Délmagyarország, 1914. április (3. évfolyam, 76-101. szám)

1914-04-25 / 97. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Tdeteaszá«: 305. Eíj'cs száa ára 19 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12"negyedévre K 6 — egy hónapra K 2-— ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre . . K 14.— negyedévre K V— egy hónapra K 2 40 Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefonszám: 81 > Egyes szám ára 10 fillér. Szeged, 1914. 113. évfolyam 97. szám. Szombat, április 25. Az entente nem alakul szövetséggé. Tavaszi pompájában, virágdíszben, lelkes népének meleg üdvözlésével fogadta Páris az angol királyi párt. Ép most, áprilisban mult tíz éve, hogy Franciaország és Anglia barátságos kötésre léptek s azóta az entente egyre bensőbb lett közöttük. Miikor 1903-ban. VII. Edward először látogatta meg hivatalos formában a francia fővárost, akkor még a macionáliisták elhatározták, hogy kifütyülik és Páris szabadelvű népe sem nagyon lelkesedett s mégsem történt a bevonulás alatt semmiféle incidens, sőt idővél rokonszenvre fordult a közhangulat, 'amely az uralkodóban is fölismerte a hajdani jókedvű walesi herceget. A többi aztán a két ország diplomáciájának a dolga volt. Loubet elnök nemsokára visszaadta a látogatást Londonban és a két külügyminiszter, Delcassé és lord Landsdowne, megbeszélte a kérdést, bogy nem lehetne-e egy irányba terelni a francia és angol külpolitika szétfutó vonalait. Majd Londonban, majd Párisban nyolc hónapig folytak a tárgyalások és 1904. április 8-án az a meglepetés érte a bámuló Európát, hogy a százados ellenségek kibékültek, megegyeztek, uj érát nyitva igy a világpolitikának. A nemzetközi erőviszonyokban fontos változásoknak kellett történniük, hogy egy ilyen ententenek még a gondolata is felszinre kerülhessen. A francia nép nem felejtette el a hajdani megalázásokat, a napoleoni időket, viszont Anglia nem engedhette meg, hogy Franciaország gyarmatbirodalmát fejleszthesse s különösen azt nem, hogy Afrikában terjeszkedhessék. Sem Algériát, sem Tuniszt, sem a Niger nyugati partvidékét nem vehették birtokukba a franciák anélkül, hogy ne találtak volna leghevesebb ellenállásra az angol diplomácia részéről. A legelszántabban az egyiptomi (kérdésben állott szemben a két ország. A Szuez-csatorna megépítése óta Egyiptom értéke rendkívül megnövekedett Angliára nézve, mert az Indiába vezető utat csak ugy biztosíthatta, ha a Fáraók országában végikép megtelepedhetik. Igen, de Franciaország sem adta fel egyiptomi igényeit s miközben az angol kormány arra készült, hogy a mahdi uralmát megtörje és visszahódítsa a szudáni szultánságO't, két francia expedíció is utrakelt, hogy az angolok számításait keresztezze. 1898-ban érkezett meg Marchand kapitány Fachodába, de már ákkor az angol sereget találta útjában, a mely az omdurmáni csata után diadalmas ura volt az országnak. A londoni kormány fenyegetéseinek engedve, a franciáknak ki kellett üriteniök Fachodát és a diplomáciai vitának, mely sokszor közel hozta a háború rémét, az 1899-iki szerződés vetett véget. Ez a szerződés a francia álláspont vereségét jelentetté s ettől fogva az angolok konkurrencia nélkül maradták Egyiptomban. Az egyiptomi fcéifdés igy nyugvópontra jutott s igy egyszersmind uj konfliktusok lehetősége is megszűnt a két ország között és csakhamar al kellett jönnie annak az időnek, amikor a közös érdekek közös akciót parancsolnak. Németország, mely Bismarck korában megelégedett a szárazföldi hegemóniával, ll. Vilmos alatt tengeri uralomra vávvott. A német és angol világhatalom között