Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-17 / 14. szám

ti a felügyelők hamis vallomásra akartak rábirni. Ez azonban azt mondta: — Éjjel mindig csak azt ballom, hogy a szegény szerencsétlen ember csaik felesége és gyermekei nevét sóhajtozza. Tudom, hogy ártatlan. — Voltak a felügyelők közt nagyon kegyetlen emberek is, — folytatta Berlis. — Az egyik egyszer több fogamat kiütötte. Alkikor öngyilkosságra gondoltam és napokig nem ettem semmit. Miikor azonban megkaptam a vádiratot és láttam, hogy tele van hazugsággal és koholt vádakkal, föllélegzettem, mert tudtam, hogy nem követtem el semmit s hogy ártatlanságom ki fog derülni. Beilis ma este utazott Triesztbe. Hogy meddig marad ott, még nem tudja. Triesztből Palesztinába fogja folytatni útját. Károlyi már a hadsereget is támadja. Az ellenzéki politikusok közt is kevés akad olyan, aki annyira túlzásokra ragadtatja magát, mint Károlyi Mihály gróf. Károlyi egy kortesvacsorán tegnap azt mondta, hogy a monarchia azért nem -merte még Montenegrót sem támadni, mert félt a nemzetiségektől, nem bízott a nemzetiségi katonák hűségében, Ez állítás cáfolására kár egy szót Is vesztegetni, hiszen annak valótlansága a Szerbiához intézett ultimátumból is szembeszökő. De kérdjük gráf Apponyi Alberttől és a függetlenségi párt többi hazafiasait gondolkozó híveitől, mit mondanak legújabb vezérük ezen hőstettéhez? Hiszen, olyan .hirek terjesztése, melyek ha hitelre találnak, közmegvetésnek tennék ki és 'veszélybe sodornák a monarchiát, olyan cselekedet, amelynek egyetlen magyarázata és mentsége lehet, hogy az aki elköveti, más, mint beszámíthatatlan, nem'lehet, Tisza István gróf és a nemzetiségiek. Bécsből jelentik: A Politische Correspondenz Apponyi Albert gróf tegnapelőtti interpellációjával és Tisza István gróf miniszterelnöknek az arra adott válaszával foglalkozva, azt irja, hogy a miniszterelnök ezúttal is, mint újévi -beszédében kifejtette álláspontját a nemzetiségi kérdésben. Különösen meleg, elismerő szavalkat talál a miniszterelnök ez alkalommal arra a tényre, hogy a Magyarországon lakó németek politikai tekintetben teljes harmóniában vannak az ország lakosságának többségét tevő magyarsággal, d'e ezenkívül az államihoz való alkalmazkodás mellett zavartalanul ápolhatják német nyelvüket és kulturájufcat. Épp ugy, mint az erdélyi szászok, a Magyarországon élő németek is, nem -külön közjogi, vagy még kevésbé a magyar -egységes állam ellen irányuló szeparisztikus egységként lépnek föl abban a biztos tudatban, hogy németségüknek éppen azzal teszik a legjobb szolgálatot, ha a magyar állampolitika érdékévei és kívánságaival teljesen és harmonikusan összeolvadnak. Tisza István gróf -ezúttal is az ellenzéki fölfogásai szemben a nemzetiségi kérdés meg: oldását oj)timizmussal nézi, amelyben az ország jóakaratú polgárságának osztozkodnia kell. És ha a románokkal- folyamatban levő tárgyalásait ugy tekinti, hogy ezekkel a román polgárok és az állam között oly érdekközösség teremtessék, amilyen, az állam és a német polgárok között örvendetes módon már fönnáll, ebben a becsületes és nyílt fölfogásban kétségtelenül minden érdekelt körben még az ország határán hü is osztozkodni fognak. Y ABOBSZ-LÜ Aki, Sí Újdonság! Viláqsláqerll sorozat III. RÉSZ FOLD ALATT BROWN detektív