Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-27 / 22. szám

r 25. egyénik ában. tartozik atlau, az ilmatlau, • ;' • • tó i fogyathíamkiép>mű szólama kőzra tálnál), L szolgáló özség uo51 montcfehncutói •re, kínok H3. éviben zségekiben rét liitclo* inek liailr telimében ivét és l.aaulasztá-a a értelmé l,í három-, elő pénziz alatt az ,a és a díj óiber 1-jrá nue vált" e. 4. i-öa • első beje köteles, ik álland<» 1 megróva a köisség: őtt szemé ugyanét l mi elírni•írság élleitni. hó. izgatóság. au Szerkesztőség Kárász-ntca 9. Telefoa-szám: 305. ram*, ii M mi — ••nm ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24-— félévre . . K 12negyedévre K 6'— egyhónapra K 2!•— Egyes esám fera í» UMr. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K 14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Egyes keísü ára 19 bílér. Kiadóhivatal Kiráaz-atea % Telefon-S2áaa i SSS. Szeged, 1914. I!l. évfolyam 22. szám Kedd, január 27. Közművelődésünk fejlődése. A népeik élete akkor egészséges és az állami élet akkor biztos, ha nagy nemzeti ideálok lelkesítik az embereket, amelyek az emberek sajátságos elégületlenségét a fennálló renddel a jövőre irányozzák és ezáltal a fokozatos haladást biztosítják. A mindinkább szélesebb alapokra kerülő állami és társadalmi élet eszményei között a legnépszerűbb és legtermészetesebb ideál az, amely az embertömegek szellemi, erkölcsi és esztétikai nevelését egyetemessé és általánossá akarja tenni. Különös niagy átalakító hatással van az egész társadalomra a műveltség és a tudomány, mert a vagyon mellett a műveltség az, amely az embereket az úgynevezett felső és alsó társadalmi osztályokra szétválasztja és kétségtelen, bár kevéssé szökik szembe, hogy a műveltség milliomosai ép olyan veszélyesek lehetnek a társadalmi rend egészséges fejlődésére, mint a tulnagy vagyon birtokosai. A művelődési mozgalmak között, a melyek az utolsó évtizedben Európaszierte elterjedtek, a legjelentősebb az a törekvés, hogy a tudomány eredményeinek népszerűsítésén tul miaga a tudás terjesztése, az elismert igazságok tanulmánya szolgálatba álljon, a nemzeti élet szorosabb egységének és elősegitse nyugodt, háboritlan kialakítását. A néplélek .minden időben mint egy ösztönszerűleg kereste a széthúzó egyéni törekvések közepette az összekötő kapcsokat. Régibb időben a vallásos eszmék voltak nagy keltő hatással a nemzeti érzületre; majd az irodalom, költészet és művészet kerültek bensőbb kapcsolatba a néplélek termékeivel: a monda, a népköltés és a háziipar elemeivel is nyerték nagy jelentőséget a nemzeti lét harcában. Tagadhatatlan azonban, hogy a vallás, bár őszinte alázat és ájtatos buzgóság nagyobb közösségekben is nyulvánulhat, mégis inkább az egyes lélek boldogulásált és üdvözlését veszi célba és azért a vallást a társadalmi és állami rend alapjául és nem céljául kell kitűzni, mert egyetemes jellege, mint összekötő kapocs, az időn folyamán elhalványult; költészet és művészet pedig, amennyiben remebeik főleg alkotóik egyéniségének kifejezői, számot tartanak a rokon egyéni érzület visszhangjára, de csak válságosabb, vagy ünnepiesebb helyzetekben válhatnak az egész népet lelkesítő szózattá és csekély befő-1, lyással vannák a szociális erőviszonyokra. Egyedül a tudomány egyetemesebb érvényű, értelmes bizonyitáson alapuló eredményeitől várhatni, hogy oly egyesítő meg győződésnek legyenek alapjai, aminő nélkül a rendekre, osztályokra tagolt társadalom egységes nemzeti életet nem folytathat. Ez az alapja tehát annak a törekvésnek, mely elég jellemzően Angliából indult ki, a modern államéletnek ős hazájából, hogy bevigye az elméleti tanulmány szeretetét és a tudás felvilágosítását a nép minden rétegébe és a tudomány, meg a műveltség iránti szeretetét és becsülését a nép minden