Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-01 / 1. szám

b ÖÉl^AGTA&ÖitSgiAi 1014. január f. pedésére, csak épen akarnia kellene! Csak épen el kellene vennie törzsvagyonából azt a tiz milliót, melyet amúgy is első szóra odaadott volna az állami egyetemnek és azt kellene mondania: íme, ezt a darabot kivágom a saját testemből, hogy fölépít­sem rá jövendő nagyságomat! Gondolhat­ná valaki, hogy a törvényhozás sokáig nézhetné részvétlenséggel ezt a herikus erömegfeszitést? Szeged predesztinált egyetemi város és ezen a körülményen mit sem változtat az, hogy volt egy kormány, mely a jó barátok befolyásának enged­ve, ép oly mostoha volt ezzel a várossal szemben, mint az eddig létező összes kor­mányok, mert hiszen Szegednek sohasem volt gyökere sem az uralkodó ház roko­naiban, sem vezérlő politikusok szimpá­tiájában, hanem mindig magára hagyatva haladt a maga utján, mint a paraszti sor­ból kiemelkedett, egyszerű és dolgos pro­letár! Igen: nagy koncepciókat szeretnénk látni, merész kezdéséket és küzdelmes folytatásokat, melyek méltóak lennének e város nemzeti jelentőségéhez. Kincsek he­vernek parlagon és a város vezetősége riem tud velük mit kezdeni. Hatóság, a melynek nincs érzéke az iránt, hogy a ta­nyai vasút nem várhat tovább egy hétét sem, hogy az az óra, mely e pillanatban és visszahozhatatlanul pereg az idő orsó­ján, már elveszett ennek a nagy közgazda­sági jelentőségű alkotásnak a pihenő odáz­gatásában; hatóság, mely százmilliót érő földbirtokán megelégszik nyomorult éh­bérrel, mikor köröskörül forog a pénz és aranykorát éli a hitelgazdaság, habár pil­lanatokra az aranykornak is lehetnek ag­i godalmas zökkenői: ez a hatóság csak | névleg gondozója és őre a város lakos­i sága érdekeinek, valójában nem egyéb al­kalmi testületnél, mely fizetést huz a nem gondolkozásért és dekórumnak tekinti a hivatalt! Uj esztendő köszönt ránk: uj mun­kák és lehetőségek korszaka, melyben so­kat lehetne helyrehozni a mult hibáiból. A városháza tornyában megcsendül az éjféli harangszó, a Rákóczi harangjának érces szava és azt zúgja a dinomdánomot ülő cigány és boroskupa mellett mulató ma­gyar fülébe: — Munkához, munkához, ti ébren­alvó, kényelmes, jámborul jóhiszemű em­berek! Nem az a tiétek, amit megeszték és megisztok, hanem amit a két kezetek véres munkájával az életből kisajtoltok . . . Szeged nem lesz, hanem voit! El fogja söpörni a föld színéről a többi város ver­senye, saját élhetetlensége, kicsinyessége és ostobasága. Fogjatok nagy koncepciók­hoz és teremtsétek meg az uj rekonstruk­ciót: a szellemi élet és alkotó energia rene­szánszát . . . Erre igyunk egyet még, magyarok, egy utolsót, egy nagyon ke­serüet, aztán félre a pohár, félre a dínom­dánom: egy várost kell megmenteni a sa­ját közönségének és tehetetlen vergődésé­nek árvizétől . . . A cár köszönete. Pétervárról jelentik: A cár Giers konstantinápolyi orosz nagykö­vethez levelet intézett, melyben köszönetet mond neki a török-szerb határról Törökor­szággal folytatott tárgyalás sikeres befejezé­séért. A magyar politika az 1914. elején. (Saját tudósítónktól.) Az u.j esztendőnek politikai szempontból legnevezetesebb esel­rnénye kétségtelenül az lenne, ha az ellen­zék, mely a passzív ellenállással részben már úgyis fölhagyott, rászánná magát a normá­lis parlamenti állapotok helyreállítására. Ez azonban egyáltalán nem várható, mert leg­fölebb tizenhét hónap választ el bennünket az uj választásoktól és az ellenzék ugy vé­lekedik, hogy a maga pozícióját gyöngítené bármiféle kompromisszummal. Ennélfogva az uj esztendő folyamán a többség és a kisebbség egymáshoz való vi­j szonyában változás nem várható. Pedig a kormányra és a törvényhozásra igen nagy és sürgős föladatok várnak az uj esztendő­ben. 1915. tavaszán általános képviselővá­lasztás lesz, az uj választójog alapján. A választók névjegyzékét még 1914-ben el kell készi.eni és ennélfogva minden törvényt, a mely a választójogi reformhoz még szük­séges, az uj év első felében meg kell alkotni, sőt életbe is kell léptetni. A kormány többször kijelentette, — en­nek az ellenkezője különben el sem képzel­hető, — hogy a választójogi reformmal együtt megreformálja a közigazgatást is. Ebből