Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-15 / 12. szám

•dk. delmagyaror9za0 1914, január 14. ii nii^i i '• mm mirt - o — Most nem mehetsz el, — mondottam neki — mert a kapu be van zárva. — Hát akkor kidobom az ablakon, — mondotta Guszti mérgesen. — Ettől nagyon megrémültem lés rimánkodva kérleltem, hogy ezt ne tegye, mert akkor el vagyunk veszve. Guszti végre lemondott a tervéről és most már azzal állott elő, bogy reggelig itt marad, reggel majd elmegy egy barátjáért és annak a segítségével majd elviszi a kosarat. Közben még egy másik terve is volt: le akarta önteni a, holttestet spiritusszal, hogy majd meggyújtja és mikor jól ég, akkor én tüzet kiáltok és föllármázom a házbelieket. De ezt a tervet hamar elvetettük. Végre is megállapodtunk abban, hogy Guszti majd reggel elmegy egy barátjáért és ketten elviszik a kosarat. Mielőtt lefeküdtünk volna, Guszti vacsorát kért. Hamar rántottát készítettem neki és tokaji bort adtam hozzá. Guszti megkóstolta a rántottát, de idegességében már az első falatnál azt mondta, hogy semmit nem tud enni. A bornak is csak a felét itta nieg. Ekkor lefeküdtünk. De egész éjszaka alig aludtam valamit, mert Guszti folyton szólongatott, hogy vigyázzak, el ne aludjunk, mert reggel korán már el akar menni. Elmondotta Kóbori Róza azt. is, amikor reggel készültek a hullát elvinni s a Dunába hajítani: Félálmunkbál egyszer arra riadtam föl, hogy Guszti fölkelt, hozzám jött és izgatottan azt mondta, bogy még sein bizza semmiféle barátjára a dolgot, majd én segítsek neki. Először kétségbeesve tiltakoztam, de ekkor Guszti rám rivallt: — Hát akkor majd végzek veled is! — Nagyon megijedtem és mindenbe belementem, amit mondott. Kinos és gyötrelmes hánykolódás-után félötkor hallottam, hogy a pék megy végig a folyosón. Guszti is fölugrott a fekvőhelyéről és igy szólt: — Készülődjünk! — öt órakor, amikor már ki szokták nyitni a kaput, Guszti leküldött az utcára, hogy nézzem meg, nincs-e odalent rendőr a közeliben. Le is menteni a Fő-utcai lépcsőn a Kassa-utca felé és mikor láttam, hogy senki sem jár arrafelé, sikerült észrevétlenül visszasietnem a lakásba. — Szabad a tér, — mondtam Gusztinak. — A k-osarat bezártuk, két oldalt megfogtuk és elindultunk a Duna felé. A lépcsőn szerencsésen lejutottunk, de az utcán alig mentünk három-négy lépést, egy munkás külsejű ember jött velünk szemtan. Láttam, amint csodálkozva megáll és bámulja a nehéz kosarat. Bizonyosan )Utűnődhetett, mi lehet a kosárban, hogy olyan nehéz. De aztán megfordult és tovább ment. — Útközben majdnem minden ötödik lépésnél meg kellett állnom, olyan nehéz volt a kosár. De amikor megállóttam, Guszti mindig fenyegetett, hogy velem is végez. Végre aztán megembereltem magam és minden erőmet összeszedve Guszti nyomában siettem le a Duna partján. — Itt ujabb akadályba ütköztünk. Két utcaseprő állott az utca közepén a Margitrakodópart alsó részére vivő lépcsőnél és földdel hintette be az aszfaltot. Egy ház sarka mögött meghúzódva vártunk, hátha már elvégzik a munkájukat és elmennek. Néhány percig tétováztunk igy, de a munkások olyan lassan foglalatoskodtak a földdel, hogy végre is mást határoztunk. Elhatároztuk, hogy a lépcsőig