Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-14 / 11. szám

1014. Január 14. DíLMÁGYARORSiÁG A memorandum átnyújtása után Bokor Pál helyettes-polgármester válaszolt a mun­ka nélkülieknek. Kijelentette, hogy a város 'hatósága megérti és .méltányolni is tudja azokat az okokat, amelyek a munkásságot ennek a lépésnek a megtételére indították. A súlyos gazdasági viszonyok nemcsak a munkásságot, hanem1 a társadalom minden rétegét1 sújtották s kimerültek még a váro­sok erőforrásai is. Ez az oka — mondotta Bokor Pál, — 'hogy az idén Szegeden is sók­kal kevesebb volt a közép ítkezés, minit más időben: A hatóság azonban hajlandó meg­tenni mindent a munkanélküliség enyhitésére és rajta lesz, hogy a tervbe vett közmun­kákat mielőbb megkezdjék. .Kijelentette még Bokor, hogy a munkanélküliek memorandu­mát holnap, vagy holnapután rendkiviili ta­nácsülés elé terjeszti s intézkedni fog, hogy ,a megszórultaknak egyelőre több száz ko­rona segélyt utaljon ki a város. A munkások küldöttsége ezután tüzelő­fa: kért a Munkás-Otthon részére. A pol­gármester-lhelyettes megígérte, hogy még a mai nap folyamán öt öl fát utal ki erre a célra. Somogyi Szilveszter dr. főkapitány is beszédet intézett a munkanélküli munkások­hoz, Megígérte, bogv a maga részéről is raj­lesz a munkanélküliség enyhítésén és a nyomorban sinylődő munkások segítésén. Azt is mondotta, gondoskodni fog róla, hogy •olyan eset többé elő ne forduljon, mint a fo­gadalmi templom építésénél, ahol a vállal­kozók idegen földmunkásokat és fuvaroso­kat alkalmaztak. Ezután a munkásság meg­nyugodva, békésen, rendben távozott a köz­gyűlési teremből. Hollós dr. a Friedmann-féle tuberkulózis-oltásokról, — A berlini tanú mányut tapasztalatai. ­(Saját tudósitónktól.) Az egész müveit világ nagy érdeklődéssé! vette tudomásul azt a hirt, amely nem rég került a nyilvánosság elé, hogy Friedmann dr. berlini orvospro­fesszor föltalált egy szérumot a tuberkulózis ellen. Az első híradások fantasztikus tulaj­donságokkal ruházták föl a Friedmann-féle szert és a szenvedőkben azit az optimisztikus Kifogást keltették, hogy ezzel a szérummal egyszeri beoltás segítségével imunizálui le­het' az emberiség legrettenetesebb és legel­terjedtebb betegségét, a tuberkulózist. Mint annak idején az Erlicli dr. által föltalélt Saf­varsau, ugy most az uj Friedmann-féle szer is lázba hozta az orvosokat és betegeket egyaránt. Természetesen erről a szérumról is nelhéz most még pozitív megállapitásokat csinálni, minthogy a Salvarsanrólí is jó ideig a legkülönbözőbb verziók kerültek forgalom­ba, mig aztán egy évi általános használat utáni kitűnt, hogy Eriich dr. szere tényleg nagyon értékes é's a .kiesben szenvedőknél az eddigi gyógyszereknél sokkal' hatásosab­ban alkalmazható. Hollós József dr.. a szegedi közikórház nagytudományu főorvosa, aki a tüdővész gyógyítása terén elismert specialista, kiuta­zott Berlinbe Friedmann dr.