Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)

1913-12-14 / 291. szám

3 8c«rke*ztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24 — félévre . . K I2-— negyedévre K tv— egy hónapra K 2 — Egyes ístisa isi 14 MUjr. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28"— félévre . . K 14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Egyes szára ára 14 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca ft. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. tvfolyam 291. szám, Vasárnap, december 14. Szócsata. Sajátságos tévedésben van a magyar ellenzék. Tévedése abban áll, ihogy azt hiszi, aki szóval győzi, az győz is szóval. Az ellenzéki lapolk nap-nap mellett az ellenzék három, négy, sőt több bécsi győzelmét is jegyzik fel. Mátyás király, aki nem szóval, de ésszel és fegyverrel Ihóditotta meg Bécset, nem volt oly büszke a győzelmére, mint az ellenzék bécsi diadalaira. Mert ők minden nap beszélnek és mindig — győznek. Mondják ők. Csakis őlk. Valóban furcsa győzelmeik az olyanoik, melyeknék nincsen eredményük, de még látszatjuk sem. Azaz mégis csak van az ő szócsatájuknak eredménye. Még pedig negatív eredménye, mint ezen ellenzék minden téren való működésének. Huzzák-Jhalasztják az időt s mikor Tisza István a pénteki delegációs ülésen megkérdezte: — Előreláthatólag körülbelül milyen hosszú idő lenne az, amire az ellenzéknek a delegáció hátralevő munkájának az elvégzésére még szükség lenne? — igazán fején találta a szöget. Felszisszenték és zavarba jöttek. Felszisszentek, mert ennék a kérdésnek a feltevéséből láthatja -mindenki, Budapesten és Bécsben egyaránt, mennyire nem komolyan veszi őket. Zavarba pedig azért jöttek, mert nem tudtak l '»• 'n ' i. ne-ae . • • • b—gga-"^ Balogh Ádám cilindere. Iria: Révész Béla.*) Balogh Ádám igen sok tejet ivott. Hirdette, másokba is belediktálta az igazságait: a tej jobb, imint la bus, táplálóbb, imint ,a leves és -az emberi szervezetben kormányozza a vér hullámzását, tehát a tejivó mindig objektív, érzése 'szelíd, indulatokra nem ragadtatja magát... legközelebb áll -az emberi igazságokhoz. Balogh Ádálm mindezekért és másért, szorgalmasan itta a tejet. A másért az a körülmény volt, hogy az öreg dijnok háztartást vezetett és havi huszonnégy forintjával ugy gazdálkodott, hogy abból teljék lakbérre, ifütásre és világításra, de -főképen a gyermek nevelésére; akit egy földije — kövér cselédleány volt — egyszer csak elhozott hozzá és -a kíülön-ös téli napon igy szólt Balogh Ádámhoz: — -Elhoztam magának a gyereket, miost *) Mutatvány a szerzőnek mrtst megjelent Nyomor cimti novellás füzetéből. a kérdésre megfelelni. A félreértés kikerülése céljából ismételjük: nem tudtak, nem hogy nem akartak megfelelni. Mit tudják ők, a mellénygomb-taktikusok, mennyi időre lesz még szükségük, mig — kibeszélik maglikat?! Azt csak abban az esetben tudhatnák, ha valamilyen határozott terv szerint dolgoznának. Pardon: beszélnének. Mert, hogy dolgoznak, azt ők magúik sem akarják elhitetni sem magukkal. sem másokkal, ök csak beszélnek. Beszélnek, mert rég nem beszéltek. S most megrészegültek a saját hangjuktól és ebben a mámorukban valóságos kéjjel beszélnek. Nem mi, hanem egyik saját főlapjuk szombati számában a többek közt azt irja: — Aztán gróf Apponyi Albert beszélt, aki a delegáció jelenlegi ülésein egyik szép beszédet mondja a másik után és valóságos remekmüveket alkot valamenynyi beszédében. Ezt a dicsőséget Apponyi tói igazán még politikai ellenfelei sem vitatják el, tehát mi sem. Azt azonban állítjuk, hogy a legklasszigusabb szónoki remekmüvei sem tudunk az éhezőknek kenyeret adni, vagy, hogy nagyobbat mondjunk, országunk határait (megvédeni. Egyetlen egy manlioherrel több kárt tudunk a netalán ellenünk támadó szerbben, vagy oroszban már igazán legyen az apja ... azzal megfordult, elment, mindörökre eltűnt. Balogh Ádá'm megsimogatta nagyon magas 'homlokát, a keze ugy reszketett, .mintha nagy-on nehezére esnék eligazítani gondolatait, de aztán maga mellé ültette a porontyot, ceruzát vett a kezébe és meg,formulázta a iháztartáísi rendet. Innentől ivott Balogh Ádám -mindig csak tejet, igen sok tejet. A vén dijnok, különben is, minden más dologban is, a rend, a pontosság embere volt. Amint mondani szokás, ugy nézett ki mindig, mintiha skatulyából húzták volna ki. Fakó kabátján sohase 'volt pöhöly, vele öregedett gallérjai mindig hófehérek voltak és hoisszu, csontos ujjait gondosan ápolta. A legrejtelmesebbek azonban, -a ciipői v-oltak, amelyek már évek óta .szolgálták gazdájukat, d-e a sarkuk, az mindig egyenletes. Ihi'b,anélküli volt. Igaz, hogy Balogh Ádám keveset járt, de ha lépegetni kezdett, tette -ezt könnyedén, -mintiha -a sok tej kiöntötte volna lábaiból az energiát. tenni, mint Apponyinak akár tiz kötetnyi szónoki müveivel. •Ezt a primitiv igazságot azért kellett itt leszögeznünk, mert Apponyi a fegyverkezés ellen dörgött egyik —- t. i. nemcsak egyszer beszélt pénteken — szónoki remekmüvében. Mintha nem a legvégső szükség kényszerítene 'bennünket erre az óriási fegyverkezésre. Egyik nap azt hangoztatja az ellenzék s ebben sajnos, igaza van, hogy minden oldalról ellenség környez bennünket és prédára éhesen lesi, mikor ronthat ránk, s ime másnap szónoki remekműben mennydörög az ellenzék egyik főtekintélye, az ékesszavu Apponyi gróf a fegyverkezés ellen. Hát komoly beszéd ez? Hát nem jogosult Tisza ),István kíváncsisága, -mikor azt kérdezi az ellenzéktől, meddig tart még ez a szahnacséplésszerü szócsata? Difficele est satiram non scribere. Csakugyan nehéz, szatírát nem irni. Ép elmével senkisem hiheti, hogy a nemzeti munkapárt jókedvében szavazza meg a fegyverkezésre szükséges súlyos milliókat. A (százmillióikat, melyekkel virágzó gazdasági és kulturális életet lehetne hazánkban teremteni. Annak a megállapítására, hogy a nemzeti közgazdaság és a népjólét céljaira áldozott milliók produktívabb természetűek, mint a Balogh Ádám volt e haragos világ legmegelégedettebb embere. A hivatalban jól 'érezte magát és derű volt mindig az arcán, ha másolta az aktákat. Leült az asztalálhoz, megigazította tiszta, rajtnélküli itatőpapirosát, megkoccintotta nagy fecsketollával az öhlöis kalamárist é,s gördítette maga előtt a betülavinát. A szelídség, alázatosság embere lassanként belenőtt hivatalába és miután elsuhantak fölötte .a fiatalság évei, öregedő ko-rában már annyira tökéletesedett, ihogy ,az íróasztal mellett el,szállott belőle a gondolkozás, a titkoís ötletek nem rabolták idejét és ha megindította kezét a papiroson, az egyre mozgott, szántogatott rajta — a mig a főnökök beszélgetni kezdtek. Ekkor Balogh illedelmesen letette a tollat... A vén dijnok hivatalában ugyanis mindenki, aki dijnok nem volt, ur volt. A kezelőtisztek erősen érezték, hogy már nem őrmesterek és miután a harci mezőn annyi dicsőséggel szolgáltak, becsöppentek az uraságba, hát megpróbáltak igy élni. A mult és a jelen azonban állandóan viaskolEllElUllllhiaraíÉshiverseiii] un íui Mer M 15-én. liszn-szi niMen ÜBÜSKESSSV- könvvíse é—