Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-06 / 258. szám

Szeged, 1913. II. évfolyam 258. szám Csütörtök, november 6 Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre . . K 12­negyedévre K 6— egy hónapra K 2'— Egyes szán ára 1« íillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — félévre . . K14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 905. tenetes dokumentum a nagy tömegek er­kölcsi élete felől! Ki a felelős ezért? A Nick Carter féle ostobaságok, amelyeket Budapesten, Aradon, Szegeden egyforma mohósággal és érdeklődéssel falnak a gye­rekek és selejtes izlésii fölnőttek? Nick Carter is felelős lehet, a felelősség azon­ban nem egyedül és nem kizárólagosan az, övé. A társadalom erkölcsének lazulása?' Talán ez is. Azonban ugy érzem, a fő fe-i lel ősség még sem a Nick Carteré, aki irás-j ban nyújtja 'a rossz példát, még sem a' társadalmi erkölcsök lazulásáé, mely gya­korlatibb 'esetekben mindenkinek a közvet­len környezetében ad példát a bűnre. Az érzésem az, hogy a felelősség oroszlánré­sze az erkölcsös és kifogástalan társada­lomé, mindnyájunké. Mindnyáj úriké, akik nem olvassuk Nick Cartert, de azzal sem törődünk, hogy azt mások olvassák. Pedig ha törődnénk, ha gondoskodnánk arról, hogy emberek, akikben már fölébredt a vágy a nyomta­tott betű gyönyörű világa után, gyerme­kek, akiknek a lelke vágyik az érdekes mesék és érdekes olvasmányok után, jó könyveket kapjanak, hamarosan végét le­hetne vetni ennek a Nick Carter divatnak, mert a fejlődő Ízléssel senki sem volna bolond rossz és ostobán túlfeszített bor­zalmasságu könyveket olvasni, amikor annyi szép és érdekes könyvet van alkal­ma a kezébe venni. És mindnyájan felelősek vagyunk az­ért, mert amikor az utcán csavargó, kői­dül 6 és gondozatlanul csatangoló gyer­mekeket látunk, soha sem jut az eszünkbe teljes és kellő komolysággal az, hogy ezek iránt az apróságok iránt milyen köteles­ségeink vannak. Senkinek sem jut eszébe, hogy megkérdezze ezektől az apróságók­tól, miért vannak az utcán? Talán nincse­nek szülőik? Vagy talán a szülők a gyár­ban dolgoznak ós nincsen senki, akire rá­biznák a kisfiúkat és a kislányokat? Talán tisztességes, gondos jó szüleik vannak, a kik azt hiszik, hogy a gyermek, , amikor hazulról elmegy, akkor az iskolában van és csak a rossz pajtások csalják ki őket az utcára, ahol minden rosszat eltanulnak? Nekünk, erkölcsös és komoly társa­dalomnak, akik azt hisszük, hogy a közös­ség iránt minden kötelességünknek eleget tettünk, ha mi magunk nem csaltunk, nem loptunk és nem gyilkoltunk és ha mi ma­gunk rendesen megfizettük az adónkat, soha sem jutott eszünkbe komolyan, hogy mi veszélyeztetjük az erkölcsöt iés a társa­dalom békés fejlődését, ha eltűrjük és el­nézzük azt, hogy az utcán gombozó, a porban hancúrozó és az elhajtó szekereket megdobáló utcakölykökből a társadalmi rendnek ellenségei, professzionátus bűnö­sök nevelődjenek. Ha nem nevel ,a társa­dalom, nevel maga az utca és amint az aradi példán kivül még töméntelen sók Tigris-szövetség. Az aradi rendőrség leleplezett és le­tartóztatott egy szövetséget, melynek célja lopások és rablások elkövetése volt. A banda már eddig is sok bünt követett el, többék között „egy nevelő nőt száz korona értékű ékeszerétől fosztotta meg." A ve­szedelmes banda a „Tigrisszövetség" hangzatos nevét viselte. A letartóztatot­tak a rendőrségen kijelentették, hogy még sokkal több betörést és lopást terveztek és mint igazi tigrisék attól sem riadtak volna vissza, hogy szükség esetén vért ontsa­nak. Ez a hir eddig is elég érdekes. Ma­gyar vidéki városban egy titkos szövetség, meiy olyan, mintha a Niclk Carter regé­nyekből kelt volna életre, vagy folytatása volna azoknak a históriáknak, amelyek jó • Ponson du Terrail, vagy Monttepin Xavér jóvoltából a mi nemzedékünk számára a Nick Carter féle romantikát képviselték. Azonban még csak ezután jön ennék az aradi hiirnék a csattanója és szomorú szen­zációja. A félelmes nevü tigrisszövetség tagjai, akik bünt bűn után követtek el és szinte perverz gyönyörűséggel fogtak