szereplésével. Nagyhatású detektivdráma 4 felvonásban. Helyárak, mint rendesen. Jegyek előre válthatók 1914. jantór 17. Halottak, akik visszatérnek. -- Két érdekts holttányilvánítási eset. — (Saját tudósítónk tói.) A szegedi anyakönyvi hivatalban pénteken holttá nyilvánítót tők Szekeres Péter szegedi földesgazdát, aki az 1879-iki árvíz idején eltűnt Szegedről s azóta, nyomaveszett. A holttá nyilvánítási eljárást Szekeres két testvére: Szekeres György és Szekeres István szegedi lakasok nevében Széli Gyula dr. ügyvéd indította meg. A keresetből, amit az ügyvéd a szegedi királyi törvényszékhez nyújtott be, kitűnik, hogy Szekeres Péter 1879. márciusában önként ment el Szegedről s annyit ,mondott csak a rokonainak, munkát megy keresui, mert „a viz kiöntötte innen, mint az ürgét." — Majd ősszel — hagyta meg a testvéreinek — ha a viz elvonult, visszajövök. Harminckét éves, nőtlen ember volt ekkor Szekeres Péter. (Eljött az ősz, a viz csakugyan visszahúzódott, de Péter nem váltotta •be a szavát. Elmúlt egy év, tiz év, sőt husz év is, még mindig nem adott életjelt magáréi. Amikor harminc év is eltelt: a két testvére szeretett volna már beleülni a Péter örökségébe, mivelhogy Péternek elég tekintélyes értékű vagyonkája volt földekben és egy kis házban odakint a tanyán. ,A két testvér bejött hát a városba, fiskálist fogadott és egy évvel később felhívás jelent meg a Budapesti Közlönyben, hogy jelentkezzék Szekeres Péter, mert különlben holttá fogják nyilvánítani. Péter azonban se irui, se olvasni nem tudott, igy hát nem is jelentkezhetett, még ha véletlenül a kezébe került is volna a hivatalos felszólítás. Ez azonban nem állt akadályként az eljárás lefolytatása és befejezése előtt. Annak rendje és módja szerint — előbb a szegedi törvényszék, majd a tábla, végül pedig a Kúria holttá nyilvánította Szekeres Pétert, amiről most értesitették a szegedi anyakönyvi hivatalt is. Itt szintén rubrikát kapott Péter, beleírták, hogy: MEGHALT: 1914. JANUÁR HÓ 1-ÉN. A föld, a ház odakint a tanyán most már a Péter testvéreié lett. Hogy igazán meghalt-e, vagy él még valahol, az isten a megmondhatója, de ha előkerül — bizonyára nem nagy örömmel fogadják a tulajdon testvérei sem. Aminthogy éppen most történt ilyen eset Szegeden. Egy Kószó Veron nevezetű árva hajadon, akinek csak oldalági rokonai vannak Szegeden, 1872. táján, a kolerajárvány kitörése idején, attól való félelmében, hogy kolerát kap, megfutott Szegedről. Újszegeden itt hagyott egy csinos kis házat — örökölte a szüleitől — és vele egy kis gazdaságot, ugy, hogy a háznak és a gazdaságnak a jövedelméből is tisztességesen eléldegélhetett volna. Kószó Veron is azzal ment el, hogy majd visszajön, ha a kolera kitakarodott, -de hogy. hogy nem, nem jött vissza. Ép ugy, mint Szekeres Péter, nem hallatott magáról semmit, vagy harmincöt évig, az oldalági rokonok nem alap nélkül hihették tehát, hogy Veron a halottak birodalmába költözött. A buga, Kószó Rozál és még .két közeli rokona, megindították a holttányilvánítási eljárást. Megjelent a felhívás a Budapesti Közlönyben, bár hiába jelent meg, mert Kószó Veron is sem írni, sem olvasni nom tudott. De a forma s ezután következett a többi. Harminc évvel később Kószó Veront három birói fórum is halottnak nyilvánitotta s az -oldalági