addig hiányzott a súrlódási felület. Bismarck nem érdeklődött gyarmati kérdések iránt, sőt igyekezett hasznot húzni a francia-angol antagonizmusból, mert nem tűrhette, hogy Franciaország erőre kapjon, „Egyiptomban én angol vagyok" — mondotta a vaskancellár. Ám a fiatal császárnak egészen más ideái voltak. „Helyet a nap alatt Németországnak" — követelte a dicsvágyó imperátor s hazája jövőjét nemcsak a szárazföldön, hanem a tengeren is biztosítani akarta. „Mikép nagyatyám azon dolgozott, h'Ogy újjáteremtse a hadsereget, ugy én — deklarálta II. Vilmos — a haditengeNéhány soros hír. Irta: Edmond Jaloux. A fák mögül fölröppent az utolsó rakéta is; a csillagok, amelyeknek fényét megzavarta az időnkint fel-felvillanó rikító világosság, visszanyerték ragyogásukat és nyugodtságukat. A többi vendéget, akik megindultak a kertből a kasténv félé, előre engedve, Paulin de Casson és Matilda Calvetti lassan fölmentek a terraszra. Gyönyörű tavaszi éjszaka volt, messziről 'fehéren csillogott a holdfényben a Loire vize. Paulin de Casson ugy érezte, elérkezett az a perc, amelyben beszélni kell, az a pillanat, amelyben be kell vallania szerelmét ennek a fiatal leánynak, akit már több hónapja szeret, akihez ugy vonzódott, akivel annyira együtt érzett. Leültek egy padra egymás mellé. Paulin átkarolta iMatildát és elrebegte azokat a régi szavakat, amelyeket minden férfi ^ elmond, ha eljön életének legizgalmasabb oraja, azt a szerelmi vallomást, amelyben 'megnyilatkozik életünk igazi célja. A leány egészen a füle tövéig elvörösödött és kétségbeesetten tenyerébe hajtotta fejét: — Miért is beszélt igy hozzám? — szólott azután. — Miért is szeret? Három hónap óta napról-napra láttam növekedni a szerelmét. Küzdeni kellett Volna ellene . . . meg kellett volna mondanom, hogy ne szeressen, nem szabadott volna tűrnöm, hogy igy fusson a vesztébe! — Tehát nem szeret? — De igen, de mégis elég erőm kell, Ihogy legyen visszautasítani ezt a szerelmet. — Miért? ... Megszorította a kezét és odahajolt égő arcához: — Hallgasson meg Paulin, hallgassa meg az életem borzalmas történetét és azután Ítéljen, nincsen-e igazam' . . . 'Négy évvel ezelőtt Saint Moritzban voltam az anyámmal. Ott találkoztam Cermtno gróffal, akit maga is ismert. Belém szeretett. Kedves, szép fiu volt, én is szerettem egy kissé vagy nagyon, szóval jegyesek lettünk. — Nyolc nappal később egyedül kirándulásra ment a hegyekbe — és nem tért vissza sohasem ... Összetört holttestét megtalálták egy olyan helyen, ahol imég soha senki szerencsétlenül nem járt. — Nagyon lesújtott a halála és utazni mentünk, hogy feledjem. Igy érkeztünk el a Rivériára, alhol őrülten beleszerettem egy igen tehetséges piktorba, — biztosan hallott már róla, — Marca Orlozzaroba . . . ö viszont szeretett és igy újból menyasszony lettem. Végtelenül boldog voltam ott, a napsütés országában . . . Matilda elhallgatott; a hold már a látóhatár 'szélére érkezett és árnyékában a Loire partján álló néhány nyárfa végtelen hosszura látszott megnyúlni. Néhány percnyi csönd után isimét beszélni kezdett, komor, színtelen hangon: — Párisba utaztunk az esküvőnkre. Marca szenvedélyes vivó Volt; mindennap egy-két órát a vívóteremben töltött. Egyszer azután vivás közben eltört az ellenfele kardja és az acél behatolt a, torkába .... Még az este meghalt ... — Érti most, Paulin, miért nem akarok a szerelemről tudni. Már kétszer halált hoztam azokra, akik = MINDENÜTT KÉRJEN HATÁROZOTTAN m SZT. ISTVÁN : Vendéglőben KÁVÉHÁZBAN Füszerkereskedésben • ÓVAKODJÉK • Csemegeüzletben dupla maláta sört, AZ UTÁNZATOKTÓL H