Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-24 / 20. szám

X Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefoss-száítt: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12 negyedévre K fr— egy hónapra K t— Egyes nzim ira 16 8H4r. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — iélévre . . K14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Egyes sxáa ira I« BBér. Kladékivatal KAcáax-atea A TeScfon-szthn: 985. Szeged, 19 4. III. évfolyam 20. számt Szombat január 24 ellenzék vezérkara, valamint az ellenzéki képviselők legnagyobb része is. A Tisza— Désy-ügyet'tárgyalták valamennyien és arról vitáztak, hogy lovagias útra terelődjék-e a kérdés, vagy pedig az ülésteremben szerezzenek-e elégtételt Désy Zoltánnak. Maga Désy nem volt bent a Házban, mert betegen fekszik, de amint hire jár, máris provokáltatta a miniszterelnököt, tegnapi kijelentéseért. Végül is az ellenzék ugy határozott, hogy nyilt ülésen teszi szóvá az ügyet. i , , És nyilt ülésen tették szóvá ezt az affért. Persze botrányos jelenetekikel kezdődött és olyan viharban folytatódott, a milyet még a magyar képviselőházban is., a 'legnagyobb ritkaság hallani. .Provokáló, sértő, becsületet és tisztességet érintő közbeszólások és orditozások hangzottak, percekig, egyfolytában. Normális .rendről beszélni lehetetlenség volna. Az ellenzéki képviselők közül többen elhagyták helyüket, majd a munkapártiak közül is. S ékkor, a legádázabb viharban fölállott Anárássy Gyula gróf, hogy beszéljen. Meg 'kell jegyezni, hogy ,a többség 'Andrássyt mindig tisztelettel hallgatta meg és soha nem viselkedett vele szemben ellenséges indulattal. Ma megtörtént, hogy amikor az elnök föltette a szokásos kérdést, vájjon meghallgatja-e Andrássy grófot, a viharban a Ház többsége természetszerűen nem-mel szavazott, igy a Ház nem adván jogot Andrássynak a hozzászóláshoz, az elnök se adhatta meg. Óriási vihar tört kl erre. Ilyen pillanatokat alig-alig rendezték a mult évben is. S nem várt jelenet következett. Ugyanis Andrássy újra föláll, a kezével int, mire az egész ellenzéken csönd támad. Andrássy hátrafordul és ezeket mondja: — Kérlek benneteket, barátaim, sembi gorombáskodást, semmi személyeskedést. Lelkiismeretes és hazafias kötelességünket teljesítjük, megállunk a helyünkön, amig lehet, de abban a nagy ügyben, melyet képviselünk, nem viszünk bele semmi olcsó személyeskedést. Mit mondjunk még e helyen a mai ülésről? Megtörtént, amit nem vártak, a mire még csak gondolni se lehetett: Andrássy később se tágított és dacára a szömegvonásnaik, beszélni kezdett, .— ugy, hogy Andrássy Gyula grófot a palotaörök szintén kivezették. Munkapárti körökben tisztában vannak azzal, hogy az ellenzék a mai zajos jeleneteket rendszeresen előkészítette és a palotaőrség beavatkozását egyenesen provokálta. Andrássy Gyula gróf valósággal ; kierőszakolta a saját kivezettetését. Ha ; valakinek az iránt még kétsége lett volna, vájjon az ellenzék tényleg a saját erőszakos eltávolítására dolgozott-e, ugy minden kétségét eloszlatta Apponyi Albert gróf utolsó nyilatkozata, melyben a maFéktelen harc. Ma váratlan jés egyelőre kiszámíthatatlan jelentőségű fordulat történt az ellenzéknek a sajtójavaslattal kapcsolatos állásfoglalásában 'és e percben ugy fest a helyzet, ihogy a javastat részletes tárgyalása, — amelyre oly nagy erővel készülődött az ellenzék — vagy teljesen felmarad, de legalább is igen kicsi méretűvé