Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1914-01-16 / 13. szám
1914. január 16. DÉLMAGYABOESZÁG Nem egyszer látták már, amint szerb katonák házról-iházra jártak élelmet 'koldulva. Hir szerint az uj szerb területen működő hivatalnokok hűtlenül kezelik a rájuk (bízott összegeket és az idézte ellő a nyomort. — ICO ezer embert megölt a földrengés. Kevés szavú japáni jelentés alapján röviden megírtuk tegnap, hogy a Szakuraszima, valamint egyéb környező szigeteken irtózatos földrengés pusztított, amelynek mintegy ötezer ember esett áldozatul. Mára a hallottak száma szörnyűségesen megnőtt: most már százezer elpusztult szerencsétlen japánról szólanak a távirati jelentések. A borzalmas, örökké emlékezetes katasztrófáról itt következnek legújabb távirataink: Kumanotóból jelentik, hogy tegnap a vulkánikus kitörések és a földrengések ugyan' olyan hevességgel indultak meg, mint az előbbi napokban. Londonból jelentik: A Szakuraszima sziget sorsa meg van pecsételve. Gomolygó fekete füstoszlopok töltik meg a levegőt, ölykpr-olykor lángoszlop csap föl a füstből. Az öböl tele van lávával és Kagoszirna városát öt méter magas hamuréteg fedi. A vulkán kitörései és a földirengések következtében összesen százezer ember vesztette életét. Szakuraszima szigetének három helységét nem lehetett megközeliteni és valószínű, bogy onnan senki sem menekült meg. Rendkívül1 sokan vártak segítséget a tengerparton és a mentőhajók legénysége mindent megtett, de hősi viselkedése ellenére sem menthetett meg mindenkit. Sokan uszvia próbáltak menekülni, de a tűzhányóról szerte repülő tüzes szikladarabok még a csatornában agyonütötték őket. Sokan, pusztultak el a mérges gázok következtében'. A vulkán már nem működik ugytan, de mlég most sem lelet a sziget keleti részét megközeliteni a rettenetes hőség miatt. Kagoszimában a földrengés következtében hatszáz ház dóit öszsze. Egy hajó, amely a vulkán első kitörése után ötszáz menekülőt vitt a szárazföldre, a második kitörés alkalmával elsiilyedt. - Készülődés a fiumei hajóavatásra. Mikor a trieszti Stabil iménto Technikó hajógyárban 1912. november 30-án megkeresztelték a Prinz Eugen Dreadnoughtot, kínos félóráig tartott, amíg a kötelékétől megszabadított faggyus szántalpakon nyugvó hajókolosszus végre megindult és lesiklott a tengerbe. A Szent István Drreadnought építésvezetősége, okulván azokon a nehézségeken, amelyek a trieszti lecsúszást megakadályozták, mindenképen biztosítani akarja, hogy a vízrebocsátás lehetőleg gyorsan megtörténhessék. A hajótest alá — mint mindig, ez alkalommal is — hatalmas méretű, fából} készült szánkót építettek és a szánkó alját 300 métermázsa faggyúval és egyéb zsiradékkal kenték be, hogy a föllépő súrlódás a csúsztató szánlkótalpak között a minimumra redukáltassák. Minthogy' azonban a faggyú és a zsiradék a mostani rendkívüli hidegben megdermed és ez a vízrebocsátás sikerét kockáztatja, a Ganz—Danubfus-gyár a szánkótalpak közé hatalmas gőzfütő berendezést építtetett, mely fűtőberendezés napok óta egyenletes melegben tartja a szánkótalpakat és az alájuk kent rengeteg mennyiségű fagygyut. A vízrebocsátás napján a fűtést fokozni fogják, hogy a faggyú a keresztelés idejére kellő puhasága legyen. Ha a kötelékétől fölszabadítandó Szent István még sem indulna meg a meneteles csusztatóir, akkor lökéssel fogják mozgásba hozni. E végői erős légnyomású sajtót építettek, hogy 1 ekést adhassanak a hajónak. A Szent István Dreadnought és környéke állandóan a határrendőrség őrizete alatt áll. Őrszemek cirkálnak körülötte és a