bizo­, nyitja, hogy a mi vidéki színigazgatóink máskép nem is tudnak színházat vezetni, mint a gyerekkorukból teljesen kinőtt váro­sok közönsége szórakozási igényeinek teljes kinullázásával és kiuzsorázásával. Vastag kötetre menő érvékkeL tudnáim bizonyítani, hogy a dolgok lényegével keveset törődő állitás az, mely a színház jövedelme­zésének sajnálatos csökkenését közvet­lenül a moziknak tulajdonítja. Amint­hogy Wimmer ur nem is állítja ezt. Bizonyos, hogy a mozik versenyre fogják szorítani a színházat, mert még nem sikerült, de bizonyos az is, hogy amikor a színházak ekzisztenciájuk biztosítását a ver­seny fölvételében és győzésében .fogják ke­resni, nem kell majd panaszkodniok jövedel­mezőségük csökkenése miatt. Eddig mi volt a helyzet? Olyan nagy városban, mint Sze­ged — jól tessék elgondolni — kénytelen volt a közönség megelégedni azzal, hogy 7—9 hónapon át egyedül a színház nyújtotta minden szórakozását. Ma itt vannak a mo­zik, a színházzal és egymással erős verseny­ben. A szebbnél-szebb, tanulságosabbnál ta­nulságosabb képeket vonultatják fel. Majd minden napjuk egy-egy ujabb szenzáció a szórakozni és tanulni vágyók számára. Ter­mészetes, de örvendetes is, -hogy estéről-esté­re zsúfolt házuk van. A színház ezzel szem­ben még mindig azon a nyugalmas álláspon­ton van, mint volt akkor, amikor attól kel­lett az embernek félnie, hogy a fia számára összespórolt pénzét is elveszik tőle, szinházi jegyeket váltanak rajta és igy terelik be csa­ládostul együtt az előadásokra. A vidéki színigazgató még mindig azt hiszi, hogy ö nemzeti missziót teljesít, kulturát szolgál és ezen az alapon kell az ő üzletének kiszolgál­tatni fejlődésükben meggátolt, városok jobb sorsra és 'becsületesebb elbánásra érdemes közönségét. A szegedi színházat Almássy Endre még mindig ugy vezeti, mintha a kö­zönség látóköre nem. tágult volna ki, mintha Szeged fejlődésének harminc év előtt való fokán állana ma is. Példákat rá. A Korzó-mozilban sláger-darabot játsza­nak. Biztos a zsúfolt ház. A szinház veze­tősége a legnyugodtabb lelkiismerettel tűzi ki a műsorra ezen a napon a repertoár egyik lejátszott darabját. Én ezen a napon pédáui érdekes íreprizt csinálnék, — de érdekeset — az előadást kellően lereklamiroznám, amint­hogy általában nem elégednék meg a szin­házi iroda álmos hangú és az unalomig is­meretes kommünikéivel. A mozi le akarja hozni Nyárai Antallal Az utolsó bohém cimü szkeccset. Az igazgató megijed. Az igazga­tónak nem az a fontos, hogy a szinház jól menjen, hanem, hogy a mozi rosszul men­jen. Régi és hihetőleg már rövid ideig élő szabályrendeletre hivatkozva óvást emel az ellen, hogy a szkeccs előadására engedélyt adjon a hatóság. Célját eléri és én „szegedi" közönség gutaütést kaphatok ennek a buta szegedi kulturátlamságnak tikkasztó sivársá­gától, de szkeccset, jóravaló kabaréelőadást nem láthatok, ha csak a színigazgató ur , ő eminenciájának ezt legkegyelmesebben meg­engedni nem méltóztatik. Ezzel szemben én — ha színigazgató vagyok — még csak neim is gondolok arra, hogy a közönséggel ilyen konfliktusba keveredjek. Mert Almássy ur ezek miatt a dolgai miatt összeütközésbe ke­rült a közönséggel, embereket tudok, akik ezekért nem jártak az idén. színházba. A mo­zi szkeccset ad. Nyáralt hozza. Én bemutatót csinálok ezeken a napokon neves budapesti színészekkel és majd meglátjuk, tudom-e győzni a versenyt. , Itt természetesen fölmerülhet az az ag­gály, hogy van-e Szegednek elég nagy és ál­dozatkész közönsége ahoz, 'hogy ez a ver­seny meg ne őrölje például a — színházat. Ép a mozi bizonyította be, hogy van. Ha a szinház több érdekességgel és színpadi szen­zációval fog