Délmagyarország, 1914. március (3. évfolyam, 50-75. szám)

1914-03-07 / 55. szám

f 1914. március 7. Összeírják a szegedi képviselőválaszíókaí. — A központi választmány ülése. — (Saját tudósitónktól.) Pénteken délben tizenkét órakor Szeged újonnan megalakí­tott központi választmánya Bokor Pá! he­kettes-polgármester elnöklésével ülést tar­tott, amelyen a képviselőválasztók 1915. év­re szóló 'névjegyzékének összeírásáról tár­gyaltak és az összeírást végző bizottságo­dat alakították meg. A törvény ugyanis elő­jóa, 'hogy az országgyűlési képviselőket vá­tasztó polgárok névjegyzékét minden év Márciusában a jövő évre előre kell megálla­Mtani, hogy esetleges választások a'lkalmá­ya! a választóipolgárok a már Rész név­]e2yzék szerint szavazhassanak. A központi felasztmány mai ülésében még a régi vá­|asztási törvény alapján állította össze az részeiró bizottságokat s a régi törvény alap­ján állapította meg az összeíró bizottságok teendőit. ft Az ülésen megjelentek Back Bernát, oecsey Károly dr., Csonka Ferenc, Kószó 'stván dr., Kovács József és Ujj József vá­lasztmányi tagok. Az elnök az ülés meg­nyitása után bemutatta a decemberi köz­Syülés'nek azt a határozatát, amellyel a köz­oonti választmány tizenhat tagjának 1914., ®15. ós 1916. évre terjedőleg megbízást pfött. Majd az eskütétel aktusa következett. E|s.onek Back Bernát tette le a törvény által toirt esküt, a következőket mondván: — Én, Back Bernát, esküszöm, hogy Mindazt, amit a választók névjegyzékének sszeállitására, az országgyűlési képviselők [riasztására nézve az ország törvénye sze­Mt kiküldetésemhez képest teljesíteni tisz­smhez tartozik, híven, részrehajlás nélkül, ^'ismeretesen teljesi'tendem. Isten engem segélyjen! , Ugyanezt az esküt a választmány többi is letették Bokor Pál 'helyettes-polgár­nester kezébe. Ezután közfelkiáltással a vá­. sztmány jegyzőjének Taschler Endre fő­JeSyzőt választotta meg. „ , ®zutáu .a választó polgárok névjegyzéké­k kiigazítására 'kikül dendő bizottság meg­^ íasztása következett. iAz I. országgyűlési j.[PV|iselőt •választó kerületbe Tárczay F-e­elnöklete alatt Lévay :Bólát és Balogh «toneet, a II. kerületbe Kelemen Kálmán }°lete alatt Zombory Antal és Hirháger tencet küldték iki az összeiró bizottságba jto ,az utasítással, hogy a választási név­syzeiij kiigazítását célzó munkálatokat 9-én megkezdeni és megszakítás nél­iPrelis 8-ikáig befejezni tartoznak. tétó^ igazítás miniden ikerületre külön tör­^ Az 1881. XXXVIII. t.-c. I. paragraifu­1 az I. országgyűlési képviselő vá­dik 0 kerületbe az első, második és harma­Wíta országgyülési képviselő választó a) óg ta6 a uégy, Öt, hat, hét, nyoilc, kilenc v^j 'V törvényhatósági bizottsági tagokat szto kerületek tartóznák. W választási névjegyzék kiigazítására a központi választmány az ösz­Vény )lz°ttságoknak a régi választási tör­A k-,alaPján a következő utasiításokat adta. iia a laSy°ttákról készítendő névjegyzékben, H ti választó meghalt, az észrevéte­yatá;ban ez kitüntetendő. Különös fi­kizou*. ajánlja a központi választmány a fö. pJ«nak, hogy az 1874. évi XXXIII. t.