Délmagyarország, 1914. február (3. évfolyam, 27-49. szám)

1914-02-01 / 27. szám

DJÉLMA.ŰYAS0BSZÁ6 1914. február 1. kritikát kihívja. oBtrány, melyet nem az támaszt, aki leleplezi és dorongolja, ha­nem az, aki elköveti. aaesKaiisgasiascaaMHBssaseBsaBoaaaasBnsaBsaMisaaiM Á választókerületek uj beosztása. — A ma benyújtott törvényjavaslat. — (Saját tudósítóimul.) Sándor János bel­ügyminiszter ma nyújtotta be a képviselő­házba a választókerületek számának és szék­helyeinek megállapításáról szóló törvényja­vaslatot, amely junkiumbaft van a választó­jogról szóló, a mult évben szentesitett tör­vénnyel, amennyiben ez a törvény a kerületi beosztás életbeléptetése után lép hatályba. A ma benyújtott törvényjavaslat a ma­gyar országgyűlés számára (a horvát kép­viselők csoportján üdvül) négy százharmincöt választókerületet állapiX meg, amely szám huszonkettővel nagyobb az eddiginél. A több­let különösen a városok s a gazdasági és kulturális fejlődés szempontjából előrehala­dottabb vidékek javára esik. A városi jellegii kerületek száma nyolcvanötről százötre emel­kedik s ez az emelkedés annál teljesebben ér­vényesül a fejlődő városok javára, mert mig a javaslat egyfeiül szaporítja a fejlődő vá­rosi élet csomópontjain a kerületeket, több olyan kis városnak eddigi képviselőküldési jogát szünteti meg, amelynek sem városi jel­lege, sem gazdasági, kulturális vagy nem­zetföntartó jelentősége nern olyan, bogy a külön képviseletet megokolttá tenné. De másfelől arról is gondoskodik a ja­vaslat, amikor Budapestnek csak huszonkét kerületet ad, noiha a javaslatban alkalmazott kulcs szerint a fővárosnak ennél több kerü­let jutna, hogy bár érvényre juttatja a fő­város nagy jelentőségét, ne szállítsa le túlsá­gosan a vidék politikai súlyát. S e tekintet­ben a belügyminiszter a javaslat megokölá­sában rámutat arra, hogy a vidékkel szem­ben annál kevésbé szabad méltánytalannak lenni, mert Budapest mai nagyságát, hatal­mas föllendülését nemcsak saját magának, hanem a vidéknek is köszönheti: onnan von­zotta magához, onnan szitta magába erejé­nek, népességének legnagyobb részét. A ja­vaslat tehát ezt a Budapestnek juttatott erő­többletet most politikai jogok alakjában részben visszaadja a vidéknek. Különben annál inkább lehet Budapest kerületeinek számát csak tizenhárommal szaporítani, mert a főváros lakosságának a sajtóban, népgyű­léseken és különféle szer vezet elében amúgy is több alkalma nyílik arra, hogy a köz­ügyek viteléhez hozzászóljon, mint a vidé­ken lakóknak. A törvényjavaslat a kerületek összes számán kivül csak azt határozza meg, hogy az egyes törvényhatóságokra hány választó­kerület jut s azok székhelye hol lesz. Rész­I leteibeii a kerületi beosztást a belügyminisz­! ter rendelettel fogja megállapítani s azt jö­vőben csak a törvényhozás módosíthatja. Ezt a törvényi fölhatalmazást, amelyet a belügyminiszter a javaslat szerint nyer, a megokolás azzal magyarázza, hogy a ikerü­letek beosztásánál annyiféle fontos szem­pontra, adatra és körülményre kelíl figye­lemmel lenni, hogy mindezeknek az adatok­nak fölkutatására és földolgozására egyál­talában mindezeknek a legapróbb részlete­kig szakszerű mérlegelést igénylő kérdések­nek tárgyilagos elbírálására olyan nagyobb