mégis csak levisszük a kosarat. hátha nem tűnik föl a munkásoknak a dolog. Jól is számítottunk. A két emiber nagyon el volt merülve a beszélgetésbe ós ránk ügyet sem vetett. (Egy-kettőre lenn voltunk a parton. Ott aztán Guszti minden erejével nagy lökést adott a kosárnak. A kosár legurult a Dunába. Láttuk, hogy a viz nem viszi el, de akkor már nem törődtünk vele. Egy szót .sem szóltunk egymáshoz. Guszti elsietett a Lánchíd felé, én pedig hazamentem. Otthon rendbehoztam a lakást. Elrendeztem a hálószobát, az előszobát és a fürdőszobát és visz•szavittem a helyére a törül közömet, amellyel Guszti az áldozatot megfojtotta. Amikor Turcsányi Elza holttestét fölismerték, a rendőrségnek a ,gyilikosoik után kellett kutatni. Bár Kóbori Rózsi egy fantasztikus mesével két automobilos úrra és egy hölgyre akarta terelni a nyomozó hatóság figyelmét, a rendőrség mindjárt más nyomot keresett. A házvezetőnőt egymásután többszőr vallatóra fogta Nagy Károly dr. detektivfőnök, a tetemnézöből visszavitte a mar git rakparti lakásra és elhivatta oda Lehrernet, Turcsányi Elza szabónőjét Is. Kóbori Rózsi már akkor gyanús volt a detektív főnöknek. Lehrerné azt mondotta Koródy rendőrkapitánynak, hogy ő lóét dologból meg tudná állapítani, biinös-e a házvezetőnő. Az egyik az, hogy az a valenciennecsipkeáthuzat, amelyet kedden még az ágyban látott, ott van-e még most is. A detektívek rögtön megnézték az ágyat és konstatálták, hogy nincs ott. A szabónő elmondotta, hogy az ilyen ágyhuzat kimosása 10 koronába kerüli: és Elza, aki zsugori teremtés volt, nem valószínű, hogy két napi használat után a mosóintézetbe adja az ágyhuzatot. Megkérdezték a házvezetőnőt, hogy ihol az ágyhuzat? - A mosóiiitézetbe.n. — Melyikben? \ Erre már nem tudott válaszolni. Fölnyitották a szekrényeke: és a szabónő konstatálta, hogy az összes ruhák, még azok is, amiket négy-öt évvel ezelőtt készített, a szekrényben vannak. A házvezetőnő az automobilos mesében azt adta elő, hogy Elza fekete autóköpenyben távozott el. Ilyet Lehrerné nem készített neki. Megkérdezték Sdhmidtet, aki azt válaszolta, hogy ő sem vett neki ilyet. A házvezetőnő erre ki akarta magát javítani és azt mondta, hogy egy csipkegalléros ruhában ment el Elza. Ez sem volt való, mert Elzának ilyen ruhája sem volt. Ezlék tették elfsőjsorban gyanússá Kóbori Rózsit, aki elten azután a nyomozás egyre több terhelő adatot hordott össze. Komoly fordulat az albán kérdésben A Daily Chronicle jelenti Bécsből, hogy Albánia nemzetközi ellenőrző bizottságában, komoly differenciák merüllek föl a hármas-szövetség és a hármas ántátk képviselői között. A különbözetek olyan természetűek, amelyek súlyos következményeket vonhatnak maguk után. A hármas-szövetség minden kérdésiben érvényesiti akaratát, minthogy a hét tag és Muful bég, az albán külügyminiszter mindig a hármas-szövetség mellett adja te szavazatát. Az ántánt-hat almuk valószínűleg kilépnek a bizottságból, ami elkeriiLhetetten lesz, ha az osztrák-olasz bank szabad alom kérdésében pártpolitikai nézőpontok tesznek irányadók. Ebben az esetben az ántánt-hutahnak a bankot a fölveendő kölcsönnel kapcsolatban nem fogják elismerni. Ausztria és Magyarország meg Olaszország ekkor Albániában magukra lesznek hagyva. 