-c. bfy n aSrafusa szerint választ ási jogú kar töm gyakorolhatják és a névjegyzékbe fel ^tetjáb tÖk az ein:litett paragrafus 1—4. N tóa>i _eml.it.ett egyének, bármilyen ala­, Tá lrinnák különben választási jogagl. • M- 'S'aS Egeknél a cégtársak kipuhato­tó f " Amennyiben a kirótt adó nagyságá­,Ju8uk van a '^jegyzékbe való föl­tótó/ mindenesetre fölveendők. A ö^7Jfadót 'és a házbér jövedelmi DÉIMAGYARORS2.ÁG 7. adót fótod bizottságinak egye\siteni nem 1 Ulha i llár(>m lakosztályai házadó mini­tó korona. A 30 ikorona tiszta jövede­4 2?o a7 föld<idó minimuma 8 K 16 fll­u korona tiszta jövedelem után III. osztályú kereseti (jövedelmi) adó 21 korona. A választási jog meghatározásánál az 1913. évre kirótt adó veendő alapul. Az adó meg nem fizetése a választás gyakorlásánál, úgy­szintén a névjegyzékbe való fölvételnél aka­dályt nem szolgálhat, A központi választmány elhatározta ez­után, fölkéri a polgármestert, hogy a Szege­den lévő állami és városi hatóságok, hivata­lok, intézetek, testületek, plébániák, hitköz­ségek, tanintézetek, ármentesitő és egyéb társulatok, úgyszintén biztosító intézetek, valamint nagyobb vállalatok főnökségeihez, § illetőleg vezetőségedhez 1000, illetve 1400 ko­rona rendes fizetéssel biró alkalmazottaliik névjegyzékének záros határidőn belül való 'beküldése iránt felhívást intézzen és a beér­kező névjegyzékeket a kiküldött bizottságok­hoz jóval az összeírás i munkálatok előtt jut­tassa el. .Fölhívja ezenkívül a központi • választ­mány a meg nem jelent tagokat, valamint a kerületi összeiró bizottságok tagjait, hogy a polgármesteri hivatalban meghatározott na­pon eskütételre jelentkezzenek. aBaHaa*aKBaaBauBBBnaaoKa»nnKUB9HBniiBn5(:anBsaiiE9i:aEi Elfogták Katareut? — A brassói Árpád-emlék meggyalázói Katareu és Kiriiov volt. — (Saját tudósitónlUól.) Tegníap érkezett meg egy kisenevi besszarábiai újság már­cius 4-iki száma Bukarestbe. Ez a lap, a Bassarabskaja Jizni, azt a 'feltűnést keltő hírt hozza a hírrovatban, hogy a debreceni merényletét Katareu besszarábiai diák követ­Te el, akit ott Kisenevben éppen abban a pil­lanatban tartóztattak le, amikor Kievbe akart szökni. A szenzációs hír mellől hiányzik a bő­vebb magyarázat. Galacból, magánforrásból jelentik, hogy Katareunak sikerült orosz földre érkeznie és ott Kaul községben megpihennie. A mene­külés állítólag a következőképen történt: Dancsa Prut-parti községből Katareu csó­nakon merít át orosz földre Kara Vazul fö'dbirtokos segítségével. A plojesti őrspa­rancsnok megerősíti, hogy ez a hír azon a vidéken közszájon forog, de még eddig sem­mi bizonyosat nem lőhetett megállapítani. Híre jár, hogy a vizsgálat befejezése után a vizsgálóbíró Mandaseszku és Avra­mot szabadlábra fogja helyezni, Minden kétséget kizáró megállapítást nyert, hogy az az ember, aki Aradon járt és aki összeköttetésben állott a Románul című lap felelős szerkesztőjével, nem Kiriliv, ha­nem Spiridonov, aki szerette magát mártír­nak kiadni és arról panaszkodott, hogy azért szökött Magyarországra, mert Besz­szarábiában nem birta az orosz hatóságok üldözését. Ezalatt a köpönyeg alatt külön­féle csalást kpvetett el és most a plojesti rendőrség fogházában ül. A galaci rendőrség folytatja a nyomo­zást, vájjon ki szerkesztette azt a levelet, amelyet Miklóssy püspök kapo'tt