zsugorodik. Az sem lehetetlen, hogy a Ház meglepetésekben oly gazdag története ujabb, izgalmas fejezethez ért, melynek kiinduló pontja Tisza István gróf tegnap mondott beszédének az a része, amely Désy Zoltán szereplésével foglalkozott. Tudvalevő, hogy a miniszterelnök tegnap Andrássy Gyula gróf beszédére adott válaszában egyebek között ezt á kijelentést fs tette: — A zaliatnai házaik kérdésének íölkavarása pedig olyan- szégyenteljes felsüléssel végződött, hogy bocsánatot (kérek, fia én- valakivel íszemben oly megbélyegző vádat emelek és az-t nem tud'oim bizonyítani, elbújok a becsületes emberek szeme elől. Ez a kijelentés már a tegnapi ülésen is óriási vihart okozott és az ülésről az ellenzék azzal az elhatározó szándékkal távozott, hogy Désy Zoltánnak okvetetlenül elégtételt szerez. Ehez képest ma reggel már tiz óra előtt bent volt -a Házban az A csavargó. Irta: Octave Mirbeau. Egy este Jean, a csavargó elhatározta, hogy nem megy haza. Haza! ... Ez alatt a Place d'Anvers egy lóeáját kell- érteni, melyet már egy hónap óta használt éjjeli szállásul. Jó kis szállás volt, föléje gesztenyefaloirnlb 'borult menyezetként. Ebben a pillanatban. a Bo'ulevardon volt a Vaudevitle-szinház közelében., ahol a rrjind jobban növekedő konkurrencia, azonkívül az ő különös élihetetlensége és balszerencséje ezt a rossz estét hozta meg a számára. Kapott ugyan két fillért, csakhogy külföldit. — Két nyomorult fillért adott nekem, a szegény ördögnek ... a milliomos! Ez csak keserves dolog! Megvillant képzeletében az az elegáns ur, fehér nyakkendőjével, vakító ingplasztroniával, aranyfoganytus botjával. És erre vonogatta a vállát, valóban miin-den gyűlölködés nélkül. A legkellemetlenebb az volt rá nézve, hogy olyan messzi volt ,az a lóca. És ő nagy bágyadtságot érzett. De mégis ragaszkodott ahhoz az „ottihon"-hoz. Végre is megszokta már s a rendőrök ott ismerték és sajnálták. — Az ördögbe! — dünnyögte — ez ugyan rossz nap volt. Rosszul megy az üzlet, bizony rosszul. Nékivágott az útnak abban a reményben,, hogy majd csak talál .valami emberséges urat, vagy nagylelkű korhelyt, aki ad két fillért, két igazi fillért, amin- másnap kenyeret vehet. — Két fillér ... két igazi fillér ... Istenem, ez csak nem sok! — mormolta, amint lassan, egészen lassan lépkedett. Mert nemcsak fáradt volt, de a köszvény is bántotta, aznap különösen. Amint igy vagy egy negyedórahosszat haladt, minden reményét föladva, hirtelen puha holmit érzett a lába alatt. Először azt hitte, hogy rongydarab, majd azt gondolta, hogy hátha mégis valami jó ennivaló . . . Ki tudja? A véletlenség ugyan nem pártolja valami nagyon a szegényeket s nem igen csinál nekik kellemes meglepetéseket ... De eszébe jutott, hogy egy este a Blanche-utcálbam egy ürüecmbot talált, egészen fris-s, csudálatos, szép nagy ürücombot, amely valószínűleg bus-szá!litó kocsiról potyogott le . . . Amit most a lába alatt érzett, az bizonyára nem volt iiriicomb, de lehetett talán egy gerincdárab. — -Hitemre! — mondotta magáiban — mindenesetre meg kell néznem. És leihajolt, hogy felvegye azt a holmit. — Ej! — mondotta, amikor hozzáért — ez nem ennivaló. Csalódtam ... Az -utca néptelen volt . . . Egyetlen rendőr se járkált . . . Odament egy lámpáshoz. — Nem! Ez mégis sok! — kiáltott föl hangosan. Tárca volt, fekete bőrből, ezüstös sarkokkal. Kinyitotta. Az egyik rekeszben egy Waldbauer Kerpely m nips lumue február IHH 1118 TTÍR I „ÍÍSHI" —W. •