'Bélmagyarország előfizetési ára Szegeden: egy évre . . . 24.— kor. félévre ... 12.- „ negyedévre . . 6.— „ pgyhónapra . . 2.— M Vidéken: egy évre . félévre negyedévre 28.14.7.kor. mm A szinügyi bizottság. El voltam határozva, hogy e kérhéshez akármi is történjék, többé hozzá nem szólok és amialk a pár embernek, akik vagy irántam való „szimpátiából", vagy fontoskodó elfogultságból azt újból bolygatják, nem teszem ineg azt a szívességet, hogy ebben én is segítsem őket. Az a cikk azonban, amely 13-án a „Délmagyarország"-ban — „a szegedi közéletnek egy vezéremberé tői" — látszólag védelmemre 'megjelent, mégis csak e sorok irására késztet, mert védi meg Isten a barátaimtól, az ellenségeimtől majd megvédem magamat ! A „vezérember" ugyanis védelmemre kel, — „mert az emberhajsza tűrhetetlen és nem szabad tétlenül nézni hogy engem egy állítólagos 'botlásért (!), még ha az meg is történt (?) igy üldözni akarjanak, — ment a kender fonó gyár felvirágoztatásában nagy részem van stb." Mát szépen köszönöm e védelmet, dc nem kérek belőle. Ha ö.n t. Vezérem'ber ur e kérdéshez nyilvánosan hozzászól, akkor önnek azt ismernie kell, én tehát arra kérem, hogy ma, — amikor a néhány ujságiróellenségem által inscenált botrány óta egy év elmúlt és annak minden fázisát a történelem perspektívájából vizsgálhatjuk, — mondja meg, hogy ugyan miben is állott az az állítólagos botlás, amelyet elkövettem. Hiszen lehetetten, hogy a sok irka-firkából valamilyen kisebb vagy nagyobb jelentőségű tény ki nem hámozod ott volna. Ön azonban nem fog mást megáililapitatri, mint hogy elleneztem a belépődiiák emelését és állandóan kifogásoltam oly tagok szerződtetését, akik azután: kivétel nélkül — egy szezont „leülve" — távoztak, a mult év elején pedig — és erre igazán büszke lehetnék, mert a tények fényesen igazolták — páifordulásképen azt mondtam, hogy nem ez az időpont, amikor a szindirektortól bért szabad kérni! Aki tehát engem védeni akar, ne beszéljen botlásról — még ha az még is történt? — hanem nyúljon bele bátran ebbe a darázsfészekbe és konstatálja, hogy a legkisebb ténykörülmény nem maradt fenn abból az újságírói heccből, amelyet ellenem rendezték. Ezért nézem én nyugodtan egyesek viszszavonulását a bizottságból, mint például a Kovács Jánosét, aki tényleg éveken át alig volt egy gyűlésen, ha csak Almássy nem vitte rá, hogy jöjjön segítségére a „kegyetlen" Wimmer elten. Ezért adhatok most már végre igazat a „vezérembernek" abban, hogy igenis nagyon széípen és helyesen működhetik a szinügyi bizottság Kovács János, Balassa, de még Meák ur nélkül is, mert hála az égnek, vannak még Szegeden férfiak, akik ezeket tényleg pótolhatják. Hogy pedig e cikket ne csak pro domo irtam légyen — ebben a íerninistavilágban egy eszme! Szervezzük a szinügyi bizottságot ugy, hogy a fele nőkből álljon. Ha valahol, itt van helyük esztétikai érzékük, Ízlésüknél fogva és a dívák befolyásának ellensúlyozására! Az ily rekonstruált szinügyi bizottságok elten talán még annak a pár újságírónak sem volna ellenvetése, akik e bizottságot világosan csak azért ellenzik, hogy ők maradjanak a színészet egyediili bírái. Wimmer Fülöp,