-hoz és nyolc na­pot töltött a hírneves professzornál. Ma ér­kezett vissza Szegedre és értékes tapaszta­latairól a következőket mondotta a Délma­gyarország munkatársának: — Nyolc napig voltam Berlinben és ez­alatt az idő alatt rendes látogatója voltam a Friedmann-mt tuberkulózis, intezetnek. Az intézetnek egy hatalmas laboratórima és több rendelő szobája van. Mig ott voltam, a rendelő szobákban minden nap 30—40 bete­get láttam várakozni. A nagy beteg-anyagot részint Friedmann dr. és asszisztensei, ré­szint Schleich professzor demonstrálták. Ér­dekes, hogy Európa számos országából meg­lehetős nagy számban találtam odasereglett orvosokat. A demonstráció tárgyát legna­gyobb részt régebb idő óta kezelés alatt álló sebészéti (bőr, csont, izületi, mirigy és ivar­szervi) tuberkulózis esetei képezték, csak kis számmal láttám tüdőtuberkulózis eseteket. Általában az a véleményem, hogy az előb­bieknél (a sebészeti eseteknél) sokkal inkább várható megfelelő eredmény a Friedmann­féle oltásoktól, mint a tüdötuberkulózis ese­teiben. Meg kell említenem, hogy egyes ese­tekben, valóban kitűnő, sőt meglepő eredmé­nyeket tapasztaltam, mindazonáltal nem igen láttam olyan esetet, amelyet az eddigi speci­fikus kezelési módokkal, különösen Spengler­•féle inmun körplerrel, e Inem értem volna. — A Friedmann-féle kezelésnél azonban kiváló előnyül tudható be, hogy egyszeri, avagy néhányszori beoltás is elegendő a gyó­gyulás előidézéséhez. Hátránya is van azon­ban, még pedig az, hogy az oltóanyag csak két napig tartható el, ezen tul már megrom­lik és nem tehet használni, mert tájogokat idéz elő, vagyis a szervezetre egyenesen1 ár­talmas. Másrészről pedig az is hátránya a szernek, hogy a beoltást rendkívül erős reak­ció követi, mely 40, sőt 41 fokos lázzal is jár, mialatt a betegek nagyon szenvednék. Hálái­eset azonban a beoltás következtében egyet­len egy esetben sem fordult elő eddig. Azon tüdő tuberkulózis, esetekben, amelyeket Friedmann Budapesten való tartózkodása al­kalmává! oltott é's amelyeket magam is meg­vizsgáltam, különösebb javulást nem igen észleltem, lehet azonban, hogy a javulás csak később fog bekövetkezni. — Az orvosi véleményeik Berlinben is homlokegyenest ellenkeznek ezen uj szer ér­téke felöl, minden esetre kiváló orvosi tekin­télyek is dicsérőlleg nyilatkozták. Végleges véleményt csakis akkor tudok majd mondani, ha a szerrel magam is hosszabb időn át dol­gozni fogok, mert csak igy lesz alkalmam összehasonlító vizsgálatokat tehetni. Annyit azonban1 már most is megállapíthatok, hogy a tuberkulózis, különösen a sebészeti tuber­kulózis eseteiben értékes gyógyszerhez ju­tottunk. A szert egyellőre csak német orvo­sok kapják meg. Magyarországon külön gyár fogja készíteni, mert máskülönben ná­lunk a szer nem kerülhetne forgalomba. Em­iitettem már ugyanis, 'hogy a szer csak két napig használható és körülbelül ennyi időre volna szükség, amig Berlinből ide érne, azért kell minden ország részére külön gyártani. Ez semmi esetre sem akadály és néhány hét múlva itt is forgalomba kerül. — Mint minden specifikus szerrel, ugy ezzel is individuálizáló eljárást kell követni, sablonos 'kezelés mellett ezzel is sok bajt lehet okozni. A nevezetesebb esetekről, a szer alkalmazási módjáról és mibenlétéről, vala­mint az egész kérdésnek tudományos meg­ítéléséről a holnap délután tartandó orvos­egyesületi ülésen, a szegedi orvosoknak rész­letesen fogok beszámolni. Arra a fontos kér­désre vonatkozólag, amely elsősorban ;éit­dek élheti a nagy közönséget, hogy lehet-e preventív iímunitást a Friedmann-féle beol­tással előidézni és hogy ez az ímunitás mennyi idéig tart, erre kérdésre csakis a sa­ját vizsgálataim alapján tudok majd megje­lel ni. — Mint értesültem, a plágium vádjával ís illetik némelyek Friedmann professzort. Erre vnatkozólag