Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-09 / 261. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12 negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-Egyes száa ára 10 fillér. Szeged, 1913. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K14.— negyedévre K T— egyhónapraK 240 Egyes száa ára 10 fillér. Kiadóhivatal Telefon-szán: 308. II. évfolyam 261. szám. Vasárnap, november 9. A meglepetések taktikája. Tehát „taktika" volt a tegmlapi távolmaradás és „meglepetés". Mert hiába, az ellenzék vezérei mosít vezérkarra alakullak át, éjjél-nlappal (haditerveiket kovácsoljak, nagyszerű mozdulatokat eszelnek ki. A fődolog tehát a titoktartás és a meglepetés. Senki se tudja dőre, mit hoz a holnap. Senki sle sejtse, ml következik: egy hirtelen ütközet, valami újfajta támadás vagy pedig egy gyilkos általános roham. Aki az ellenzéki uraik beszédeit és nyilatkozatait hallgatja, azt hihetné, hogy a kormány és a többség most csupa izgalom, féiltelém és remegés. Rémes dolog, a mit ez az ellenzék csinál. Nem árulja el előre a taktikáját és a kormány meg a többség minden percben ki van téve valami rettenetes megsemmisítő támadásinak. Közben a kormány és a többség egy csöppet sem izgatott. Nincs rá semmi oka. Mikor egy 'gyenge kísérletet tettek arra, hogy parlamenti fegyverekkel, a szónak és az érveknek erejével vegyék fel végre a küzdelmet, a többség ezt a harcot nyugodtam és sikeresen állit®. Mikor ujabb kísérlet ókét tettek botrányok rendezésével a parlamenti rend 'és illendőség megcsúfolásával, az elnök, a mentelmi bizottság és a Ház ezt a 'kísérletet épen olyan nyugodtan a házszabályok precíz alkalmazásával hiúsította1 és torolta meg. Most pedig, hogy isimét visszaestek a sztrájk taktikába, evvel a többségnek már csak azért sem okozhatnak sem izgalmait, sem meglepetést, mert: hisz éhez a „taktikához", .ebez a „meglepetéshez" másfél esztendőn át bőségesen hozzászoktatta öt az ellenzék. De azért ez la legújabb „meglepetés" mégis okozott bizonyos meglepetést. Persze nem a kormánynak és a többségnek, hanem annak az ellenzéki közönségnek, mely már hajlandó volt elhinni, hogy az ellenzéki pártok végre kötelességük tudatára ébredtek. Ez a közönség elég niaiiv volt elhinni azt, amit Appoinyi Albert gróf az összes ellenzéki pártok nevében ünnepélyesen déklarált. Elhitte, hogy az a % ellenzék, mély megretirált a választójogi küzdelem elől, most csakugyan védelmére kel azoknak a közszabadságoknak, melyek szerinte az esfcüdthirsági javaslattal és az uj sajtó javaslattal veszélyeztetve vannak. Tehát hitte és várta, hogy az ellenzék ünnepélyes igéretét megtartja és megkezdi a normális, de heves parlamenti j harcot a napirenden levő esküdtbirósági javaslat éllen. Nos, ez a közvélemény, a mily elismeréssel fogadja, hogy a 'kormány és többség miniden ellenzéki támadás kényszere nélkül i's megtette azokat a módos! tásiokat, melyek a komoly és jóhiszemű aggodalmak eloszlására alkalmasak, épen oly felháborodással és haraggal fordul el attól az ellenzéktől, mdy saját jelszavait cserben hagyja, ünnepélyes igéretét megszegi és igy refirált meg a nagy garral hirdetett küzdelem élői. De nemcsak a közvéleményben okotzot't haraggal és felháborodással teljes „meglepetést" az ellenzéknek ez a csúfos hitehagyása ós megfutamodása. Egészen biztos, értesüléseink vannak (arról, hogy ez a legújabb „fogás", iá legújabb „meglepetésszerű taktika" forrongásszerü elégületlenséget keltett az ellenzék sorában és elsősorban a függetlenségi párt túlnyomó többségében rendkívül elkeseredett ós nagyon közeli az eshetőség, hogy ez a hangulat nyílt zendülésben fog (kitörni. Az elkeseredés okai már régebbi keletűek. Vannak hívei Jusithnak is, Kossuthnak is és ezek nem tudtak belenyugodni abba, hogy vezéreiket Károlyi Mihály kedvéért sknrtba tegyék. Viszont Károlyi Mihálynak is vlan egy kis környezete, mely