Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-21 / 17. szám

Szerkesztőség Kérész-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1314. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12negyedévre K 6#— egy hónapra K 2Egyes szét* éra 10 Sflir. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — félévre . . K14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2*48 Egyes szén éra 19 fillér. M.w.^.Hiil,. .1 l . .J1 JL--. ,n ii,,,.,..n a Kiadóhivatal Kérész-utca 8. Telefon-szám: 3855. ül. évfolyam 17. szám Szerda, január 21 Játék a kulturával. A kinetafon berregése ezúttal a jó mozisokat hozza lázba. Megismétlődnek a minapi heccek és hallani fogunk majd kevéssé elmés hatósági határozatokat arról, hogy kinék mit szabad játszania, mire hivatott a színház és mire a mozgófényképek csarnoka? Az olvasó a legtermészetesebbnek fogja találni, ha a Délmagyarország eddigi álláspontjához hiven, az adott esetben a színháznak sietünk védelmére és azt akarjuk bebizonyítani a közönségnek, hogy igenis, a színháznak joga van a kinetofonhoz, igenis, az a vállalat mutassa be a legújabb találmány csodáját, mely az első előadás magánjogi föltételeit elsőnek szerezte meg. A szabad üzleti verseny szempontjából kell megítélni ezeket a dölgökot. Kifogásoltuk, mikor a szinház akadályokat támasztott a kinema-szkeccs előadásával szemben, mert az, hogy ,a mozgófényképszinház üresen maradjon és a közönség kénytelen legyen a városi színházba tódulni, az nem kulturális érdek, hanem tisztán és egyszerűen kenyéririgység volt, semmi más. Ugyancsák ez a szempont vezeti ma a mozgófényképeseket, mikor a színházi mutatványos előadást akarják betiltatni 'azon a cimen, hogy mozgófényképek előadására egyedül nekik van jogosultságuk, mert csak ők 'vannak kellően fölfegyverkezve a tűzveszély eülen. Mit fáj az a mozgófényk'épeseknek, hogy a szinház leég-e, vagy sem? Biztosan annak örülnének inkább, ha leégne. Ennélfogva hipokrita aggódás az, amit ők a szinház tűzbiztonsága miatt éreznek. De az eseményeknek mai helyzete azt is igazolta, hogy a szinház kulturális hivatottságának meséje nem egyéb mumusnál, amit tetszés szerint elő lehet rángatni akkor, amikor szükség van rá. Hiszen már a Ny árai-féle kinema-szkeccs idejében megesett, hogy Almássy Endre szívesen előadta volna színházában azt a mutatványt, amit egy más helyiségben a kulturális érdek sérelmének ürügye alatt betiltatnia sikerült. A kinetofon sem egyéb, mint egyszerű mutatvány; ,de mivel bemutatási jogát a .szinház szerezte meg, ennélfogva egyszerre polgárjogot nyert a legmagasabb művészetek palotájában való szereplésre. A szinház logikáját tehát igy lehetne jellemezni: művészet ;az, amit én produkálok, ami nekem hoz anyagi hasznot, ellenben veszedelmes antikulturális jelenség minden más törekvés, mely az ,én közönségemet, ,az én bevétellemet, az én üzleti tiszta nyereségemet elvonja és másnak a ,W e r t h eirn-s zekrényét tötlti meg aranyakkal. Akit még az ilyen kézenfekvő, egyszerű és világos példák sem győznek .meg arról, hogy mai napság nem lehet egy intézményt a kulturális hivatás bázisára épiteni és azon ientartani, egy olyan intézményt, melynek a virágzása a közönség által beléje hordott ezüstkoronák és rézgarasok számszerű mennyiségétől függ: az nincs (tisztában az élet fogalmainak és értőkeinek koronkint való eltolódásával. A régi szép frázisok és rögeszmék még élnek egy diarabig, meg is tévesztik a felületes szemlélőt, de érvényesülni, igazsághoz jutni nem tudnak: rájuk cáfol az élet és meghazudtolja őket a valóság. A színháznak joga van a kinetofon bemutatásához, mint ahogyan joga van minden egyes embernek és intézménynek ahhoz, hogy a mai kultura elemeit akár filantropikus lelkesedésből, akár a ,maga anyagi előnyének hangsúlyozásával, népszerűsítse és a tömegék felé nyújtsa., < * Az ősi puszták bölénye helyet kér a kulturpalotábain, ha mindjárt a W. C. által elfoglalt helyet is, mert az már igazán nem