szántalpak, valamint a tartó gerendák óránként való vizsgálatához csak a legmegbízhatóbb gyári munkásokat bocsátják. Mert ha valaki, a szántailpak mellé néhány nagyobb szöget beverne, a lecsúszó hajótest könnyen irányt változtathatna és félre is billenhetne, mint a hogy pár évvel ezelőtt az olaszországi Szan Giorgo Dreadnought vizreboosátásakor meg is történt. — A hármasszövetség egységes ruhája. A közös hadseregnek egy tábornoka azt a gondolatot vetette föl egy katonai folyóiratban, hogy jó lenne, ha a hármas-szövetséghez tartozó államok hadseregei közös hadgyakorlatokat tartanának. A magyar-osztrák, német és olasz ármádia együttes fölvonulása és operálása imponáló hatású lenne, a szövetségen kivül lévő hatalmakat ineg lepné és ránk nézve megnyugtató hatású lenne. A hadvezetőség eddig nem foglalt még állást ebben a dologban. De ha a közös hadgyakorlat nem is foglalkoztatja még a hadvezetőséget, annál serényebben készitik elő — mint egy németországi katonai lap tudni véli — a hadsereg ruházatának reformját, még pedig olyképen, hogy olasz és német mintára egységes szinü legyen minden fegyvernemnél. A lovasságtól tehát elveszik a piros nadrágot s a huszárokat ugyanolyan csukaszürkébe bujtatják, mint a többi fegyvernem legénységét, s mint azelőtt csupán a vadászkatonákat. A hármasszövetség hadseregeinek bizonyos mértékig való egységes ruházása külsőleg is harmonikussá teszi őket együttes operálásuk esetén és ugy tudják, hogy 1915-ben már meg lesz az egységes uniformis mind a hároni hadseregben. Ma még Németországban és Olaszországban sem teljes az egységesítés, de mind a két országban megtették már az elhatározó intézkedéseket. — MIIHó meg millió koronájába kerül a híres Nordisik filmgyárnak egy-egy remek újdonság előállítása. Épen ezért a filmpiac legkeresettebb és legdrágább képei a Nordisk slágerok. A közönség is ezeket a remekül megkonstruált képeket szereti jlegjobban. Az Uránia-színház igazgatósága nagy anyagi áldozatok árán megszerezte a hires gyár legújabb slágerét, az Asszonyhüséget és pénteken bemutatja a szegedi közönségnek. A dán udvari színház minden bires tagja szerepel a mesés szép képen. A minden izében modern dráma oly közel áll a valódi élethez, hogy a néző a cselekmény kellős köze: pébe képzeli magát. A szenzációs Nordisk bemutató iránt már is nagy az érdeklődés. Egyébként szenzációs meglepetést hoznak a niellékképek is. A Vass-mozgóbau Sárga veszedelem címmel egy izgalmas drámát vetítenek, mely egy japán kém kalandos életét tárgyalja le. Az izgalmas műsort kedvelő közönségnek különös öröme lesz ebben a képben. Hétfőn óriási szenzációja lesz az Urániának. — A király — Bas*ermannal. A világhír ü német színművész csak igen ritkán lép föl a kinematografus gép előtt, de ha már megteszi, akkor olyan tökéletes alakítást nyújt, amilyet sok tekintetben még az olaszok dicsőséges színésze, Zacconi se tud produkálni. Bassormann maga választja kii a darab tárgyát, amelyben játszik, azt heteken át tanulmányozza és csak alapos előkészületek után lép a fényképező masina elé. Alig néhány film került még ki a piacra, amelynek főszereplője Bassermaim Albert, ezek között azonban föltétlenül első helyen áll A király cimü kolosszális történelmi dráma, a mely eddig millió és millió embert vonzott a nagy világvárosokban. A Bassennann-.képok rendszerint igen drágák ós ezért csak a legritkább esetben kerülnek vidéki városokba. A Korzó-mozgó igazgatósága azonban nem idegenkedett, a nagy áldozattól, ismerve a szegedi közönség érdeklődését az igazi művészi események iránt. A