az: mondhatom, hogy az eszme, mely szerint az ember tuberkulózis bacillusa, hidegvérű és melegvérű állatokon passzirozva (vagyis ismételten átoltva) ere­jében gyöngittessék és ilyen módon védöl­tásra alkalmassá tétessék, már évtizedek S'tudiümát képezi, maga az eszme tehát nem uj. Mindazonáltal eddig még nem sikerült olyan tuberkulózis-baicillüs fajtát kitenyész­teni, mely egyrészt az emberre ártalmas nem lehetne, másrészt az ember tuberkuló­zisa ellen imunitást tudjon előidézni. Fried­mann. dr. a baeílliusnak a teknősbéfcáknál tör­tént többszörös á toltása utján, ehhez a kérdés megoldásához legközelebb lát­szik jutni. Minthogy azonban, maga az esz­me nem eredeti, a szerre való patentot, tu­domásom szerint, nem engedélyezték. Ennyit mondott Hollós József dr. érté­kes tapasztalatiról. A holnapi beszámolóját, amelyet az orvos-egyesületben tart meg, nagy érdeklődéssel várják. A képviselőház ülése. — Csak néhány napig lesz sajtóvita. — (Saját tudósítónktól.) A sajtóvita most már nagyon nehézkessé kezd válni: az ellen­zéki vitarendezők folytonos aggodalomban; vannak, hogy ma-holnap nem tudnak elég szónokot állítani. Mikor Beöthy Pál elnök az ülést ma dél­előtt háromnegyed tizenegy órakor megnyi­totta, az egész ellenzék részéről csak tizen voltak jelen. Az általános vita előreláthatóan már csak néhány napig huzódhatik. Még sze­rencse az ellenzékre nézve, hogy e hét végén ismét egy kis szünet lesz, mivel a Szent Ist­ván csatahajó vízrebocsátására a miniszter­elnökön, a kereskedelmi és a honvédelmi mi­niszteren kívül legalább harminc képviselő is elmegy Fiúméba. Szombaton semmi esetre sem lesz ülés, de nem lehetetlen, hogy már a pénteki ülés is el fog maradni. Ha pénteken sem lesz ülés, akkor az általános vita csak a jövő héten fog véget érni. Egyébként a munkapárt sem sokkal na­gyobb számmal volt jelen az ülésen, mint az ellenzék. Ugy a jobboldali, mint a baloldali folyosón főként a miniszterelnöknek a romá­nokkal való tárgyalásairól beszélgettek. Az ellenzék körében nagy határozottsággal be­szélték, hogy Tisza békeakciója meghiusult. A miniszterelnök „meggondolta" a dolgot és visszalépett az egyezségtől. Ezzel szemben jól értesült forrásból azt halljuk, hogy a béketárgyalás nem hogy meghiusult volna, hanem már teljesen be is van fejezve. A miniszterelnöknek nincs többé mit tár­gyalnia a románokkal; már csak az van hát­ra, hogy az egyezséget ratifikálják. A romá­nok részéről az úgynevezett román nemzett komíté van hivatva arra, hogy ratifikálja a megállapodásokat. E célból a román nem­zeti komité január 20-ika táján gyűlést fog tartani, Budapesten. Ha esetleg az derülne ki, hogy azoknak a román1 uraknak, kikkel a miniszterelnök tárgyalt, a komitéban nincs többségük, akikor természetesen meghiusult a magyar-román békeakoió. De ha a komité többsége hozzájárul ezeknek az uraknak az előterjesztéséhez, akkor a béke meg van. Természetes, hogy akkor már nem lesz sem­mi akadálya annak, hogy a megállapodás részletei is nyilvánosságra jussanak. (Az ülés.) Beöthy Pál elnök háromnegyed tizen­egy órakor nyitotta meg az ülést. Az elnöki előterjesztések után a sajtó­jog reformjáról szóló törvényjavaslat tár­gyalásának folytatása van napirenden. (Papp Zoltán beszél.) Papp Zoltán az első szónok, aki részle­tesei!, bírálja a javaslatnak egyes rendelkező-

Next

/
Thumbnails
Contents