Délmagyarország, 1914. március (3. évfolyam, 50-75. szám)

1914-03-07 / 55. szám

március 7. DÉLMAGYARÖRSZÁG 5. kijelentése, mellyel kénytelen volt Apponyi- ! nak ezt a többszörösen ismételt állítását megcáfolni, mintba a miniszterelnök a romá­nokkal bármilyen megállapodást vagy pak­tumot kötött volna. Újból kijelentette, hogy ilyen meg sem kísérel tetett és csupán belha­tó megbeszélések folytak, melyek megegye­zésre ugyan nem vezettek, de örvendetes 'közeledést /(eredményeztek. A miniszterel­nök fejtegetéseit a képviselőház lelkes tet­széssel kísérte. A régi és az uj kórház. (Saját tudósítónktól.) IKöztudomásu, hogy a városi közkórház épületére az idő rásütötte az elmúlás bélyegét. Tatarozások, alátámasztások ezen ép oly kevéssé segíte­nek, mint egyes ápolónőknek az a nagyon kézenfekvő, bár együgyű élelmessége, hogy szobáik nedvességét ugy akarják a szem számára eltüntetni, hogy a nedves helyeken rajzszögekkel lepedőket feszitenek a falakra, másutt meg cifra papirosból vonnak végig sokszinü sávokat. A cselekvés ideje annyi­ra elérkezett, hogy az másban ma már he­lyesen és reálisan meg nem nyilvánulhat, mint azoknak a módoknak és lehetőségek­nek felkutatásában, amelyek mellett az uj kórház fölépíthető. A Délmagyarország nem egyszer bizonyosságát szolgáltatta annak, hogy helyi ügyekben a hírszolgáltatás lelki­ismeretes kötelességteljésitésén jtul az irá­nyítás és eszmeadás föladatára is vállalkoz­ni tud és ezt a munkakörét az egyes esetek­ben a tárgyi érveknek és a közönség szim­pátiájának olyan ereje támogatta, hogy a győzelem — a város érdekeinek és a közön­ig győzelme — el nem maradhatott. Az irányitásnak és az eszmétadásnak erre a !?ta irkájára vállalkozunk most. a kórház ágyében és ezt másként meg nem kezdhet­ek, mint azoknak az állapotoknak rövid is­mertetésével, amelyek a kórházat uralják. Szükséges ez annyival inkább, mert a város áldozatkészségét sokan még ma is meg tarják tagadni az uj kórház építésétől; mert még ma is vannak vezető emberek — l. városatyákról beszélni sem merünk — a a kórházat nem látták és bár haragos 7 elkeseredett kifakadásokat olvastak róla ? Japokban, inkább hajlandók ezeket ujság­jfm túlzásoknak, mint a tényleges állapot aivány rajzának elfogadni. i A maii állapotaik ismertetését a Pultzaltá­r^magy-utca 17. számú házban kihelyezett ^tályakíkal kezdem. Megemlítésre talán té^denaéi ,font.osabb itt, hogy ennek a ház­átalakítása és berendezése 16,000 koroná­jj 'terült ós bogy a város évi 8000 korona Jté fizet érte. Erre a számra még sznkse­ftek lesz. Uj és csinos Ikís épület ez, mely szerény lakóház minden .igényét kielégit­kówv, < Bár össze sem hasonlítható vele a. köz­ben i tebészeti osztályának a régi épulet­Ulv VŐ ^-gy a (bed'gyógyálszati osz­\J\ hávolró'l sem felel meg azdknak a •.«>­Wf,|ményeiknék, amelyeket teljes joggal le­^^ .támasztani egy olyan épülettel szemben, kórtházi célokra használnak. Kor­ttol161 alacsonyiak, szűkek, az ablakok pn­körn? ós Például a tüdőbeteg osztályon egy W Ü1 17 méter bosszú és négy méter szó­t^ntéféremthein 15 (beteg fekszik. Egy szoba •Mu , ' a höhbi linoieumos. A két utoára 8 épületben 55 beteg va.n. Ha osaik te 7 té mint mondt.u'k: távolról sem kielégí­ti környezetben élhetnének a kórház föb­férgei, talán várni lehetne -néhány évig mrkezéssel. Igy nem. telől kfrbáz épületének az a szárnya, amely tes^Áala.m,ikor a bejárat volt, a