Délmagyarország, 1914. április (3. évfolyam, 76-101. szám)

1914-04-28 / 99. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. IcldMHzáa: 305. Eu« szia ára 19 IBér. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24— félévre . . K 12-— negyedévre K 6*— egy hónapra K 2-— ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28"— félévre . . K 14.negyedévre K 7-— egy hónapra K,2'40 Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefonszám: 81. Egyes szám ára 19 fillér. • Szeged, 1914. III. évfolyam 99. szám. Kedd, április 28. Példák. A nemzetiségi kérdés (kétségen kivül legnagyobb, legsúlyosabb, legfontosabb kérdése a magyar politikának. És e kérdésben meg van mindenkinek a maga külön állásfoglalása, minden egyes lapnak a maga sajátos harcmodora, minden kormányzatnak a maga véleménye, nézete, minden politikusnak a maga megdönthetetlen meggyőződése — a magyar oldalon. A túlsó oldalon azonban teljesen egyöntetű az állásfoglalás. Ott egyöntetű a törekvés: bőviteni a jogokon, tágitani a lehetőségeken a magyar egység és a magyar államiság rovására. Egyöntetű a törekvés minél több módot találni a másnyelvű kulturánaik Magyarországon való megerősítésére. S mert ennek hol lanyhábban, hol erélyesebben ellenszegülnek az egyes 'kormányzati faktiorok, folyton folyvást, megszakítás nélkül folyik a rágalmazó hadjárat a magyar nemzet és a magyar állam ellen. Scotus Viator egyre-másra irja ráfogásoktól, valótlanságoktól hemzsegő könyveit, Bukarest utcáin zajong a tömeg ellenünk, a németországi nagy lapok pedig felháborodva tárgyalják, ha valamely a magyarokat gyalázó német könyvtől a magyar posta a szállítást megtagadja. A mi bajainkkal mindenki törődik, a mi belügyeinkbe mindenki beleszólhat. Kövessük egyszer mi is ezt a példát és nézzünk át egy kissé a szomszédainkhoz. Romániában bennünket tekintenek elnyomóknak, de a romániai magyaroknak még a halálos ágyukon sem szabad magyarul gyónniok. Amit pedig Románia a Bulgáriától elvett Dobrudzsában a bolgárokkal csinál, az felháborító ugyan, de ez ugyanaz, amit Szerbia Macedóniában a bolgárokkal, Montenegró az albánokkal, Görögország pedig a kucóoláhokkal müvei. Szóval: ezekben az országokban a nemzeti fajfentartás kérdése a legfontosabb és annak minden lélkiismereti furdalás nélkül áldozatul dobják a területükön lakó idegen néptörzsek érdekeit. És mivel ép a Kopony- és Brandscheset nyomán aktuális a kérdés, hogy helyes-e az a politika, melyet a magyar állam más nyelvű polgáraival szemben folytat, s mert el lehetünk készülve arra, hogy kísérlet fog történni a legközelebbi választáson arra, hogy a sváb népet eltérítsék eddigi helyes politikájától s végül, mert azok, akik ezt célozzák állhatatosan, onnan várnak és nyernek támogatást, nézzünk át egy kissé példa kedvéért Németországba, hogy ott hogyan bánnak a nemzetiségekkel? Németországnak is megvannak a maga nemzetiségei, nemcsak a lengyelek és franciák, hanem a dánok is SchleswigHolsteinban, melyet 1864-ben osztrák segítséggel és magyar katonák vérével hódított meg Németország. A düppeli sáncokon és a Danework borzalmas ágyutüzében magyar katonák rohantak a dánok ellen. Tehát ehez a nemzetiségi kérdéshez jogunk, speciális, magyar vérrel szerzett jogunk van hozzászólni. Miután a schleswig-holsteini dánok még mindig dánok akarnak maradni, a Dániából jövő kereskedelmi utazókat Németország pedig nem szívesen látja, tehát egyszerűen azt tette, hogy néhány schleswig-holstieini kerületből (kitiltotta őket. Tessék jól megérteni, nincsen erre törvény, sem miniszteri rendelet, hanem az egyes kerületi főnökök egyszerűen kijelentik, hogy