Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-06 / 4. szám

1914. január 9. DÉLMAGYARORSZAG Berlini ajánlat szegedi középitkezésekre. — Tizenkilenc milliós építkezés. — Mit épit a város az uj évben ? — (Saját tudósítónktól.) Érdekes ajánlattal •foglalkozott a városi tanács hétfőn délelőtt tartott ülésében. A berlin Westfalische BauIndustrie Aktien-Gesellsdhaft ajánlatot tett a városnak, hogy az összes városi középitkezéseket hajlandó végrehajtani, megépiti a csatornahálózatot, a vízvezetéket, mindent, a mit a városfejlesztés programja felölel. Arra is vállalkozik, hogy a terveket a részvénytársaság emberei készítsék el, ha azonban a város ezt nem akarná, akkor a mérnökség tervei alapján is kész foganatosítani a milliós építkezéseket. Jelzi az ajánlat, Ihogy a társaság csupán hatósági építkezésekkel foglalkozik s erre a célra óriási tőkék állanak rendelkezésére. Az ajánlat szerint a szerződést a társasággal amortizációs alapon kötné meg a város. 'Ezután a következő négy kérdésre kér sürgős választ a részvénytársaság: 1. Milyen épületekre lenne a városnak szüksége és mikor? 2. Körülbelül mily építési összegeket képviselnének a szükséges középltmények? 3. Hány évre s mily törlesztési módozatokat proponálhat a város? 4. Mennyi a város vagyona, vagy egyébként mily fedezetekkel rendelkezik a város? Ha a tanács — írják végül — esetleg még egyéb módozatokról is fölvilágosítást Igényelne, a legnagyobb készséggel állnak rendelkezésére, esetleg a személyes tárgyalás fölvétele céljából szívesen küldenének megbízottat a saját költségükre. Balogh Károly pénzügyi tanácsos terjesztette elő a tanácsülésen a berlini társaság ajánlatát. A tanács azon az állásponton volt, hogy a városi középitkezéseket csakis nyilvános versenytárgyalás útján lehet kiadni annak, aki a legelőnyösebb ajánlatot teszi. Ilyen értelemben válaszol a tanács a berfini társaságnak és fölsorolja azokat a terveket, amiket 1914-ben kellene tető alá juttatni, továbbá amik a legközelebbi jövőben valósitandók meg. A tanács válasza a következő: vőben a következő közmüvek és intézmények létesítése: 1. uj kórház építése 4.500,000, 2. a város végleges csatornái zása 7.000,000, 3. második városháza építése 1.500,000, 4. uj elemi iskolák épitése 900,000, 5. belvárosi plébánia épitése 300,000, 8. rókusi plébánia, rendőrség és orvoslak 380,000 korona értékben. Ezen építkezéseket beruházási kölcsönből óhajtanánk végrehajtani, amelyet 50 évi törlesztésre vennénk föl. Szeged városának leltári vagyona 70 millió korona, amelyben szerepel 70,000 katasztrális hold főid 7 millió korona leltári éétékkel, mert a törvény alapján csak ily értékben vehető föl, a valóság pedig az, ihogy ezen földek legkevesebb 70 millió korona értékben eladhatók volnának. A fölveendő kölcsön biztosítására szolgálna a város összes vagyona, a törlesztési részletek az évi költségvetésben biztosíttatnának. Ezekben válaszol a tanács a berlini részvénytársaságnak. Arról tehát szerinte szó sem lehet, hogy a milliós épitkezéseket egyszerűen kiadják a részvénytársaságnak. A tanács levele mégis azt jelenti, pályázzon a részvénytársaság és ha az ajánlata a legelőnyösebb lesz, akkor esetleg lehet beszélni arról, hogy a berlini részvénytársaság végezze a sok milliós épitkezéseket. Solymosi Elekről. Hozzánk intézett soraikra tisztelettel értesitjük, Ihogy városunk által létesítendő középületek és közmüvek, a törvényeink és szabályainkban megengedett módon építhetők, ezek szerint a városi építkezések versenytárgyalás utján a legelőnyösebb ajánlattevő által végeztetnek. Egy általános, kivitelre váró épitési programmal ez idő szerint nem foglalkozunk, hanem a lehetőség és a szükség mértékéhez képest akarjuk városunk összes Ultézményeit és közmiiveit fejlesztem vagy ujakat építeni. Az 1914. évben építendő lenne: 1. a honvédtüzérlaktanya 2.200,000, 2. a vásárcsarnok 1.500,000 korona költséggel. Kívánatos lenne még a legközelebbi jö (Saját tudósítónktól.) Kedden délután temetik e! Solymosi Eleket, a Népszinház elhunyt művészét a Rókus-kórház halottas házából. A temetésen megjelenik Bpest egész művész-világa. A temetés Solymosi kívánsága szerint folyik le. A gyászszertartást Haypál Benő budai református lelkész végzi. Solymosi Sándor fölkérésére, aki szomoru gondossággal ügyelt arra, hogy minden az apjának utolsó kívánsága szerint történjék. A Népszinház előtt megáll a gyászmenet és Szirmai Imre az elhunyt koporsója fölött \ gyászbeszédet tart a pályatársak nevében. 