következik, hogy a közigazgatási re­form is fölötte sürgőssé vált, mert hiszen az uj választójogi törvények végrehajtását már az uj közigazgatásra fogják bizni. A jövő év első fele pedig meg van terhelve még a delegációval is. Március másodikától kezdve húsvétig a delegáció ülésezik, ezt az időt te­hát az országgyűlés elveszti. A törvényhozás munkarendjét illetőleg —- És derelye van, tekintetes ur . . . Derelye, ha mondom, — folytatta meleg hangon a ropogós Mariska. A tekintetes ur megmozdult, átöltözkö­dött és lecammogott az ebédlőbe. Az ebéd igen jól esett neki. A vizslával is megbékült. Csontokat dobált neki. Mariska ragvogó orcával hozta fel a derelyét. Amikor már ebből is falatozott a tekintetes ur, akkor tagolta nagy sóhajtással: — Hallod, Mariska, ha hirtelenében nem történik valami, ak'kor dobolni fognak az udvaron... Mariska nagyot sikoltott: —Jézus Mária! A tekintetes ur csendesen lógatta a fe­jét és dörmögött: — Ugy, — ugy bizony. — Tán még nagy baj is lehet... — Hogy megházasodik. — ugrott fel Mariska és szikrázott bogárfekete szeme. A tekintetes ur táskás ujjairól törölgette a zsirt. — No, no . . . Majd kitudódik. Ezzel pipára gyújtott. II. Alkonyattal maga mellé parancsolta a vizslát ' és a kezébe vette agarászostorát. Keresztül ment a falun, a parasztok mélyen leemelték szutykos szalmakalapjaikaí, a merre elment. Még a kuvaszok is csak a garád mellől mertek vakkantani, ahogy a tekintetes ur gömbölyű derekát maga előtt tolva az akácok alatt tovaballagott. A kas­télynak vette útját, ami a falu túlsó végén emelkedett. Itt lakott az anyja. Aki tudni sem akart felőle. (Pál ur temérdek betyáros stikliket követett el hosszadalmas legény­életében és a bécsi burglevegőben sokat forgolódó méltsás asszonynak a Mariska sem valami igen nagyon tetszett piros­virágos sláfrokiaiban, ahogy kikönyökölt az oszlopos ház ablakán, amikor az öreg báró­né két almásszürkéjével arra kocsizott el a nehéz batáron.) A libériás inas görbén nézte végig Pál urat a verandán. Pál ur az agarászostorát bontogatta és a vizsla fogait kezdte vihor­gatni. Erre az inas kitárta az ajtót. Pál ur felhaladt a lépcsőkön. Rettenetesen kopogott nagy csizmáival és az ostoros bottal a bú­torokat csapdosta. Párszor oldalba rúgta a vizsláját, amelyik erre rettenetesen kezdett vonítani. ... Fenn az emeleten felpattant egy ajtó. Egy bodros hajú, öreges leány ugrott ki. — Jézus, mi van itt? — kiáltott. — Csak én, kisztihand, csak én, meg a Prikk. Kisz'tihand, Fráulein Frida. A mamá­hoz jöttünk. Fráulein Frida erre szó nélkül vissza­ugrott az ajtón és bezárta azt. Ha­nem a tekintetes ur nem sokáig habozott. Előbb az ostor elefántcsont fejével koppan­tott néhányat az arabeszkes tölgyfa ajtón, majd a csizmasarkával tett néhány jeladást. Akkor kinyillott az ajtó és a küszöbön meg­jelent a méltóságos asszony, mögötte a re­megő Frida kisasszony. A méltóságos asszony legalább is egy fejjel magasabb volt a fiánál. Pál ur külön­ben is meghajtva hordta sörtés fejét és kö­vér háta kiduzzadt a rosszul szabott kábái­ból. Az anyja magas, szikár nő volt, akiről száz lépésre érzett a feltétlen elegáncia. — Mi tetszik? — kérdezte kurtán, vé­gig nézve Pál urat. A tekintetes ur levette pörge, árva­lányhajas szalmakalapját. — Kisztihand, kedves mama, — mondta nyugodtan. — Csak eljöttem. És most hálát adok az Istennek, hogy még mindig jó egész­ségben láthatom. — Az anyja keze után nyúlt Pá! ur. Hanem, a méltóságos asszony ijedten ugrott félre. Tudniillik az történt, hogy odabenn, a Fráulein Frida háta mögött még volt valaki más is. Egy kis fehérszőrű nőstény kutyács­ka, aki szintén a tekintetes ur elé jött és kormos orrát kidugva, érdeklődve nézte a jelenetet. A sáros, lompos Prikk megneszelte a kis kutyát és vadul befurakodott bozontos testével az ajtót elálló női ruhák között. — Fidonc. — mondta a méltsás asz­szony. — Csak magának lehet ilyet neve­letlen ebe. A tekintetes ur nevetett és összecsapta a két tenyerét. — Jézus Mária, — hát tehet arról az én szegény vizslám, hogy itt csupa asszonyi­renden levők vannak. első kézből, nagy választékban csakis az Tisza-Lajos körút 19. szám alatt p kaphatók, esetleg részletfizetésre

Next

/
Thumbnails
Contents