számú tagból álló testületek, mint a minők a törvényhatósági bizottságok, nem alkalma­sak, vagy munkájuk beláthatatlan ideig tar­tana. A törvényhozás azonban azzal, hogy az egyes törvényhatóságokat megillető ke­rületek számát és székhelyét megállapítja, a kerületek részletes beosztásánál érvényesit­hető szempontoknak lényegesen prejudikál. A javaslat megalkotói csak az egyes te­rületek gazdasági és kulturális jelentőségét, szociális viszonyait, néhol mint méltányos­sági szempontot a történelmi fejlődést vették figyelembe s a belügyminiszter a javaslat n egokolásában kijelenti, hogy a részletes be­osztás elkészitésénéil is ugyanez a szempont lesz mértékadó. Arra is fog igyekezni a bel­ügyminiszter, hogy a választókerületek terü­letileg összefüggő egészét alkossanak. Ez ugyan a szavazás decentralizálása mellett kevésbé fontos, mint a múltban, de minden­esetre helyes arra. törekedni, hogy egyes vá­lasztókerületben minél inkább homogén ele­mek kerüljenek össze, lehetőleg olyanok, a kik részben eddig is együtt gyakoroltak vá­lasztói jogot. A kizárólagos városi érdek minél több külön városi kerület alakítását követelné meg, viszont jelentős közérdek az is, hogy a falusi községek ne maradjanak egészen el­szigetelve s hogy a nagyobb kulturális és gazdasági fejlettséggeL rendelkező városok vezető .hatását ne nélkülözzék egészen. A ja­vaslat megokolása kiemeli, hogy ebből a szempontból akkép haladunk a középúton, ha a törvénythatósági városok kerületeinek szá­mát jelentékenyen szaporítjuk, a nagyobb rendezett tanácsú városokat — tekintet nél­kül a státuszkvót — külön városi kerüle­tekké tesszük, vagy ilyenek ül megtartjuk, ki­vételesen ugyanazon vármegye területén fek­vő kisebb rendezett tanácsú városokat kü­lön városi területekké egyesitjük, végül ahol vegyes (városi, falusi) kerületeket alkotunk, lehetően ügyelünk arra, hogy a városhoz csak annyi falusi község csatoltassék, a mennyi a városi elem uralkodó helyzetét nem veszélyezteti. Az idegen ajkú állampolgárok által la­kott vidékeknek is az igazság mértékével mérve, miniden megkülönböztetés nélkül ad a javaslat annyi kerületet, amennyi az illető területet a gazdasági és kulturális fejlődés mértéke szerint megilleti. Az erdélyi részek­nek a javaslat aránylag több kerületet juttat, mint amennyi a javaslat kulcsa szerint es­nék azokra a törvényhatóságokra, de ezt — szemben a számtani müveletekből levezet­hető rideg következtetésekkel — Erdély tör­ténelmi múltja és mostani jelentősége egya­ránt megokolttá leszi. A választókerületek számának változását megmutatja a következő összeállítás. A záró­jelben levő szám azt mutatja, hogy eddig meny­nyi volt a választókerültek száma, a másik A fiuk most mogyorót'' hajigáltak iföl a fara, de a kövér madár tudomást se vett er­ről. — Hát jó, gyere le, — mondta az egyik — nem csókolunk meg. És most kisült, hogy miért mászott a lány a fára. Az ember, mikor még.fiu, addig szalad, nevet és kiabál és addig boncolja szét a zöld mogyorót, amig egyszerre csak min­den átmenet nélkül megcsókolja-a leányi. Vagy legalább is meg akarja -csókolni. Ha a leány erre elszalad, sőt fölmászik a fára, ez az ő védekezése. Ö szaladhatna haza is, a villába, de nem teszi. Ö a fára mászik, mert a