ihoz­zá, hogy miriél több bűncselekményt kö­vessenek el, kivétel nélkül nyolc, tiz éves gyerekek, csak a banda feje yolt „már" tizennégy esztendős. Micsoda perspektíva ez, milyen ret­_ inni .jyujHh i 1 Ki" i II_JL "" -B Négy királynő. Irta: Szekula Jenő. Az ifjú bankot adott. Kisérteities fényben csillogtak a terem rózsás villanykörtéi az éj­szaka meghitt titokzatosságában. A zöld asz­tal körül, amely kerekded alakú volt és el­nyúló, mint a tengeri csiga kettészelt lapja, sápadt, izgatott s a félelemtől majdnem ki­jegecesedett arcokat lehetett látni. A vak és elfojtott remegésből, mint a reménytelenség sziklája (meredt ki a krupié jéghideg arca. Amint ezüstszínű 'gereblyével besöpörte a té­teket. A játék nagyban ment. Az ifjú száz­nyolcvanezer frankot nyert. — Lássuk a téteket, — ismételte tompa és színtelen hangon, amely mégis félelmes vollt, izgató és fenyegető, rninltha pincéből szállott volna fel, vagy távoli és bemohoso­dott kripta mélyéből csapott volna ife! a hang. — Tessék tenni. Közeli kétszázezbr korona feküdt már előtte. Bankjegyekben és magasra nyúló aranyhalmazokban, miket a krupié gondos' keze formált össze. — Mint valami távoli, kicsinyített begyek képe, — királyi játékszer, ördögi ajándék, — amelyben: meg lehelt vál­tani a kerek iföld minden pompáját, fényét és asszonyait. — Tessék tenni! A terem hatalmas üvegablakán keresz­tül idáig fehérlett a tenger. Olyan volt mosi a hold ezüst sugárözöne által beragyogva, mint valami alvó varázsló, kendővel eltakart arca. — Nincs tovább! A lapot leosztotta mégis, bár egy pilla­natig habozott, hogy tekintete megakadt a kincsekkel megterített asztalon. Még egy­szer is osztott, miközben a kábul: csendben, a távoli szigetek méla szélsuhogását is meg leheteitt volna hallani. Mind a kétszer nyert. Köze! egy negyedmillió frankkal vonult visz­sza. Néhány tönkrement játékos halotthala­vány arccal nézte a gazdag prédát, a királyi visszavonulást. A Keleti-tenger partján történt ez, elő­kelő és kiváltságos kaszinóban, amelyet csak a felsőbb tizezrek kereshettek fel, többnyire olyanok, kiket nevük és oimerük királyi ud­varok látogatására is jogosulttá tétt. Az 'ifjú kétségtelenül nem a rangja vagy a vagyona révén került ide, gőgös külföldi főurak és fejedelmi utódok társaságába, ha-, nem az esze és a szerencséjé által. Fekete Olivérnek Miviták, mint kisfizetésű pesti bank­hivatalnok kezdte, mig egy szép napon rá­jött, hogy a szerencsejátékokat egyenesen neki találták fel — s hogy az ötvenkét levelű francia biblia segítségével szebben és simáb­ban meg léhet élni, minit a kettős könyvelés­ből. Hátat fordított tehát a hivatalának, — s utja azóta a fény és a magasságok felé ve­zetdtt. — Letörtek! — gondolta most magában, végignézve az előkelő és csillogó társasá­gon, akik között ott vala az a 'francia herceg, aki eredetét egészen a Itrójai háborúig tudta visszavinni; egy szőke gráf, kinek normann elődei a kalózkirály vaskoronáját cipelték homlokukon; két angol ur, kiknek finom és kiváltságos vére, a piros és fehér rózsák harcát sugározza vissza. Letörtek. Király lettem a fejedelmi ivadékok fölötlt. Ezt gondolta a bankhivatalnok s szép­ímetszésü ajka most gőgös mosolyra rán­dult. A társaság imost valóban őt bámulta és csodálta. Mint akit a saját aranyaikból ko­vácsolt koronával ékesitettek fel. Minit a hogy bámulták egykor a kézmivest. akit lóra ültet elit a királyi kegy. S ahogy Ali basát csodálta meg a negyven rabló. — Szabad kérlek, egy szóra. Német testőrtiszt mondotta ezt, kinek kendőjét kilencágú korona ékesítette s aki most diszkréten s az izgatottságtól remegő hangon kilencezer koronát kért tőle kölcsön. — Csak két papra. Negyvenezer márkát veszitek, — sulttogta. — Szívesen, szóra sem érdemes, — fe­lelte mosolyogva az ifjú — s a katonatiszt kezébe csúsztatta az összeget. —^Köszönöm, cimbora, — félelte ez. Megpróbálom. Olivér mosolygott. Tudita, hogy a pénzt sohasem fogja visszakapni. De hát ez már a játékhoz és a szerencséhez tartozott. De mulatott rajta, hogy magához láncol és sze-

Next

/
Thumbnails
Contents