viszont állandóan terrorizálja a többieket. Sőt vannak, akik azt sem nézik jó szemmel, hogy Polónyi Gézát feltűnően mellőzik. Polónyi ezért rendkívül haragos, folyton izgat és 'iintr'ifcál Károlyi ölen. Hozzájárult a hangulat eltoérgesitéséhez az Andrássy ellen eredendő bizalmatlanság lés iá harag azok elten a renegátok elten, a'kiik Andrássy pártjához csatlakoztak. Most, hogy Andrássy dirigálja szemmelláthatólag az ellenzék taktikáját, tek a viruló szép nő után, aki ott bolygott I menyegzőt és szerencsésebb napokra halaszközöttük boldogan, ragyogóan, imint egy cso- | tották az annyiszor megálmodott szép nászdálatos tünemény. r utat . . . Nászúton. Irta: Hevesi József. Kedves, bájos kis idyll volt. A szerző belelehelte költészetének minden ihletét, szivének minden melegségét, lelkének minden érzését. Egy szerelmes fiatal párról szólt az az idyll, mely nászútra indult oda, ihol örökösen mosolyog az ég, derült fényben ragyog a tenger s mézes heteket ünnepel a természet. Sorrentóban pihent meg a boldog, szép, fiatal pár egy csodaszép kis villában, mely illatos narancserdőiben volt elbujtatva s honnan tündéri kilátás nyilott a mélységes mély tengerre, mely ott zúgott, zajgott alattuk; a bámulatosan épített Nápolyra, melynek zsivaját szárnyaira kapta a szellő s elhozta ide hozzájuk; Capri szigetére, mely zöldes színben emelkedett ki a tengerből. De a fiatal pár nem sokat foglalkozott ezzel a paradicsommal. Magukkal voltak elfoglalva. Egymásban találták ők fel a rnenynyet, az üdvöt, a szépet, a boldogságot. Pirulva kacsintott feléjük a narancs; de a kis menyecske ajkai pirosabbak voltak. Vidáman zengett feléjük a madár: de az aszszonyka kacagása zengzetesebb volt. Derülten mosolygott az égbolt, de a fiatal asszony szemeinek kéksége mégis csak igézőbb volt. A virágok is szégyenkezve, irigykedve nézÉs ennek a kedves, bájos idyllnek a költői, leírását százszor meg százszor is elolvasta Kovács Sándor fiatal hivatalnok az ő szépséges szép menyasszonyával. És valahányszor elolvasták, a képzelet, ez a geniális festő, ragyogó színekben rajzolta lelkük elé azt a kedves képet, mely egészen betöltötte lelküket. Erről álmodoztak, erről ábrándoztak aztán folyvást. A saiját boldogságukat is ennek a mintájára színezték ki és nem volt más vágyuk, más óhajtásuk, mint nászútra kelni és a mézes heteket olyan bájos, szép, költői idyllé varázsolni. Már kezdtek is olaszul tanulni; apróra tanulmányozták .Nápoly környékének helyrajzát; megszerezték Sorrentónak egy sikerült rézmetszetét s az erdős részen kutatgatták a „Villa Quisisaná"-t, melyben az a másik fiatal pár töltötte el az élet legszebb, legderülteblb napjait. És a menyegző ideje egyre közelgett, de . . . a várt előléptetés még mindig késett. Pedig attól függött a nászút. Kovács Sándor helyett azonban egy jobban protezsált uri ember lépett előre, 5 aztán mit tehetett egyebet: megtartotta a Pedig egészen beleélték hoár Imagukat ebbe az utazásba. Nem is beszéltek egymással, csak olaszul. Ahány könyv, leirás, cikk, levél, tudósítás a nápolyi öbölről, Sorrentóról, Pampéjiről, Aimalfiról, Castellaimareről, Capriról, a Vézuvról s erről az egész gyönyörű vidékről megjelent, azt imind mohó vággyal olvasták el. Bizalmas, boldog perceiket ennek a kedves, édes ábrándnak szentelték s valóságos láz fogta el őket, Iha ennek az utazásnak csak lehetőségére is gondoltak. Minden garas, amit félretehettek, ennek az ábrándnak volt szánva. Külön kis „takarék"-ot rendeztek be. A férj megvált a szivaroktól s ennek a váltságdiját a kis persely nyelte el; az asszony apró pipere-tárgyakról mondott !e, csakhogy a persely tartalma minél gyorsabban szaporodjék. De Istenem, Sorrentó olyan messzire van! .A vasutak olyan drágák! A fizetés olyan csekély! És a háztartás is egyre többe keriiit! A persely tartalma bizony-bizony nagyon-nagyon lassan gyarapodott! . . .