jó Isten őt ugy rendezte be, hogy ne szaladjon meg a csók elől, hanem csak ne­hezebbé tegye a dolgot. De ezt csak a jó Isten tudta, a leány nem tudta, a fiuk se tud­ták. A lány a fára mászott, mert kedve volt hozzá. A fiuk pedig azt mondták, hogv szem­telen, ha a tára mászik egy rongyos csók e'ől s még jobban szerették' volna most már megcsókolni. Most tehát, mint vál'amií szomorít kis villamos áram, járt köztük ennek a csóknak a gondolata: föl a fára a földről, le á iáról a földre. — Hihi! — vigyorgott fenn a lány és ki­nevette a fiukat. Az egyik tizenhárom éves volt, a másik tizennégy. Vézna gyerekek voltak mind a ketten, nem nagyon szoktak fára mászni. A leány lekiáltott: — Gyertek föl a fára. Csönd. Nem feleltek. — Gyertek föl a fára — mondta hal­kabban a lány — és aki előbb jut föl ide hozzám, az megcsókolhat. — Esküdj — mondta az egyik. Es most megint csönd lett, mert a lány nem esküdött. A fiuk nem tudták volna megmagyarázni, hogy miért, de érezték, hogy ez a kis csönd1 többet ér, mint az es­küvés. — Indulás egyszerre, — mondta a lány -r- én majd hármat olvasok. Nevetett, most már egy kicsit ijedten, szinte komolyan és ezt mondta lassan, na­gyon fontoskodva: — Egy, kettő. Aztán csendesen, talán ez volt életében az első érzéki hangzású szó, hozzátette: — Három. A fiuk elkezdtek niászni. A kisebbik volt előnyben, Nem hangzott egy árva szó sem. Nyögtek, kínlódtak a vastag fatör­zsön, szuszogtak nagyokat, de nem szóltak. A lánynak megmeredt egy kis mosolygás az arcán, amely elkomolyodott, ö is csendes volt, némán nézte a kínlódást, amely ő érette történik és nem tudta, ki lesz az. aki meg fogja csókolni. Már az alsó ágakhoz -értek. Ügyetlenül másztak, meg-megcsusztak, tör­ték az ágakat és a levelekbe markoltak. — Hopp! — mondta a nagyobbik és le­nézett. Alatta jött a kiesi. Most megfogott egy ágat, de ez eltörött. Egy másik ág után ka­pott, de megcsúszott, egv pillanatig a ke­zével fogta az ágat, igy lógott a levegőben, aztán a súlya húzta lefelé, az ág nem volt elég erős, lassan lehajolt, lassan eltörött és a fiu leesett a földre. A leány megijedt fönn és az ujját a szá­jába kapta. A nagyobbik fiu lekiáltott: — Oszi! A kicsi a földön feküdt és nem felelt. — Oszkár! — kiáltott a nagyobbik me­gint s erre felült a földön a kis fru. Fáj­dalmasan nézett a fára, föl akart kelni, de nem tudott. A mogyoróbokrok közt megje­lent egy asszony. — Mi az? — kiáltott feléjük. — Az Oszkár leesett, — mondta a lomb között a nagyobbik fiu, de nem- jött le. A leány fenn ült, összehúzta magát, elbujt, néma volt, nem is pisszent. Az asszony oda­ment a kis fiúhoz, fölemelte és bevitte a vil­lába. Az anyja volt. A fán mozdulatlanul ült a lánv és né­mán állott a fiu. A villa felöl sirás hallat­szott. A kisebbik fiu sirt. Mind a ketten fi­gyeltek, ijedten. Csönd volt. Most lassan, komolyan lejött a fiu a fáról. Óvatosan kereste a vastagabb ágakat s a legalsóról vigyázva ugrott a földre. Mi­<3f s4r Telefon 1203. sz. mm lift tártteü rUMum Is Dús választék kész díván, ottomán, matracok, garnitúrák stb. — Javítások jótállással szaksze­:: rflen és olcsón eszközöltetnek. :: S5 JkE» OCr, kárpitos-tízlet ;; Kossut Lajos-sugárut 6. szám* :l®2 • • fJ

Next

/
Thumbnails
Contents