Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)
1913-12-19 / 295. szám
10 r•• - -DÉLMAJGYARÖRSZAÖ 1013. dectmber >9. URANIA MAGY. TUD. SZÍNHÁZ Péntek, szombat, vasárnap A Nordisk-Films Compagnie szenzációja I! Az Egy kalandornő életéből 3 felv. A főszereplők: Róbert Dinesen és LILLY BECK. Vígjáték 2 felvonásban. AMESSTER berlini filmgy r újdonsága. Előadasok vs6 lf*8 és 9 órakor. Vasárnap, 2 órától folytatólag. Jegyek előre válthatók az Uránila espénz á á ál, vagy telefon utján megt rend Ihetők. Telefonszám 872 SPORT. o Á vivószöveíség. A külön vivószövetség kérdését sikerült annyira kiélési teni, hogy az eddig egységes s ép ezért erős vivógárda két tálborba oszlott. Az egyik oldalon a Magyar Atlétikai Klub áll, amely a MASz minap tartott értekezletén a mai állapotok íöntartása mellett foglalt állást, vagyis a vivás ügyének az irányítását a MASz kezében meghagyandónak tartja helyesnek. Az emiitett értekezleten elhatározták, hogy a legközelebb összehívják a MASz-nak vívással foglalkozó egyesületeit nyilatkozattétel céljából, hogy kivánják-e a vivószövetség megalakítását? A döntő jelentőségű értekezletet megelőzendő, a Nemzeti Vivó Klub kezdésére tegnap estére összehívták a vívóegyesületéket s a tanácskozásban résztvett képviselők zöme a kiilön szövetség mellett foglalt állást. A MASz ujabb értekezletén kenyértörésre fog kerülni a dolog s a szövetséget alkalmasint meg is fogják alakítani — a MAC nélkül, sőt ellenére is. A vívók harcában nem lesz győztes, csak vesztes s ez ; a magyar vivósport lesz, mert bizonyos, | hogy a vívásban oly sok fényes sikert ara| tott MAC tartózkodó állásba fog helyezkedí ni. A háborúságot mindenesetre kár volt fölidézni, mert hisz nyilvánvalóan szükséges már a külön szövetség, e miatt nem volna szabad a MAC-nak megbontani annak a sportágnak az egységét, amely a legtöbb dicsőséget szerezte a magyar sportnak. Az ügy annál elszomorítóbb, mert személyi motívumok mérgesítették él. Dehát ez tesz tönkre minden sportot Magyarországon! TÖRVÉNYKEZÉS. Hogyan „nyomoznak" a szabadkai detektívek — A szegedi tábla Ítélete. — (Saját tudósítónktól) Érdekes ügyet tárgyalt ma délelőtt a szegedi királyi ítélőtábla felebbviteli tanácsa Ringhoffer Lajos dr. elnöklósével. Két szabadkai detektív került a bíróság elé súlyos testisértés bűntettével vádolva. A két jól megtermett, erőteljes ember „nyomozás" közben egy szegény, öreg tüdővészes embert ugy összevertek, hogy a szerencsétlen másnap meghalt, Az eset egy évvel ezelőtt történt, Kukla Jáuos 36 éves és Malagurszky Márk 38 éves szabadkai detektívek tavaly télen, lopás gyanúja miatt előállították Füleki Lőrinc 56 éves napszámost. Szegény embernek, szegény a szerencséje is; Füleket nem valami nagy lopással gyanúsították, csak azzal, hogy egy pár bocskort emelt el valahonnan. A vallatást azonban annál erélyesebben kezdték meg a derék detektívek. Mivel Füleki tagadta. tettét, először is szelíden basbanugták, azután össze-vissza verték ugy, hogy az orvosi megállapítás szerint Füleki az elszenvedett sérülésekkel 20 napnál tovább feküdt volna, ha másnap hirtelen meg nem hal. Halálát ugyancsak az orvos megállapítása szerint erős tüdőbaj okozta. A két detektív ellen megindult az eljárás. Ügyüket ez év augusztus 25*én tárgyalta a szabadkai törvényszék és miután a tárgyalás során beigazolódott bűnösségük, 8—8 hónapi börtönre ítélte a bíróság a detektiveket, Ezeknek azonban ngy látszik, ez sehogy se volt ínyükre és az ítéletet megfelebbezték Igy került az ügy a szegedi tábla elé. Még kell azonban említenünk a szabadkai viszonyok jellemzésére, hogy a törvényszék ítéletének dacára, a rendőrség nem bocsájtotta el a két detektívet, hanem azok továbbra is rendes szolgálatot teljesítették és teljesítenek. A szegedi tábla mai tárgyalásán. Csizinszky Ágoston táblabíró referálta az ügyet. A vádat Szabó Gyula dr. főügyészhely ettéss képviselte, a vádlottakat Tenvunavich Zoltán dr. és Winkler Elemér dr. szabadkai ügyvédek védték. A tárgyalás folyamán: kiderült, hogy a detektívek 1912. október 28-án, mikor a városházára bevitték Füleki Lőrincet, már az utcán bottal kezdték ütni. Aztán bezárták a cellába, ahol a nyomozás érdekében a vallatás kezdődött. Itt egyik karját kificamították és a láigyékára több ütést mértek vasláb bottal, azonkívül meg is taposták a szerencsétlen embert. A két detektív azzal védekezett, hogy ők nem bántották Fülekit, hanem ez nem akart menni, a falba verte erőszakkal a fejét ós többször elvágódott a földön. A tanuk azonban megcáfolták a detektívek vallomását ró elmondották, hogy milyen brutálisan 'bántak el az öreg, magával tehetetlen emberrel. Maga László Géza, szabadkai rendőrkapitány is a detektivjei ellen vallott és elmondotta, ihogy amikor elé vezették Fülekig akikor már össze-vissza volt verve. A tanúvallomások után felolvasták a szabadkai törvényszéki orvosszakértők véleményét, amely szerint a halál közvetlen oka nem a detektivektől szenvedett sérülés volt, hanem Füleki előrehaladott tüdővésze; azt azonban megállapította a szakértői vélemény is, hogy a halált elősegítette a detektívek brutalitása, Majd a vád- és védőbeszédek következtek, amelyeknek elhangzása után a tábla helybenhagyta a szabadkai törvényszók ítéletét. A vádlottak semtmiségi panaszt jelentettek be. § Egyházi elítélését helybenhagyta a törvényszék. Ma délelőtt tárgyalta a szegedi törvényszék felebbviteli tanácsa Egyházi József ügyét, aki nemrég a városi köztisztasági telep egyik lovának kitépte a nyelvét, A bestiális kocsist, — mint annak idején megírtuk, — egy évi fogházra Ítélte a járásbíróság, szigorú ítéletével példát akarván statuálni a rettenetes cselekedet büntetésére. Egyházi az Ítéletet megfelebbezte. Ma a törvényszék helybenhagyta a járásbiróság Ítéletét és igy jogerős lévén az ítélet, Egyházi nak le kell ülni az egy évet. Valószinüleg elmegy a kedve, a jövőben hasonló dolgokat csinálni. BSBBBBBBBI3BÜ9BBBBB Ön ugy pazarolja a pénzét!! mint aki a gyertyát mindkét végén ég tf, ha nem olyan villamos izzókdrtéket használ, mely a legújabb módszer szerint készül, hosszú élettartamúak és nagyon gazdasá gosak. — Minden egyes izzókőrte saját cégemmel van ellátva. 1 i flállal Iiüi-ia, ijw-paiÉ. bhbbbbbbbbbbbbbbb