szolgálni, visszatér hozzá a közönség, anélkül, hogy a mozit elhagyná. A színházat azok járatják le, akik a régi, mono­poliumos rendszer hervadt emlékei között kotorászva ugy akarják jó üzletté avatni, hogy a közönség előtt éllenszenvessé teszik. A közönségnek ilyen nagyvárosban joga van más szórakozáshoz is, mint a színházhoz. A közönség igényeket támaszt és ezeket az igényeket sohasem iogju kielégiteni tudni a szinház, amelyet .mesterségesen, a város ká­rára és a közönség sérelmére versenyen ki­vül helyeznek. És miért épen a szinház siny­lené meg ezt a versenyt, hangsúlyozzuk: az a szinház, amely belekapcsolódott a verseny­be. Hiszen a szinház mint szinház még min­dig versenytárs nélkül való lesz, hatalmas tábor sorakozik mögötte, amely— sajnos — a mostani szinházi politika miatt egyre fo­gyóban van. A verseny nem fogja megbuk­tatni: sem a színházat, sem a mozikat. Több­ször történt .meg az elmúlt szezonban, hogy ugyanazon az estén tele volt a szinház, a Korzó Mozi és az Uránia. Bizonyára azért, mert mindegyik helyen vonzó, érdekes mű­sor volt. És kérdem, nem az feieU-e meg a közönség és a város érdekének, hogy a szín­házat bele kényszeritsük ebbe a versenybe, hogy igy kabaréban, színházban, moziban a lehető legjobbakat kapja a közönség. Mangra a bukaresti botrányról. — A diplomáciai beavatkozás. — (Saját tudósítónktól.) Illetékes körökben meg vannak győződve, hogy a román kor­mány lojálisán fog eljárni. Valószínűnek tartják, hogy a román kormány azonnal sajnálkozását fogja kifejezni az eset fölött és hogy Czernin gróf követ és a román külügy­miniszter a mai nap folyamán megindult hivatalos érintkezés folytán meg fogják ta­lálni az elégtételadás formáját is. Az osztrák­magyar diplomácia, amely a Majorecu­kormánynak a hármasszövetség iránt való jóindulatáról meg van győződve, lehetőleg kerülni óhajt mindent, ami e barátságos ér­zelmektől áthatott kormány helyzetét meg­nehezíthetné. Másrészről azonban a súlyos sérelem megfelelő elégtétel követelését teszi elkerülhetetlenül szükségessé. Más hir sze­rint a román kormány, bár elismeri a sére­lem súlyos voltát és az elégtételadás szüksé­gességét, már az ügy eddigi stádiumában, a Czernin gróffal folytatott előzetes bizalmas érintkezés alkalmával mentő körülményeket érvényesített az akadémia eljárása és a diá­kok számára. A romány kormány utal arra, hogy Mangrát intették, hogy ne menjen el az akadémia ülésére és a felelősséget a tör­téntekért részben Mangrára hárítja. Mangra Vazul nagyváradi püspöki viká­rius bukaresti inzultálását pártkülönbség nél­kül felháborodással kommentálja a magyar közvélemény. Mindenki tisztában van azzal, hogy azokat az ökölcsapásokat, melyek az ősz főpapot érték, a magyar nemzetnek szánták. A kormány energikus lépésre ha­tározta el magát. A kormány el van hatá­rozva, hogy a romány hivatalos körök asz­szisztenciája mellett lefolyt durva botrány­ért erélyes elégtételt szerez. Mangra vikárius a román főváros kö­zéppontjában levő íMetropole-száliló első emeletén lakik un oka öccsével, Regmann dr. nagyváradi szentszéki ülnökkel. Mangra igy mondta el bántalmazása történetét: — Mikor az Akadémia üléstermébe lép­tem, hidegen, némán fogadtak. Senki sem köszöntött, sőt mindenfelől rosszindulata, el­lenséges pillantásokat vetettek rám. Az ülés egész tartama alatt senki sem törődött ve­lem. Alig volt vége a felolvasásoknak, siet­tem ki az épületből. Mikor az utcára értem, egyszerre körülfogtak s lármázva tüntettek ellenem. Öklök emelkedtek felém, sőt a ka­Vasárnap délelőtt a maqy. kir. honvéd­katona ZENEKARA HANGVERSENYEZ. Tisztelettel Horváth Ferenc, vendéglős.

Next

/
Thumbnails
Contents