legrettene­fék, a téébet mutatja- Alátámasztott ifolyo­toáj, téhos helyiségek, amelyek egy része ma tokatlan, másik részében betegeknek kellene meggyógyulni, ápolónői szobáik, ame­lyek egyes részeire lépni sem mernek, mert beszakadással fenyegetnek. Kórtermeik, ame­lyeknek sötétek az ablakai -és nincsenek ventillátoraik; folyosók, amelyeknek rosszak az ablakai, ninitísenék elzárva, rosszul fűthe­tők és ezeken keresztül v-iszik a nehéz betege­ket és -kelletne sétál nick a lábbadczó bete­geiknek. Ilyen válogatottabbnál válogatotta bh hibákból áll az egész kórház, amely közegész­ségellenes állapota -mellett is elégtelen, a je­lentkező betegek befogadására. A legjobb kariban lévő sebészeti osztálynak két kórter­mében is voltam, amelyekben 15—15 ágy és ,22—22 .beteg van. Ez annyit jelent: tizenöt ágynál többet ezekben a kórtermekben ak­ikor sem .lehet elbelyeiznii, ha a higiénia köve­telményeivel egyáltalán nem törődünk; -te­hát: az ágyak közé, a legszűkebb helyre is odaszorítunk egy szalmazsákot, vagy matra­cot ós ezen a helyen, ilyen környezetben, ilyen levegőben, ilyen fekvőhelyen megkez­dődik az esetleg nehéz operációt kiállt be­teg gyógyítása. ,A belgyógyászati osztályon az együk tizenöt ágyas kórteremben 19, egy tizennyolc ágyas kórteremben 22 beteget ta­láltam. A legtöbb szolba dobos és -miután az ember az egész kórház vógigtekintése után a szolgáik lakásába is ellátogatott, .legjobban szeretné magát fertőtlen üttetni. Egy vizit után, amelyet a kórház épületé,ben tett. A majd egy évtizedes előzmények után elegendőnek láttuk a kórházi állapotoknak ilyen vázlatos és rövid ismertetését. Aki vé­leményt akar mondani arról, hogy 'hozzájá­ruljon-e a város és mennyiben ennek a bi­zonyára inkább állami föladatnak a megol­dásához, az nézze meg a kórház mostani épületét. Akik pedig fényűzési beruházások­nál fontosabbnak tartják a kórház, a vízve­zeték és a csatornázás megépítését, azok hagyjanak föl irreális tervekkel és a problé­ma megoldásához olyan eszközöket keresse­nek, amelyek a kórház épitésére rendelke­zésre állnak és föl is használhatók. Juhász Gyula mellbelőtte magát. (Saját tudósítónktól.) Beesett, sárgásfe­hér arc, lecsukott, mozdulatlan szemek, — a szobában lélekbénitó csönd. Döbbenetes k-ép ez: a hányatott életű magyar költő ösz­szeroskadásának bánatos képe. Mintha az életörömek ama másik szomjas lantosát, Csokonait látnók tenger szenvedésének kö­zepette, amint egyik kezét Lilláért vérző szivére szorítva, a másikkal bucsut int az el­hagyott árkádiai ligeteknek . . . Juhász Qyula, az uj magyar Ura büsz­kesége, szívbeli jó barátunk, fekszik a hó­fehér ágyon s még nem tudjuk, fel fog-e ró­la valaha kelni? Még nem tudjuk, hogy a seb, melyet réveteg mozdulatu önnön kezé­vel ütött magán, mennyi véráldozattal éri be? Amint igy állunk az ágy lábánál s a visszatérő élet pirkadását lessük a holtfe­hér arcon, valami kétségbeejtő bizonyosság remeg a tudatunkban, mint messziről föl­hangzó, gyászosan bugó ének: igen, ennek igy kellett lennie, ez nem is történhetett más­ként. Mai világban, pénz és hitel, számítás és hamisság korszakában, nem lehet Patrar­ca sarujával járni be a világot. A költő, ki szerencsétlen csillagzat alatt született és ugy járt közöttünk, mint idegen csillagzat saját­ságos lelki berendezésű lakója, egy pillana­tig sem érezhette magát a többi emberhez hasonlónak s egész