király pénteken, szombaton és vasárnap kerül előadásra sorozatos előadásokban, amelyekre a Korzómozi 11 tagu modern zenekara is uj kottákat szerzett be. Péntekre és szombatra már csak kevés jegy áll rendelkezésre, vasárnapra pedig előreláthatólag a vidéki intelligen- ; cia fog nagyobb számban bejönni a Bassormann-fllm megtekintésére. — Turcsányi Elza a Korzó-mozíban. Az utóbbi évek legkegyetlenebb gyilkóságáról két fővárosi rendőri tudósító Fröhliotí János és Fodor Aladár az államrendőrség engedélye alapján mozgófénykép felvételeket eszközöltek és ezen felvételeket az öszszes ibuadpesti és bécsi mozikban még a gyilkosság napján bemutatták. !Ezt az eredeti helyszíni felvételt, amelyen rajta van: ,/i kosár a holttesttel", „Turcsányi Elza lakásán", „A gyilkosok elfogatása", demimonde ékszerei", ,a főkapitányságon", ,ja> temetés" stb. Ma, péntektől kezdve minden előadáson bemutatja a Korzó-mozi. A felvétel csak három napig lesz Szegeden. — A Csuha—Pavlik-ügy. A budapesti büntetőtörvény széík hét nap fogházra ítélje Csuha István függetlenségi képviselőt, mert. a 'képviselőház 1912. léví juimrs 4-én tartott ülésében, mikor a rendőrök először vezették ki a képviselőket, lekapta Pavlik sapkáját és azzal a rendőrfelügyelő fejére ütött. Csuha fellebbezett az ítélet dlíen. Ma tárgyalta ezt az ügyet a budapesti Ítélőtábla Balonyi Imre eíncklésével. Csuha képviselőt Visontai Soma védte, akinek előterjesztéseit elfogadta a tábla s helyet adott annak a kérésnek, hogy ellenzéki képviselőket is kihallgassanak arra nézve, tényleg igaz-e, hogy Pavlik fegyvert fogott Cs-uhára s ez önvédelemből cselekedett. A tábla meg fogja állapítani azt Is, vájjon a magyar törvények megengedík^e, hogy rendőrök menjenek be a Ház illés termébe. A tábla Ítéletét nagy érdeklődéssel váriák. SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET. Színházi műsor: PÉNTEK: Sárga csikó, népszínmű. Páros 3/a. SZOMBAT: Baba, -operett. Páratlan VASÁRNAP délután: Cigányprímás, operett. VASÁRNAP este: Baba, operett. (Bérletszünet.) * Á rablólovag. Bucsuzóul régi jó szerepét játszotta el Virányi Sándor, a színház vendége. Ebben a darabban, melyben, ha jól emlékszünk, először jelent meg a szegedi közönség előtt, sok vidámságot ,szerzett már mindenkor hálás hallgatóságának. Fölényesen, biztosan játsza meg szerepét, mindvégig ő vezeti a játékot, szinte maga körül táncoltatja egész környezetét. A szépen megtelt ház jó kedvvel tapsolt Virányi pompás játékának, de kitüntette Gömöri Vilmát is, aki finom előkelőséggel személyesítette meg a darab szimpatikus leány-alakját. * Edison klnetofonja a szegedi színházban Eljut hát Szegedre; is"a'mozitechnika legnagyobb csodája, Edison kinetofonja. Almás sy Endre színigazgató megállapodott az Edison kinetofon vállalat magyarországi igazgatóságával, hogy a beszélő msozi január 21. és 22-én két-két előadásban bemutatja a szegedi színházban. Az igazgató nem kiméit áldozatot, hogy a modern kultúrának ezt a nagyszabású vívmányát a színház miliőjó(ben ismerje meg a közönség, ahol a kínetafou jobban érvényesül. A beszélő mozi fttmjoi egy pompás operett, a Csodavászon keretében fognak leperegni, ép ugy, mint Budapesten a Népoperában, ahol 8 napon át a közönség tízezrei gyönyörködtek Edison lángelméjének alkotásában. Bizonyos, hogy a szegedi közönség előtt is emlékezetes marad a kinetofon kétnapos látogatása. Hiszen: mikor a nyáron az iscbli színházban bemutatták a beszélő mozit a királynak és környezetének, az ősz uralkodó nem tudott hová lenni az elragadtatástól és bámulatának iámé-