és ki for­dította le. De még csak igen kevés remény sincsen, hogy a bűntársakat föl lehessen fe­dezni. Ma különben azt a szenzációs hírt je­lentik, hogy a brassói Árpád-emlék meggya­lázói Katareu és Kiriiov voltak, akiknek ak­tív bünrészességük be van bizonyítja. Bras­sóban rendkívül izgalmat okoz ez a hír. ÍREK. Szegedi kalendárium,. Szombat A Délmagyarország telefonjai Szerkesztőség 305. Kiadóhivatal 81. AZ IDŐJÁRÁS: A meteo­rológiai intézet jelentése JBrJ f szerint: Enyhe idő várha­/ 1 tó, sok helyütt csapadék­L | Icai. — Sürgönyprognózis: Enyhe, sok helyütt csapa­dék. — Déli hőmérséklet: 9.4 Celsius volt. 1 VJItOSHJZJN valamennyi hivatal­ban délelőtt S órától délután 2 óráig van hi­vatal. A polgármester betegsége miatt nem fogad. A főkapitány fogad délelőtt 11 órától délután 2 óráig. A TÖRVÉNYSZÉKEN, táblán, a máv. üzletvezetőségnél és a munkásbiztositá-pénz­tárnál reggel 8 órától délután 2 óráig van hivatal. AZ JLLAM1 GYERMEKMENHELYEN délelőtt 8 órától, délután 2 óráig van hivata­los óra. Állandó ügyeletes szolgálat. Betegek látogatása délután 2 árától 3 óráig. SOMOGYI KÖNYVTÁR, nyitva délelőtt 10—l-ig és délután 4-től 7-ig. Idegeneknek a képtárt engedéllyel hétköznap is meg lehet tekinteni; helybeliek vasár- és ünnepnapo­kon látogathatják délelőtt 10—1 óráig. A KÖZKÓRHAZBAN: a beteglátogatási ide délután 1—3 óráig tart. A FEMINISTÁK gyakorlati tanácsadó­ja hétfőn és csütörtökön délután 6—8 óráig tartja hivatalos óráját, a Berlitz-iskola he­lyiségében. (Csongrádi Takarék uj palotája.) VÁROSI SZÍNHÁZ: Este nyolc órakor Denevér, operett. Krammer Teréz vendég­felléptével. URÁNIA SZÍNHÁZ: Délután 5 órától kezdve este 11 óráig: Sötét pont. Dráma 3 felvonásban. A főszerepet Psylander játsza. KORZÓ MOZI: Az előadások tartanak délután 5 órától kezdve este 11 ómig: „A ballerina hőstette", dráma 4 felvonás­ban. VASS-MOZI: Délután 5 órától kezdve este 11 óráig: „Florette és Patapon", bohózat 6 felvonásban. Mivel töltik idejüket az európai királynék ? (Saját tudósitónktól.) Erzsébet, belga 'ki­rályné személyesen vezeti! a háztartását; csi­nosan játszik a 'hegedűn ós gyermekeit is ő tanítja hegedülni. Ép oly kevéssé szereti a fárasztó sportot, mint királyi férje, ellenben kora nyári reggeleken .gyakran láthatni őket együtt horgászni. Atyja, a badeni herceg, gyakorié szemorvos, aki mindenkit ingyen gyógyít, aki hozzá fordul. Ugyanilyen em­berbarát a leánya, a belgák királynéja. Vilma, a holland királynő, nem szereti sem a zenét-, sem a színházat; őt az uralko­dás gondjai fc.gLa'lják el. Rendesen reggel 7 órakor kel, idejének legnagyobb részét az államiügyieknek szenteli! fennmaradó idejét majdnem kizárólag leánykája: Julianna böl­csője mellett tölti. .A dán udvarnál még mindig olyan pat­riarchális viszonyok dívnak, mint Keresz­téig király alatt, akit Európa apósának ne­tek el. Alojzia királyné ugyan nem varr­ja sajátkezüleg gyermekei ruháját, mint egy­kor anyósa, Ker&sztély felesége, de nyolc gyormeikét igen háziasan neveli és szeretet­tel gondoskodik sok árváról, kiknek nem egy­szer sajátkezüleg kiválasztott játékszereket visz az árvaházakba. A svéd királyi pár: Ágost és Viktória,

Next

/
Thumbnails
Contents