kerületükbe Dániából jövő kereskedelmi utazót nem engednek be. Vájjon mit szólnának hozzá Scotus Viator, Jorga, meg a többi ellenségeink, ha Magyarország déli részeiből, például Temesmegyéből kitiltanánk a Németországból, vagy Romániából jövő kereskedelmi utazókat? Mit szólnának? Mit? Tele volna vele a világsajtó, hogy elnyomók, hogy barbárok vagyunk. Párisi kávéházban. i Egy-két esőcsepp, — halkén belejajdul az ablak. Tiszta kokottok rebbennek elő, derekuk kifeszül a tükrök előtt, aztán leülnek, dudorásznak, s a kávéházat beszórja az este friss örömökkel, friss ígéretekkel. f...Ó, istenem, be messze még a reggel! Ó, istenem, de boldog, aki fekszik, meleg békében megpihen, melegszik ...) S fénylön kitárul most ezer kapu, s örömöt mernek mindenütt a fényben, orgonaszóval, tömjénes misékkel, harsány hegedükkel, dallal és borral, s piros lobogóját lengeti a csók, s a piros mámor, ez a csudapók, gyönyörű hálóját szövi már, köti már az est fölött, Páris fölött. — S az est fölött ébredezik már álmából az éj friss kato)iákkal. harcos seregekkel. (... Ó, istenem, már riasztgat a csók! Ö, istenem, hiába: kell! kell! ...Ó, istenem, be messze még a reggel, az álom, a reggel). SIMON KA GYÖRGY A másik. Irta: Paul Louis Garnier. A szél eltépte láncát, összekavarta a faágakat, megrázta a régi ablakok üvegeit és végigsuhogott a terrasz kövein, honnét felkúszott a háztetőre pokoli zsivajjal. Egyike volt ez azoknak a dühös októberi napoknak, amikor a lakóházak alapjukban megrázkódnak. Philippe egyedül állt az ajtóküszöibön és várt. Szemeit a tanya felé vezető útra szegezte. Keserű vonás játszott az ajka körül. Végre az a férfi, akiért elküldött, mégis megjelent. Szaladt. Camus volt ez, az ökörhajcsár, egy lapos fejű barom, akit hetenkint háromszor holtrészegen szedtek föl az ut széléről. Mikor meglátta a gazdát, 'megemelte kalapját. Kövér kezeivel nem tudott mit csinálni s alig merte szemeit felemelni a földről. — Gyere ide, — mit mondtál? — kérdezte a gazda. — Ismételd, amit tegnap este mondtál a többieknek . . . Az ember remegett s nyitott szája megtagadta a feleletet. Philippe közelebb lépett hozzá s /fenyegető, de halk hangon mondotta: — Hallottad? Beszéli! Igaz, amit mondottál? Találkoztál vele? Fölismerted? A másik „igent" intett. S mivel egy pillanatig farkasszemet néztek egymással s látta, hogy a gazda nem haragszik, bátorságot nyert és folytatta: — Igen, fölismertem, odalent, a fák között, többször láttam: lóháton ült, még mindig olyan, mint volt, sokáig erre nézett. Aztán lassan hozzátette: — Vannak, akik azt mondották nekem, hogy visszajön lakni, erre a vidékre. De a gazda haragosan fél-beszakitotta: — Jól van! Hallgass és mehetsz! A férfi gyorsan távozott. És 'Philippe felegyenesedve maradt ott a küszöbön, de a szemében különös láng égett. Egész lényében vak düh forrongott. Igy hát a másik itt volt, Eduárd, ez a fivére, akit már rég nem látott s akiről azt hitte, hogy végkép elszakadtak egymástól. Sok év multán egyszerre ismét előtűnt itt a vidéken, ahol megtanulták gyűlölni egymást. Annyi gyűlölet választotta el őket egymástól: most újra fel kell eleveníteni mindezt? Philippe tartott tőle: hogyan is nem kergetheti el innét? Tulgyakran állt már útjában! Harminc éves korukban ugyanaz a vágy uralta mindkettőjüket, Spanyolországnak egy napiényes városában, egv különös és barbár leányt szerettek mind a ketten, akinek hoszszu bársony szemei voltak és kékes szempillái. Mind a ketten szerették ezt a szerelmes állatot, testének aranyos barnaságát és nőstény voltának gyönyörűségeit. Alig beszélt velük, de ugy veszekedtek fölötte, mint i