járja, hogy mindenféle teremtett állatra gondoltak ennek a cifra kalitkának az építése alkalmával, csak épen a bölényre nem! Meg arra, aki az egész palotát kitervezte és aki kitömött állapotban odavaló természetrajzi tár legelőkelőbb agancsosai közé. Ha jól tudunk számítani, tizennyolc Három figyelmeztetés. Irta: Schnitzler Artúr. A reggel ködében, az ég kékségétől körül sugározva, ment az ifjú a hegyek felé és ugy érezte, hogy vidám szive a világ minden ütőerével egy ütemre ver. Veszélytelenül és szabadon vitte őt az útja a nyiit mezőn sok órán keresztül, mig egyszerre csak egy erdő bejáratánál körötte, egyszerre közel és távol, megfoghatatlanul egy hang csendült meg: ! — Ne menj az erdőn keresztül, ifjú, mert gyilkolni fogsz. Megdöbbenve állt meg az ifja. körültekintett s minthogy sehol se völt élőlény, azt hitte, hogy szellem beszélt hozzá. Merészsége azonban tiltakozott az ellen, hogy ily sötét hívásnak engedelmeskedjék s járását alig lassítva, habozás nélkül ment előre, de feszült érzékekkel, hogy az ismeretlen ellenséget idejekorán észrevegye, aki csak az imént figyelmeztette. Senkivel se találkozott, semmi gyanús neszt se hallott s a fák nehéz árnyából rendithetetlenül lépett az ifja a szaludba. Az utolsó széles ágak alatt rövid pihenőre telepedett 'le s nézte a tágas mezőt, a hegyeket, amelyekiből szigorú körvonalakkal metsződött ki egy merev orom, •nint az utolsó nagy-nagy cél. Alig emelkedett föl azonban az ifjú. midőn háromszor is hallatszott a megfoghatatlan hang körötte, közel és távol, de rábeszélőbben, mint először: — Ne menj a mezőre ifjú, mert romlásba döntőd a hazádat. Büszkesége ezt az uj figyelmeztetést se vette föl, sőt mosolygott az üres frázison, a mely a titokzatosságával pöffeszkedett és előresietett s nem tudta, hogy a türelmetlenség, vagy a nyugtalanság siettetik-e a lépteit. Nedves esti köd gőzölgött a síkságon, midőn végül eléje meredt a sziklafal, amelyet meg kellett másznia. De alig tette lábát a kopár kőre, midőn a szózat ismét zengeni kezdett körötte, egyszerre közel és távol és még fenyegetőbben, mint előbb: — Ne tovább, ifjú, mert meghalsz. Most az ifjú hangosan bdekacagott a levegőbe s habozás nélkül folytatta útját. Minél szédületesebben vitte fölfelé az ösvény, annál szabadabban tágult a mellkasa és .mikor bátran a csúcsra hágott, a nap utolsó fénye ragyogta körül a fejét: — Itt vagyok — kiáltotta megváltott hangon. — Akár jó, akár rossz szellem próbája volt, megálltam a próbát. Gyilkosság nem nyomja a lelkem, sértetlenül szunnyad a mélyben szeretett hazám és élek. És bárki is légy, erősebb vagyok nálad, mert nem hittem neked és jól tettem, hogy neim hittem. Ekkor a messze fekvő sziklafalakról zivatarszeriien szállt és közeledett a dörgés: — Ifjú, tévedsz! És e szavak mennydörgése földhöz vágta a fiatalembert, ő azonban 'kinyújtózkodott a keskeny szikla-élen, mintha itt akarta volna kipihenni magát és a szája szöglete, gúnyos rángása ezt mondta: — Tehát gyilkosságot követtem el s nem is vettem észre? És harsogott a válasz: — Vigyázatlan lépésed széttiport egy férget. Közönyösen válaszolt a fiatalember: — Tehát se jó, se rossz szellem szólt hozzám, hanem egy humoros szellem. Nem 'is tudtam, hogy ilyenek is körüllengik a magamszörii szegény halandókat. Ekkor újra rengett a válasz a magaslatok fakó alkonyfényében: — Már nem vagy az többé, aki ma reggel ugy érezte, hogy a szive a világ minden ütőerével egv ütemre ver, hisz neked közönyösnek tetszik egy élet, amelynek az öröméről és borzalmáról mitse tud a te süket lelked. — Ugy véled — szólt a fiatalember a 'homlokát ráncolva — hogy százszorosan és ezerszeresen bűnös vagyok, akárcsak a többi ember, akinek vigyázatlan lépései számtalan kis állatot taposnak el unos-untalan, minden rossz szándék nélkül. — De én figyelmeztettelek erre. Tudod-e, mire völt rendelve ez a féreg a lét és a történés végtelen folyamatálban? A fiatalember lecsüggesztette a fejét és igy szólt: