Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)

1913-12-11 / 288. szám

6. DÉLMAGYARORSZÁGI 1913. december 14. ti-e, hogy visszaszívja eddigi álláspontját és áttér Andrássy álláspontjára, — amely ugyanaz Stit, mint Tisza miniszterelnöké és Berchtold grófé! Mindenesetre furcsa az ellenzék külpolitikája. Itt is ilyen gyönyörűen értenek együtt és itt is rendkivül tisztán látják a helyzetet . . . Akár a belpolitikában?! A belügyminiszter és a kivándorlás. Jelentettük a iminap, hogy a kormány visszavonta a kivándorlásra vonatkozó iama kivételes intézkedéseket, amelyeket a ba-likáni háború idején léptetett életbe. Ennek kapcsán a belügyminiszter valamennyi megyei és városi törvényh atóságniak, valamint! a budapesti rendőrfőkapitánynak körrendeletet küldött, amely a többi közt ezt mondja: — Minitíi'Oigy ralószánrii, hogy az említett kormányremdeletek hatályának megszűntével nagyobb számban fognak olyan egyének útlevélért folyamodni, akiilk kivándorlási szándékukat eddig, tekintettel' a fönnálló ti! alomra; föilfnggesztettiéik] (ennélfogva inehogy a kivándorlók tömegetsen egy időiben telijének ut.ra és ebből kifolyólag ©lszálllitásiufcnáL torlódások és zavarok álljanak elő, fölhívom CÍmedét, intézkedjék, hogy az útlevelek ne egyszerre, de megosztva kézbesittessenek. IEZ alkalommal egyúttal; arra is fölhívom a Cimet, hogy miután ez idő szerint az északamerikai Egyesült-ÁilLaímok közgazdasági 'viszonyai sem oly ikeldivezőeík s ezek alapján kivándorlóink ott biztos keresetre alig számithatnak, intézkedjék a:z iránt, hogy a kivándorlásra jelentkezők e körülményire való utalással! kivándorlási tszámdékuk elejtésére, rábeszéltessenek s egyúttal azonban saját hatáskörében gondoskodjék arról, hogy a munkanélküliek esetleg munkalközvetitég utján keresethez juthassanak s általában tegyen meg minden intézkedést, melyek a kivándorlás csökkentésére alkalmasaknak mutatkoznak, j Egyúttal fcitsérje a kivándorlási mozgalmakat ; fokozott figyelemmel s annak mlindén fonto- | sabb mozzanatáról hozzám jelentést tegyen. ' * i 1000 kanyaróbeteg Szegeden! — Kevés az orvos. — (Saját tudósítónktól.) Hiába foganatosított radikális 'intézkedéseket a tiszti főorvosi hivatal, a kanyaró-járvány még mindig tart s alig-alig csökken. Nap-nap történnek megbetegedések még most is ,s egyre szaporodik a 'bezárt iskoláik száma. Legutóbb a zsidó elemi iskoláiban fordult elő megbetegedés az egyik osztályban, mire ezt az osztályt is bezáratták. Körülbelül hat hete, hogy a kanyaró föllépett Szegeden s alig két-három Iliét alatt ötszázra szapo^doft a kanyaróbetegek száma. A járvány olyan rohamosan terjedt, hogy félő volt, ihogy valamennyi iskolát be kell majd záratni miatta. A főorvosi hivatal későn kezdeti buzgólkodni, amikor ötszáz volt a megbetegedések száma, akkor kezdte csak foganatosítani a gyökeresebb intézkedéseket a járvány terjedésének megakadályozására. Ezt igazolja az a tény, ihogy a radikális intézkedések életbeléptetése után a járvány nemhogy csökkent volna, hianemi a megbetegedettek száma ötszázról nyolcszázra szökött föl. A fele ugyan fölgyógyult a betegeknek, a tényen azonban ez nem változtat semmit. A járvány még az elmúlt hét elején is terjedőben volt, amennyiben a megbetegedések számla a város területén közel ezerre szaporodott. Mindössze néhány nap óta sagnál valamennyire a 'kanyaró, de azért ebből még nem következik az, hogy egyszersmind csökkent is. Sőt az a veszély fenyeget, hogy a szülők és a 'kerületi orvosok, meg az iskolák vezetősége nem tanusitanak kellő óvatosságot, a kanyaró újra erőbe kap és még 'több beteget szed, mint a mennyit eddig szedett. Hogy ennek a veszélynek a lehetősége fönnáll, misem bizonyítja jobban, mint a város tiszti főorvosi hivatalának egy ma kiélt rendelkezése, amely közegészségügyi érdekekre való hivatkozással a karácsony ünnepe előtt szokásos Be thlehem-járást szigorúan betiltja. A Bethlehieméjárást alig-alig űzik ma már, mindössze néhány serdülő ifjú szokott összeállni —/inkább a tanyák közt, mint a városon — és Bethleham-maszkirozással, ájtatos énekek kíséretében hordozzák körül a gyertyafényes jászolt, alho'l Jézus született ... A főorvosi hivatal uikáza szerint a BetMdhem-járá'S alkalmas arra, ihogy a kanyaró-járványt terjessze, téhát betiltják. Ez is bizonyítéka annak, hogy a kanyaró-járvány egyáltalán nem takarodott el a város területéről, sőt azt sem mondhatni, hogy megszűnőben van. Hozzájárul ebez az állapothoz az is, hogy kevés a keirületi wjvdjs, nem annyira Szeged beltütierüleíén, mint inkább kint a tanyákon. Két orvosi állás már hónapok óta üresedésben van a külterületen, kétszer hirdettek pályázatot, mindannyiszor eredménytelenül, a tanács azonban még mindig nem emberei te meg magát, hogy a pályázókat jobb dotációiban részesítse, mám amennyi fizetést a tanyai orvosok eddig kaptak. A mexikói forradalom. Mexikóból jelentik: Egy fölkelőcsapat Tuxpan előtt hatalmába (kerített egy ágyúnaszádot, tönkretette a gépeket és ágyukat és azután eltávozott. Általán Mexikóban még mindig forradalmi a hangulat és folyton vérengzésektől kell tartani. Ugy látszik, hogy a személyi változások nélkül nem lesz rend (Mexikóban. elpityeredett. Igen, mert rneki bár nem lehe- | tett panasza sem malmára, sem apára, na- . gyón szerencsétlennek érezte magát. Mit | ért, hogy mama nagy selyemruhás bábulkat vett neki, eljátszogatott vele, kék pántlikát font a hajába; miit, bogy apa naponként tízszer iS az ölébe kaptia, szivéhez szorította s édes kis szavakat suttogott neki (tnabuoim, gyémántom, ártatlan virágom!); —imi értéke volt szemében szüllei naigy szeretetének, imikor mindig oly szigorúak, szomorúak voltak, Iha összekerültek, sohasem nevettek, alig beszéltek egymással. Holott ő ugy szeretett kacagni. Együtt kacagni apával, mamával, mint régen, amikor egymás ímellett' szoktak volt ülni a nagy 'kanapén, őt is fölvették, maguk közé ültették, csiklandozták, csókolgatták, ugy játszottak vele, minit ő a nagy bábuival . . , Iluci föltette magában, hogy visszavarázsolja1 ezt a régi időt. Emlékezett rá, 'hogy mama egyszer mondta a papának: Gyermekemért mindenre képes vagyok. Apa meg igy szólt nagyapához: csak a gyerek legyen boldog, én szenvedek . . . Ime, igen egyszerű a föladata. Fölmászik a marnia ölébe s a fülébe súgja: Mamám, ha jót akarsz velem tenni, szeresd apát. Aztán beszalad apához a pipázóba, kiveszi szájából a csibukot: Gyere apucim mamához és szeresd, mert haldog csak akkor lelhetek . . . Ezt igy akkura tusán kigondolván, nagy kedvre derült íluai. Meglátott a fülben egy nagy katonabékát, fogta a ballomját és megcélozta vele a bámészkodó hüllőt. Nagyot kacagott, mikor az ijedtében lélekszakadva elcuppogott. Egy .rózsaszínű .lepke körülrepdeste a kislány szőke ifejét, mintha asak 'virágnak nézte volna a haját. Iluoi utána kapdosott a kezével, amiből a pillangó észrevette tévedését, egy igazi virágra (szállt s öszszecsukta rajta szárnyait. A leányka megkerülte s nagy óVatosan feléje nyújtotta kezét. Ám a döntő pillanatban, imilkor ujjacskái már érintették volt szárnyait, elrepült a csúnya lepke. Iluci bánatában im'eigévett egy nagy, szotykos körtét, amit egy fa ala'tt talált. Aztán fölhajtotta Kertész Jancsit. Addig játszott 'vele, mig megríkatta. Szerette megríkatni Kertész Jancsit, aki sokkal- .kisebb volt nála, csak akkora, mint a babszem. De miután jó szive volt alapjában, mindig 'kibékítette az ő apnó rabszolgáját. Többnyire 'tortát csent neki a kredencből. Az egyszer egyelőre csak az Ígéretnél maradt. — Ne sirj, kis mamlasz, szaladok és tortát lopok neked.. Szaladt Iluci, hogy beváltsa szavát, de útközben eszébe jutott, hogy sóikkal fontosabb dolga is vian, imint a Jancsi kibékítése. Betoppant a mama öltözőszobájába. — Miamiuci! — Mi kell, kislányom? — Ma-muci! Mawiíuoi! — isméiéi te a leányka kipirulva és lelkendezve a szaiadáS•tól és lelkesedéstől. — Mamuei, menj apucihoz és csókold meg. Az anya elpirult. — Hogy jutott ez eszedbe, kicsikém? — Csak akarom. — Miért akarod? Ötölt-lhatolt Iluci, de nem tudott kifejezést adni érzéseinek. Pityergőrie ferdült a szája. Mamája ölébe vette s csókjaival elnyomta gyermeke könnyeit. — Ne sirj, babuska, bemegyek apához és megcsókolom, Iluci kiugrott anyja öléből, imint (ökörszem a bokorból. — Várj, mamuoi, először szólok apának, hogy mcig akarod csókolni, szeretni akarod. — Szólj, babuska. Babuska kiviharzott a szobából. A pipázóban rábukkant atyjára. Fölkuszott az ölébe. — Apuci, apuci, maima jön, marnia jön ! Az apa nem tudta mire vélni kislánya nagy örömét. — Mit akar mama? — Meg akar csókolni, szeretni akar. — Ki. mondta? — Én mondtam, aztán marnia mortdotta . . . Te-d'd el a pipát, mert igy nem lehet elérni a szájadat. Egy, egyetlen nagy forró könnycsepp gördült ki a férj szomorú szemléből. Csak nézte a gyönyörű .kis élő csecsébecsét az ölében, nézte valameddig szeme el nem fátyolosadott s szemével a szive szerepet nem. cserélt. Ugy látta a szivével, hogy leánykája pici kezében éteri szálak peregnek valami láthatatlan orsóról, szivárványos érzésszálak, (amilyenekből a tündérek a lelkeket összekötő rózsa-láncokat verik . . . Hogy kerültek ezek a szálak a szinte öntudatlan gyermek kezébe? Honnan vette az ártatlan, miből érezte ki, ihogy az ő lánca, ,a boldogító, a bűbájos szerelmet megrögzítő beleszakadt a szivébe s helyettesítésre szorul? Csakhamar megtalálta a kérdés nyitját. A gyermeknek észre kellett vennie a -szakadást közte és anyja között. Kölcsönös elhidegülésüket meg kell az ő kis szivének sinylenie. Mily gonoszság! Mily gyávaság! Osztoszkodni egy ártatlan gyermekkel abban a szenvedésben, amélyre egyedül ők, a szülők, szolgáltak rá bűneikkel ... Belépett az asszony, halványan, remegve, megindultan.