1 A temetést az Országos Szinész-Egyesület 1 rendezi és Solymosi Eleket a főváros által adományozott díszsírhelyen, a Kerepesi temetőben helyezik örök nyugalomra. Rákosi Jenő kedves megemlékezést közöl Solymosi Elekről, halála alkalmából. Az i értékes irást itt adjuk: :A régi Népszinház egyik oszlopos tagja, aki végigszolgálta ezt az intézetet megnyitása napjától kezdve, ma meghalt a Rókuskórház egyik udvari szobájában, ahol vagy ötödmagával feküdt. Ez a végső stációja is olyan volt, hogy szinte képe lett kicsiben az ő csapongó, nyugtalan szellemének. Jelentkezett a kórházban karácsony estéjén, fölvették a 33-as terembe, ahol'vagy hú szan feküdtek. Mikor másodszor jártam nála, már a huszonhármas teremben feküdt ugyananynyiad magával. Tegnap voltam harmadszor ott s már az udvari szobában volt. Suttogva mondta: ez a legjobb szóiba. Kevesen is vagyunk benne és amúgy is csendesebb a többinél. És megint szólt suttogva: a lábamat nem érzem, az jól van; lázam sincsen; de valami csuk 1 ásom van, azt nem birom ki; abba bele fogok halni. És kis vártatva újra suttogott: Az egyik nyugdijam már esedékes; ha 15-ikéig élek, megérem a másikat is. Abból kifizetem a könyvemet. A fiamnak, aki szegedi színész, küldök kétszázat; ennyit el tud adni; magamnak hozatok százat; magának, lelkem direktorom, küldetek kétszázat. Adják el, egyebet nem tudok a fiamnak adni. Ezzel fáradtan rám meresztette a szemét (jaj, hová lett belőle a néhai 'kémikus groteszk jókedve!) Kezet csókolt és én eljöttem tőle. Mert Solymosi Eltek, akinek mint színésznek óriás skálája volt, ilyen csapongó, ' nyughatatlan ember volt. Hivatásos művész volt, de gyakran azt a gondolatot keltette az emberben, mintha legkisebb gondja is nagyobb volna a színpadnál. Néhai Egyiid, a Népszinház jellemszinésze egy óráig festette magát aprólékos gonddal egy-egy szerepre. Sólymosának* jóformán alig volt festékes ládája. Bemártotta az ujját az egyik szomszédja, aztán másik szomszédja festékébe és egy vonás ide, egy oda az arcára és kész volt a maszkja. A jelmezeit se sokba vette, hamar ki volt elégíthető. Igen sokszor látta őt az ember erős töprengésben. De nem a szerepén törte a fejét. Egyszer orfeumot alapított, egyszer szinósziskolát, majd Debi-eeenben szónok-iskolát, melyről elismerő bizonyítványokat kapott református papoktól, akik mint prédikápott l üiv/miaiuo —, torok érdeklődtek módszere iránt. Egyaz T román testvériség! politikai akciót kezdett, egyszer a horvátokat akarta a művészet utján szorosabban hozzánk csatolni (ez egyik nagy anyagi balsikere lett szegénynek); a mellett természetesen játszott nap-nap után, meg nem csökkent népszerűséggel. És milyen skálája volt! A groteszk komikustól a jellemszmészig, sőt a társalgó színészig, a burleszktől az operetthős-szerepig. A kornevillei harangok-han a szerelmes Henry-t százszornál többször énekelte és a híres keringőt (Bejártam kétszer a. világot) ugyan annyiszor kellett megismételnie. Hogy ez nem kicsi dolcg és dicsőség volt, kitűnik abból, hogy közben egyszer jótékony célra Odry iLehel, Solymosi után pedig Vidor Pál énekelte, Odry gyönyörű hangjára még mindenki emlékszik; Vidornak pedig oly szivhez szóló meleg baritonja volt, melyhez szintén kevés foghatót hallottunk a színpadjainkon. És sem Odryval, sem Vidorral nem ismételtette meg a közönség a népszerű keringő*, melyet Solymosi tói mindenkor kétszer kívánt hallani. Most, nyughatatlan csapougásának koronájául, mikor már szerény nyugdíjas kenyerét ette, versirtásra és emlékei megirására adta magát. Itt-ott megjelent versei és emlékeinek töredékei fognak megjelenni a könyvében, amelynek gondjai nyugtalanították szegényt halálos ágyán. Szükséges-e, hogy a közönség pártfogásába ajánljuk — prae~rnte cadavere — a néhai komikus művész ez irodalmi hagyatékát? Természetesen, nem remekművek s mikor föl-fölkeresett egy-egy uj versével, én súlyos kritikát gyakoroltam különben nem ritkán elmés, gyakran jóizü verses kbérletein. Most, hogy levágták a féllábát, mikor vigasztalni próbáltam, mosolyogva mondotta: Lássa, lássa, ez a wemiezis, most már nemcsak a versem jár, de magam is — jambusban járok. Pár év óta nyugdíjban volt, iskolájának, irodalmi kísérleteinek élt, följárt az Otthonba beszélgetni. Egyszer egy kis szélütés érte, amely beszédét nehézkessé tette. A fél lábát hangversenye Wlhelrnns Tyenry ^ operaénekesnő, a berlini udvari opera tagja jfjfF zongoraművész közreműködésével 1914. évi január hó 13-án, este fél 9 órakor, a „Tisza"-szálloda nagytermében. Jegyek válthatók VÁRNAY L. hangverseny-irodáiéban Szegeden, Kárász-utca 9. - -. - • Telefonszám: 81