megjelenése, bolygása, fel-felsikoltó szomorúsága már magában hordta a bánatos végzet beteljesülésének minden előfeltételét. Micsoda hallatlan elszántság lobogott a Juhász Gyula szemében, amikor sebes folyá­sú, halk szavában elszabadultak és szárnyra keltek a lelke fantomjai! Egy megfoghatat­lan világ fogalomkörében élt örökké, mint aki a földi világ tárgyain keresztül lát me­rész sugaru tekintetével s vágyával a meta­fizikus lét nouirienonjait követi. Alakok él­tek körülötte, melyeket nem látott senki, csak ő. Odaadása és lelkesültsége határt nem ismert. Ezért kellett nagyot zuhannia, mikor az élettel való súrlódása fájó sebet ütött törékeny testén. Nem, nem lehet igy élni s a tragikus megoldásban csak másod­rendű szerepet játszhatott annak a kenyér­harcnak a kényszere, melyre Juhász Gyu­lát, a költőt, tanári foglalkozása szoritotta. Mégis, ha a rideg tények ilyen össze­állításán tul az élet igazságát keressük, Ju­hász Gyula egyéniségében egy tiszteletre­méltó, nagy értéket fogunk felfedezni: az el­vekhez, a legszebb ábrándokhoz való törhe­tetlen 'hűséget. Más az, hogy az ilyen hűség­nek megoldása csak tragikus lehet. Egész­ben véve az ő rendkivüli szépségekben bő­velkedő rajongása, halálos, nagy szerelme a költészethez, elfolyó, csöndes, lebilincse­lő melankóliája egy sziklaszilárd, ragyogó elefántcsontpalotához hasonlit, melynek bu­bája a végtelenségig rezonálni fog megértő lelkekben. Hányan vannak köztünk, kik ilyen szomorú dicsőségért áldozatul dobnák fia­tal életüket? Hányan, akik lemondanak a kézzel megfogható értékekről csak azért, 'hogy remegő karral szoríthassák magukhoz egyetlen, első és legnagyobb szerelmüket, fiatalságuk legszebb ábrándját, költői álom­látásuk elgondolt szemirámiszi kertjeit?... Nem tudom, hogy ünnepeljem-e, vagy sirassam Juhász Gyulát, magasztaljam-e a költőt, vagy szánjam az embert? ... Ha kontroverziának 'tűnnék is fel, mindkettőt szeretném leginkább. Szeretném befogni mellének vérző sebét egy hosszú, meleg ba­ráti öleléssel. Talán elpihen tőle testének fáj­dalma és fölébred szellemének rajongó életszeretete. Aki annyi csodát látott1 meg ott, ahol mi, szerény és közönséges halan­dók, csak szürke köznapiságot találunk, an­nak a halálos ágy nyugalma még vissza­adhatja tünedező életkedvét. Kivánjunk bé­kességet a költőnek és szelid álmot a halál­lal harcoló, törékeny testű kenyeres jó paj­tásunknak. (d) Juhász Gyula szerencsétlenségéről a kö­vetkező tudósításunk számol be: Csütörtökön délután négy órakor érke­zett a legelső hir a Délmagyarország szer­kesztőségébe Juhász Gyuláról, Makóról je­lentette telefonon Ligeti Béla ujságiró, hogy Juhász másfél nap óta nyomtalanul eltűnt Makóról. Szerdán délelőtt tiz óráig az álla­mi főgimnáziumban, ahol tanár volt, rende­sen elvégezte dolgát és aztán elhagyta az épületet. Ismerőseinek feltűnt, hogy délben nem jelent meg a kaszinóban, ahol étkezett, sőt délután sem lehetett sehol látni. Ligeti kezdett legelőször gyanakodni, mert este a vacsoránál sem találkozott a poétával. Gya­núja aztán tegnap délelőtt még jobban meg­erősödött, amikor kiadójától, Kovács An­taltól, akinél Juhász lakott, arról értesült, hogy Juhász éjjel sem volt odahaza és ágyát a szolga reggel érintetlenül találta. Ér­deklődött Madzsar Gusztávnál, a gimná­zium igazgatójánál, aki azt a fölvilágosítást adta Ligetinek, hogy Juhász minden előze-

Next

/
Thumbnails
Contents