rétegében állandóan ébren tartsa. Nálunk a Szabad Lyceum szervezése indította meg a mozgalmat és elsősorban a középosztály köreire kivánthatni. Majd inkább idegen példákon igazodva, folytatódott a mozgalom a Szabad Lyceum munkásságában és legújabb ily hajtása, a Népakadiémia néven, kiválóan az alsóbb rétegeket törekszik bevonni az olynemü tanulmányba, mely nemcsak a közelfekvö hasznosságot, hanem a szellemi közösség ápolását, a művelődés áldásaiban való tudatos részvételt tekinti céljának. Kétségtelen, hogy a szabad intézmények mind e három ági és fokú munkásságára szüksége van — a szorosabb szervezetüeken kívül — a közművelődésnek. Az alsóbb néposztályok rászorulnak — az iskolai tanításon tul — szü'kkörü tapasztalataik bővítésére. Föl kell előttük tárni legalább is hazánk természetes viszonyainak kevésbé ismert tényeit, nemzeti történelmünknek, irodalmunknak és nmivéAz Örökség. Irta: Erwin Weill. Kétszer kopogtak már az ajtón, de Se'hwarzenstein Leó gróf csak nem ébredt föl mély álmából. A tisztiszolga erre megunva a hiábavaló 'kopogtatást, óvatosan benyitott s a mélyen horkoló főhadnagy ágyára helyezett egy most érkezett, frissen leragasztott telegrammot; azután lábujjhegyen távozott. A fiatal tiszt fölébredt. Szeme az előtte levő telegrammon akadt meg. Álmosan nyúlt utána s kimeresztett szemekkel olvasta el a Pár szót: „Feltétlenül jöjj el hozzáírni Várlak biztosan. Ernő". Annikor Scbwarzenstein főhadnagy elolvasta a táviratot, hangos'an fölkacagott. Nem tudta megérteni; hogy voltaképen mit is akarhat tőle az öcscse, aki egy rejtett vidéki garnizónban egyedül a kártyázásnak él és semmi másnak. Éveik óta nem látták egymást, nem is törődtek egymással. Szüleik elhalálozása után még hidegebb lett ez a viszony. Az egész viszonyosság nem állott másból, mint egy karácsonyesti üdvözlésből. Ilyenkor megjelent Leónál Ernő egy tiszttársa, aki öesesének karácsonyi üdvözletét tolmácsolta s évről-évre ígérgette: „Nemsokára kapitány lesz az öcséd". S hogy Ernő még mindig a legöregebb főhadnagy maradt a hadseregben, azt a sematizmusból tudta meg Leó. Ebben állott minden érintkezésük s minden kölcsönös érdeklődésűik. Már gyermekkorukban sem szerették egymást pagy különbözőségüknél iogva. Leó volt a csinosabb és életrevalóbb, el is kényeztették a szülők, mig a mindig mogorva, hirtelen haragú Ernővel alig törődött valaki. S most e váratlan ihivó távirat . . . Leó ismét keserűen nevetett 'föl: „Ugylátszik pénzt alkar!" — gondolta magában. — „Megint vesztett a kártyán s most nem: talál uzsorást, aki kölcsönözzön . . . Csalódni fog." Gróit Schwarzienstein csöngetett, a szolga bejött, majd a főhadnagy meghagyása szerint előhozott egy civilruhát. A vonat egész napon át vitte a távoli keleti garnizon felé. A sok tovatűnő távíróoszlop, a valamivel kevesebb állomás, a falvak, a földek, a hegyek meglehetősen untatták a szórakozásokhoz szokott fiatal tisztet. Annál irtkább örült, amikor végre elérte azt a kis várost, a'hol öcscse állomásozott. A csúnya, piszkos kis állomás körűi sok maszatos gyerek játszadozott. Leó szimbolikus szirtben látta ezt a piszkos egyszerűséget. Bizonyára ez várja őt az öcscse lakásán is . . . Rossz sejtéssel vetette magát egy rozoga fiakkerbe s behajtatott a sáros városba. Útközben egy férfihang kiáltott utána: „Szervusz Leó!" — Egy ismerőse volt. A kölcsönös üdvözlések után csak annyit mondott még neki a szánalmas külsejű ismerős katonatiszt: „Ugyebár az öcsédhez jössz? Kérlek már két napja beteget jelentett az ezrednél. Még csak látogatókat sem fogad. Az ördög tudja, mi van vele ... Na szervusz!" Egy jóképű huszárlegén v útbaigazításával nagynehezen eljutott Ernő lakásáig. Se kert, se virágolk nem vették körül azt. A WaldbauerKerpely 14ii ii limm, hörösz-üícp 9.:-: Telefonszám 11